2014.02.24.
10:49

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Magyar nemzet és magyar állampolgárság különbségei

logo_1_masolata_1393235108.jpg_227x108

 

Választási tudnivalók – rajzfilmen.

 

Az újrakeresztelésben „Nemzeti” - korábbi nevén „Országos” – Választási Iroda az új nevének megfelelő stílusban terjeszti a választási tudnivalókat: összekeveri a magyar nemzetiség és a magyar állampolgárság fogalmát. A magyar nemzet, mint kulturális fogalom mást jelent, mint a magyar állampolgárság fogalma.  Az első egy kulturális, a második egy politikai (állami) fogalom. Nem minden magyar állampolgár magyar nemzetiségű (pl. a Magyarországon élő 13 kisebbségiek, valamint azon kínaiak, oroszok, továbbá dél-amerikai és afrikai focisták, akik állampolgárságot kaptak). Ugyanakkor nem minden magyar nemzetiségű ember magyar állampolgár, aki külföldön él.

 

Az első rajzfilm arról tájékoztatja a választópolgárokat, hogy „Magyarok nem csak Magyarországon élnek”, és elfeledkezik arról, hogy a Magyarországon kívül élő magyarok többsége nem magyar állampolgár. A rajzfilm folytatása megállapítja: 2014-től „minden választójoggal rendelkező választópolgár szavazhat a magyar országgyűlési választáson és népszavazáson”. A történelmi hűség védelmében megemlítem ugyanez volt a törvényi rendelkezés 1989-2014 között is.  Teljes a káosz a rajzfilmkészítők és a megrendelők fejében.

 

Az első rajzfilmben megtörténik egy korábbi irodai szarvashiba korrekciója: a határon túli magyarok számára az internetes módszer mellett postai levélben van lehetőség regisztrációra. Arra a kérdésre persze nem kapunk választ, hogy a mi a helyzet a korábban nem postai úton begyűjtött „levelek” érvényességével?!

 

Az első rajzfilm egy vidám tablóval zárul: a regisztrálók táborát egy gördeszkás kisgyermek is gyarapítja, sőt végszóra befut a regisztrálók közé egy igazi „nemzeti” pulikutya is!

 

A második rajzfilm annak érdekében kampányol, hogy a nemzetiségiek ne szavazzanak pártlistákra. A konkrét szöveg szerint „a nemzetiségiek kérhetik, hogy az országgyűlési választáson pártlista helyett nemzetiségi listára szavazhassanak”. Arról a rajzfilm nem ad tájékoztatást, hogy a törvény szövege azt tartalmazza: aki nemzetiségiként regisztrált a névjegyzékben, az nem szavazhat pártlistára. A kampányfilm szövege a pártlistára való szavazás tilalmának a felelősségét „áttolja” a választópolgárra: ő nem akar pártlistára szavazni! A közszolgálatinak nem tekinthető tájékoztatás azt is elfelejti megmondani a nemzetiségi regisztrálónak, hogy ha regisztrált, akkor csak olyan nemzetiségi listára szavazhat, amelyet egy politikai szervezet - a jelenleg regnáló nemzetiségi országos önkormányzat állít – a regisztráltak számára. A nemzetiségi szavazás vonatkozásában, íme, újra itt az idő: „Aki egyetért a Hazafias Népfront listájával, az változatlanul dobja be az urnába a listát! Ellenszavazatot leadni nem lehet!”

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás demokrácia közigazgatás kormánypárt 2014 Magyarország magyar választások története 2014 abécé választásokra

2014.02.23.
21:51

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Határon innen és túl?!

Külföldön élő magyarok hogyan szavazhatnak?

A soproni fb oldalon Tóth Zoltán ad tájékoztatást a szavazás bürokratikus korlátairól. (Lentebb.)

 

 


https://www.facebook.com/pages/sopronium/484980741533998?ref=hl 


 

 

 

 

 

https://www.facebook.com/pages/sopronium/484980741533998?ref=hl 

 Összességében alkotmányellenes szabályozás és alkotmányellenes gyakorlat.

