Érettségi a csúcson

Véletlenül került elém az interneten a Bableves c. rövidfilm. Rászántam azt a negyedórát, hogy megtudjam, amit már úgyis tudok, hogy a nagyszülők és az unokák kapcsolata nem probléma mentes. Az unoka/unokák nem akkor éhesek, amikor a nagyszülők, nem azt szeretik enni, amit a nagyszülők, és az unokák rendkívül utálják, ha a feledékeny nagyszülők ugyanazt a – csak számukra emlékezetes  - történetet mesélik el gyermekkori élményként, amit az unokák már sokszor hallottak. De - a film szerint - minden jó, ha a vége jó, és akkor a bableves is jó lesz a végére.

Az unokánk/unokáink sokszor mesélik majd a saját unokáiknak a 2020. évi érettségi emlékezetes eseményeit. Év elején még minden rendben volt, már két hónapja tudni lehetett az érettségi szabályait. Azután jött a vírus és az állami oktatási főkolompos, aki minden nap mást kolompolt arról, hogy lesz-e érettségi, és ha igen, akkor miért nem. Mivel iskolába sem kellett járni, ezért a digitális tartalmakra fogékony fiatalok végképp ráragadtak az internetre. Ahogy az lenni szokott a tanulás rovására ment a sok találgatás: lesz – nem lesz; mikor lesz és mikor nem lesz; írásbeli vagy szóbeli; vírus teszttel vagy anélkül; tanárokkal vagy anélkül; gumikesztyűben és/vagy álarcban; stb.

A kormányzat nem tagadta meg saját korábbi munkamódszerét: mindenki azt beszél, amit akar, egyszer csak jön a nagy megmondó és jól megmondja. Sikerült is bejelenteni, hogy a járvány csúcs május 3-án lesz, de közben - elszabadult hajóágyúként - elhangzott egy másik bejelentés, hogy a május 4-én kezdődik az írásbeli érettségi. Még az érettségivel nem rendelkező szülők és nagyszülők és megütődtek azon, hogy vasárnap lesz járvány terjedésének a csúcspontja, ekkor lesz a legtöbb megbetegedés és a legtöbb halott, és hétfőn már érettségi címén utaztatják és osztálytermekbe terelik a több tízezer fiatalt, és több ezer tanerőt, amelyet eddig tiltottak. Tekintettel arra, hogy a nagy megmondó nem látott semmilyen ellentmondást a május 3-ai járvány csúcs és a május 4-ei érettségi kezdet között. Ezért a dolgok kezdtek helyrezökkenni: a járvány csúcs befejeződik vasárnap 24,00 órakor. A kormány élve a rendeleti kormányzás felhatalmazásával, elrendeli, hogy a járvány hétfőn reggel 8,00 órakor véget ér. Az érettségi pedig hétfőn 9,00 órakor veszi kezdetét. Így semmi akadálya annak, hogy az érettségizők (diákok és tanárok) járványmentes körülmények között tehessék le az érettségi vizsgákat. Innét kezdve nem szükséges tesztelni sem és az üresített kórházi ágyakat sem kell újra feltölteni, mert mindenki egészséges lesz.

És ha így lesz, akkor miért kell módosítani az érettségi megszokott rendjét?

Olvassunk Mark Twain-t! https://hu.wikipedia.org/wiki/Mark_Twain 

Új könyvet írok 6.

Az első kéziratot leadtuk a kiadónak! Azt írom, hogy az „első” kéziratot, mert az interjúk legépelése után – amelyet egy Los Angelesben működő cég 50 nyelven fordító automata gépe végzett el -, a feleségem kinyomtatta és olvasható formátumúra hozta a fordítást, én pedig elvégeztem a nyersanyagon az első szerkesztést, rövidítést, a beszélt nyelvet írásba foglalt nyelvé alakítottam. Sok érdekességet figyeltem meg ebben a munkafázisban.

Az interjúkban számos olyan hézagkitöltő szócska, hangocska, hangutánzó szó hangzik el, amely a hétköznapi beszédben fel sem tűnik a beszélgető partnernek. Viszont, ha egy számítógép pontosan leírja a beszédet, akkor mint a felkiáltójel az írásban „kilógnak” a szövegből, sőt, ha túl sok ilyen van a leírt szövegben, akkor az olvasóban az a meggyőződés kezd kialakulni, hogy az interjúalany nem is tud magyarul. A valóságban erről szó sincs, csak a beszélt nyelv a maga pongyolaságában lényegesen eltér az írott szöveg fegyelmezettebb és szabatosabb szövegétől. Hogy néhány példát is írjak a pongyolaságokra: „öööööö”, „eeeeee”, ééssss”.

