A szavazatok erejével ...

A volt kisdoktor új dolgozatot ír!

A volt kisdoktor ünnepélyesen bejelentette a magyar népnek 2012. március 30-án, hogy a új doktori dolgozatot írva bebizonyítja a magyar népnek: alkalmas nem csupán kisdoktornak, hanem PhD-nek. Új dolgozatot fog írni, amely Dr PhD-t eredményez neki.

Kérem minden olvasó segítségét abban, hogy milyen feltételei vannak az PhD cím megszerzésének?

A magam módján a feltételek között elsőként azt gondolom, hogy legyen egy egyetem (esetleg ismét a Testnevelési Főiskola?! vagy jogutódja?), amely lehetőséget biztosít a Dr-ság megszerzésére.

További feltétel lehet, hogy a négy személy közül valaki - akinek a nevét nem tudjuk, de a volt kisdoktor kisdoktorságának a megőrzésére szavazott 33 egyetemi tanárral szemben -, vállalja el a témavezető felelősségét a volt kisdoktor mellett.

További feltétel, hogy a volt kisdoktor  legalább 2 évig járjon a PhD oktatásra, amelyet heti rendszerességgel kell látogatnia és félévenként több vizsgát kell tennie az egyetemen.

Költői kérdés: Kik lesznek a vizsgáztatók? Volt, jelenlegi vagy jövőbeni NOB tagok? Volt olimpikon vívók, vízilabdázók, labdarúgók, vagy rendőrök, titokszolgák? Esetleg jelenlegi miniszterek? Vagy a 33 ellenszavazó közül valaki?

További feltétel, hogy a terrorelhárító csoport tagjait regisztrálják az egyetemre, mert a volt kisdoktornak az egyetemre rendszeresen be kell járnia, és a védelmet nyilvánvalóan ott is biztosítani kell. (Sőt a TEK tagjait be is lehetne íratni az egyetemre, hiszen úgyis mindig ott lesznek: az adófizetők fizetik az ottlétüket, hát ne töltsék az idejüket hiába! A volt kisdoktorral együtt a terrorelhárítók is elvégezhetik az egyetemet, és írhatnak akár kisdoktori disszertációt is egy füst alatt.)

A volt kisdoktor kezét – állítása szerint - a korábbi egyetemi tanárok vezették, most a terrorelhárítók kezét a volt kisdoktor vezethetné, mint gyakorlott aláíró.

A volt kisdoktor kezét nem csak a kisdoktori dolgozat írásakor vezették mások. A 2010 utáni törvények, majd az ALAPTÖRVÉNY, TOVÁBBÁ A SARKALATOS TÖRVÉNYEK ALÁÍRÁSA ALKALMÁVAL SZINTÉN MÁSOK VEZETTÉK A KEZÉT SAJÁT NEVÉNEK AZ ALÁÍRÁSAKOR.

Létezik olyan köztársasági elnök, aki egyetlen hibát sem talál a kormányzat és a parlamenti többség tevékenységében?!

A volt kisdoktor bizonyította, hogy létezik ilyen személy. Mert olvasni állítólag tud, de a helyesírás szabályainak az ismeretét nem követeli meg az új alaptörvény tőle.

És ha az általa aláírt alaptörvény nem tartalmazza azt a követelményt, hogy a köztársasági elnök ismerje a magyar helyesírást szabályait, akkor az nem is kötelező az álomfó, a magyar nyelvőr részére. Akkor másoknak sem kötelessége a helyesírás ismerete – legalább is a volt kisdoktor vonatkozásában.

Kit védett meg a titkos bizottság?

Dúl a politikai vita a kisdoktori plágium (szellemi tulajdon ellopása) okán, a köztársasági elnök lemondásának a szükségességéről.

A vita technikai kérdése, hogy a kisdoktori dolgozatnak a 92 vagy csupán a 89 %-a másolat-e (copy)?! Fogadjuk el tényként, hogy a jelenlegi köztársasági elnök mindössze a kisdoktori dolgozat 89 %-át másolta másoktól, így nem volt igaz az eredeti sajtóállítás a 92 %-ról. A plágium 89 %-a bebizonyosodott.