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás videó demokrácia közigazgatás határon túli magyarok kormánypárt jóállam 2014 Magyarország fogyasztó védd magad! Alkotmány Alaptörvény magyar választások története nemzetközi megfigyelés

2014.02.22.
17:22

Írta: Dr. Tóth Zoltán

SZDSZ adósságok

Kuncze Gábor riporter iskolát nyitott.

Mennyi az annyi a HírTV szerint?

http://piroslapok.blog.hu/2014/02/21/kuncze_felmosta_a_padlot_a_hirtv_hazug_riporterevel?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány videó demokrácia pártok 2014 Magyarország Kuncze Szabadelvű Polgárok Egyesülete magyar választások története ... és ez nem vicc!

2014.02.22.
17:03

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Fekete dobozban informatika és pénz

A választási informatikai rendszer egy fekete doboz. Bánó András beszélgetett Tóth Zoltánnal az Egyenes beszéd c. ATV műsorban.

http://www.atv.hu/videok/video-20140220-toth-zoltan

 

3 komment

Címkék: választás videó demokrácia közigazgatás kormánypárt jóállam 2014 Magyarország magyar választások története nemzetközi megfigyelés

2014.02.22.
16:27

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Egyes képviselő jelöltek nem tudják saját nevüket

A FIDESZ-KDNP jelöltek egy része nem tudja saját hivatalos nevét. Így pártjuknak nem sikerült az országos pártlistájukon szereplő képviselő jelöltek nevét hibátlanul bejelenteniük, de azért a Nemzeti Választási Bizottság nyilvántartásba vette a listát.

Szigorú volt korábban a választási iroda a választópolgárokkal szemben.

http://tothzoltan.blog.hu/2014/02/11/szigoru_valasztasi_iroda Elutasította azokat a beadványokat, amelyekben a választópolgárok nem pontosan adták meg a nevüket. Ugyanez a hiba bocsánatos bűn a FIDESZ-KDNP jelöltek esetében.

A bocsánatos bűnök listáját itt olvashatják:

„A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a FIDESZ – Magyar
Polgári Szövetségnek és a Kereszténydemokrata Néppártnak, mint jelölő
szervezeteknek az országgyűlési képviselők 2014. évi általános
választásán állított közös pártlistájuk azon jelöltjeit, akiknek a
központi névjegyzékben szereplő egyik utóneve a névjegyzék adataitól
eltérően elhagyásra került, a központi névjegyzék adatainak
megfelelően veszi nyilvántartásba (46., 108., 183., 188., 226., 227.,
246., 271. sorszám alatti jelöltek).
A közös pártlista azon jelöltjeit, akik esetében a „dr.” megjelölés
nem került feltüntetésre, bár az szerepel a központi névjegyzékben, a
Bizottság a központi névjegyzék adatainak megfelelően veszi
nyilvántartásba (53., 241. sorszám alatti jelöltek).
Azon jelölteket, akik esetében a „dr.” megjelölés anélkül került
feltüntetésre, hogy az szerepelne a központi névjegyzékben a Nemzeti
Választási Bizottság a „dr.” megjelölés nélkül, a központi névjegyzék
adatainak megfelelően veszi nyilvántartásba (266., 271., 275. sorszám
alatti jelöltek).

A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt jelölő szervezetek közös pártlistájának bejelentése egyebekben a törvényes feltételeknek megfelel, ezért azt a rendelkező részben foglaltak szerint nyilvántartásba veszi.”

http://valasztas.hu/hu/ovb/hatarozatok/2014/2014-4194.html

Az NVB döntésének azt a szövegrészét érdemes újból áttekinteni, amelyet pirossal kiemeltem. Ezek szerint az NVB úgy vette nyilvántartásba a jelöltek egy részét, hogy azok a törvényes követelményeknek teljes egészében nem feleltek meg. Minden nap történik valami törvénytelen a hivatalos választási szervek tevékenységében…

 

6 komment

Címkék: választás demokrácia pártok jóállam 2014 Magyarország magyar választások története ... és ez nem vicc!

2014.02.22.
14:21

Írta: Dr. Tóth Zoltán

"A szavazatok erejével..." Ukrajnában?