Az énekelve beszélők a mondat végén soha nem viszik le a hangsúlyt. A riporter nehéz helyzetben van nem tud az interjú alatt kérdezni, mert a beszélő mondatai összefolynak, és ez az írásban is megmarad. A számítógép nem tud központozni, csak hűen leírja, amit az interjúalany mond. Ha az interjúalany (rendszeresen) eltéveszti  a ragok és igeidők egyeztetetését, akkor ez leírva a nyilatkozó gondolatainak a rendezetlenségét mutatja. Az emberek egy része nagyon következetlenül beszél önmagáról nyelvtanilag. Megfigyeltem, hogy az „akaratos”, és „határozott emberek nyomatékosan egyes szám első személyben beszélnek magukról, és minden második mondatuk úgy kezdődik, hogy „én”. Vannak akik egyes szám harmadik személyben beszélnek magukról, és még a nevüket is beleszövik a mondatba, pl. „XY-ról nem lehet azt mondani...” – mondja YX saját magáról. Vannak, akik elkerülik saját maguk nevesítését, amikor magukról beszélnek. És vannak, akik a királyi többest használják történelmi visszaemlékezésük során: „Már akkor megmondtunk…”, „Előre láttuk…” Nos, ezek a stíluselemeknek az interjú szószerinti leírása után nagy jelentősége lehet: kidomborítja az interjúalany jellemvonásait, anélkül, hogy a mondat szószerinti értelme megváltozna. Szabad ilyet tenni vagy sem?

Néha előfordulnak tárgyi tévedések a nyilatkozónál. Évszámok, pénzösszegek megnevezése, történelmi személyiségek felcserélése, ilyenkor finom eszközökkel élhet a szerkesztő: egy lábjegyzettel utalhat a valóságra, betehet egy el nem hangzott kérdést pontosításra. Azonban, ha az interjúalany nem tényben tévedett, hanem tények közötti összefüggéseket lát hibásan, és a riporter nem szállt vele vitába a felvétel elkészültekor, akkor vagy belenyugszunk a riportalany hibájába és nyomtatásban is így jelenik meg, vagy álságos kérdéssel felhívjuk az interjú alanyát telefonon, hogy „nem értettem pontosan, hogy mit akart mondani”, lehetőséget adva a korrekcióra.

Mi tegyen akkor az interjúkötet szerkesztője, amikor az első kézirat megküldése után az interjúalany olyat ír bele a szövegbe, amely el sem hangzott, vagy éppen a fordítottja hangzott el az interjúban?! Nos, ez már a hálószoba titkokkal egyenlő megítélés alá eső kérdés, amelyet majd a következő részben pertraktálok.

Fotó: Kiss Katalin

Új könyvet írok 4.

Amíg nem írtam egy könyvet sem, addig azt gondoltam, hogy az ÚR ÍR. Ez a mondat az általános iskola első osztályos olvasókönyvéből származik. (Irányi utcai fiú iskola, I.b oszt.tan. Tanítónő: Gulyás Marika néni.) Amikor az első könyvemet akartam megírni, akkor már túlvoltam a világirodalom nagyjainak az olvasásán, és kezdtem úgy érezni, hogy több kell annál az íráshoz, mint toll és papíros. Gyorsan feladatam az első könyvem megírásának az ambícióját (elfáradt a fenekem), és helyette pénzkereset céljából a Népszabadság c. újságba folyóirat cikkek és könyvek recenziójának a megírását vállaltam. Utóbb kiderült, hogy nagyon hasznos az első könyv megírása helyett, néhány száz recenzió megírásával tréningezni magam az írni tudásra. További tapasztalatokat gyűjtöttem az egyetemi évfolyamdolgozatok elkészítésével. Kényszerűen szembesültem azzal a ténnyel, hogy tárgyi (szakmai) tudás nélkül nem lehet írni, sőt, az írástudáshoz sokat kell olvasni! Mivel a dolgozatnak terjedelmi követelményei is voltak (legalább 15 – legfeljebb 100 oldal) újabb csalódás ért, hogy milyen nehéz röviden írni, és milyen könnyű – az értelem nélküli -hablatyból sok oldalt megtölteni.

Az írni tudás újabb fázisához értem el, amikor meg kellett tanulnom különböző műfajokban írni. A recenzió és a tudományos (vagy legalább annak látszó) cikk megírásán már túl voltam, és a munkahelyi kényszer tanított meg törvényszövegeket írni. Tanácsrendelet-tervezetekkel kezdtem, és mint egy 3 év volt szükséges az első önálló törvény-tervezet megírására. Egyedül nem is tudtam volna elkészíteni, de volt két nagyszerű tanítómesterem volt Fonyó Gyula (miniszterhelyettes) és Horváth Albert (az idősebb kollégám).