A parlamenti többség pártja először kényszerül arra, hogy - a 2010. évi parlamenti választások óta a közvélemény által is érthető módon - magyarázkodjon. Az új alaptörvényt könnyebb volt átkényszeríteni a közvéleményen, mind elmagyarázni, hogy a közjogi méltóság nem lopta a kisdoktori címét. Míg az alaptörvény döntően értelmiségi vitakérdés, addig kisdoktor ismerőse (pl. orvos, jogász, bölcsész, műszaki) mindenkinek van, így megszemélyesedhet a kisdoktorság feltételét jelentő dolgozat ellopása. Kézzelfogható, mint a kerékpártároló ügye Parkinson törvényeiben. ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Parkinson_t%C3%B6rv%C3%A9nye )

A parlamenti ellenzék nem volt képes 2010 óta gyarapítani szavazóbázisát. Nem talált 2010 óta egyetlen átütő lehetőséget sem arra, hogy bebizonyítsa: a kormánypárt önérdekű, többségellenes politikát folytat. Mint angyali üdvözlet érkezett a parlamenti ellenzéknek a megtermékenyítő javaslat: megsemmisíthető a kormánypárt közjogi kreatúrája olyan hiba miatt, amely mindenki számára érthető és erkölcsileg elmarasztalható.

A közvélemény számára kevés volt a magát „magyar nyelv őrének” tekintő személy lelepleződése, aki nem tudja a magyar helyesírás szabályait a gyakorlatban alkalmazni. A felmentés érthető, hiszen a magyarok többsége nincs birtokában a magyar helyesírás akadémiai szabályainak, ugyanúgy, mint ez a kisdoktor. A közvélemény többsége bocsánatos bűnnek tekinti az erkölcsileg és jogilag bűnnek minősülő esetet. (Sok hasonló bocsánatos bűnt tekint ilyennek a közvélemény: a házasságtörést, az élettársi kapcsolatot, a szingli létet, az eutanáziát, az érettségi vizsga kérdések ellopását, a választási csalásokat, stb.) Most, konkrétan megtudtuk, hogy a kisdoktori is ebbe a körbe tartozik.

A közvélemény számára nem érthető az a korábbi kijelentés a kisdoktor részéről, hogy a ő „törvényhozás motorja” lesz. Mivel a közvélemény nem tudja, hogy a rendszerváltó magyar alkotmány vagy újabb alaptörvény szerint a köztársasági elnöknek nincs „motor” funkciója, még akkor sem, ha motorral jár az utcákon. Az elnök feladata sok-féle, legfeljebb még nem olvasta korabeli alkotmányt (amire esküt tett) és az általa aláírt is alaptörvényt sem.

A titkos összetételű bizottság megalakult a jogutód egyetemen. Titkos bizottságok a spanyol inkvizíció szervezetében, hazánkban az Andrássy út 60. szám alatt működtek. Hogyan létezik az, hogy egy ügy kivizsgálásában titkosított személyek folytatnak vizsgálatot? Ez a tikosító döntés a jelenlegi parlamenti diktatúra pártjának a stílusát viseli magán: „Nem tudni, hogy kik döntenek, de majd megtudjátok a verdiktet!”

A titkos bizottság ugyanakkor nem dönthet, csak „tényfeltárást” végezhet. A titkos bizottság megállapítja a plágiumot, majd – tisztázatlan testület - felmenti a kisdoktort.

Kit védett meg a titkos bizottság? A titkos bizottság tagjai az érintett (vizsgálandó) szervezet képviselői alkották. Hogyan van ez? A kisdoktori címet kiadó, kritizált jogutód szervezet képviselői vizsgálják a saját ügyüket?