„A szavazatok erejével, nem fegyverekkel…!” Az induló blogomnak ezt a címet azért adtam, mert 2012. januárjában nagyon elszaporodtak az internetes bejegyzések, amelyek a magyarországi belpolitikai problémák megoldásaként valamilyen forradalmat vagy fegyveres konfliktust ajánlottak. 2012-re már „megszoktuk” a menetelő és fenyegető gárdistákat, és rettegéssel hallgattuk a faluvégi cigányok megöléséről szóló híreket.

A jelenlegi kormánypártok politikusai nem határolódtak el a rasszista gyűlöletkeltőktől, hanem a gyűlöletkeltőktől a szavazóbázisukat igyekeztek magukhoz csábítani „turulozással”.

A blogcímemmel egy kicsit talán hozzájárultam ahhoz, hogy legalább az olvasóimban megerősítsem a rendszer és kormány váltás békés megvalósításának a szükségességét. Azt nem gondolom, hogy azok a személyek, akik az erőszak bűvöletében a fegyveres konfliktusokban látják a megoldást, azok olvasnák a blogomat. Azonban megerősíteni másokban az erőszakos megoldások elutasításának a gondolatát, számomra ez a helyes módszer.

Ukrajnában már 2004-ben polgárháborús helyzetet fenyegetett, és az ország két részre szakása fenyegetett. Milliós tüntetések voltak Kievben. 2004. őszén két elnökválasztási forduló után – a sorozatos csalások miatt – harmadik választási forduló kellett tartani.

http://index.hu/kulfold/krn6325/

2013 őszére a súlyos gazdasági helyzet (államadósság) az ukrán kormányt Európa és Oroszország közötti választásra kényszerítette. Az ukrán elnök Oroszországot választotta és ez ellen a döntés ellen százezrek békésen tiltakozta Kiev utcáin. 2014. januárjában és februárjában a békés tüntetők közé vegyülve megjelentek az erőszakot megvalósító szélsőjobboldali elemek, akik névtelenül, a rendőrségtől zsákmányolt egyenruhában és fegyverekkel lángba borították Kiev kormányzati negyedét. A középületek elfoglalása Ukrajna szerte általánossá vált, Kievben a rohamrendőrök emberek tucatjait lőttek le a tüntetéseken.

A Népszabadság által közölt fényképen is látható,

http://nol.hu/kulfold/a_jovonkert_harcoltunk

hogy fasiszta tömegek és pártjaik is megjelent a tüntetéseken, sőt a fegyveres harcok kezdeményezőjévé váltak. Az aláírt fegyverszüneti szerződéseket is többször megszegték.

Az Európai Unió három külügyminisztert (francia, német, lengyel) küldött a béke megteremtése érdekében Kievbe. Az unió 28 országát képviselők – talán – eredményesen közvetítettek a tüntetők/fegyveresek valamint a hatalom képviselő között. Kiengedték a börtönből Tyimosenkó volt miniszterelnököt, megszűntek a fegyveres összecsapások. Ukrajna államformája megváltozik: megszűnik a prezidenciális (elnöki) államrendszer és helyébe a parlamentáris államforma lép. 2014. év végén választásokat tartanak.

A tragikus események után, talán ismét a szavazatok erejével próbálkoznak Ukrajnában (is) a fegyverek helyett…

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia vészhelyzet Ukrajna külföldi választás

2014.02.20.
08:28

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Összefogás bővítése

 

Bővül az Összefogás.

 

Bokros Lajos és Mesterházi Attila aláírták a megegyezést.

 

http://nepszava.hu/cikk/1011350-bokrosek-is-tamogatjak-az-osszefogast

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás demokrácia pártok MSZP Bajnai Bokros 2014 Magyarország Együtt 2014 Kuncze Szabadság és Reform Intézet Szövetségben Együtt Magyarországért Demokratikus Koalíció magyar választások története Modern Magyarország

2014.02.18.
11:23

Írta: Dr. Tóth Zoltán

2600 választópolgár akar a szavazólapra kerülni

Az NVI 201. február 17-én (az ajánlás gyűjtés első napján) az alábbi közleményt tette közzé:

„A mai adatok alapján 2600 egyéni jelölt összesen 320 ezer ajánló ívet igényelt az egyéni

választókerületi irodáktól, melyekkel összesen 2,5 millió támogató aláírást lehet

összegyűjteni.”