Az első szakmai könyv megírására is a munkahelyem kényszerített rá. 1989. októberére befejeződött a választási törvény megalkotása, és akkor a korabeli főnököm azt mondta: nincs ember, aki megértse ezt a törvényt. A törvényszöveg bonyolult, átláthatatlan és érthetetlen. Nagyon felháborodtam, mert számomra egyszerű, átlátható és értelmes szöveg volt. Akkor írjunk belőle egy könyvet, hogy más is megérthesse! – kaptam a szóbeli utasítást. Két kollégával készítettük el a „Pártok és választások” c. szakmai könyvet a rendszerváltás utáni, első szabad választások előtt.

A közigazgatási pályafutásom alatt (30 év) rendszeresen kellett írni: szakmai cikkeket, kormány-előterjesztéseket, törvényszöveg tervezeteteket, sőt, ha olyan főnököm volt (szerencsére kevés), akkor politikai beszédeket is. Nagyon büszke voltam, amikor az egyetemi tankönyvem – szerzőtárssal - 1999-ben megjelent.

Miután végleg kipenderítettek a közigazgatásból, akkor elhatároztam, hogy megírom a pályafutásom történetét, mint egy kordokumentumot. Sokáig bajlódtam az írással: egyes részek túl érzelmesek voltak, más részek unalmas szakmai szövegek. A Budaörsi Olvasókör kapcsán ismerkedtem meg Kocsis András Sándorral, aki a Kossuth Kiadó vezetője (ma is). Neki meséltem arról, hogy milyen problémáim vannak a könyv megírásával. Azt ajánlotta, hogy ne szenvedjek magamtól – rövid az élet – összehoz Körössi P. Józseffel, aki beszélgetések keretében átsegít a problémákon. És lőn. Négy ülésben elkészült a törzsszöveg, és utána már egyedül boldogultam. Hátra volt még a könyv címének a kialakítása. (újdonság volt számomra az is, hogy előbb megírjuk a könyvet és utóbb címet adunk neki.) A könyv alcíme született meg elsőre: -a demokrácia szolgája és a hatalom kritikusa - . A névadó (keresztanya) Bíró Ibolya, aki a tanárom volt a gimnáziumban, és a Duna parton sétálgatva javasolta címnek. A kiadó alcímnek elfogadta, de címnek azt javasolta, hogy „A kor gyermeke”. Rövid vita után elfogadták a javaslatomat „Két kor gyermeke” utalva a szocializmus, majd a rendszerváltás utáni korszakra. Körössi P. József nélkül nem készült volna el ez a könyv, ezúton is köszönet érte.

Hatvan éves koromban letettem a szakácsvizsgát. Midőn a gyakornoki időmet „főztem” a budaörsi Rózsakert étteremben, szorgosan jegyzeteltem az idősebb szakácsok receptjeit. Az eredményes szakácsvizsgában nagy segítségemre volt Benke László, Budai Péter és Juhász János, akiktől sokat tanultam, és jegyzeteltem. Öt év alatt olyan sok recept, főzési technika és jó tanács gyűlt össze, hogy magam is meglepődtem: egy vastag szakácskönyvre való mennyiség összegyűlt. Azonban én nem egy sokezredik szakácskönyvet akartam írni, hanem a családom történetét is meg kívántam örökíteni egy könyvben. E két gondolat eredményezte a „Civil a konyhában” c. kötetet, amely a Norán Libro kiadónál jelent meg. A kötet szerkesztése azonban folyamatosan gondot okozott. Hogyan lehet egy családtörténetet receptekben megírni? Darida Benedek szerkesztő segített nekem, amelyet ezúton is köszönök.

Most egy újabb könyv szövegén dolgozom, amely reményeim szerint 2020. június 13-án, az ünnepi könyvhétre jelenik meg. Egy új műfajban próbálom ki magam: Már tudom, hogy a toll, a papír és párnázott fenék kevés… A feleségem segít folyamatosan könyv megírásában.

Szüdi János (1949-2020)

Szüdi János született köztisztviselő, közigazgató volt. Pályafutását tanácsi ügyintézőként kezdte és közigazgatási államtitkárként fejezte be. Két rendszerváltást élt meg 1989-ben és 2010-ben. Az oktatás területén mindig a kiművelt emberfők gyarapításáért dolgozott. Elmélyült tudással rendelkezett az alkotmányjog területén is. Meghajtjuk fejünket a közösség érdekében végzett munkájáért. A Civil Rádió Olvasókörében 2016-ban készült interjúval búcsúzunk Szüdi Jánostól.

Kóra Zsuzsa blogját ajánlom mindenki figyelmébe, aki nagyszülő és az unokájával kapcsolatot tart vagy kapcsolatot akar tartani az interneten keresztül. Zsuzsa a járvány miatti bezártságot arra használja fel, hogy új formákkal erősítse meg a családi kapcsolatokat. https://utimorzsak.blogspot.com/ 

Zsuzsa nyugdíjas pedagógus, aki fb oldalán azokat a módszereket is bemutatja, amely a nehéz/hátrányos helyzetben levő diákok támogatására alkalmas. https://www.facebook.com/kora.zsuzsa.5