A titkos bizottság nem a „kisdoktort” védte meg, hanem azokat a kisebbségi csoportokat, akik a kisdoktorhoz hasonló módon írták a dolgozataikat:

a/ megvédte azokat az egyes személyeket, akik a Testnevelési Főiskola különböző tagozatain diplomát és/vagy doktori címet szereztek, anélkül, hogy a feltételeket érdemben teljesítették volna. Többen vannak ilyen egyesek, a legkülönbözőbb sportágakban: vívók, vízilabdázók, labdarúgók, stb.

b/ megvédte azokat az egyes személyeket, akik más egyetemeken, főiskolákon (pl. orvosi és jogi karok) diplomát és/vagy doktori címet a feltételek teljesítése nélkül szereztek (pl. egyes olimpiai, világ és európai bajnokságok helyezettjei, résztvevői);

c/ megvédte azokat, akik a fegyveres vagy annak minősülő szervezet tagjaként a feltételek teljesítése nélkül szereztek az állami humánerőforrás politika kivételezettjeiként civil diplomát/doktori címet.

A vizsgálatot azok végezték titkosan, akik jogutódként maguk is érintettek az ügyben. Kivételt jelenthet egy ügyvéd – aki titkos különvéleményt fogalmazott meg.

A kormánypárt tartalmilag már elfogadta a kisdoktor és magyar nyelvőr felmentésének a szükségességét, és megkezdte egy PR szempontból kedvezőbb törvényjavaslat előkészítését.

Ekkor jött az égi manna a kormánypárt számára a titkos vizsgáló bizottságtól! A kisdoktor és nyelvőr helyett a Testnevelési Főiskola korabeli tanárai a felelősek a plágiumért.

Mindenki felelős az államfő hibáiért, kivéve az „álamfő”-t. Az őt megválasztó kormánypárt sem felelős semmiért. Legkevésbé a zemberekért. Saját zsebre dolgoznak. Mindenki más maga tehet a bajáról. Vegyenek példát a kisdoktorról.

Marczius Tizenötödike c. alkalmi kiadvány 1989. és 2012. március 15-e alkalmából jelent meg Enyedi Nagy Mihály szerkesztésében. A szakmai és anyagi támogatás a Magyar Újságírók Szövetsége és a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége jóvoltából érkezett. Az általam írt cikket a 11. oldalon olvashatja a következő linkre kattintva:

http://www.alkotmanyozonemzetgyules.hu/sites/default/files/pictures/Marczius%20Tizeno%CC%88to%CC%88dike%20press3.pdf

Aláírásgyűjtés és aláírás.

Kipróbáltam egy 12 éves gyermeken: „Mi a különbség az aláírásgyűjtés és az aláírás között?” A válasz habozás nélküli volt: „A gyűjtő azt akarja, hogy értsél vele egyet, az aláíró azt mondja: egyetértek.” Lám-lám egy kiskorú gyermek pontosan tudja azt, amit az Országos Választási Bizottság tagjainak a többsége nem tud: törvény tesz különbséget a gyűjtés és az aláírás között a népszavazási eljárásban. A aláírásgyűjtő a gyűjtői tevékenységéért pénzt (ajándékot) fogadhat el megbízójától (párttól vagy magánszemélytől), míg az aláíró (vagy rokona, ismerőse) számára a pénz vagy ajándék elfogadása szigorúan tilos az aláírásgyűjtőtől vagy 3. személytől.

A jogászok se reklamáljanak a gyermek határozott válasza miatt, ezért ide másolom az 1997. évi C. törvény alkalmazott szabályát. „48.§ (3) Az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos.” A kodifikációs ismeretekkel nem rendelkező olvasóknak tájékoztatásul: idézett rendelkezés a szakmailag két részből áll.

Az első rész az aláírásgyűjtőnek állít tilalmat: "Az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni …tilos”. Pontosan megtudjuk ebből a rendelkezésből, hogy a gyűjtőnek „Disznózni tilos!” Nem vehetsz aláírást másoktól pénzért. Viszont a gyűjtői munkádért pénzt (ajándékot) kaphatsz a megbízótól.

Az idézet második része az aláíró számára tartalmaz tilalmat: „…az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos.” Ez a mondatrész a következőt jelenti az aláíró kötelezettségeként: „Disznózni tilos!”  Az egyetértésedért nem kérhetsz pénzt (ajándékot).

