2024.02.21.
17:35

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász: Hogyan távozzunk?!

20240226 Civil Karsai Dániel Hogyan távozzunk?

„Hogyan megyünk el? Hogyan menjünk el?!” című műsorsorozatban a halál kérdésével foglalkozunk. A sorozat szakértői voltak eddig: a Hospice Alapítvány önkéntesei, Huncik Péter pszichiáter, Iványi Miklós lelkész, Kende Péter ügyvéd. A Civil Rádió Olvasókörének mai vendége Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász. A fiatalember gyógyíthatatlan beteg, de nem kíván önkézzel véget vetni az életének, és a kórházi elfekvőben sem akarja bevégezni életét. Alkotmányjogászként egy humánus életvéget szeretne, amelyhez más/ok segítségére van szüksége, mert teljesen mozgásképtelen. Sok hasonló sorstársa van. A magyar törvények azonban súlyos büntetéssel fenyegetik az esetleges segítőket. Dr. Karsai népszavazást kezdeményezett, „helyre zökkenteni az időt”, de Nemzeti Választási Bizottság alkotmányértelmezése szerint ez tilos, és elutasította a népszavazás lehetőségét. (Az ügy jelenleg a Kúriánál parkol.) Karsai Dániel meghallgatást kért és kapott az időközben lemondott köztársasági elnöknél, hogy részesítse kegyelemben a segítőket, ha nem változik a jogszabály, de a lemondás miatt ez az ügy elakadt. Dr. Karsai az új elnöknél ismét meghallgatást fog kérni sorstársai esetleges segítői érdekében. Alkotmányjogászként garanciákkal kívánja védeni az eljárás tisztaságát, hogy mohó örökösöktől megvédhető legyen a gyógyíthatatlan beteg. A beszélgetés végén Dr. Karsai Dániel megköszönte az interjút, mert alkotmányjogi kérdésekkel való foglalkozásra adott lehetőséget neki a Civil Rádió Olvasóköre, és délután focimeccset néz, majd könyvet fog olvasni.

Szólj hozzá!

Címkék: videó Civil Rádió 2024 Magyarország Hogyan haljunk meg?

2024.02.21.
16:02

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kiss Katalin: Előételek és desszertek

2024-02-23 13 óra Előételek és desszertek receptjeit osztjuk meg a hallgatókkal. Ugyanaz az étel besorolható mind a két kategóriába, pl. a sajtos roló és a sajtkrémes piskóta minden helyen jól érzi magát. A rolót általában a cukrászdában vagy a péknél szoktuk vásárolni, bár rendkívül egyszerű (és sokkal olcsóbb), ha magunk készítjük el. A roló legfontosabb része a leveles tészta „csőre sütése”, amely második alkalommal már rutinná válik. Tölteléknek készíthetünk sajtost, házi krémest, húsost vagy zöldségest. A piskótatészta négyféle elkészítése is rendkívül egyszerű, és a tölteléke szerint lehet gyümölcsös, dupla csokis, sajtkrémes vagy aszalt szilvás. A kisméretű lakásban nagy létszámú vendégséget is lehet rendezni, ha svédasztalos menüt készítünk. Megismerkedhetünk a műsorban a húsfélék, a zöldségek, és köretek elkészítési és tálalási módjaival.

Szólj hozzá!

Címkék: videó Rádió Bézs szakácskönyvből kimaradt Budaörsi Olvasókör Kiss Katalin 2024 Magyarország

2024.02.13.
22:00

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Boros Péterné: A nők a fakanáltól a parlamentig

·      A Civil Rádió vendége Boros Péterné az MKKSZ szakszervezet elnöke. A kérdéseket Tóth Zoltán fogalmazta meg számára.

HoHogyan lehet egy nő, egy családanya vezető egy munkahelyen?

·       Milyen egyenlőségi hátrányokkal kell egy nőnek megküzdeni?

·       Mennyivel kevesebb bért kapnak a nők azonos képesítés és teljesítmény mellett?

·       Lehet-e küzdeni a női egyenjogúságért, ha a nők nem küzdenek érte?

·       Hogyan ismerjük meg a nők hátrányait az életben?

·       Lehet-e pártok nélkül küzdeni a női egyenjogúságáért?

Szólj hozzá!

