A szavazatok erejével ...

Nászútunkra a 10. házassági évfordulónkon került sor. Tíz év kellett, hogy annyi pénzt összegyűjtsünk feleségemmel együtt, hogy az eredetileg tervezett nászútra sor kerülhessen Velencében. Még nem volt „világútlevél”, külön tortúra volt, hogy az utazás előtt időben megkaphassuk az útlevél birtokában a valuta kiviteli engedélyt és azt a dollár mennyiséget, amely gyakorlatilag egy hétre volt elég, de mi két hétig akartunk nászutazni. Talán látták a „Szerelmesfilmet[i]”, akkor könnyebben megérthetik a határátlépés izgalmát, majd a tenger megpillantásának a mámorító érzését. A nászút örömét még az sem rontotta el, hogy Velencében a szállodai szobánkból ellopták az ott gondosan elrejtett pénzünket, az összes pénzünk felét. 10 napra rövidült a 2 hetes nászút, és mindössze egyszer tudtunk egy pizzériában vacsorázni, egyébként az ottani közértben vettünk ennivalót magunknak.

Életünk további szakaszaiban sokszor és sokhelyütt voltunk Olaszországban, részben nyaralni, részben dolgozni, sőt, még mielőtt gyermekeink felnőtté váltak volna, egy közös utazást is megengedhettünk magunknak Velencébe.

Márai Sándor[ii] Itáliai életérzés c. könyvét elolvasva, megismerkedhetnek Olaszország számos városával és tengerparti üdülőjével. Javasolom, hogy a kötetet a végén kezdjék el olvasni, mégpedig a fényképek katalógusának az áttekintésével. A kötet szerkesztője[iii] a szép formátumú, igényes kiállítású könyvben az eredeti Márai szövegek közé/alá/fölé/bele illesztette a képeket, fotókat, képeslapokat. Érdemesebb lett volna a kötet elejére tenni fotók jegyzékét, de utólag is jó mulatság beazonosítani a képeket és a szövegeket.

Nekünk külön érdekesség volt, hogy a Márai Sándor által 1948-1989 között végiglakott olasz és amerikai városokban mi is jártunk, így ráismerhettünk az épületekre, templomokra, műemlékekre, tengerparti részletekre: Velence, Firenze, Pádua, Róma, Nápoly, Amalfi, Salerno…

Megismerhető-e a világ és az életünk könyvekből? Mi is az az „életérzés”, amelyet Márai könyve útján megismerhetünk?

Emigránsnak lenni, távol a hazától és mégsem honvágytól, honfibútól terhelten élni, ez nagyon fontos tanulsága ennek a kötetnek. A két világháború között Magyarország ünnepelt írója volt Márai, tehetős polgárként, biztos egzisztenciával rendelkezezett. Nem az éhség vitte rá, hogy író legyen, hanem megengedhette magának, hogy író legyen. 1948-ban politikai okokból hagyja el hazáját és betartja ígéretét, hogy addig nem jön haza és nem engedi publikálni a műveit Magyarországon, amíg szovjet katonák vannak az országban. 40 évig várt erre az eseményre, és egy évvel előbb halt meg, mint hogy kivonták volna a szovjet katonaságot. Emigráns volt 40 évig.

Az emigrációban új hazát választott magának: Olaszországot és az Egyesült Államokat. A 40 évet fele-fele arányban élte az országokban. Új egzisztenciát teremtett magának választott országaiban: dolgozott, publikált, és a megőrizte a polgári létformát. Polgárnak lenni a műveltséget, szakmai teljesítményt, szellemi függetlenséget és egzisztenciális önállóságot jelent. Megvetette a diktátorokat. „A szenátus rothadt. A politika már csak üzlet, mint a pénzváltás. A választás csalás. A bírókat és az ítéleteket venni lehet, mint a füstölt halat a piacon.” – írja 1971-ben A Rómában történt valami c. regényében[iv]. Máig érvényes szavak.

Igen, megismerhető a világ és az életünk könyvekből! Sok-sok embernek sok-sok könyvet kell olvasnia, hogy a rátaláljon a saját sorsának könyvére.

Ha nem találtad meg saját sorsod könyvét, akkor neked magadnak kell megírnod azt.