Ha egy 12 éves gyermek képes a lényeget megkülönböztetni, akkor teljesen érthetetlen több OVB tagtól elfogadni a törvényszöveg értelmetlen interpretációját.

Vagy arról van szó, hogy az OVB a párt ökle? Aki lesújt az ellenfelekre, mielőtt azok kárt okozhatnak a pártnak? 

http://nol.hu/belfold/az_ovb_szerint_jogellenes_az_lmp_alairasgyujtesi_akcioja

Magyarország gazdasági tevékenysége nem tudja saját erőből eltartani Magyarország lakosságát – az általuk elvárt szinten. Munka és közteherviselés kellene. Ehelyett mindenki állami támogatást kér. A magyar állam 100 éve külföldi hitelekből finanszírozza a lakosság előrehozott fogyasztását, amelyért utóbb súlyos árat fizet háború vagy gazdasági válság keretében. A háborúk reményeink szerint Európában megszűntek, de a gazdasági válságok rendszeresek.

Ellentétben a marxizmus klasszikusaival: az állam mindig volt, van és lesz. Az emberiséggel egyidős az állam, még ha annak megjelenési formái különbözőek is az emberiség történelmében. Az emberi egyéni és közösségi létfenntartás fizikai és kulturális javait megtermelni, azt az egyének, csoportok és a társadalom egésze között elosztani, mindig az embernek való megmaradás alapkövetelménye volt, mely nélkül a pusztulás várna az emberiségre. A termelés és elosztás rendszerének a neve: állam. Az állam szerveződésének csupán formai jellemzője a méret (hány ember tartozik egy államhoz), a földrajzi elhelyezkedés (európai, afrikai, stb.) a közhatalom gyakorlás formája (demokrácia, diktatúra), vallási vagy szekularizált jellege. A szubsztancia, a lényeg ugyanaz. Az ember és az emberiség lényegi jellemzője a létfeltételek mennyiségileg egyre több és egyre magasabb szintű kielégítése.

Az emberiség összlétszáma megállíthatatlanul növekszik mindjárt 7 milliárd. Ez akkor is tény, ha Európa és ezen belül Magyarország népességszáma csökken. Egyre több termékre van szükség, amely fizikai reprodukciót biztosítja. Minden olyan eszme, nézet vagy politika, amely az emberiség összlétszámát korlátozni akarja, bármely racionális indoklással, az genocídiumnak, emberiség elleni bűntettnek számít.

Az emberiség egyre magasabb szinten kívánja a szükségleteit kielégíteni. Ebből a szempontból mindegy, hogy szegény vagy gazdag emberről van szó. Egyetlen olyan állam sincs a Földön, amely korlátozni akarná a napról-napra jobban élés igényét. (Ha volt ilyen állam, akkor az már történelem szemétdombjára került). Sőt, minden állami- és pártpolitika lényege ezt a mennyiségi és minőségi növekedési igényt kielégíteni.

Az emberek és az államok minden vonatkozásban egyenlőtlenek, így fizikai és közösségi szükségletek kielégítésében is. Az egyén szintjén a szegény, középosztálybeli és gazdag emberek közötti – köznyelvileg kifejező, de szociológiailag pontatlanul meghatározott – lényegi különbségek vannak. Ezek a különbségek egy-egy ember életében csak kivételesen megváltoztathatóak. Az államok között ugyanilyen különbségek vannak, amelyek csak történelmi távlatokban változtathatóak meg (lásd: nagy ugrások politikái).