Címkék: videó Civil Rádió Feminizmus MKKSZ Budaörsi Olvasókör

2024.02.13.
16:01

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Európai Unió külpolitikája: Ara-Kovács Attila EP képviselő

Ara-Kovács Attila az Európai Unió Parlamentjének egyik magyar képviselője, a DK színeiben. Tagja az EP Külügyi és Biztonságpolitikai Bizottságának, amely a katonai, titkosszolgálati és külügyi kérdéseivel foglalkozik. Az Európai Unió főtárgyalója a hivatalos elnevezése az EU külügyminiszterének. Hogyan alakul ki az EU külpolitikája, mekkora szerepe van benne a tagállamoknak? Az Egyesült Államok, Oroszország és Kína áll az EU külpolitikájának a fókuszában? Afrika a jövő kontinense? Változatlanul a „két állam” elve az izraeli-palesztin konfliktus a békés rendezés célja? Indul-e Ara-Kovács Attila a 2024. június 9-ei EP választáson ismét? A kérdéseket Tóth Zoltán szerkesztő-műsorvezető fogalmazta meg.

Szólj hozzá!

Címkék: videó demokrácia Európai Unió Civil Rádió Ara-Kovács Attila Budaörsi Olvasókör 2024 európai parlament és magyar önkormányzati választások és magyar 2024 Magyarország

2024.02.12.
11:53

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kiss Katalin: Téli ételek

2024-02-16 13 óra Télre való ételeket készítünk olyan alapanyagokból, amelyek frissek. A rizottó olasz változatával Itáliában ismerkedtünk meg, de hamar a magyar konyha részévé vált. Milyen rizsből készítsük, olaszból vagy kínaiból? Mit kezdjünk a rizottó maradékával? A máj is tipikus téli étel és döntenünk kell, hogy sertés vagy kacsamáj legyen-e a házilag készült májkrém alapja, amelyet Tibortól tanultunk. A hagyományos magyar gombák (champion, laska, erdei) mellett felkapottak lettek a kínai gombák (fafülgomba, shitake) is. Mire jók ezek a gombák? Farsang után is vannak családi ünnepek, ezért ajánlunk ráklevest, sült csirkeszárnycombot és gesztenyepürét, és nassolásnak kétszer sült sós mogyorót.

Szólj hozzá!

Címkék: videó Rádió Bézs Budaörsi Olvasókör Kiss Katalin Krumplihámozók klubja 2024 Magyarország

2024.02.10.
13:22

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Schmidt Pál után felkészül Novák Katalin...

Az egyik csaló, a másik erkölcstelen. Schmidt Pál után felkészül a Novák Katalin, hogy élvezhesse a volt köztársasági elnökök életfogytig tartó kiváltságait: luxus lakás, személyzet, két gépkocsi, alapítványi támogatás stb. Így jutalmazzuk a kiváltságos kiemelkedőket.

Szólj hozzá!

Címkék: kormánypárt jóállam Diktatúra 2024 Magyarország

2024.02.10.
00:27

Írta: Dr. Tóth Zoltán

A pedofília mindent legyőz!

Mentegetik a menthetetlent!

Pedofília! A gyermekek megrontása (szexuális élvezet tárgyaként) évezredes kéjelgési szokás az erőszakos családfők, hitehagyott papok, rablóbanda főnökök és diktátorok világában. Újabb időkben előbb kevesek, majd egyre többen és a legújabb időkben feminista nők, pártok, államok álltak ellen a pedofilok élvezkedésének és büntetlen garázdálkodásának. A családok félelmei a maguk elől is titkolt titkok feltárásától, a nyilvánosságtól való ezoterikus rejtelem megismerhetőségétől, mind akadályozták a pedofilokat „a szabadságuktól”. Azonban - titkosan - szabad utat engedtek/nek az ősi szexuális ösztöneik civilizálatlan kifejtésének.

Az ősi szexuális ösztönök szabályok közé szorítása a civilizáció évezredes hagyománya. Vannak bizonyos ősi szexuális ösztönök, amelyek korlátozása (pl. vérfertőzés) beilleszkedtek a társadalmi erkölcsi és jogi szabályai közé, és vannak, amelyek búvó patakként a velünk élő napi események részeként - elhallgatva – együtt él velünk a politikában. Ilyen a pedofília.

Az erkölcs nélküli politika fontos eszköze, hogy a pedofília fogalmát (gyermekek megrontása) kiterjeszti természetadta szexuális magatartásokra (homoszexualitás) is, majd politikai szavazatszerzés céljából a saját pedofiljai számára büntetlenséget biztosít a maga által kreált pedofília bűncselekmények büntethetősége alól.

