Pottyondy Edina és társai 2024. február 16-án akkora tömeget csábítottak ki a Hősök terére, amekkorát az 1990-es rendszerváltás óta nem láttunk. A tüntetés fő szervezőjeként és ötletadójaként Pottyondy Edina beszédében egy azóta szállóigévé vált mondattal írta le a mai magyar társadalom arculatát. Felejthetetlen mondatai szerint: „Odakint most szörnyek járnak. Szörnyek, akik gyerekeket bántottak. (...) A magyar állam, csődöt mondott. Nemcsak akkor, amikor szabadon engedték a pedofil ragadozó bűntársát, hanem most is, ma is, ebben a percben is (...).”

Edinának igaza volt, és az igaza ma még aktuálisabb, mint valaha. Az emlékezetes februári pénteki napot követő hónapok az európai parlamenti és önkormányzati választások kampányáról szóltak. Orbán Viktor személyes uszító kampányáról, amelyre ráépült a kormányának, a kormánypártoknak, a kormány holdudvarának erőszakos, félelemkeltő, a gyermekeinket veszélyeztető, az ellenzéki szavazókat korábban elképzelhetetlen szinten rágalmazó kampányai. Az orbáni propagandagépezet nem kímélt meg senkit, elért mindenkit – a gyermekeinket éppen úgy, ahogy azokat is, akik maguktól nem szerettek volna részesei lenni a napi politikának. Most semmi nem számított. A szörnyek elvtelenül, bármilyen eszközt felhasználva törtek rá a magyar társadalomra.

A központilag vezérelt, az emberek félelemérzetét megcélzó, tízmilliárdos forrásháttérrel támogatott, kampánynak álcázott gyalázat központi üzenete az volt, hogy Orbán teljes ellenzéke külső megbízás alapján most éppen azt próbálja elérni, hogy Magyarország belesodródjon egy háborúba, kiszolgáljon egy olyan érdeket, mely elnyújtja az orosz-ukrán háborút, feláldozva akár több százezer emberi életet is.

Az orbáni üzenet most elsődlegesen nem a miniszterelnök politikai ellenfeleinek szólt. Orbán és propagandagépezete ezúttal semmilyen – sem erkölcsi, sem politikai, sem jogi – korlátot nem ismerve, több tízezer üzenetet küldve szólította meg az összes ellenzéki választópolgárt. Az üzenetet nem lehetett félreérteni! Aki nem a Fideszre szavaz, az újabb százezrek halálára szavaz, miközben Magyarországot a közeli jövőben belesodorja a háborúba, s ezáltal magyar férfiak és nők haláláért lesznek felelősek.

Az előző, május 25-i írásomban már részletesen kifejtettem: Orbán hazug békepártisága a valóságban azt jelenti, hogy azt ajánlja az agresszor által megtámadott szomszédunknak, adja meg magát – vagyis kapitulálás ajánl a háború áldozatának, kiszolgálva az orosz agresszort. Azt is kifejtettem, hogy a magyar miniszterelnök az elmúlt években egyre közelebb vitte (és viszi ma is) Magyarországot a háborúhoz, csak nem az áldozat oldalán, hanem az orosz birodalmi törekvéseket kiszolgálva az agresszor, és nem mellékesen a végső vesztes oldalán.

Jelen írásomban az elmúlt hónapok, hetek és napok történéseit boncolgatva keresem a magyarázatot a számomra megmagyarázhatatlan, szinte össz-ellenzéki fellépésekre a lezajlott választásokkal összefüggésben. Ma már egyre hangosabban szól a harang, jelezve számunkra a meglévő veszélyt, és felhívva a figyelmet arra a félre nem érthető irányra, amelyet Orbán bűnszervezete jelölt ki a magyar társadalom számára, amely Putyin orosz birodalmi törekvéseit kiszolgáló, keletre mutató irány. A kézzelfogható veszélyre tekintettel most előre is elnézést kérek azért, hogy a magyarázó szavak ma már nem lehetnek elegendőek, azokat ma félre nem érthető módon kell kimondani.