A szegények reménye az állam

A szegény emberek – akik általában nem járulnak hozzá állami adójukkal a közösségi fogyasztáshoz – életfeltételeik megtartását, esetleg növekedését az államtól várják. Munkanélküli segély, ingyenes oktatás, egészségügyi ellátás, stb. formájában. Emberjogi alapon ezek az igények elutasíthatatlanok, amelyet az alkotmánybírósági döntések, továbbá a pártok választási kampányai rendszeresen megerősítenek. Ugyanakkor ezen állami szolgáltatások politikai vitájában helye van annak, hogy az állami támogatáshoz milyen személyes aktivitás kapcsolódjon. „Munkáért segélyt!”, „Aki nem dolgozik ne is egyék!”, „A szociális segély alkotmányos alapjog, amely semmilyen feltételhez nem köthető” fogalmazódnak meg a szélsőséges politikai felkiáltások. Természetesen vannak az egyénnek is döntési lehetőségei, amely a szegénységből való kiszakadás irányába mutat, de tény ezen döntési lehetőségek társadalmi korlátozottsága: lakóhely, képzettség, nemzetiségi hovatartozás, életkor, nem, stb. A szegények általában nem munkátlanok! Mert rendszeresen „alkalmi munkát” végeznek: takarítók, idénymunkások, stb., akik a foglalkoztató szegénysége (kapzsisága) miatt nincsenek munkaviszonyban, továbbá az állam adópolitikája kényszeríti őket a fekete gazdaságba. Azonban a szegénységnek nagyon fontos oka az, hogy a középosztály és a gazdagok felemelkedésének egyik anyagi forrása a szegények munkájának a kihasználása: a tanárnő takarítónőt tart, a nagyvállalkozó tömegesen foglalkoztat bevándorlókat és etnikai kisebbséghez tartozókat, de közterhet nem fizet egyik sem. A középosztály és a gazdagok a médiában azt terjesztik, hogy a szegények „munkátlanok”! A politikai alakításában a szegények tárgyak, mert a politikai alanyok a középosztály és a gazdagok. A szegény arra a pártra szavaz, amely párt a kitörést az állami támogatással ígéri, mert a szegény tudja, hogy nem várhat semmit a munkájának kihasználásából élőktől. Az állam általában elfogadja ezeket a kiskapukat a középosztály és a gazdagok javára. Hiszen ők alakítják a politikát.

Minden, ami ez egyes emberek közötti egyenlőtlenség oka, melynek skáláján a szegénység képződik és öröklődik, oka annak, hogy az egyén miképp vehet részt saját „szegény” társadalmi státuszának a megváltoztatásában. Egy élet munkája kell ahhoz, hogy a szegénységből valaki felküzdje magát és családját a középosztályba. És minden szegény, minden életszakaszban igényli az állami támogatást. Joggal vagy jog nélkül. De reméli. És ennek politikai következménye, hogy arra a pártra szavaz a választáson, amely állami támogatást ígér. Másik út is van a szegénységből felemelkedni - na nem a középosztályba, mert az nagyon munkaigényes és hosszú távú - hanem a gazdagok közé. Ez az út a bűnözésé. Tágértelemben véve a bűnözést: az adócsalás már ez „enyhe” kategóriába tartozik. A politikai osztály ezt a folyamatot „eredeti tőkefelhalmozásnak” nevezi. Nem beszélünk róla, de az összlakosság 8-10 %-a szervezője, alkalmazottja vagy családtagja ennek a szubkultúrának. És megélnek belőle. Kivételezett egyesek azonnal gazdaggá válnak, a döntő többség (99%) csak „megél”, de más lehetőséget nem lát és nem is akar látni a megélhetésre.

A középosztály reménye az állam

A középosztály három fontos, alapvető társadalmi rétegből áll: az állami alkalmazottak (állami köztisztviselők, közalkalmazottak), a multinacionális és középvállalkozások magáncégeinek alkalmazottai, és a kisvállalkozók csoportjai. Gondos szociológia elemzés sok különbséget mutat ki ezen csoportok között, de jelen elemzés szempontjából a közös artikulált érdekük: alacsony adósáv a munkabér után, alacsony ÁFA, vagyonadó elkerülése, minél több ingyenes állami szolgáltatás (oktatás, egészségügy, nyugdíj). Magukat tekintik a társadalom gerincének, mert ők viselik a közterheket az állami adózás szempontjából. Midőn konkrét érdekeik a szegények kihasználásához fűzik őket, de reményeiket a gazdagok életformája irányítja. A politikában és a médiában a szegények munkátlanságát és ingyenélőségét hirdetik az általuk politikailag támogatott szervezetek, és szidják a multinacionális szervek globalizációját és extraprofitját (amelynek egyébként objektíven megtermelői, de nem haszonélvezői).