A szerelem mindent legyőz! – olvashattunk a latin szerző versében, amelyet felnőtt emberek közötti szexuális kapcsolatról írt.

A pedofília mindent legyőz! – olvashatjuk ki a mai Magyország kormányzati tényezőinek a nyilatkozataiból. Majd szavakban felmentik magukat a bűn alól. Sőt! alaptörvényt módosítanak, hogy a JÖVŐ-ben nem lehet ezt a bűnt elkövetni.

A normalitás legyőzi a jelenlegi kormányzati tényezőket!

Szólj hozzá!

Címkék: jóállam filmszínházirodalom Budaörsi Olvasókör 2024 Magyarország

2024.02.08.
13:29

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Olvasókörben: Losó Györgyné, Melinda önkéntes kultúrális-vallási rendzvényszervező

Budapest 19. ker. Kispesten él Losó Györgyné Melinda, aki fodrászként sokféle önkéntes munkát végez: helytörténész, Holokauszt-kutató. Szociális munkaként rászorultaknak főz, valamint kulturális-vallási programokat szervez a kerület lakosainak. Roma Felzárkóztatási Egyesület tagjaként minden korosztállyal foglalkozik az ismerőseivel közösen, kezdeményezésükre Pege Aladárról egy teret nevez el az önkormányzat. Melinda könyvet írt, filmet forgatott a muzsikus cigányok életéről. Igazi szociális polihisztor, akinek lányai lépnek a nyomába.

Szólj hozzá!

Címkék: videó Budapest Civil Rádió Budaörsi Olvasókör 2024 Magyarország

2024.02.04.
20:37

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kiss Katalin: Vegetáriánusoknak főzünk

2024-02-09 13 óra Rádió Bézs az interneten. Vegetáriánusoknak főzünk! A legfontosabb kiegészítők felsorolása: zabpehely, joghurt, rozskenyér, zöldfűszerek, fokhagyma, hagyma, piros és fekete retek, torma, egyes tejtermékek, sárga és fehér répa, cékla, saláták. A vegetáriánus ételek alapanyagai: spenót, gomba, karfiol, leveszöldségek, lencse, bab, sárgaborsó, káposzták, spárga. Sütésre, főzésre zsír vagy vaj helyett használjunk kókusz olajat vagy növényi (repce) olajat. Minden egyes zöldségből készíthető előétel, leves, pörkölt vagy köret. A rizsből, a tésztából, a burgonyából személyenként max. 5 dkg használható fel. A vegetáriánusok legszigorúbb változatában nem használhatunk semmilyen tejterméket és tojást sem. A zöldség ételek alapkérdése a sok fűszer, beleértve a csilipaprikát is. Ízesítsük a zöldségeket és jó ízű lesz az étel!

Szólj hozzá!

Címkék: videó Rádió Bézs Budaörsi Olvasókör Kiss Katalin Krumplihámozók klubja Egyszemélyes ételek 2024 Magyarország

2024.02.03.
10:41

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Édesanyám neve

Ismeretlen számról hívott valaki, amíg ki volt kapcsolva a mobilom. Visszahívom, és egy gépi hang megkérdezi: Panaszügy? Egyes gomb. Áramügy? Kettes gomb. Gázügy? Hármasgomb.

Mivel nincs panaszügyem és nem tudom hogy gáz vagy áramügyben hívtak-e, ezért találomra megnyomom a kettest. Zene, várok, zene várok. Leteszem.

Másnap az utcán ér utol egy ügyintéző hívása, gázügyben, és adategyetetést javasolt a gázszámlám száma alapján. Nincs nálam a gázszámlám. Akkor az állítólagosan hiányzó adataimat kérdezi: Anyja neve? Kérdésre kérdés a válasz: Nem fizetem a gázszámlát?

De igen fizeti.

Akkor miért kell a 20 éve elhunyt édesanyám neve?

Mert szolgáltató váltás történt, és az adatai elvesztek.

Ha elvesztek az adataim, akkor honnét tudja a mobilom számát?

Mert itt van előttem az Ön gázszerződése, de abból hiányzik az édesanyja neve, ami kötelező.

De én rendszeresen postán kapom a gázszámlát, tudják a lakcímemet.

Nem tudjuk, mert ön csoportos megbízással fizeti már régóta a gázdíjat!

Javaslom, hogy akkor hívjon újra ha nem fizetem a számlát!

Ön szerződésszegő! és leteszi a telefont.

Most várom a retorziót.

Javaslom, tegyenek panaszt az édesanyámnál.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása