2015.09.24.
16:36

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Az alkotmánybíróság hatáskör nélkül is döntött

A férfiak 40 éves munkaviszony után nyugdíjba mehessenek, hasonlóan a nőkhöz! Az országos népszavazás kezdeményezői a hatályos törvény szerint benyújtották a kérdést az illetékesekhez, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság üzemszerűen elutasított. A Kúria, amely a népszavazási és választási kérdésekben a végső jogorvoslati fórum, megadta az engedélyt a népszavazási kérdést támogató aláírások országos gyűjtésére. Elindult az aláírások törvényes gyűjtése. Egy egyesület azonban úgy gondolta, hogy próba-szerencse, és az alkotmánybírósághoz fordult alkotmányjogi panasszal a népszavazás ellen, azzal az indokkal, hogy a kezdeményezés sérti az egyenlő elbánás elvét.

Aki keres, az talál! Győztek[i] az alkotmánybíróságon azok, akik elutálták a férfiak 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulás lehetőségét. Holott az alkotmánybíróság tévedésben van saját hatáskörét illetően! Egy korábbi törvénymódosítás elvette az alkotmánybíróságtól a népszavazási és választási konkrét ügyekben való jogorvoslási lehetőséget, így jogtalan eljárnia hatáskör nélkül. A választási eljárási törvény speciális szabályai megelőzik az alkotmánybíróságnak az alkotmányjogi panasz általános elbírálási jogkörét.


Azon alkotmánybíráknak, akik nem ismerik a „speciális törvény megelőzi az általános szabály elvét[ii]”, azoknak kár volt jogi tanulmányokkal nehezíteni az életüket, mert a jogtudomány eredményeit nem sikerült elsajátítaniuk. Láthatólag a bírák többségét nem zavarja a hatályos törvények ismeretének hiánya sem. Külön tisztelet a különvéleményt bejelentő bíráknak: Kiss Lászlónak, Lévay Miklósnak, Stumpf Istvánnak és Szalay Péternek.


A többséget jelentő bírák a nagy igyekezetükben még arról is elfeledkeztek rendelkezni, hogy mi legyen a több mint 100 ezer törvényesen összegyűjtött aláírásnak a sorsa. Sebaj, majd hoznak egy többségi határozatot, hogy aki törvényellenes népszavazási kérdést aláírt, azt meg kell büntetni. Vagy valami akármi.


 

Szólj hozzá!

Címkék: választás kormánypárt Alkotmánybíróság OVB országos népszavazás Alkotmány Alaptörvény 2015 Magyarország

2015.09.23.
11:20

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Közigazgatási hiba vagy tudatos döntés?

Apeh-nek hívták sokáig, de elérte az Apeh-et is a nemzetivé nyilvánítás cunamija: Nemzeti Adó- és Vámhivatal lett a keresztségben. Egyre gyarapodó létszám, egyre több (titkosszolgálati) eszköz áll a NAV rendelkezésére, és egyre több botrány kerekedett a NAV tevékenységének területén, például az ÁFA csalások elleni „szelektív” fellépés, amelyet Horváth András ismertetett meg a nyilvánossággal. A NAV vezetőjét és egyes munkatársait elérte a reszkető térdek órája is, mert az USA-ból való kitiltásuk országos botránnyá dagadt.

Hetek óta folyik a találgatás, hogy a NAV lemondott simicskás Vida Ildikója helyett Tállai vagy nem Tállai lesz az új főnök, önálló minisztériumként vagy államtitkárság szervezeti formában az NGM-ben vagy a Miniszterelnökség keretei között szedik-e be az adókat és a vámokat.

Közigazgatási hiba (szarvashiba) egy jogalkalmazó (végrehajtó), tömeges hatósági tevékenységet végző szervezetet minisztériumi-államtitkársági szervezetei keretben működtetni. Természetesen voltak már ilyen történetek a magyar közigazgatásban az 1950-es években (pl. Belügyminisztérium), de a rendszerváltás (1989) óta nem.

Mi a célja a NAV esetleges szervezeti „felértékelésnek”? Szakmai célja nem lehet csak politikai oka: ez a politikai ok már 2010 óta már ismert Fidesz kormányzási gyakorlatában: az államigazgatási tevékenység centralizálása, a közvetlen kormánypárti politikai ellenőrzés szorosabbra vonása az államigazgatási hatósági tevékenység felett.