A 106 egyéni választókerületben egyenként átlagosan 24 jelöltnek ajánlott személy kezdheti meg a kampányban az aláírások gyűjtését.

Valószínűleg nem sikerül mind a 2600 jelöltnek ajánlott személynek összegyűjtenie az 500-500 támogató aláírást, így nem kerül fel mindenki a szavazólapra. Az előzetes adatok arra utalnak, hogy 1990 után 2014-ben lesz a legtöbb egyéni választókerületi jelölt a parlamenti választáson.

81 párt regisztrálta magát a 2014. évi országgyűlési választásra. Ez is rekordnak számít az első szabad parlamenti választás óta. (1990-ben 60 párt regisztrált.)

Beválik a jelenlegi kormánypártok szándéka: sok-sok egyéni jelölttel és sok országos listával lehet „szétszórni” a szavazatokat. A szavazatok szétszóródás kedvez a kétpárt-rendszer kialakításának.

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia pártok 2014 Magyarország magyar választások története

2014.02.17.
22:19

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Szakmai hiba - politikai következmény

 

A választási iroda hibáinak megelőzése az ajánlóívek kiadásánál.

A nemzeti iroda vezető a helyi kollégáit hibáztatta az ajánlóívek hibás kiadásával. A hiba miatt az ellenzék kampányhátrányba került 2014. február 17-én. A hiba tényét a nemzeti iroda vezető elismerte. Ugyanakkor a felelősségét elhárította.

Könnyű másokat fekete bárányként nevesíteni a hibák miatt: ez a módszer a politikusokat jellemzi.

A köztisztviselői szolidaritás arról szól, hogy közösen készülünk a feladatra: tanulunk egymástól. A központban nem az okosok dolgoznak, akik a helyi hülyéket terelgetik. A helyi „első front” dolgozói nem mondhatják megalapozatlanul, hogy a „ja, azok mind csak a pénzt veszik fel!”.

2014. februárjára az előbb idézett és kárhoztatott folyamat kezd kialakulni a központi és a helyi választási munkatársak között.

Szakmai hiányosságok pótolhatóak:

 

  • a jogi rendszer decentralizáltságát fenn kell tartani az egyéni jelöltek vonatkozásban

  • az informatikai rendszert centralizálni szükséges az egyéni jelöltek vonatkozásában

  • a logisztikát meg kell osztani a központ és területi szint között.

Amennyiben nem történik meg a szükséges módosítás, akkor két következmény várható:

szétesik a szavazólap előkészítő rendszer

hibás lesz a töredékszavazat összesítés országos listákra.

A szakmai hibák egyenesen vezetnek a politikai botrányokhoz.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás demokrácia kormánypárt 2014 Magyarország fogyasztó védd magad! magyar választások története 2014 abécé választásokra ... és ez nem vicc!

2014.02.17.
20:05

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Botránnyal indult a választási kampány

 

Botránnyal indult a választási kampány.

A 2014. évi országgyűlési választás február 15-én indult. Egyes választási irodák egyes munkatársai hibásan rögzítettek egyes pártok adatait, és emiatt a koalícióban induló baloldali pártok késve indíthatták február 17-én (hétfőn) az ajánlásgyűjtési kampányukat. A pártok között már az ajánlások összegyűjtésének az időtartama is kampány része: mely párt erősebb, ügyesebb és gyorsabb?!

A Nemzeti Választási Iroda vezetője a hibákat elismerte, azonban magáról és a központi szervezetről minden felelősséget elhárított. Hibáztatta a helyben dolgozó kollégákat, hibáztatta az informatikus adatrögzítőket, hibáztatta a pártokat, sőt, megtagadta a kollegialitást a helyben dolgozó választási munkatársakkal.

„Nem bízom egyes munkatársakban” jelentette ki a Nemzeti Választási Iroda vezetője. Ezzel a mondattal megszüntette az 1989 óta kialakított szolidaritást a köztisztviselők között.

Sajnálom szegényt, mert még sokszor rászorulna a helyi és területi szinten dolgozó kollégák támogatására.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás demokrácia kormánypárt 2014 Magyarország magyar választások története ... és ez nem vicc!

süti beállítások módosítása
Mobil