Listavezető, pártelnök és miniszterelnök jelölt
„Ide nekem az oroszlánt is!” ordítja Shakespeare Szentivánéji álom c. vígjátékában, Arany János fordításában, Zuboly, a takácsmester, aki az amatőr színtársulat minden szerepet el akar játszani: ő akar lenni a hős férfi, a szende szerelmes lány, és természetesen az oroszlán is, akivel a hős megküzd a lányért. Három szerep egy színészre osztva, igazi jutalomjáték a színház világában, azonban Zubolynak be kell érnie a hős szerepével. A nagyravágyó takácsmester későbbi „jutalma”, hogy Puck, a manó, szamárfejet varázsol rá, így élvezheti egy rövid ideig a tündérkirálynő szerelmét, ami azonban további bonyodalmakat okoz. Amilyen jótékony a szamárfej megszűnése, annál szomorúbb a tündérkirálynő szerelmének az elvesztése Zuboly számára.
A listavezető, a pártelnök és a miniszterelnök-jelölt fogalmakat a zsurnaliszták a szakmai zsargonban és a médiafogyasztók a köznyelvben keverve használják. Holott minden szerepnek meg van a maga jogi, politológiai és köznyelvi tartalma, de talán éppen ezért vagy e miatt kevercsként használják és kiforgatják a fogalmakat.
A listavezető fogalmán, jogi nyelven azt a képviselőjelöltet értjük, aki a magyar országgyűlési választáson a párt országos listáján, az első helyen szerepel. A listán szereplő képviselőjelöltek sorrendje „erősorrend”, amelyet az adott párt határoz meg. A lista sorrendje a „biztos” képviselő helyekkel indul, majd a sorszámok növekedésével párhuzamosan csökken az esély a parlamentbe való bejutásra. Jelenleg 3X93 jelölt szerepelhet az országos listán, azonban a választási matematika szerint a pártonként 279 pártlistás helybőla 60. hely után már irreális, hogy valaki képviselő legyen. (Egy választási vicc szerint a gyerek kérdezi az apját: Ki lesz a jelöltek közül a képviselő? Az apa válasza: A legtöbb szavazatot elért jelölt! Gyermek: Akkor a többi miért indul?)
A politológiai megközelítés szerint nagyon fontos szerepe van a 60. hely után az országos lista minden szereplőjének a 279. helyig: kifejezi az adott párt felső-vezetéséhez való tartozást, a választási kampányban betöltött fontos szerepet, a párt felhasználja az adott jelöltek személyes vonzerejét a szavazatok gyűjtésében. Választási győzelem esetén az országos lista jelöltjei, akik nem lettek képviselők, számíthatnak vezető közigazgatási tisztségekre, diplomata beosztásokra, regionális, megyei vagy települési vezető beosztásokra, vállalati felügyelő bizottsági tisztségekre, stb. A választáson vesztes párt országos lista jelöltjeivel a különféle pártok különbözően bánnak: egyes pártok szorosra zárják soraikban a veszteseket is, más pártok azt mondják: 4 év múlva újra vegyél részt lelkesen a kampányunkban, addig szünet.
A köznyelv egyszerűen intézi el a listavezető szerepét: „Ő az, aki a legtöbbet szerepel a tv-ben!”
A pártelnök pozícióját jogilag egyszerű meghatározni: ő a képviseletre jogosult tisztségviselő. Egy személyben képviseli „a” pártot az állami szervek, a polgárok, a média és a többi párt előtt. A pártelnök rendelkezik a bankszámla fölött (e jogkört delegálhatja), munkáltatói jogkört gyakorol az apparátus fölött.
Politológiailag a pártelnök még bonyolultabb fogalom. Az angolszáz állami modellben a pártelnök személye következetesen elkülönül az állami vezetőtől (az elnök vagy miniszterelnök személyétől). A porosz utas államfejlődésben azonban a kancellár és a pártelnök ugyanaz a személy (minden kancellár pártelnök, de nem minden pártelnök kancellár). Az 1989. évi rendszerváltozással Magyarország és Antall József a kancellár-pártelnök modellt fogadta el, és a tekintélyen alapuló kormányzati stílust vezetett be. A győztes párt elnökének azonban a mézeshetek után súlyos stratégiai kérdésben kell döntsön: a pártnak van frakciója a parlamentben vagy a frakciónak van pártja?! Még keményebben is megfogalmazható a kérdés: a miniszterelnöknek van pártja vagy a párt bizalmából miniszterelnök valaki?! Ez a kérdés 1990-94 között folyamatos problémát jelentett. A tekintélyelvű kormányzás – több ok miatt is – gyorsan hanyatlott és 1994 elejére 8 új párt alakult a kormánypártok (MDF-Kisgazdák) romjain. A demokráciában a választáson vesztes pártelnökök sorsa egyszerű: lemond az elnökségről és megpróbál új életet kezdeni. Vannak azonban kivételek a vesztesek között. Van olyan párt, amelynek elnöke – rövid megszakításokkal - 22 éve elnök, és többször vesztett, mint győzött.