A minisztériumi/államtitkársági feladatok közé nem tartozhat hatósági jogalkalmazási tevékenység, mert a minisztérium/államtitkárság törvényelőkészítési, szakmai irányítási, ellenőrzési és humánáerőforrás-politikai tevékenységet végez. A hatósági jogalkalmazási feladatok a hely/területi/országos intézmények hatáskörébe kell hogy tartozzanak.

A hatalommegosztás, a feladatok- és hatáskörök megosztása elvének a tagadását, a politikai centralizmus érvényesülését, az egyszemélyi irányítás kizárólagosságát jelenti, ha a jogalkalmazó szervezet része lesz a miniszteriális szervezetnek.

A közvéleményt általában nem érdekli, hogy a közigazgatás milyen szervezeti rendben működik. Azonban, ha konkrétan nézzük az összeszervezés következményeit, akkor nagyon is érdekel mindenkit, hogy ki ellen indul ok nélkül adóellenőrzési eljárás, és kik csalhatnak szabadon adót; ki ellen indul vagyonosodási vizsgálat, és ki ellen nem indítható vagyonosodási vizsgálat; ki az, akit minden hónapban ellenőriz a NAV, és ki az, akinél nem állapítanak meg soha semmilyen szabálytalanságot. Melyik az a vállalkozó, akit a konkurense mindig eredményesen jelent fel a NAV-nál, és melyik az vállalkozás, amely mosolyogva nézi mások kálváriáját az ellenőrökkel?

Az össze-vissza szervezés célja az, hogy a kormánypárt az állami adóellenőrzés eszközével támogathassa a saját Fidesz közeli cégeit és a konkurenseket (ahová már a Simicska cégek is tartoznak) távoltarthassa a piactól.

http://nepszava.hu/cikk/1070745-hiba-vagy-tudatos-lepes 

 

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia kormánypárt jóállam Remegő Térdek Órája 2015 Magyarország

2015.09.20.
17:57

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaörsi körték csokiszoknyában

2014-ben az unokáimmal beneveztünk a „budaörsi vigasságok” desszertversenyére, és a „Budaörsi körték csokoládé szoknyában” c. pályaművünkkel nyertük 5 jegyet a Budaörsi Színházba. 2015-ben megjelent a pályaművünk fényképe a „Budaörsi vigasságok” e-újságban. (A linken lefelé haladva a 3. fénykép.)

http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2015/09/19/budaorsi-vigassagok-a-hetvegen-reszletes-program/

A fénykép tanúsága szerint a zsűri valamely tagja vagy a fotó készítője megrágcsálta a pályaművünk egy részét. Egészségére!

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv Budaörs 2015 Magyarország

2015.09.20.
17:38

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Mi a különbség a menekültügy megítélésében? (5)

Mi a vélemény különbség a menekültek társadalmi-politikai-közigazgatási kezelésében a kormányzat és a normálisok között?

 

Ég és föld!

 

A kormányzat (kormány+kormánypártok) a menekültekkel szembeni teljes megvetés, negligálás és lehetetlenítés álláspontját képviselik. Az önmagát magyarnak nevező kormány 27 európai állam ellen vívja egyedüli harcát a menekült-ügyben. A footsalos, keletbarát „magyar” külügyminiszter hallgat, de az igazságügyi miniszter azt sejteti, hogy a tárgyalnak Brüsszelben egy közös megoldáson a menekültügy újraszabályozásán: az esélyek a footsalos és a bénakacsa igazságügyi miniszter valamennyi javaslatára 27:1 lesz a tagállamok megbeszélésein.

 

Mi volna a normális megoldás Magyarország számára?

 

Elsődlegesen olyan külpolitikát kellene folytatni az EU-n belül, amely támogatja az Európai Unió közös (28) fellépését azokban az országokban, ahonnét a menekültek jönnek. Felsorolhatóak ezek az országok: Afganisztán, Szíria, stb. Mit jelent ez a fellépés? Katonai, gazdasági, társadalmi segítséget. A legfontosabb a baj forrásának az azonosítása, és az adekvát (megfelelő) megoldások megkeresése. A jelenlegi magyar kormányzat minden normális gondolatnak ellene van, mert csak a saját belpolitikai szavazatainak a megőrzésén és a saját zsebének a megtömésén sáfárkodik.

 

Másodlagosan egy társadalmi integrációs politika kialakítása volna szükséges, amely a 28 tagországba beérkező valamennyi menekülteknek átmeneti és egyesek számára végleges letelepülést biztosítana az unió 28 tagországában.

