2013.04.13.
10:40

Írta: Dr. Tóth Zoltán

„Számoljuk együtt a szavazatokat 2014-ben!” előrehaladási jelentés 2.

valaszto_korzetek_2012_1_1365842383.jpg_576x400

A mozgalom indulásáról elsőként a Népszava adott hírt http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=631717

A blogomon 2013. március 21-én megjelent felhívásra még az nap jelentkezett elsőként Hidasi György, Gémes Gabriella és Varga Anna. Az egyéni jelentkezések azóta is folyamatosak.

A szervezetek közül elsőként Árok Kornél jelezte, hogy a kezdeményezést támogatja a „Szövetségben, Együtt Magyarországért” párt nevében.http://szem2014.hu/hirek/items/2013-04-09/Nyilt_level_az_demokratikus_ellenzeknek

A Roma Polgárjogi Mozgalom nevében Horváth Aladár jelezte, hogy részt kívánnak venni a közös munkában http://www.facebook.com/groups/477216745635051/?fref=ts. Az érdeklődők a miskolci szervezethez fordulhatnak: rpmbazmegye@gmail.com.

A Klubrádióban Bolgár György érdeklődött a kezdeményezés formájáról és tartalmáról 2014. április 9-én http://www.klubradio.hu/index.php?id=33 a Megbeszéljük műsor 1. és 2. részében. Már a műsor elhangzása alatt többen érdeklődtek a részvétel módjáról, és kinyilvánították részvételi szándékukat.

Dr. Vörös Imre v. alkotmánybíró belépett a szavazatszámlálók sorába 2013. április 11-én.

A Demokratikus Koalíció (DK) pártja nevében Varjú László pártigazgató csatlakozott a mozgalmunkhoz.

Budaörs, 2013. április 13.

dr. Tóth Zoltán

választási és közigazgatási szakértő

 

5 komment

Címkék: választás demokrácia rendszerváltás pártok határon túli magyarok elsőválasztók MSZP LMP Európai Unió Budaörs Bajnai Bokros 2014 Magyarország Együtt 2014 Kuncze Szabadság és Reform Intézet Alkotmány Alaptörvény Szabadelvű Polgárok Egyesülete Szövetségben Együtt Magyarországért Demokratikus Koalíció magyar választások története 2014 abécé választásokra nemzetközi megfigyelés Szavazatszámlálók

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr175220688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paragrafus 2013.04.14. 10:11:52

Kedves Zoltán!

Én leginkább a határon túli szavazatok miatt aggódom. És nemcsak az esetleges mennyiségük, számszerűségük miatt. Hanem a szavazatok (jogi) létezése miatt is. Ebben a körben látom leginkább a veszélyt. Itt látom a hatalom részéről legjobban a választási csalás lehetőségét. És ez a kör már önmagában bőven elég ahhoz, hogy elcsalják a válsztásokat. Az utolsó betűig lehet minden tisztességes és szabályos a választási- és szavazókörzetekben, ha a határon kívüli szavazatokkal viszont minden érdemi és valóságos kontroll nélkül garázdálkodhatnak.

Ezért is én erre a körülményre helyezném leginkább a hangsúlyt (persze a többit sem kívánom elbagatellizálni), ezért én a magam részéről arra készülök (és ezt javaslom), hogy bírósági eljárásokat kell majd bevetni. Minél többet. Egyedül a bíróságok előtt látom biztosítottnak a jogszerű és tisztességes végeredményt.

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.14. 11:27:15

@paragrafus: Tisztelt Ismeretlen! A 2014. évi választások egyik súlyos problémája a levélben való szavazár. A levélben való szavazásra jelen pilanatban az ellenzéknek semmilyen ellenőrzési lehetősége nincs. Így első lépésben azért kell küzdeni, hogy teremtődjenek jogi feltételek a választás tisztaságának az ellenőrzéséhez. A bírói út lehetőségével akkor lehet élni, ha a konkrét bizonyítási indítványt lehet tenni. Bizonyítéot pedig az előtt kell beszerezni, hogy a bírósághoz fordulunk.

paragrafus 2013.04.14. 17:31:38

@Dr. Tóth Zoltán:

Kedves Zoltán!

Maxmiálisan egyetértek az álláspontjával. Nem is vitatom a leírtakat. Legfeljebb csak kiegészítem.
Úgy gondolom, ha alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy tisztességtelenül, vitathatóan történt a szavazás, a számlálás stb..., akkor már önmagában az alapos gyanú már elég egy bírósági eljárás kezdeményezéséhez.
És a bíróság már kérheti, beszerezheti azokat a bizonyítékokat, amelyekhez alaphelyzetben lényegében nem lesz az ellenzéknek, nekünk mindannyiunknak hozzáférési, betekintési, kontrollálási lehetősége. Viszont a bíróság vizsgálhatja.
A bíróságtól lehet kérni, hogy az eljárás keretében a bíróság vizsgálja meg azokat a bizonyítékokat, amelyeket enélkül nem lehet lényegében senkinek.

Perdöntő bizonyítékot pedig - bírósági eljárás előtt - nem lesz olyan egyszerű beszerezni. Ha pedig lesz, akkor már az arra is alapot adhat, hogy választási csalás alapos gyanújával büntetőeljárást kezdeményezhessünk.

Tisztelettel:
Ferincz Jenő

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.14. 20:57:35

@paragrafus: Tisztelt Ferincz Jenő! Egyetértek a javaslatával! Dolgozzunk együtt! Hogyan?

paragrafus 2013.04.14. 21:54:12

Kedves Zoltán! Pillanatnyilag még nagyon képlékeny a jogi helyzet. Még nem merek a jelenlegi állapotra, joghelyzetre hagyatkozni. A fideszből kinézem, hogy ha valami olyan kedvező fordulat áll be, hogy esetlegesen erősödik az ellenzék, vagy (uram bocsá') sikeresen összefog, akkor már ezt az új helyzetet veszélyesnek érezve megint módosíthatják a törvényt, aztán minden eddigi terv annulálódhat ezáltal.
Egyelőre várakozó állásponton vagyok. Megvárom a Velencei Bizottság álláspontját - remélem, a választójogi kérdéskör is vizsgálat tárgyát fogja képezni (főleg a levélbeni szavazás és annak kontrollja tárgyában) - és a kormányzati reakciókat. Aztán visszatérhetünk a kérdésre.
(Személy szerint engem nagyon komoly aggodalommal tölt el annak a lehetősége, hogy a fidesz akár képes lesz közvetlenül a választások előtt módosítani megint a törvényt, az akkori éppen pillanatnyi érdekeinek megfelelően. És ez sok mindent megváltoztathat.)
süti beállítások módosítása