Új könyvet írok 4.
Amíg nem írtam egy könyvet sem, addig azt gondoltam, hogy az ÚR ÍR. Ez a mondat az általános iskola első osztályos olvasókönyvéből származik. (Irányi utcai fiú iskola, I.b oszt.tan. Tanítónő: Gulyás Marika néni.) Amikor az első könyvemet akartam megírni, akkor már túlvoltam a világirodalom nagyjainak az olvasásán, és kezdtem úgy érezni, hogy több kell annál az íráshoz, mint toll és papíros. Gyorsan feladatam az első könyvem megírásának az ambícióját (elfáradt a fenekem), és helyette pénzkereset céljából a Népszabadság c. újságba folyóirat cikkek és könyvek recenziójának a megírását vállaltam. Utóbb kiderült, hogy nagyon hasznos az első könyv megírása helyett, néhány száz recenzió megírásával tréningezni magam az írni tudásra. További tapasztalatokat gyűjtöttem az egyetemi évfolyamdolgozatok elkészítésével. Kényszerűen szembesültem azzal a ténnyel, hogy tárgyi (szakmai) tudás nélkül nem lehet írni, sőt, az írástudáshoz sokat kell olvasni! Mivel a dolgozatnak terjedelmi követelményei is voltak (legalább 15 – legfeljebb 100 oldal) újabb csalódás ért, hogy milyen nehéz röviden írni, és milyen könnyű – az értelem nélküli -hablatyból sok oldalt megtölteni.
Az írni tudás újabb fázisához értem el, amikor meg kellett tanulnom különböző műfajokban írni. A recenzió és a tudományos (vagy legalább annak látszó) cikk megírásán már túl voltam, és a munkahelyi kényszer tanított meg törvényszövegeket írni. Tanácsrendelet-tervezetekkel kezdtem, és mint egy 3 év volt szükséges az első önálló törvény-tervezet megírására. Egyedül nem is tudtam volna elkészíteni, de volt két nagyszerű tanítómesterem volt Fonyó Gyula (miniszterhelyettes) és Horváth Albert (az idősebb kollégám).
Az első szakmai könyv megírására is a munkahelyem kényszerített rá. 1989. októberére befejeződött a választási törvény megalkotása, és akkor a korabeli főnököm azt mondta: nincs ember, aki megértse ezt a törvényt. A törvényszöveg bonyolult, átláthatatlan és érthetetlen. Nagyon felháborodtam, mert számomra egyszerű, átlátható és értelmes szöveg volt. Akkor írjunk belőle egy könyvet, hogy más is megérthesse! – kaptam a szóbeli utasítást. Két kollégával készítettük el a „Pártok és választások” c. szakmai könyvet a rendszerváltás utáni, első szabad választások előtt.
A közigazgatási pályafutásom alatt (30 év) rendszeresen kellett írni: szakmai cikkeket, kormány-előterjesztéseket, törvényszöveg tervezeteteket, sőt, ha olyan főnököm volt (szerencsére kevés), akkor politikai beszédeket is. Nagyon büszke voltam, amikor az egyetemi tankönyvem – szerzőtárssal - 1999-ben megjelent.
Miután végleg kipenderítettek a közigazgatásból, akkor elhatároztam, hogy megírom a pályafutásom történetét, mint egy kordokumentumot. Sokáig bajlódtam az írással: egyes részek túl érzelmesek voltak, más részek unalmas szakmai szövegek. A Budaörsi Olvasókör kapcsán ismerkedtem meg Kocsis András Sándorral, aki a Kossuth Kiadó vezetője (ma is). Neki meséltem arról, hogy milyen problémáim vannak a könyv megírásával. Azt ajánlotta, hogy ne szenvedjek magamtól – rövid az élet – összehoz Körössi P. Józseffel, aki beszélgetések keretében átsegít a problémákon. És lőn. Négy ülésben elkészült a törzsszöveg, és utána már egyedül boldogultam. Hátra volt még a könyv címének a kialakítása. (újdonság volt számomra az is, hogy előbb megírjuk a könyvet és utóbb címet adunk neki.) A könyv alcíme született meg elsőre: -a demokrácia szolgája és a hatalom kritikusa - . A névadó (keresztanya) Bíró Ibolya, aki a tanárom volt a gimnáziumban, és a Duna parton sétálgatva javasolta címnek. A kiadó alcímnek elfogadta, de címnek azt javasolta, hogy „A kor gyermeke”. Rövid vita után elfogadták a javaslatomat „Két kor gyermeke” utalva a szocializmus, majd a rendszerváltás utáni korszakra. Körössi P. József nélkül nem készült volna el ez a könyv, ezúton is köszönet érte.
Hatvan éves koromban letettem a szakácsvizsgát. Midőn a gyakornoki időmet „főztem” a budaörsi Rózsakert étteremben, szorgosan jegyzeteltem az idősebb szakácsok receptjeit. Az eredményes szakácsvizsgában nagy segítségemre volt Benke László, Budai Péter és Juhász János, akiktől sokat tanultam, és jegyzeteltem. Öt év alatt olyan sok recept, főzési technika és jó tanács gyűlt össze, hogy magam is meglepődtem: egy vastag szakácskönyvre való mennyiség összegyűlt. Azonban én nem egy sokezredik szakácskönyvet akartam írni, hanem a családom történetét is meg kívántam örökíteni egy könyvben. E két gondolat eredményezte a „Civil a konyhában” c. kötetet, amely a Norán Libro kiadónál jelent meg. A kötet szerkesztése azonban folyamatosan gondot okozott. Hogyan lehet egy családtörténetet receptekben megírni? Darida Benedek szerkesztő segített nekem, amelyet ezúton is köszönök.
Most egy újabb könyv szövegén dolgozom, amely reményeim szerint 2020. június 13-án, az ünnepi könyvhétre jelenik meg. Egy új műfajban próbálom ki magam: Már tudom, hogy a toll, a papír és párnázott fenék kevés… A feleségem segít folyamatosan könyv megírásában.