 

A magyarkodó magyarországi népesség mindent magának akar: magyarkodó diktátort, magyarkodó tőkést, magyarkodó oligarchát, magyarkodó középosztályt, magyarkodó szegényeket, magyarkodó cigányokat, magyarkodó nemzetiségieket.

 

A normálisak belenyugszanak abba, hogy magyar nemzetiségűek a világ sok államában élnek és az adott (sokféle) országnak az állampolgárai.  A normálisak belenyugszanak abba, hogy Magyarországon a magyar állampolgárok sokféle nemzetiségűek: cigányok, németek (svábok), szlovákok (tótok), szerbek, bolgárok, a nemzetiségi (kisebbi) törvény szerint. Sőt, az jelenlegi magyar kormány lappangó akarata ellenére 27 EU tagország állampolgárai élnek és dolgoznak Magyarországon. Sőtmisőt, a törvényhozó csendes szándéka ellenére tömegével élnek zsidók is Magyarország területén. Sőtsőt, a magyarkodó kormányzat tétlenül tűri, hogy magyarok kivándoroljanak 6-8 EU tagországba élni és dolgozni.

 

A jelenlegi kormány nem magyar, csak „magyarkodik” a saját zsebére.

 

A menekülteket a magyarkodó kormány migránsoknak nevezi. Szándékosan gyalázkodó kifejezést használnak a „menedékkérő” meleg és befogadó jellegű szó helyett. Már a szóhasználatban sem lehet egyetérteni a magyarkodó kormánnyal.

 

A normálisok javaslata:

 

1. Európai Unió közös fellépése a menekülteket kiűző országokban a menekülés okának a megszüntetésére, lassításra;

 

2. Társadalmi integráció a befogadottakra, akik segíthetik az fejlődésünket.


 

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia közigazgatás vészhelyzet kormánypárt Európai Unió jóállam 2015 Magyarország Mi a különbség?

2015.09.19.
14:46

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Mi is az a zakuszka Miszláról?

 


Mi is az a zakuszka Miszláról?


Miszla, egy község Tolna megyében, ahol hegedű koncertet hallgatni voltunk. Tóth Mónika a barokk hegedű művésze tartott Miszlán mesterkurzust[i], és megkért arra, hogy főzzek a hegedűművész palántáknak (jelölteknek) valami finomat ebédre, vacsorára. Nagy sütés-főzés volt, mert 20 éhes szájra főzni nagy felelősség, és igazodni kellett a koncertek időpontjaihoz és az oktatás rendjéhez is. Szerencsés voltam, mert a helyi gazdaasszony, Erzsébet, szívesen látott a konyhában.


Miden főzésnek vége lesz egyszer, minden mosogatás befejeződik végre, sőt a konyha felmosása kényszerű szünetet rendel a főzőknek. Nos, egy ilyen kényszerszünetben ismerkedtem meg a „zakuszka” elnevezésű, erdélyi ételízelítővel, amelyet azonnal megkedveltem.


A zakuszka színe piros-vörös, amely a paradicsomtól és a piros színű zöldnek nevezett tv paprikától származik. A paprika persze lehet paradicsompaprika (pritamin) vagy kápia paprika is.


Az ételízesítő állaga a szilárd halmazállapotú, de lassan folyós, mint a méz. Íze inkább savanykás-pikáns, mint édes.


A zakuszka illata megcsapja az ember orrát, mert fűszeres, karakteres, friss paradicsoméhoz hasonlít, amelyet éppen leszakítottak a paradicsom tőről.


Az ételízesítő jelleg lehetőséget ad húsevőknek és vegetáriánusoknak is a felhasználásra, mert pörköltalapnak vagy zöldfőzelék sűrítőnek is kiváló.


A zakuszka eredeti elnevezése szerint előételt (orosz) jelent. Azonban gyakori, hogy az ételek eredeti megnevezése és a későbbi névtorzulás új étel megjelölésére szolgál. Így lett az orosz előételből, erdélyi ételízesítő. Ugyanakkor a zakuszkát kipróbáltam előételnek is – és úgy is finom: kétszersült kenyérkére kenve, akár az olasz bruschetta[ii]  unokatestvére is lehetne.