Az un. politikai kormányzást Tony Blair 1994-ben feltalálta Nagy-Britanniában, és azóta terjed a világban a szocialista és konzervatív kormányok körében is.
Mi a politikai kormányzás lényege? A győztes párt elnöke, aki listavezető volt, egyszemélyben a miniszterelnök is. Horn, Orbán és Gyurcsány, majd újra Orbán ezt a blair-i módszert alkalmazta. A miniszterelnök a párt minden érdemi vezetőjét bevonja a kormányba (miniszter, államtitkár, polgármester, választási bizottság vezetője, tótumfaktum a közbeszerzések uralására, stb.). A pártot „ki kell üríteni” az érdemi politikusoktól, akik a kecsegtetőbb állami állások (fizetés, jövedelem kiegészítések, autó, személyzet, külföldi utazások és médianyilvánosság, protokoll, klientúra építés, stb.) miatt örömmel tódulnak be a kormányzatba, és így a pártból senki nem fenyegeti az egyszemélyi listavezető-miniszterelnök-pártelnök hatalmát. A kormány átveszi a politika lényegét: nem csak államigazgatást irányít, hanem a pártpolitikát intézi a kormányzati pozícióból. (Ennek az új politikai kormányzásnak súlyos következményei vannak az államra, az állami alkalmazottakra, a demokrácia elemeire. A blairizmus másik fontos eleme: a baloldalnak a centrumba húzása. De ez egy másik dolgozat témája a terjedelmi korlátok miatt.)
A politikai kormányzás kifejlett formájában az állam legyőzi a választáson győztes pártot, a miniszterelnök személyi hatalma felülkerekedik mindenkin és mindenen:
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor új alkotmányt készít,
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor új társadalmi csoportokat finanszíroz: új tulajdonosi réteget hoz létre, új középosztályt létesít és az előzőt romlásba dönti,
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor radikálisan átalakítja a jogállamot,
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor az alapvető alkotmányos jogokat „államcéllá” alakítja,
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor átalakítja az ország nemzetközi kapcsolati rendszerét,
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor „titkosan” külföldi munkavállalásra ösztönzi azokat a társadalmi csoportokat, amelyek a hatalomra kerülését elősegítették, ugyanakkor külföldről importál olyan utánpótlást, amely hű szolgája lesz a miniszterelnöknek,
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor összeolvasztja az államot az egyházzal és fosztja meg az embereket állami oktatás lehetőségétől és de facto egyházi iskolákba kényszeríti a gyermekeket, illetőleg szüleiket,
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor kirúgja az elesett, támogatásra szoruló, hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat a szolidaritás elvéből, és válik kirekesztő elvek hirdetőjévé,
· ha az érdekei úgy kívánják, akkor stb., stb., stb.
Önök mit gondolnak, jelenleg melyik az a parlamenti párt, amely ilyen uralmi politikát folytat?
A köznyelvben az emberek egyszerűen fogalmaznak a pártelnökről: amíg remény van, addig reménykedünk a kormányban.
A miniszterelnök-jelölt fogalma és annak használata teljesen zavaros minden területen. Jogi értelemben a miniszterelnök-jelölt azt a személyt jelenti, akit a köztársasági elnök felkér a kormány megalakítására. Súlyos adósság, hogy az Alaptörvény nem jelöli meg azt a minimum feltételt, amely a felkérést megalapozza: még utalás sincs arra, hogy a választáson a legtöbb szavazatot vagy a legtöbb mandátumot elért párt listavezetőjét, pártelnökét vagy miniszterelnök-jelöltjét kell-e felkérnie miniszterelnök-jelöltnek. Bárki felkérhető miniszterelnök-jelöltnek. Miniszterelnök jogilag az lesz, aki a képviselők többségének a szavazatát elnyeri. Nincs összefüggés a választópolgárok szavazatainak száma, aránya és a pártok lakossági támogatottsága, valamint a miniszterelnök megválasztása között. Az Alaptörvénynek legalább annyit tartalmaznia kellene a köztársasági elnök – első ízben - a többségi elv szerint kéri fel a miniszterelnök-jelöltet a kormány megalakítására.
