A szavazatok erejével ...

Ezen a héten terjedt az interneten egy különös videó, amelyben semmi más nem történt, mint hogy ismert színészeink – köztük Csöre Gábor, Gryllus Dorka, Harkányi Endre, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Kovács Patrícia, Mucsi Zoltán, Novák Péter, Szabó Simon és sokan mások – brummogtak.

http://m.hvg.hu/kultura/20150129_Ezert_brummogtak

Kik brummognak és miért?

Megismerhető-e a könyvek által a világ? – kérdezhetnénk Vörösmarty[i] parafrázissal („Ment-e
a könyvek által a világ elébb?”) Kerékgyártó István[ii] könyvét, amely a Hurok címet és pénzmagyar alcímet viseli.

A jelenlegi magyar valóság számos eleme megismerhető a könyv 8 fejezetéből. Olyan részeit ismerhetjük meg az életünknek, amelyek másokkal estek meg, a 8 millió felnőttből legfeljebb 8 ezer lehet mindössze azon emberek száma (0,001%), akikkel az egyes ügyek meg is történtek. Minek olvasni olyanról, amelyből a személyes sorsunk nem ismerhető meg?! Azért kell ilyen regényt olvasnunk, hogy megértsük körülöttünk a világot, megértsük azokat a kereteket, amely körbehatárolják a mi életünket.

Az egyes fejezetek szereplői társadalmilag ismertek és tipikusak: miniszter, államtitkár, vezérigazgató, boltvezető, pénztáros, munkanélküli, prostituált és… Nos, a poénhoz hozzátartozik az utolsó szereplő foglalkozása is.

Minden szereplő az életében egy konkrét válságot él meg. Az író arra keres választ, hogy képesek vagyunk-e saját erőnkből kikapaszkodni a mély anyagi és lelki gödörből? Kaphatunk-e segítséget valakitől is a problémánk megoldásában vagy legalább egy együtt érző szót, amely lelki támaszt nyújtana vagy erőt adna számunkra. Szomorú konklúziója, következtetése az írónak, hogy küzdelmeinket magányosan kell megvívni, de … és ez újra a poénhoz tartozik.

Az író az emberi élet utakat, a betöltött szerepeket mélységében ismeri, és olyan részleteket ír meg, amely már-már a személyesen megélt esemény erejével, tanúként hat. Saját közigazgatási munkámból következően konkrét és személyes tapasztalataim vannak egyes miniszterek és a személyi titkárok kapcsolatának jellegéről, egyes államtitkárok és vezérigazgatók nexusairól. Természetesen nem szabad az általánosítás bűnébe esni: egyetlen olyan minisztert sem ismertem személyesen (pedig szolgáltam nyolcat), akik káromkodtak volna, és csupán egy olyan miniszter volt a főnököm, aki a konyakot a regény I. fejezete szerinti módon és mértékben fogyasztotta volna. Viszont ismertem olyan miniszterelnököt – ilyen nem szerepel a regényben –, aki adandó alkalommal a durva beszédmódot alkalmazta. Per tangentem, érintőleg sem szükséges kitérni arra, hogy kinek milyen személyes tapasztalatai vannak perifériájára szorult emberekkel. Olvassuk inkább a regényt helyette.

A kötet alcíme arra utal, hogy a regény szerkezetének vannak irodalmi előzményei. Arthur Schnitzler: Körtánc[iii], illetőleg Korniss Mihály: Körmagyar[iv] c. színműveihez hasonló a formai megoldás. A tartalmi megoldás az eredeti Kerékgyártó István.

 Az egyes fejezetek egy-egy önálló elbeszélésnek is tekinthetők, azonban a hurok – a mai valóság - a szereplőket körbezárja, összeköti. Kinek van ereje kiszabadulni a hurokból? Ki nyújt segítséget a hurokba szorult embernek?

Az olvasónk magának kell megválaszolnia ezeket a kérdéseket, de segít, ha valakivel meg is tudja beszélni a PÉNZMAGYAR-t.

