Jó és rossz változásai.
Sokáig azt hittem, hogy az a jó film, amelyben azonosulni tudok a főszereplővel. Izgulhatok érte, szerethetem a cselekedeteit, példának tudom tekinteni a magatartását. Amit ő kedvel, azt én is; amit ő utál azt én is. Így aztán imádtam a francia filmek férfi sztárjait nézni (Belmondo-t, Delon-t, Depardieu-t), sőt még a női szexbálványokkal is tudtam azonosulni a filmnézés közben. Évtizedek múltával azonban arra döbbentem rá, hogy nem az a jó film, amelyben én azonosulok a sztárokkal, hanem azokat a filmeket kell szeretnem, amelyekben a saját múltbeli/jelenlegi vagy jövőbeni magamat látom. Így aztán a „cselekményes” filmek helyett azokat kezdetem nézni és szeretni, amelyek gondolatokat, filozófiát, sorsfordító eseményeket tartalmaztak – amelyek rólam (is) szólnak. Így készítet/t/ek filmet Szabó István, Jancsó Miklós, svéd és egyes amerikai rendezők.
Sokáig azokat a regényeket olvastam nagy lelkesedéssel, amelyek népek sorsát mutatták be egyes – a politika által kinevezett - hősök emlékén keresztül, amelyben a jó ember nagyon jó, a rossz ember nagyon rossz; a főszereplő nő szent vagy kurva. Fiatal koromban faltam a „történelmi regényeket”, amelyeket pl. nagy magyar írók írtak csengő aranyakért az ilyen-olyan királyok-kormányzók-diktátorok megrendelésére. Azonban rájöttem, hogy ezek a regények azt akarják, hogy azonosuljak a hitvány hatalmasokkal (pl. Vass Albert és társai). Keresni kezdtem azokat a szépirodalmi műveket, amelyben a nagyszüleim, a szüleim életére és saját sorsunkra ismerhetek (Spiró György, Vámos Miklós stb.), sőt folyamatosan keresem azokat a fiatalabb kortársakat, akik gyermekeink/unokáink jövőjét tudják felmutatni.
Sokáig olvastam azokat a verseket, amelyek a magyar dicső múltat verselik, amelyek feldicsérik a kiváltságos társadalmi rétegek nemzetmentő tevékenységét. Sőt, még az I. világháborúra buzdító színdarabokat is elolvastam. Az idő múlása azonban meghozta az eszemet: az alanyi költők (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Rimbaud) olvasása, majd Ady, József Attila közéleti versei már saját családom sorsát mutatta be egy évszázad távlatában. Baranyi Ferenc, Juhász, Gyula, Bari Károly, Erdős Virág, Szabó T. Anna azonban már én sorsomat mutatta rímekbe-ritmusba foglalva.
A jelenlegi kormány társadalompolitikája a társadalmi szolidaritás tagadására épül. Csak a saját képére formált „törzsszövetségét” támogatja: a kalandozó magyarok több mint ezeréves történetéhez visszakanyarodva kirabolják a szegényeket és a nem hozzájuk tartozó tehetősebbeket.
A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája csak a saját csatlósait és mamelukjait támogatja, a közép és szegény társadalmi csoportok jövedelmét a sajátjaihoz csoportosítja át. A kiegyensúlyozásra irányuló uniós támogatásokkal a gazdagokat gazdagítja és a szegényeket szegényíti. A jelenlegi kormány a válságokból – hasonlóan a korábbi háborús rablókhoz – saját kedvenceit és csatlósait támogatja és a kevésbé tehetős társadalmi csoportokat a válság vesztesei közé kényszeríti. A jelenlegi kormány által irányított társadalmi szolgáltatások – oktatás, egészségügy, szociálpolitika, nyugdíj és környezetvédelem – a saját társadalmi csoportok előnyét növelik, és mindenki más hátrányát okozzák.
A jelenlegi kormány oktatási és kultúrpolitikája több százéves hagyományokra épül: a filmesek, írók, költők, zenészek, általában a művészek közül azok kapnak társadalmi nyilvánosságot, akik a jelenlegi hatalom nyersen megjelenített érdekeit szolgálják. Hamis hősöket, harmadrangú „művészeket”, hírhamisító újságírókat állítanak - sok-sok pénzzel támogatva - példának elénk, hogy „kancsalul, festett egekbe nézz”-ünk.
Tévednek a mai hatalmasok és propagandásaik: már megtanultuk, hogy saját sorsunkat akarjuk látni a társadalmi célokban, a szakpolitikákban, valamint a filmekben, a regényekben, a versekben, a zenékben és történelemben is.
(Kép: internet)