Bevásárló lista 4 főre/1 évre


5 kg        padlizsán


3 kg        piros színű paprika


1 l           paradicsomlé


0,5 l        olaj


                só, bors ízlés szerint


Metódus


A befőttesüvegeket (2x3 l) kiforrázzuk. Az üvegzáró kupakokat is gondosan kitisztítjuk (ha rozsdásak, akkor újakat veszünk).


Az érett paradicsomokról – forró víz segítségével – lehúzzuk a héjakat, és összeturmixoljuk. A padlizsánokat a sütőben addig sütjük, amíg a héjon belül összesnek. A padlizsánokat fakéssel (mert a fémtől feketedik) meghámozzuk, majd ledaráljuk a csutkájától megfosztott paprikákkal együtt.


Minden alkotórészt beleteszünk egy legalább 10 literes lábosba, fűszerezzük, és megfőzzük a masszát. (Főzhetjük többszörire kisebb lábosban is, és akkor kisebb fakanál is elég a keveréshez-kavaráshoz.) Ha az olaj feljön a felszínre, akkor a főzést befejezzük.


Miután a forró masszával megégettük a kezünket az üvegekbe öntésnél, akkor menjünk el a boltba, és vegyünk nagylyukú befőző tölcsért[iii], majd ismételjük meg a beöntést. Ha egy kiskanál tartósítószert öntünk a tetejére, akkor dunsztolni sem szükséges, de ha ismerethiányosan elvi ellenségei vagyunk a tartósítószereknek, akkor dunsztoljunk vagy tartsuk hűtőszekrényben a zakuszkát.


A zakuszka felhasználása a fantázián múlik: előétel, ételízesítő leves, szósz, főzelékbe is lehetséges.


Köszönet Erzsébet asszonynak[iv], hogy megtanított zakuszkát főzni. Így minden alkalommal, amikor kinyitom a zakuszkás üveget, akkor egy percre jó emlékként gondolhatok Miszlára, a barokk hegedűsökre és arra, hogy tudom mit eszünk.


Jó étvágyat!


 



Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország

2015.09.17.
16:24

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Születésnapi menü

Születésnapra

Hűsítő bevezetők

Ananászlé, gránátalmalé nagy pohárban

Előételek

Padlizsánkrém, avokádókrém kétszersülttel

Főételek

Indiai tikka masszala csirke, magyar marhapofa, olasz rizottó kínai gombával

Desszert

Palacsinta, ahogy eredetileg Suzette készítette narancsosan

Ital        

Pezsgő, pezsgő, pezsgő

 

2 komment

Címkék: szakácskönyv életrajz 2015 Magyarország

2015.09.16.
11:47

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaörsi burgonyakockák

Vegetáriánusoknak készítsünk budaörsi burgonyakockákat. A ”budaörsi” jelzőt azért kapta az étel, mert a történelmileg 1720-tól 1946-ig svábok lakták a települést (korábban rácok/szerbek éltek Budaörsön). A sváb ételek azonban megmaradtak az emlékezetben, többek között azért, mert édesanyám családja sváb származású volt, és megtanultam a sváb főzést: tejjel vagy tejtermékekkel főzzük a krumplit és nagyobb mennyiségben eszünk zöldségeket, mint húst.

A „Budaörsi burgonyakockák” egy kicsit hasonlít a Budaörsi paprikáskrumplira,

http://tothzoltan.blog.hu/2015/04/26/fozoverseny_budaorson_2015_aprilis

azonban lényegi pontokon eltér tőle: nincs benne hagyma, pirospaprika és kolbász.

Ha már negatíve megkülönböztettük a budaörsi burgonyakockát a budaörsi paprikáskrumplitól, akkor hasonlóságot is mutassuk fel: burgonya és tejtermék (tejszín).

Bevásárló lista 4 főre

1,5 kg    burgonya (főzni való „B”)

0,5 kg    zöldborsó (fagyasztott is jó)

0,5 kg    sárgarépa

0,2 l        tejszín

1,0 l        zöldségalaplé

                só, bors, babérlevél

Metódus

A megtisztított és kockázott burgonyát egy nagyobb lábosban feltesszük főni a zöldség alaplében. (Zöldség alaplét lásd: http://tothzoltan.blog.hu/2015/07/13/lencse_zoldseg_rizs ) Az alaplé éppen csak ellepje a burgonyát, nem kell bő lére ereszteni.

A majdnem puha krumpli kockákhoz hozzáadjuk a zöldborsót és a karikázott sárgarépát, továbbá hozzáöntjük a tejszínt. Sózzuk, borsozzuk. A levet beforraljuk, de ügyeljünk arra, hogy a krumpli harapható maradjon, ne olvadjon el.

