Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
A papírsárkányt a kisiskolás gyerekek készítették és eresztették fel a magas égre. Rohantak is vele az utcákon át, és végül kikötötték az iskola előtt egy póznához. Ügyes gyerekek lehettek, mert a sárkány kibírta a tanítás végéig a pórázon és újra lehetett vele rohanni az utcákon. Aranynak azért arany, mert a vékony papíron átsüt a napfény és bearanyozza az egész sárkányt.
Kosztolányi regénye önálló elbeszélésekből áll, amelynek keretét egy nyolcosztályos gimnázium adja. Külön-külön portré szolgál a kisdiákok, a felsősök és az egyes tanárok bemutatására. A regény főhősévé egy matematika-fizika szakos főgimnáziumi tanár válik, aki nagyon szeret tanítani, és szereti a diákokat is, még azokat is, akik nem jó tanulók. A diákok többsége retteg a matematika-fizika óráktól, a feleltetéstől, a dolgozatoktól, de döntő többségük elégségessel „felsőbb osztályba léphet”. Petőfi is versbe foglalta azt az érzést, amikor „secundába ponált mégis sok szamár professorom”. Kosztolányi regénybeli tanára is megbuktat egy érettségiző diákot, aki bosszút forral a tanára ellen. Hamar társra talál egy másik elbukott diáktársában, és harmadikként csatlakozik egy két évvel korábban elbukott fiú. Hárman hosszú ideig tervezik a bosszú formáját, majd egy éjszakai verésben egyeznek ki. A tanár megverésének nincs egyetlen szemtanúja sem, és a súlyosan megvert ember nem mer orvoshoz sem fordulni, mert szégyenli a megveretését. A sebei súlyosak, de inkább bezárkózik a házába, de a rendőrségen sem tesz feljelentést a bosszúállók ellen, pedig a két diákot felismer. A véletlen mégis úgy hozza, hogy az iskolai orvos tudomást szerez a „tanárverésről” és kezelni kezdi a sérülést, továbbá feljelentést tesz a tanárverő ellen. A trehány rendőr azonban a tagadó diáknak hisz, és még nyomozást sem folytat az elkövető ellen, aki már maga is kész lenne bevallani tettét. Az utolsó csepp a pohárban, hogy a bulvársajtó részletesen beszámol a tanárverésről. Az amúgy is elkeseredett és depressziós tanár teljesen magába fordul. Kosztolányi rajta keresztül bemutatja szégyenben maradt emberben az öngyilkosság gondolatának a kialakulását, a vívódást a halálba vágyással, majd korábban védekezésre vásárolt pisztoly részletes leírását. A temetésen az igazgató és a tanári kar nevében egy kolléga szép beszédet mond.
De az élet megy tovább, a kisdiákok ismét reptetik az aranysárkányt.
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány [Magyar Elektronikus Könyvtár - MEK-04538]