Meggyőződésem – és megerősítő nyilatkozatok sokaságával az elmúlt hónapokban nap, mint nap az érintettek mindegyike ezt alá is támasztotta –, hogy valamennyi ellenzéki párt általam ismert és személyükben, céljaikban is becsült vezetői egytől egyig elutasították és elutasítják nem csupán a háborúpártiságot, de nyilatkozataik szerint is elfogadhatatlannak, súlyosan jogsértőnek tartják mindazt a félelemkeltő agresszív cselekménysorozatot, amelyet Orbán rendszere az elmúlt hónapokban felvonultatott.

Ha ez így van, márpedig így van, akkor értetlenül állok az előtt, hogy a szóban számtalanszor előadott kritika után a jogsértőkkel szembeni jogorvoslati utat miért nem járják be. Az önmaguk számára feltenni szükséges kérdés ma roppant egyszerű. Jogsértőnek, bántalmazónak, a gyermekeink egészséges fejlődését veszélyeztetőnek, igaztalannak tartják-e Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-KDNP kampányát, beleértve a közmédia, és az orbáni bűnszervezet által birtokolt és felügyelt holdudvar legkülönfélébb szereplőit? Ha pedig a válasz igen, tehát mindannyian annak tartják, akkor a társadalom által elvárt kötelező cselekmény a jogsértéssel szembeni jogi fellépés, mint nyilvánvaló kötelesség – amit azonban mégsem tettek meg.

A várható elutasítás azonban a lehető legkisebb mértékben sem ad felmentést azon több mint hibás döntés felelőssége alól, amikor a létező jogorvoslati csatornákon a kifogást, a tiltakozást a demokratikus állampolgárok jogainak védelmében nem terjesztik elő. A lehetséges jogorvoslati utak elhagyása ugyanis a jog nyelvén azt jelenti, hogy nem történt jogsértés, a választást megelőző időszak alatt a demokratikus jog, a szabad választás elve érdemben nem sérült; minden, amit tapasztaltunk, az a jövőt tekintve is elfogadható.

A hatályos választási eljárásról szóló törvény ugyanis ma még tartalmazza, hogy a választási eljárás szabályainak alkalmazása során mások mellett érvényre kell juttatni a választás tisztaságának megóvását, a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőséget, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást, mint a választás alapelveit. Ezek után a törvény értelemszerűen kitér arra is, hogy amennyiben a törvényi alapelveket valaki, vagy valakik megsértik, a jogsérelmet okozókkal szemben a választáson induló azon szereplők, akiknek a jogai sérülnek – mint a jogsértésben érintettek –, jogorvoslati eljárást indíthatnak.

Pedig az előterjeszthető jogorvoslatban kérni lehetett és kellett volna, hogy a jogellenes, megtévesztő kampány méreteire, kiterjedtségére, alantas céljára tekintettel a NVB a jogsértők által megtévesztéssel megszerzett szavazatokat semmisítse meg, és így az általuk megszerzett mandátumok nem kerülhessenek kiadásra.

Ez az írás nem született volna meg, ha mindez így történik. De nem így történt! A Mindenki Magyarországa Néppárt kivételével az összes többi ellenzéki párt az általam folyamatosan kért és indokolt magyarázatok mellett sem volt hajlandó élni a jogorvoslat lehetőségével. A választási végeredményt ezáltal tudomásul vették, a jog tartalmi fogalma szerint kifogásolás nélkül elfogadták a választás eredményét. Mindez azt is jelentette, hogy a szavazást jogszerűen lebonyolított, szabad és kiegyensúlyozott elveken alapuló, alapvetően demokratikus választásként vették tudomásul.