A húsevőknek is kedvezhetünk, ha a kész ételre egy másik edényben szalonna-sonka-kolbász karikákat sütünk ki, és azt rászórjuk budaörsi burgonyakockákra. Ha nagyon kedvébe akarunk járni a húsevőknek, akkor a megfőtt burgonya felét húsalaplével egy másik lábasban főzzük tovább.

Húsalaplé: http://tothzoltan.blog.hu/2015/09/15/porkolt_kaposztas_tesztaval

Jó étvágyat a vegetáriánusoknak és a húsevőknek is!

 

1 komment

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

2015.09.16.
10:57

Írta: Dr. Tóth Zoltán

TGM cikket írt a brit Munka Párt új elnökéről, Jeremy Corbynról

Már a cikk címe is figyelemre méltó: „Baloldali vezető baloldali párt élén!”

http://kettosmerce.blog.hu/2015/09/12/tgm_hallatlan_baloldali_vezeto_baloldali_part_elen

Sokan nem tudják TGM emelkedett államfilozófiai stílusát megszokni, de számukra egy rövid idézetet emeltem ki a teljes cikkből:

„Hogyan lehet ilyen körülmények között az állam (meg az „etatizmus”) az egyenlőségi törekvések szövetségese?

Itt két elemet van csak módomban kiemelni. Az egyik: ha az egyenlőséget újraelosztással (adó-, járulék- és bérpolitikával, szociális támogatással, segélyezéssel, az olcsó infrastruktúra finanszírozásával, szociális lakásépítéssel, házbérmaximálással, ingyenes oktatással stb.) érik el, akkor ez növeli ugyan az állam befolyását és a hivatalnoki, közalkalmazotti kar létszámát, de csökkenti az állam polgári osztályjellegét. Ugyanakkor erőteljesen előmozdítja az egyik modern, nem állami elit – az értelmiség – politikai befolyásának kiterjesztését.

Jeremy Corbyn a jóléti állam hagyományos propagandájától eltérően nem azt állítja, hogy a megszorításos, neoliberális politika ellentéte föltétlenül előnyös „a gazdaságnak” (kérdéses, hogy ennek az absztrakciónak van-e egyáltalán valóságos jelentése), hanem azt, hogy – amellett, hogy megszünteti a voltaképpen még a kapitalizmusban is szükségtelen szegénységet, hajléktalanságot, kitaszítottságot – megváltoztatja a társadalom erkölcsi állapotát. Tisztességes, szolidáris, testvéries, együttérző és mindenfajta kasztszellemet kizáró viszonyokat teremt.

Ez nem pusztán gazdasági kérdés. Vissza kell metszeni az állam kényszerítő, elnyomó jellegét – ehhez nélkülözhetetlen a békepolitika és a szegény népek lehetőség szerinti megsegítése, a fegyveres testületek szerepének visszaszorítása, a nők hátrányos helyzetének, az etnikai és szexuális kisebbségek kirekesztettségének megszüntetése, erőteljes antirasszizmus és internacionalizmus. Jeremy Corbyn – magától értetődik – ellenzi a NATO-t, helyesli a nukleáris leszerelést, támogatja a menekültek befogadását; egyszóval valódi baloldali, ami a mai világban általános elképedést okoz. (Győzelme utáni első cikkét lásd itt.) 

Akármekkora – példátlanul nagy! – lelkesedést váltott ki a baloldalon, százezrek léptek be a Munkáspártba az ő hatására, s akármennyire megváltozott az egész politikai légkör Nagy-Britanniában, mégis igaz, hogy ebből nagy választási siker nem néz ki. A polgári közvélemény egyáltalán nem bízik Corbyn Munkáspártjában – s az angol középosztály szavazatai nélkül nem nyerhet, s még úgy is csak a skót függetlenségiekkel (meg esetleg az erősödő zöldekkel) koalícióban tudna (a legeslegjobb esetben is) majd kormányt alakítani. Bár Corbyn nem bízik az EU-ban (némi joggal neoliberális szervezetnek tartja), ugyanakkor semmi köze a „little Englander” etnicizmushoz, tehát az Európa-ellenes szavazatok nem rá fognak esni. Kérdés, hogy a párt nem esik-e szét, hiszen a képviselők majdnem mind ellene vannak. A képviselőcsoportban és a pártvezetőségben többséggel rendelkező ellenfelei könnyen meg is puccsolhatják. A brit sajtó pedig láthatólag el akarja pusztítani, de legalább megbuktatni, még mielőtt belefogna munkájába.”