Senkinek nem lehet kétsége abban, hogy a középosztály tagjai azokra a pártokra szavaznak, amelyek ezt a politikát hirdetik: adócsökkentés és közvetlen állami támogatás.

A gazdagok reménye az állam

A média és a pártok közvélemény formáló állítása, hogy a gazdagok a társadalmi fejlődés motorjai. Példaként láthatjuk, hogy milyen jót cselekednek: munkahelyeket létesítenek és adakoznak a szegények javára (ez nyilvánvaló alaptalan kijelentés a gazdagság mértéke és a szegények számának ismeretében).

Vizsgáljuk meg egy kicsit azt, hogy a „Magyarországon a gazdagok a munkahelyek létesítői”. Magyarországon kb. 3 millió (adófizető) munkahely van, amelyből a többség (kb. 1.8 millió) államilag finanszírozott munkahely (köztisztviselők, közalkalmazottak, állami és önkormányzati tulajdonú cégek alkalmazottai). Ebből világosan látszik, hogy nem a privát gazdaság tartja el a munkavállalók (és családjaik) többségét, hanem az adófizetők és a szegények. Magyarország gazdasága nem képes eltartani a országunk területén élő embereket.

Ebből kiindulva a gazdagok állandóan állami támogatást igényelnek a munkahelyteremtő beruházásaikhoz: adókedvezmény, ingyenes ingatlanjuttatás, brüsszeli vissza nem térítendő támogatások, stb., formákban. De honnét származik a mai gazdagok vagyona? A rendszerváltás-kori állami vagyon privatizációjából, majd az ezt követő állami kapcsolatrendszerből! Az eredeti tőkefelhalmozás forrása a korábbi állami tulajdon privatizációja, majd a beruházásokhoz kapott állami támogatások. Tehát a hirtelen meggazdagodások abból a személyes teljesítményből származnak, hogy a középosztály kivételezett tagjaiként képesek voltak a kapcsolati tőke kamatoztatására. Ennek bevált formája a parlamenti pártok fekete finanszírozása, a kampányok törvénytelen támogatása. Midőn egyes parlamenti pártok a korrupciót emlegetik folyamatosan, ők maguk is a fekete pénzekből élnek és virágoznak!

Természetesen ezek a parlamenti pártok az önkormányzati pozíciók birtokában kiterjesztették hatalmukat az önkormányzati tulajdonban álló vállatokra is. „Kis pénz is jó pénz!”, mert ebből finanszírozhatók a választási kampány „középkáderei és fullajtárjai”.

Az államok saját adóbevételein túli többletköltségeinek finanszírozása

Sok-sok állam van a világon, amelynek gazdasága nem tudja finanszírozni a szegények, a középosztály és a gazdagok többletfinanszírozási igényét. Ebben élenjár az USA, amely sokkal magasabb életszínvonalat biztosít állampolgárainak és vállalkozóinak, mint ami a gazdaság teljesítmény alapján megilletné. Mégis a világ vezető hatalma. Ennek okai és megvalósítás módjai rendkívül bonyolultak. Talán nézzünk meg előtte néhány egyszerűbb történelmi példát.

A görög városállamok térségükben kirabolták a környéküket, majd a békekötés áraként adót róttak ki a vesztesekre. A rómaiak – sokkal jobb logisztikával – ugyanezt tették a provinciákkal: Háború, majd a saját szegények és gazdagok támogatása provinciák által fizetett adókból. Jutott ebből a középosztályok fejlesztésére is.

A honfoglaló magyarok mit tettek? Leigázták a helyi lakosságot és eufémizmussal (megszépítő kifejezéssel) „kalandoztak”, vagyis saját népünk gazdaságát külső forrással biztosították. Ezt mai kifejezéssel „vissza nem térítendő külföldi támogatásnak” nevezhetjük.