Az ATV Start c. műsorában Rónai Egon kérdezte Tóth Zoltán, hogy felhagyott-e a politikával. Mi az az előválasztás? Demokratikusak-e a pártok belülről? Kiknek főz? A válaszokat itt láthatják:

http://www.atv.hu/videok/video-20150126-politika-helyett-gasztronomia

Nászútunkra a 10. házassági évfordulónkon került sor. Tíz év kellett, hogy annyi pénzt összegyűjtsünk feleségemmel együtt, hogy az eredetileg tervezett nászútra sor kerülhessen Velencében. Még nem volt „világútlevél”, külön tortúra volt, hogy az utazás előtt időben megkaphassuk az útlevél birtokában a valuta kiviteli engedélyt és azt a dollár mennyiséget, amely gyakorlatilag egy hétre volt elég, de mi két hétig akartunk nászutazni. Talán látták a „Szerelmesfilmet[i]”, akkor könnyebben megérthetik a határátlépés izgalmát, majd a tenger megpillantásának a mámorító érzését. A nászút örömét még az sem rontotta el, hogy Velencében a szállodai szobánkból ellopták az ott gondosan elrejtett pénzünket, az összes pénzünk felét. 10 napra rövidült a 2 hetes nászút, és mindössze egyszer tudtunk egy pizzériában vacsorázni, egyébként az ottani közértben vettünk ennivalót magunknak.

Életünk további szakaszaiban sokszor és sokhelyütt voltunk Olaszországban, részben nyaralni, részben dolgozni, sőt, még mielőtt gyermekeink felnőtté váltak volna, egy közös utazást is megengedhettünk magunknak Velencébe.

Márai Sándor[ii] Itáliai életérzés c. könyvét elolvasva, megismerkedhetnek Olaszország számos városával és tengerparti üdülőjével. Javasolom, hogy a kötetet a végén kezdjék el olvasni, mégpedig a fényképek katalógusának az áttekintésével. A kötet szerkesztője[iii] a szép formátumú, igényes kiállítású könyvben az eredeti Márai szövegek közé/alá/fölé/bele illesztette a képeket, fotókat, képeslapokat. Érdemesebb lett volna a kötet elejére tenni fotók jegyzékét, de utólag is jó mulatság beazonosítani a képeket és a szövegeket.

Nekünk külön érdekesség volt, hogy a Márai Sándor által 1948-1989 között végiglakott olasz és amerikai városokban mi is jártunk, így ráismerhettünk az épületekre, templomokra, műemlékekre, tengerparti részletekre: Velence, Firenze, Pádua, Róma, Nápoly, Amalfi, Salerno…

Megismerhető-e a világ és az életünk könyvekből? Mi is az az „életérzés”, amelyet Márai könyve útján megismerhetünk?

Emigránsnak lenni, távol a hazától és mégsem honvágytól, honfibútól terhelten élni, ez nagyon fontos tanulsága ennek a kötetnek. A két világháború között Magyarország ünnepelt írója volt Márai, tehetős polgárként, biztos egzisztenciával rendelkezezett. Nem az éhség vitte rá, hogy író legyen, hanem megengedhette magának, hogy író legyen. 1948-ban politikai okokból hagyja el hazáját és betartja ígéretét, hogy addig nem jön haza és nem engedi publikálni a műveit Magyarországon, amíg szovjet katonák vannak az országban. 40 évig várt erre az eseményre, és egy évvel előbb halt meg, mint hogy kivonták volna a szovjet katonaságot. Emigráns volt 40 évig.

Az emigrációban új hazát választott magának: Olaszországot és az Egyesült Államokat. A 40 évet fele-fele arányban élte az országokban. Új egzisztenciát teremtett magának választott országaiban: dolgozott, publikált, és a megőrizte a polgári létformát. Polgárnak lenni a műveltséget, szakmai teljesítményt, szellemi függetlenséget és egzisztenciális önállóságot jelent. Megvetette a diktátorokat. „A szenátus rothadt. A politika már csak üzlet, mint a pénzváltás. A választás csalás. A bírókat és az ítéleteket venni lehet, mint a füstölt halat a piacon.” – írja 1971-ben A Rómában történt valami c. regényében[iv]. Máig érvényes szavak.