Jeremy Corbyn a brit Munka Párt parlamenti képviselőinek elutasítása ellen lett a párt elnöke, mert az új a szavazáson nem csak a párt tagjai, hanem szimpatizánsok is szavazhattak. Magyarán, egy előválasztás volt egy párt új elnökének a megválasztása a következő parlamenti választásokra!

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia előválasztás Nagy Britannia

2015.09.15.
08:26

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Pörkölt - káposztás tésztával

 

Pörkölt - káposztás tésztával 2015. 09. 12. 100 főre.

 

16 kg     sertés/marha apróhús (lehetőleg kiskockára vágva, az egész mennyiség vagy sertés, vagy marha!)

 

4 kg        csont (nem húsos csont, alaplébe kell)

 

2 kg        vöröshagyma

 

2 kg        lecsópaprika

 

3 kg        friss (pl. Lucullus) paradicsom vagy 1 kg sűrített paradicsom (nem lé!)

 

10 kg     kiskocka tészta (lehet nagykocka vagy fodroskocka is)

 

2 kg        vöröshagyma

 

10 kg     reszelt káposzta (fehér)

 

1 kg        kristálycukor

 

2 l           olaj

 

0,5         

 

0,5 kg    porcukor (vegáknak)

 

2 cso      őrölt feketebors

 

5 dkg édesnemes őrölt pirospaprika

 

Az étel jellege: húsevőknek, azonban a káposztás kocka pörkölt nélkül vegetáriánusoknak is adható. Vega esetben porcukorral megszórható a káposztáskocka.

 

Az étel állaga: a pörkölthús szaftos, a káposztás kocka szilárd halmazállapotú. Az alkotórészek megőrzik önállóságukat, nem homogénezettek.

 

Az étel színe: barnás-pirosas, a hús barna, a szaft pirosas, a tészta fehér, a reszelt káposzta a dinsztelt hagymától barnás színű.

 

Az étel íze: A pörkölt alap lecsós ízt ad a húsnak is. A káposztás kocka ízét a só-bors-cukor egyensúly határozza meg, de nem uralkodik, hanem harmonizál a káposztával.

 

Metódus

 

Alaplét készítünk a csontból és az esetleges nyesedékből.

 

A pörkölt alapot elkészítjük (dinsztelt hagyma, kockázott lecsópaprika és paradicsom +só+pirospaprika). Az apróhúst olajban elősütjük (pirítjuk), kifehérítjük. A pörkölt alapot és pirított apróhúst összekeverjük, borsozzuk, sózzuk. Pároljuk a húst, az elpárolgó lét alaplével pótoljuk.

 

Tésztát forró és sós vízben megfőzzük. A vizet elöntjük, a forró tésztát kigőzölögtetjük, majd kevés olajjal megakadályozzuk az összeragadást.

 

Hagymát dinsztelünk, és a cukrot megpirítjuk (karamellizáljuk) benne. A reszelt káposztát rátesszük, és lassan (!) puhítjuk. Borsozzuk. Ha túl nagy volt a tűz és le akar égni, akkor egy kevés alaplét öntünk alá. A káposzta összeesik és barnás színű lesz. A káposztát nem szabad krémmé főzni, tartsa meg al dente (harapható) állagát.

 

Tésztát és a káposztát összekeverjük, kicsit együtt melegítjük az ízek harmonizálása céljából.

Az étel tálalása: Alulra tesszük a káposztás kockát, a tetejére a pörköltet. Nem keverhető össze a két alkotórész.

 

Jó étvágyat!

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország

2015.09.14.
12:19

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Csirkepörkölt bográcsban - a Rádió Bézsben

A csirkepörkölt a hagyományos magyar konyha egyik jellegzetessége. A nagymamám minden nyaralás kezdetekor és a hazautazás előtt csirkepörkölttel ünnepelt: érkezéskor azért, távozáskor meg amazért főzött olyat, amelyet máskor csak vasárnapra készített.

A hagyományos csirkepörkölt receptje rendkívül egyszerű: egy egész csirke feldarabolva, hagyma, zsír, pirospaprika, tejföl. A családban a csirkealkatrészek szigorúan ki voltak jelölve: a két combja a két gyereké, a mellehúsa apámé, a feje-nyaka- háta-püspökfalatja anyámé. Versenyezni csak a két szárnyáért lehetett.

