Egyszerűen a gerrymandering-jelenségről (szabadeuropa.hu)
Önmagáért beszél!
Egyszerűen a gerrymandering-jelenségről (szabadeuropa.hu)
Önmagáért beszél!
Az Obsitos Fúvószenekar 2008-ban alakult nyugdíjas rendészeti zenészekből. Jelenlegi vezetőjük Horváth György klarinétos, akivel a zenekar hangszereiről, fellépéseiről, repertoárjáról beszélgetünk. Az Újévi koncertjük már eseményszámba megy Kispesten, szívesen mennek más fővárosi kerületekbe és vidéki városokba is fellépni. Az iskolások számára rendszeresen tartanak "rendhagyó énekórát", amelyen a gyerekek síppal, dobbal, nádihegedűvel csatlakoznak a fúvósokhoz. A repertóárjuk igen széles a hagyományos katonazene mellett opera és operett dalokat is előadnak, és az utcai felvonulások mellett a koncerttermekben is szívesen fellépnek. A Kispesti Önkormányzat "Kultúráért Díj"-jal ismeri el munkásságukat a zenekar 15. születésnapján. Szerkesztő-műsorvezető Tóth Zoltán.
2024-01-19 13 óra Rádió Bézs az interneten. Megszűnőben vannak a farsangi nagy bálok, helyüket a középiskolásoknak szervezett szalagavató bálok foglalják el. Egy kis visszatekintés a 60-as, 70-es évek szalagavatóira, majd az unokáink 2015-2024 közötti szalagavatóit tekintjük át. Miben különböznek, miben hasonlítanak? A hivatalos szalagavató után következik a tinédzserek saját bulija, amelyhez japán, mexikói, svéd falatokat ajánlunk, és a megvizsgáljuk, hogy a mi a különbség vajpuha és a kőkemény avokádó között. Magyaros kétszersült csirkecombot is készítünk, amelyhez tésztasalátát is köríthetünk. Már a bulit megelőző napon készíthetünk déligyümölcsökből koktélt, amelynek lehet alkoholos vagy mentes formája is.
MEGHÍVÓ
Nyolcvan éve, 1944 októberében a Budapesten a Józsefvárosban nagyszabású antifasiszta felkelés – „Kis Varsó” – zajlott le.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)meghívja önt Gazdag Péter, Amerikában élő, Petri-díjas írónak, a téma kutatójának előadására és az azt követő beszélgetésre 2024. január 16-án kedden 15 órára. Cím: VIII. kerület, Kiss József u. 13. (Bezerédj u. sarkán).
Kérjük, részvételét jelezze a judit.rona@gmail. com e-mail-címen.
Róna Judit
MEASZ
Bolgár György:
A hungarikumok hete
Hazugságvizsgáló
Azt állította Lánczi Tamás, az újonnan létrehozott, úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke (a Hír Tv-nek), hogy a Szuverenitásvédelmi hivatalt a semmiből kell létrehozni, nincs is olyan a világban, mint ez az intézmény, „a jog nyelvén ez egy sui generis intézmény vagy hungarikum”.
Ezzel szemben a (másik) tény az, hogy ugyanez a Lánczi egy másik interjúban, az állami médiának azt mondta, hogy vannak máshol is ilyen jellegű intézmények, mint például a romániai dezinformáció ellenes hivatal, vagy az EU külső befolyásolási kísérleteket kiszűrő hivatala. Most akkor hungarikum, vagy nem? Vagy ahogy éppen a tisztelt vendég kívánja? Hol háború, hol különleges katonai művelet, á la Orbán? Esetleg Nemzeti Pávatánc Hivatal?
Azt is állította Lánczi (az M1 tévének), hogy a hivatal nem hatóság, nem végez nyomozást, és nem alkalmaz szankciókat, feladata alapvetően az elemzés és a feltárás lesz. „Azokat az információkat, amelyek más állami szerveknél képződnek, ha úgy tetszik, elkérheti egy együttműködés keretében, azokat elemezheti és megvizsgálhatja, ezekből vonhat le következtetéseket, amelyeket nyilvánosságra hozhat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a hivatal nemcsak más állami szervektől kérhet információkat, hanem közvetlenül bármilyen adatot az általa vizsgált szervezettől és magánszemélytől, sőt büntetőeljárást is kezdeményezhet, aminek a vége akár börtönbüntetés is lehet. Szép kis elemzések lesznek. Együttműködés keretében. Ha úgy tetszik.
Azt állította továbbá a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, hogy a személyes támadásokra nem akar reagálni, de ha a hivatalt éri támadás, akkor ő azt meg fogja védeni, mert a munkájukat és a dolgozóikat „nem félemlíthetik meg”.