Igen, megismerhető a világ és az életünk könyvekből! Sok-sok embernek sok-sok könyvet kell olvasnia, hogy a rátaláljon a saját sorsának könyvére.

Ha nem találtad meg saját sorsod könyvét, akkor neked magadnak kell megírnod azt.

Nagyon hideg volt a Blaha Lujza téren. Segítségkérően néztem körül, hogy a sok-sok fagyoskodó ember közül kitől kapok információt, de mindegyik csak állt a sorban, várták az ételosztás megkezdését. Egyszer csak átjött a soron egy hölgy, aki láthatólag nem ételre várt, így felbátorodva léptem elé:

• Bocsánat, krumplit hoztam, kinek adhatom oda?

Nézett rám, láthatólag nem értette, hogy itt állok krumpli nélkül, és azt mondom, hogy krumplit hoztam.

• És hol van a krumpli?

A közel parkoló autómra mutattam. Bólintott és elindultunk az autóhoz. Kinyitottam a csomagtartót és megemeltem a zsákot. Nehéz volt, de kiemeltem és letettem a földre. A fekete ruhás hölgy engem végigmért, láthatólag felmérte a krumpli súlyát is, és azt mondta:

• Vigyük ketten, úgy elbírjuk!

• Hová visszük?

• A Somogyi Béla utcába!

Hátunk mögül az aluljáró lépcsőjéről artikulátlan ordítozás hallatszott. Három, addig unottan ácsorgó rendőr odafordult, a cigarettájukat a földre dobták, majd elindultak lassan, kimérten a hangok irányába. A sorban álló emberek nem mozdultak, nyilván nem akarták egy ordítozás és egy rendőri intézkedés miatt a sorban állással szerzett jogukat feladni. Mi együtt a krumplira koncentráltunk.

A Blaha Lujza tér fényköréből lassan kiértünk a mellékutcába. A krumplis zsák egyik sarkát végét én fogtam, a másik sarkát az ismeretlen fekete ruhás középkorú hölgy. Lassan a lépteinket is összehangoltuk, mert nehéz két embernek egy zsákot vinni, ha rossz ütemben lépkednek. „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest…” – dúdolgattam magamban a kalocsai forradalmi ezredben tanult idétlen gyermek dalocskát.

Ha tudtam volna, hogy ki a mellettem lépkedő, férfias erőt mutató ember, akkor kérdések özönével árasztottam volna el a sötétedő mellékutcában: Mikor írt először verset? Miről szólt az verse? Honnét tudta, hogy verset kell írnia? Kinek írja a verseit? Mit üzen a versekkel az embereknek? Mikor jelent meg az első verseskötete? Mit gondol Petőfi „szabadság és szerelem”-ről? Vár-e változást a versei hatásától az politikai viszonyokban? Hogyan tudja egyidejűleg nevelni a gyermekeit, vinni a háztartást, és a Blahára járni a szegények miatt? Mit csinál a szépírók társaságában? Szereti-e, ha szeretik? Szereti-e Adyt? Vannak-e költők, akiket túl szeretne szárnyalni? Meg lehet-e élni versírásból? Miért írnak érthetetlen verseket a költők? Tud-e haikut írni? Mikor kötődött a hangja a saját verseinek az előadásához? Kik zenésítik meg a verseit vagy ő ír-e verset a zenére?

 De nem tudtam, hogy ki segít nekem a krumpli cipelésében, ezért szótlanul vittük együtt a zsákot, amely egyre nehezebb volt az egyre sötétebb mellékutcában.