Nem csak tudomásul vették az eredményt, hanem azt kifejezetten támogatták is

Azzal még csak megbirkóztam volna valahogy, hogy az Orbán-rendszer által irányított Nemzeti Választási Bizottság kormányzati kinevezettjeinek és delegáltjainak többsége el fogja utasítani az egyetlen ellenzéki párt, a Mindenki Magyarországa Néppárt, tartalma szerint elutasíthatatlan jogorvoslati beadványát (amely így a Kúria elé került). Azzal is megbirkóztam volna, hogy ugyanezen szavazó tollak, ugyanazon mozdulattal kihirdetik a választás eredményét, mert ez egyszerűen következik Orbán diktatúrájának működéséből. De mit kezdjek azzal, hogy mind a jogorvoslati kifogást elutasító határozatot, mind pedig a Fidesz-KDNP közös lista mandátumait is tartalmazó választási eredményt ellenszavazat nélkül, 16:0 arányban egyetértően megszavazták az NVB ellenzéki tagjai:

Dr. Avarkeszi Dezső, a Demokratikus Koalíció által megbízott bizottsági tag; Dr. Csonka Krisztián, az LMP; Dr. Fazekas Tamás, a Párbeszéd Magyarországért Párt; Dr. Gönczi Gergely a Momentum Mozgalom; Dr. Sala Árpád, a Mi Hazánk Mozgalom; Dr. Litresits András a Magyar Szocialista Párt és Dr. Ormándi Edina, a Jobbik-Konzervatívok Párt által delegált, szavazati joggal is rendelkező tagok.

Természetesen igaztalan lennék, ha az orbáni rendszer ún. szavazó tollainak nevét kihagynám a nemes tettük elismeréséből. Ők a következők: Dr. Sasvári Róbert László, a NVB elnöke; Dr. Lehel Zoltán Zsolt elnökhelyettes; Dr. Cservák Csaba, Dr. Kicsi Zselyke Borbála, Dr. Réthelyi Zoltán Attila, Dr. Szabó László Levente, Dr. Szalay Tamás Károly, mint választott bizottsági tagok, valamint Dr. Lovas András a Kereszténydemokrata Néppárt és Dr. Sárhelyi Zoltán a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség által megbízott tagok. Vajon miként magyarázzák meg ők a környezetükben, hogy itt minden rendben volt?

Az orbáni kampány ugyanis azzal bélyegzett meg bennünket, hogyha az itt érintett pártokra szavazunk, akkor felelősei leszünk további százezrek haláláért, és egyben Magyarországot háborúba fogjuk sodorni, ahol már magyar emberek sokaságának haláláért is felelőssé válunk, ahelyett, hogy a Fidesz-KDNP listájára szavazva életeket mentenénk.

A választási eljárásról rendelkező törvény értelmében az EP-választás eredményének érintettjei kizárólag a sikeresen listát állító pártok; így tehát kizárólag ők, a választóik felhatalmazásával, képviseletével is bíró módon fordulhattak volna jogorvoslatért, de nem tették. Ugyanakkor az ellenzéki pártok által megbízott bizottsági tagok egyetértő szavazatukkal támogatták a Fidesz-KDNP által súlyos jogsértéssel megszerzett mandátumok kiosztását a jogsértőknek, bár erre semmi nem kötelezte őket. További megmagyarázhatatlan bűnként kezelem, hogy önként segítették elutasítani a Mindenki Magyarországa Néppárt kezdeményezését, az egyetlen jogorvoslatot kérő párt azon törekvését, hogy a saját 29 285 szavazó polgárával szembeni kötelezettsége teljesítésével, a Fidesz-KDNP lélektelen és jogsértő kampányával megrágalmazott több mint kétmillió ellenzéki szavazó számára is jogorvoslatot szerezzen a rájuk nehezedő rágalomkampánnyal szemben. Az érintett ellenzéki pártoknak, és a Nemzeti Választási Bizottságban a szabad választáshoz való jogunk feletti őrködéssel megbízott ellenzéki tagoknak a jövőben magyarázattal kell szolgálniuk a választópolgárok és a magyar társadalom felé.

