Budapesten, a Kálvin tér és a Múzeum körút sarkán lettem figyelmes egy kicsi üzlet reklám feliratára: „Rövid az élet ahhoz, hogy sok rossz kávét igyunk!” Benéztem az üveg portálon és meglepett, hogy az üzlet milyen kicsi: ajtónyi széles, egy kávéfőző+egy hűtőszekrény+ 2 szék hosszú. Az a nagyság ki is jelöli az egyidejűleg fogadható vendégek számát.
Visszaléptem az ajtóból az utcára, és megnéztem az üzlet cégtábláját: Caffe Point. Belépve a mini üzletbe azonnal déjá vu[i] (fr. már láttam) érzés fogott el: Olaszország, Velence, Firenze kávézói.
A nyitány is jól sikerült, mert 20 év körüli ifjú barista köszönt, és érdeklődött, hogy miben segíthet? Próbaként egy rövid kijelentő/felszólító szót mondtam: „Ristretto!” Felkészültem rá, hogy buta nézés, kerekedő szemgolyók vagy hörgő hangú válasz esetén azonnal és köszönés nélkül elhagyom először és egyben utoljára a Caffe Pointot.
Az ifjú barista[ii] szó nélkül fordult a kávéfőző gép irányába és érthető módon megkérdezte, hogy milyen kávéfajtából kérem a ristretto-t: afrikai vagy dél-amerikai országnevek közül választhatok. Sőt, röviden felvilágosított az egyes fajtákról, majd a kávépörkölés módozatairól is. Egy etiópiai fajtában egyeztünk meg, francia pörkölési móddal. A rövid és udvarias tájékoztatásba még egy tárgyi demonstráció is belefért: megtudtam, hogy a ristrettohoz egyenes kifolyású csőrt alkalmaznak, mert – ellentétben a görbe csőrű kifolyóval – az nem töri meg a kicsöpögő kávé ívét. (Na, ezt a gondolatot még egyszer meg kell fontolnom!)
A felkínált cukrot és tejet (tejszínt) a tudatos fogyasztó felsőbbségével visszautasítottam. Megkóstoltam a kávét: krémes volt. Új információ, hogy az egyenes csőrű kifolyóból 20%-kal több krém jön ki, mint a görbe csőrűből. Három korty egy ristretto. Az első után megtudtam, hogy János, autodidakta barista. Saját elhatározásából utazott Olaszországba, hogy megtanulja a kávéfőzés rejtelmeit és eszközeit. A második korty (hú de jó!) után megtudtam, hogy Veronában egy 72 éves ember mesélte el Jánosnak, hogy naponta 5 ristretto a hosszú élet titka. A harmadik korty után elmeséltem, hogy a Frei kávézókról már írtam a blogomra
http://tothzoltan.blog.hu/2014/04/22/frei_tamas_kerdese_milyen_kavet_kersz
Majd megegyeztünk, hogy az üzlet előtti járdán, 5 méter 50 centi távolságban az üzlet bejáratától rágyújtunk ez cigarettára. Fizettem (350 Ft), mint Velencében, Firenzében 1 euro 10 centet. Kiléptünk együtt az ajtón és akkor ötlött az eszembe, hogy 40 év szép és lelkes dohányzás után, 2 éve nem dohányzom!
János!Sok sikert az életben!