 Meredek pince lépcsőn botorkálunk lefelé a villany mentes gádorban. Egy fekete ruhás árny után lépegetve - az ölemben egy zsák krumplival - próbálom megőrizni az egyensúlyomat. Hirtelen világosság, egy a II. világháború riadalmában kialakított légópince (bombázás elleni légoltalmi menedék) irdatlan vasajtaját nyitja ki előttem krumpli-cipelő társam. A pincében a szeméthegy mögött lepusztult emberek gyülekezete különféle módokon főzi azokat az ételeket, amelyeket a Blahán osztogatnak. A fővő ételek illata kellemes, az emberek keze tiszta, az üres üvegek kartonokba rendezve várják a visszaváltást.

 Hová tegyük a krumplit?

• Oda!

Elengedve terhünket, visszafordulunk, és egymás mögött botorkálva, újra megjárjuk a lépcsőt fölfelé a sötétségen át.

A Blaha parkolójában az autóm végében elbúcsúzom a hölgytől:

• Köszönöm a segítségét, Tóth Zoltán vagyok!

• Köszönöm a segítségét, Erdős Virág vagyok!

 Az autóban már arra gondoltam, hogy nagyon hideg van, és milyen jó, hogy megyek haza a melegbe. Otthon, jó vacsora és a feleségem vár. Már nem gondoltam azokra az emberekre, akik még mindig a Blahán várják sorban állva a kis tál meleg ételt, és utána őket nem várja senki haza,

Az Erzsébet hídi lámpánál belém hasított a felismerés: ez az Erdős Virág, az a virág erdos, akit nézek az fb oldalon, hallgatok a Klubrádióban!

20 percem volt arra, hogy hazaérve, azonnal megkeressem Erdős Virág fb oldalát, majd írtam egy cikket (gyengébbek kedvéért posztot) is Róla. Katt!

http://tothzoltan.blog.hu/2013/03/21/erdo_virag_kolto_es_no

Javasolom, hogy mindenki vigyen egy zsák krumplit a Blahára! Talán, Erdős Virágot találják krumplit cipelő társnak!

Sappho[i], Gergely Ágnes[ii], Rakovszki Zsuzsa[iii] verseihez mérhető verseket olvashatnak Erdős Virágtól.

 2015. február 11-én, szerdán, 17,00 – 19,00 óra között a budaörsi olvasókör megtartja hatodik találkozóját. Társaságunk a Budaörsi Városi Könyvtárban működik (Budaörs, Károly király u 20.)

 Jókai, Szabó Magda, Karinthy, Örkény és Ulickaja regényeinek megbeszélése után egy új formát vezetünk be találkozóinkon. A prózai művek után teret adunk a zenének és az élménybeszámolóknak is.

 A programunk kialakításába mindenki beleszólhat, majd közös egyetértéssel (konszenzussal) döntünk a következő havi programról.

 Február 11-én, szerdán a következő műsorunk:

 17,00 Audrey Gabor, a Sydney-i Operaház szoprán énekesnője tart bemutatót operaáriáiból. Katt!

 Sylvia's Entrance from The Gypsy Princess sung in Hungarian

 17,30 Dr. Bodó Miklós beszámolója kubai utazásáról (ajánlott irodalom: Horvát János: Kubai retro)

18,00 – 19,00 az Olvasókör tagjainak beszélgetése – egy tál sütemény mellett.

Az olvasókörünk – Kóra Zsuzsa önkéntes munkájával – már rendelkezik saját fb oldallal

és bloggal is. Mind a két felület nyilvános. Kérjük az olvasókör tagjait és az érdeklődőket, hogy olvassák és írják meg a véleményüket, cikkeiket, posztjaikat.

https://www.facebook.com/groups/1580145892197093/members/

http://olvasokor-budaors.blogspot.hu/2015/01/orkeny-istvan-az-utolso-meggymag.html

Március 11-én, szerdán, 17,00 órától a vendégünk Erdős Virág költőnő.

https://www.facebook.com/virag.erdos1?fref=ts

Filipszky István, a könyvtár igazgatója                                   Tóth Zoltán, az olvasókör vezetője