Mielőtt a Mindenki Magyarországa Néppárt az Európai Bizottság útján az Európai Unió Bíróságának (EUB) hatékony jogvédelmét kérné, bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, amely nem hazudtolta meg magát. A kérelmet érdemi vizsgálat nélkül, a fellebbezést kizárva, az ügyvédi meghatalmazás formai hibájára hivatkozva utasította el. A Kúria határozata szerint „Önmagában az, hogy a kérelmező a bírósági felülvizsgálati kérelemben megjelölte a támadott NVB határozat számát, nem mentesíti az alól, hogy azt a meghatalmazásban is rögzítse, és ebből megállapíthatóvá váljon, hogy a meghatalmazás hatálya mely ügyre terjed ki.” Pedig az EUB több, a Kúriára is kötelező érvényű döntése (például a Köbler-ügy) kimondja, hogy az állammal és hatóságaival szembeni jogi fellépésnél az érdemi vizsgálatot a bíróság formai hibára hivatkozva nem tagadhatja meg.

Nem csak az ellenzéki pártoknak, hanem a magyar demokratikus értelmiség széles körének is felajánlom, hogy bármikor és bárhol kész vagyok velük egy nyilvános vitán átbeszélni az írásomban felvetett kritikámat, és a nyilvánosság előtt a bocsánatukat kérni, ha a leírtakra a társadalom által is elfogadható magyarázattal tudnak szolgálni.

A most középpontba helyezett politikai szereplőkön kívül a kritikai megjegyzéseim mások mellett maradéktalanul kiterjednek például a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) érintett osztályaira, így az Orvosi Tudományok Osztályára is.

Nem szeretnék megfeledkezni az MTA Jogtudományok Osztálya tudósainak hallgatásáról a demokratikus értékek, így a szabad választás melletti emberi jog súlyos sérelméről, ami szinte már a teljes tudományos megalkuvás jeleit mutatja. A hallgatásba burkolózó, ezáltal a maffiakormányzást tizennégy éve gyakorló hatalmat támogató, ismert és elismert magyar értelmiségi körnek is üzenem, hogy a tudás kötelez, a nem tudás pedig nem mentség!

A rendszerváltás óta eltelt három és fél évtizedben minden választáson részt vettem. Kampányoltam, izgultam, veszekedtem, reménykedtem, ünnepeltem önkormányzati, parlamenti vagy államelnök-választásokon, és máig nem tudom igazán higgadtan várni az eredményt. Egy ideje már csak szavazok, nem kampányolok, mégis mintha semmi sem változott volna ezekben az évtizedekben, ugyanaz a tét most is számomra: romlik vagy javul a román-magyar viszony? Nemrég vita is volt arról az erdélyi Transtelexen, hogy van-e még létjogosultsága az etnikai politizálásnak. Elsősorban szociológusok, politológusok mondták el a véleményüket. Kértek engem is, szóljak hozzá, de még maradt bennem annyi „pártfegyelem” régebbről, hogy nem akartam megzavarni volt kollégáim kampányát. Hiszen egyrészt magam is úgy véltem kezdettől fogva, hogy egy etnikai szervezetre mindaddig szükség lesz, amíg nincsen más garanciánk az oktatási, nyelvhasználati és önkormányzati jogok gyakorlatba ültetésére, mint egy magyar érdekképviseleti szövetség jelenléte Bukarestben vagy Brüsszelben. Másrészt viszont az is igaz, hogy éppen egy ilyen szövetség fenntartása és hatékonysága kerül veszélybe, ha egy határon túli magyar szervezet egyetlen ideológia szolgálatába áll tartósan, legyen szó akár jobb-, akár baloldali eszmékről. Ezek szerint nem szabadna elválasztani a mindenfajta társadalmi egyenlőtlenség, diszkrimináció vagy intolerancia elleni fellépést a nemzeti identitásért folytatott küzdelemtől. Szóval ebben a vitában én ugyan sok mindenben egyetértek a bírálók többségével, de úgy érzem, valójában ők is inkább az utóbbi évek ideológiai kizárólagosságát kifogásolják. Amiben nyilván igazuk van, mégsem tudom azt mondani, hogy felejtsük el az etnikai politizálást.