Ezzel szemben a tény, hogy a törvény szerint éppenséggel a Hivatal félemlíthet meg lényegében bárkit, nemcsak szervezetet, hanem minden magánszemélyt is ebben az országban. Még szerencse, hogy a hivatal szerény fizetésű dolgozóit az elnök megvédi, nehogy bántódás érje őket. Meg vagyunk nyugodva.
Azt állította Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter (az index-en megjelent cikkében), hogy „a magyar gazdaság és a kormány gazdaságpolitikája is válságállónak bizonyult”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a gazdaság egyáltalán nem bizonyult válságállónak, hiszen egy éven át recesszióban, visszaesésben volt, az infláció a legmagasabb szintet érte el az Európai Unióban, a reálbérek pedig jelentősen csökkentek. Mi ez, ha nem válság, és mi ez, ha nem a gazdaságpolitika válsága? Valójában tehát csak maga a kormány volt válságálló, mert ebbe a súlyos kudarcba nem bukott bele, hanem megőrizte a társadalom felének támogatását. Ez is valami, de ezt az eredményt nem a gazdasági jelzőtáblára írják ki, hanem az Orbán házibajnokság eredményjelzőjére.
Azt is állította a miniszter (ugyanott), hogy 2010-hez képest 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak létszáma.
Ezzel szemben a tény az, hogy csak 860 ezerrel emelkedett, és ebből 110 ezren dolgoznak külföldön (magyarországi lakhellyel), 64 ezren pedig közfoglalkoztatottként. Obádovics matematika könyvét elővenni!
Kamarás István a Civil Rádió Olvasókörének a mai vendége. A mai műsor illeszkedik a „A feminizmus: a nők alávetettsége, egyenjogúsága vagy egyenlősége?!” c. műsorsorozatba, és történelmi visszatekintés: Éva ősbűne az, hogy evett a Tudás fájának a gyümölcséből és megtudta különböztetni a jót a rossztól? A bibliai Ószövetségben miben nyilvánul meg a nők családi és társadalmi alávetettsége? Az Újszövetségben változik a nők családi és társadalmi helyzete? Szerkesztő-műsorvezető Tóth Zoltán
Kedves Barátaink!
2024. január 10-én, szerdán, 17 órára elfogadta meghívásunkat Donáth László evangélikus lelkész, politikus,
akivel arról beszélgetünk, hogy az állam és egyház alkotmányos szétválasztása után a 2010 óta regnáló kormány újra egyesíti az államot és (egyes) egyházakat?
Donáth László (lelkész) – Wikipédia (wikipedia.org)
Lehetőséget kaptunk arra, hogy a találkozónkat a Budaörsi Önkormányzat Képviselőtestületének az üléstermében rendezzük meg a jelzett időpontban.
Helyszín: Budaörs, Szabadság út 134. (buszmegálló neve: Polgármesteri Hivatal)
Aki az olvasókörünk korábbi tevékenységét kívánja megismerni, az itt tájékozódhat:
2024-01-05 14 óra Mit főzzünk 2024-ben? Rövid ez az év is, ezért válogatni kell a témákban, hogy mi kerüljön be az 52-szer egyórás műsorba? Az ünnepekre szánt ételeknek helyük van, a szabadidő tartalmas eltöltésének az eleme a szállítható és finom étel, az új receptek gyűjtése elengedhetetlen, a szezonális alapanyagok nagyon fontosak, a mesterszakácsok tanítottak minket főzni, a gyakorlott háziasszonyok és háziférfiak tanácsai fontosak, a tartósítás és a spórolás elengedhetetlen, az utazási lehetőségek megosztását a pénztárcához igazíthatjuk, az ajándékozás fontos eleme a kézműveskedés, az olvasás a főzni tudás elengedhetetlen része. Hallgassa egész évben, minden pénteken 13 órakor a Mit főzzek műsorát!
Az ember mindig éhes, de mindig másképpen
Szegénységből a jólétbe
Dőzsölésből a pazarlásba
Paraszti életmódból a munkáslétbe
Hadseregek etetése
Dzsentri létből kispolgárságba
Olvasztótégelyek a globalizáció felé (francia, orosz, Kelet-Európa, kínai, spanyol)
Számítógép hatása az étkezésre
Keveset – sokszor – gyorsétkezők
Megszűnt a családi étkezés (és a házasság elsődlegessége)
Mindenki egyedül: gyorsan-keveset-egészségeset
Bulikaják
Csillagos éttermek - szegénykonyhák