Újabb időkben nem így készül a csirkepörkölt, hanem „új idők új dalai[i]” szerint fontos előkérdések megvitatása után lehet csak nekiállni a csirkepörkölt elkészítésének.

A családban megváltozott a csirkealkatrészek felosztásának a rendje: mindenki csirkecombot vagy csirkemellet akar enni. Kevesen igénylik a szárnyat, a püspökfalatot, a nyakat[ii]. Erősen vitatott kérdés a csirke bőre. Ha sült csirke készül, akkor körömszakadtáig védelmezem a csirkebőrt, annak ropogósra sütése érdekében. Ám, a pörköltben a csirkebőr kevesek igénye, így inkább az alaplébe teszem a nyúzlatot, mert a többség a megnyúzott csirkét kedveli. (Nem akarom látni, ahogy egyesek piszmognak és gusztustalankodnak a tányérjukban a csirkebőrrel.) További harci kérdés lehet a zsír kontra olaj eldöntése. A hagyományos konyha a zsírpárti, míg a magát korszerűnek tartók az olaj mellett küzdenek. Hasonló vitára adhat okot a „mikor tegyük bele a paprikát?” kérdése, és a hagyma mennyisége (sok-kevés) is alkalmat adhat családi csetepatéra. A tejföl mikor kerüljön bele a csirkepörköltbe? Habarva vagy étkezési keményítővel sűrítsük-e a pörköltünket? Vagy ne is sűrítsük, mert az egészségtelen! És akkor még nem beszéltünk a vegetáriánusokról, a vegákról, a laktóz vagy glutén érzékenyekről …Még vitatkoztunk a köretről: nokedli, sztrapacska, főt tészta, rizs, krumpli… vagy fehérkenyér. Savanyúságok garmadája is igényelhető: uborkasaláta, csemege ugorka, cékla, almapaprika, stb.

Szakács legyen a talpán az, aki ennyi féle igényt ki tud elégíteni! A döntési módozatok is több félék lehetnek: demokratikus (szavazással), autokratikus (diktátori) vagy egyszerűen, akinél a pénz van, az vesz valamit, és abból kell főzni valamit.

Nézzük in concreto a Rádió Bézs csirkepörköltjét.

A megnyúzott és ízületre vágott csirkecombokat a combcsont mentén be kell metszeni, mind a két oldalon. A nyúzott melleket, csontosan legalább 4 részre kell aprítani. A pörkölt alap fele apróra vágott vöröshagyma és egynegyed-egynegyed rész paradicsom és tv paprika szükséges. A hús és a pörkölt alap aránya 1:1.

Zsírt forrósítunk a bográcsban, majd a vöröshagymát dinszteljük. Világossárga színű legyen, ha már sötét sárga a hagymánk, akkor kidobjuk, és elölről kezdjük a pörköltalapot. A világossárga hagymába tesszük a paprikát és a paradicsomot, majd amikor összeesett, akkor pirospaprikát, fokhagymát és őrült köménymagot teszünk hozzá, gyors kavarás mellett.

A húsokat fokozatosan helyezzük a pörkölt alapba, hogy legyen idejük kifehéredni. Amikor minden húsdarab fehér, akkor felöntjük alaplével (ugye milyen jó a csirkebőr nyúzmány!), és lassan rotyogtatjuk. Elsőre, másodikra csak a só-fűszer beállítást kóstoljuk, majd amikor a hús kezd leválni a csontjáról, akkor ellenőrizzük a hús puhaságát is. Utóízesítjük, majd egy kevés pirospaprikával újabb színt adunk az ételnek. A csilipaprikát felkarikázzuk, és egy kevés kis lével külön tányérban tesszük a bogrács mellé. A tejfölt is külön tálaltuk.

A köretnél a sztrapacskapártiak győztek, és a vendéglátók szakácsa kiválóan készítette el.

Jó étvágyat kívánunk! És hol volt az uborka?

 

 

 



[ii] A Rádió Bézs csirkepörköltjéből (30 főre készült) mindössze hárman igényelték a püspökfalatját. Ezúton is gratulálok Nekik, mert az a legfinomabb falat, már a neve is magas egyházi méltóságra utal.

 

2 komment

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

süti beállítások módosítása
Mobil