A politológiai megközelítés szerint a választáson győztes párt listavezetőjét kell kormányalakításra felkérnie a köztársasági elnöknek. Tekintettel arra, hogy ennek az álláspontnak semmilyen jogi megalapozottsága sincs, ezért a politológusok bármilyen miniszterelnöki jelölést megindokolnak: ez az alapja koalíciós miniszterelnök-jelölt keresésnek és a kisebbségi kormányzás politikai felfogásának. „Aki többséget tud teremteni a parlamentben, az lehet a miniszterelnök. Kivéve, ha más a véleményünk!”- mondják a politológusok és a királycsinálók. A miniszterelnök személyének a kiválasztása a parlamenti pártok alkujának a döntő része, ha egyetlen párt nem szerzett többséget Több konkrét példát láttunk arra, hogy a kisebbik kormánypárt megbuktatta a miniszterelnököket. (2004. és 2009.) Sőt, a parlamenti abszolút többséggel rendelkező pártot arra tudta kényszeríteni, hogy koalíciós partnert vegyen be a kormányba (1994)!
Minden párt, amelynek reménye van az 5%-os parlamenti küszöb átlépésére un. árnyékkormányt alakít: a pártvezetők egymás között kiosztják a miniszteri tárcákat, és egymás között egymást a tisztségmegjelölésével szólítják meg. Nevetségesen hangzik, de ők komolyan gondolják. A pártok megnevezik saját miniszterelnök-jelöltjüket.
A köznyelv egyszerűen közelít a miniszterelnök-jelölt fogalmához: jelölt az, aki miniszterelnök lesz. Aki nem lett miniszterelnök, az nem volt jelölt sem.
Időben hogyan követik egymást a listavezető-pártelnök-miniszterelnök-jelölt pozíciók. A pártelnöki tisztség időben a legstabilabb (bár kivételként vannak egyes pártok, amelyben 6 hónaponként más személy az elnök). Általában 2-6 év egy elnök „kihordási” ideje (katonai zsargonban), de van örök elnök is. A listavezető pozíció időben pontosan behatárolt: azonos a választási kampány törvényi idejével: 90-50 nap között változik. A miniszterelnök-jelölti tisztség jogilag maximum 40 nap (az Alaptörvény szerint, ha az Országgyűlés nem választja meg a jelöltet 40 nap alatt, akkor a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést és új választást ír ki.). Azonban minden pártelnöknek lehetősége van arra, hogy magát miniszterelnök-jelöltnek tartsa – bármikor és bármeddig.
Az egyszemélyben összeolvasztott listavezető-pártelnök-miniszterelnök-jelölt közjogi szerep antidemokratikus törekvést jelent véleményem szerint. Minden funkció önmagában is egész embert kíván. Egész embert kíván mind a három tevékenységség. Eltérő habitust, különböző személyiséget, különböző politikát kívánnak a különböző pozíciók:
· a listavezető legyen képes az azonos politikai oldalon jelentkező, de pártok szerint szükségszerűen divergáló nézetek összehangolására, a demokratikus összefogás lényeget nem érintő érdekellentéteinek elsimítására, a koalícióra képes pártok közös véleményének a kifejezésére, a jelenlegi kormányzat által a lakosságnak okozott veszteségének az érzelmi kompenzálásra,
· a pártelnökök legyenek képesek saját pártjuk szerint a társadalmi csoportok érdekeinek a megfogalmazására és a társadalmi értékválasztásra, legyenek nyitottak az azonos politikai oldalon jelentkező más pártok által képviselt érdekekre és értékekre. A politikai kompromisszum tárgya a megvalósítás üteme és eszköze legyen, ne az érdekek eltagadása és az értékek feladása. A pártelnökök alapvető feladata a társadalmi stratégia alkotás képessége, amely időben nem korlátozódik egy kormányzati ciklusra. A pártelnökök feladata a parlamenti többség (frakció) útján a miniszterelnök személyének a kiválasztása, akit (és kormányát) politikai eszközökkel befolyásol abban, hogy a kormány valósítsa meg a választáson győztes párt/ok akaratát. A parlamenti többségnek joga van a kormány megbuktatására, ha letér a választáson győztes párt/ok által kijelölt politikai útról,
· a miniszterelnök (a kormány) a választáson győztes párt/ok és a szavazók akaratának az állami végrehajtója. A kormánynak nincs a parlamenti többségtől eltérő önálló társadalmi-politikai-gazdasági célja. A kormány a parlamenti többség által meghatározott kereteken belül működik. Követelmény a kormánytagokkal szemben az államigazgatás működtetéséhez való szakmai hozzáértés, ebben az értelemben a miniszterek nem lehetnek a párt vazallusai, a kampány „állami” jutalmazottjai.
· A választáson győztes pártnak/pártoknak van kormánya, amely a frakció útján rendelkezik a miniszterelnökkel (a kormánnyal).
Jelenleg egyetlen olyan párt működik Magyarországon, amelynek vezetője egyszemélyben listavezető, pártelnök, miniszterelnök-jelölt és jelenleg is miniszterelnök.
Én nem fogok ilyen pártra szavazni 2014-ben. És Önök?
Javasolom, hogy valósítsuk meg Shakespeare módszerét: Ne adjuk oda az oroszlán szerepét is egy takácsnak és varázsoljunk Zubolyra szamárfejet!