Ugyanezt tették a tatárok és a törökök velünk. Ma is nagyon sajnáljuk, hogy ez nekünk nem sikerült velük.

Az államok közötti egyenlőtlenség a háború formájában elfogadott volt az emberiség történelmében. Sőt, az I. és II. világháború is ilyen célokat szolgált. Emberek millió haltak meg Európában az „élettérért”, a „revízióért”. Ami nem jelentett mást, mint hogy jobban akarunk élni, mint a környező országokban. Ennek az egyszerű magyar állami akaratnak, a következményei súlyosak voltak: elvesztettük a korabeli állami lakosság és terület kétharmadát. Ebbe a történelmi veszteségbe a magyarok többsége belenyugodott. De vannak politikusok, akik ma azt mondják: „vissza nekünk a babaruhát!”, fizessenek adót nekünk azok a területek és lakosságok, akiket nem voltunk képesek megtartani.

A valóság gyakran nem képes hatással lenni a politikusokra. A remélt szavazatok bűvöletében olyan külső hitelfelvételekből finanszírozásából kívánják a fejlődést biztosítani, amelyek megalapozatlanok. Ennek az árát esetleg nemzedékek nyögik. De az ilyen politikusok bukása után az új győztesek képesek-e tanulni elődjük bukásából? A magyar gazdaság 100 éve nem tudja finanszírozni saját erőből a magyarországi lakosság megélhetőségét. A politika mindig többet ad, mint ami reális. A Horthy és Kádár korszak költségvetési politikája a jelenünk része. Több a kiadás, mint a bevétel. A magánszektor az extraprofitot realizálja, a válság költségeit az adófizetőkre hárítja. Velünk élő történelem, csak a mai politikusok még élnek, és „alkotnak”, a következményeket a gyermekeink fogják fizetni.

Európában elmúlt a szabad rablások és háborúk ideje

Sajnos a világ más részein még nem múlt el a szabad rablások és a háborúk ideje. Ma is jelen van a saját lakosság és a vállalkozások háborús eredményéből való finanszírozása. Sok Európán kívüli és néhány európai politikus is jó befektetésnek tartja a háborút: „Többet lehet vele nyerni, mint amit a „befektetés” jelent”. Ez azt is jelenti, hogy az emberi élet értéktelen a szemükben. Szemben állnak a világ fejlődési tendenciájával, de ők a helyi hatalom, amelyen csak az idő múlása és a saját népük akarata tud változtatni. Kivéve, ha az USA érdekei mást kívánnak, és háborút indít az emberi jogok védelmében, ami nem más érdek, mint az amerikai fogyasztók fogyasztási képességének a megőrzése.

Európában béke van és béke lesz. Ennek oka az, hogy sok európai politikus felismerte: a versenytársakat nem Európán belül, hanem a kontinensek között kell keresni. Európa „öregszik” és gyengül a gazdasági versenyképessége: a lakossági életszínvonal növelése csak Európán kívüli tőke- és munkaerő bevonással biztosítható. Ennek megfelelően a belső háborúk helyett nivellálni (kiegyenlíteni) szükséges az Európán belüli életszínvonalat (összesen több mint félmilliárd ember), és partnereket kell találni Európán kívül is. Ez az elgondolás az Európai Unió lényege. Létre kell hozni egy összeurópai államot, amely befelé garantálja a békés fejlődést a lakosságnak, a vállalkozóknak és a tagállamoknak, továbbá kifelé keresi a partnereket, finanszírozókat. Nyilvánvalóan ez a cél csak történelmi léptékkel mérhető, mint a római birodalom vagy az USA létrehozásának a folyamata.

A szegény, a középosztálybeli és gazdag emberek reménye az állam. Hogy milyen lesz ez az európai állam az a tagállamok belső politikai döntéseitől is függ. Dolgozni akaró szegényekre, innovatív középosztályra és törvénytisztelő gazdagokra van szükség, akik közösen alkotnak államot Európában. A költségvetési bevétel és kiadás legyen egyensúlyban, a hitelek finanszírozhatóak legyenek. Úgy legyen!