A Civil Rádióban Tóth Mónika készített interjút Tóth Zoltánnal. A beszélgetés a főzésről és receptekről szól. A műsor alapján főzhet otthon családjának vagy barátainak pikáns csirke falatokat, orja levest és kocsonyát.

http://www.hbcnewscorporation.blogspot.hu/2015/01/dr.html#more 

Ha le is akarja írni a recepteket, akkor hallgassa meg a műsort még egyszer

http://civilftp.civilradio.hu/tothmonika/egyedikulinariskommando/ekk_20150119_tothzoltan_tothmonika.mp3

Budapesten, a Kálvin tér és a Múzeum körút sarkán lettem figyelmes egy kicsi üzlet reklám feliratára: „Rövid az élet ahhoz, hogy sok rossz kávét igyunk!” Benéztem az üveg portálon és meglepett, hogy az üzlet milyen kicsi: ajtónyi széles, egy kávéfőző+egy hűtőszekrény+ 2 szék hosszú. Az a nagyság ki is jelöli az egyidejűleg fogadható vendégek számát.

Visszaléptem az ajtóból az utcára, és megnéztem az üzlet cégtábláját: Caffe Point. Belépve a mini üzletbe azonnal déjá vu[i] (fr. már láttam) érzés fogott el: Olaszország, Velence, Firenze kávézói.

A nyitány is jól sikerült, mert 20 év körüli ifjú barista köszönt, és érdeklődött, hogy miben segíthet? Próbaként egy rövid kijelentő/felszólító szót mondtam: „Ristretto!” Felkészültem rá, hogy buta nézés, kerekedő szemgolyók vagy hörgő hangú válasz esetén azonnal és köszönés nélkül elhagyom először és egyben utoljára a Caffe Pointot.

Az ifjú barista[ii] szó nélkül fordult a kávéfőző gép irányába és érthető módon megkérdezte, hogy milyen kávéfajtából kérem a ristretto-t: afrikai vagy dél-amerikai országnevek közül választhatok. Sőt, röviden felvilágosított az egyes fajtákról, majd a kávépörkölés módozatairól is. Egy etiópiai fajtában egyeztünk meg, francia pörkölési móddal. A rövid és udvarias tájékoztatásba még egy tárgyi demonstráció is belefért: megtudtam, hogy a ristrettohoz egyenes kifolyású csőrt alkalmaznak, mert – ellentétben a görbe csőrű kifolyóval – az nem töri meg a kicsöpögő kávé ívét. (Na, ezt a gondolatot még egyszer meg kell fontolnom!)

A felkínált cukrot és tejet (tejszínt) a tudatos fogyasztó felsőbbségével visszautasítottam. Megkóstoltam a kávét: krémes volt. Új információ, hogy az egyenes csőrű kifolyóból 20%-kal több krém jön ki, mint a görbe csőrűből. Három korty egy ristretto. Az első után megtudtam, hogy János, autodidakta barista. Saját elhatározásából utazott Olaszországba, hogy megtanulja a kávéfőzés rejtelmeit és eszközeit. A második korty (hú de jó!) után megtudtam, hogy Veronában egy 72 éves ember mesélte el Jánosnak, hogy naponta 5 ristretto a hosszú élet titka. A harmadik korty után elmeséltem, hogy a Frei kávézókról már írtam a blogomra

http://tothzoltan.blog.hu/2014/04/22/frei_tamas_kerdese_milyen_kavet_kersz

Majd megegyeztünk, hogy az üzlet előtti járdán, 5 méter 50 centi távolságban az üzlet bejáratától rágyújtunk ez cigarettára. Fizettem (350 Ft), mint Velencében, Firenzében 1 euro 10 centet. Kiléptünk együtt az ajtón és akkor ötlött az eszembe, hogy 40 év szép és lelkes dohányzás után, 2 éve nem dohányzom!

János!Sok sikert az életben!