2014.02.22.
14:21

Írta: Dr. Tóth Zoltán

"A szavazatok erejével..." Ukrajnában?

„A szavazatok erejével, nem fegyverekkel…!” Az induló blogomnak ezt a címet azért adtam, mert 2012. januárjában nagyon elszaporodtak az internetes bejegyzések, amelyek a magyarországi belpolitikai problémák megoldásaként valamilyen forradalmat vagy fegyveres konfliktust ajánlottak. 2012-re már „megszoktuk” a menetelő és fenyegető gárdistákat, és rettegéssel hallgattuk a faluvégi cigányok megöléséről szóló híreket.

A jelenlegi kormánypártok politikusai nem határolódtak el a rasszista gyűlöletkeltőktől, hanem a gyűlöletkeltőktől a szavazóbázisukat igyekeztek magukhoz csábítani „turulozással”.

A blogcímemmel egy kicsit talán hozzájárultam ahhoz, hogy legalább az olvasóimban megerősítsem a rendszer és kormány váltás békés megvalósításának a szükségességét. Azt nem gondolom, hogy azok a személyek, akik az erőszak bűvöletében a fegyveres konfliktusokban látják a megoldást, azok olvasnák a blogomat. Azonban megerősíteni másokban az erőszakos megoldások elutasításának a gondolatát, számomra ez a helyes módszer.

Ukrajnában már 2004-ben polgárháborús helyzetet fenyegetett, és az ország két részre szakása fenyegetett. Milliós tüntetések voltak Kievben. 2004. őszén két elnökválasztási forduló után – a sorozatos csalások miatt – harmadik választási forduló kellett tartani.

http://index.hu/kulfold/krn6325/

2013 őszére a súlyos gazdasági helyzet (államadósság) az ukrán kormányt Európa és Oroszország közötti választásra kényszerítette. Az ukrán elnök Oroszországot választotta és ez ellen a döntés ellen százezrek békésen tiltakozta Kiev utcáin. 2014. januárjában és februárjában a békés tüntetők közé vegyülve megjelentek az erőszakot megvalósító szélsőjobboldali elemek, akik névtelenül, a rendőrségtől zsákmányolt egyenruhában és fegyverekkel lángba borították Kiev kormányzati negyedét. A középületek elfoglalása Ukrajna szerte általánossá vált, Kievben a rohamrendőrök emberek tucatjait lőttek le a tüntetéseken.

A Népszabadság által közölt fényképen is látható,

http://nol.hu/kulfold/a_jovonkert_harcoltunk

hogy fasiszta tömegek és pártjaik is megjelent a tüntetéseken, sőt a fegyveres harcok kezdeményezőjévé váltak. Az aláírt fegyverszüneti szerződéseket is többször megszegték.

Az Európai Unió három külügyminisztert (francia, német, lengyel) küldött a béke megteremtése érdekében Kievbe. Az unió 28 országát képviselők – talán – eredményesen közvetítettek a tüntetők/fegyveresek valamint a hatalom képviselő között. Kiengedték a börtönből Tyimosenkó volt miniszterelnököt, megszűntek a fegyveres összecsapások. Ukrajna államformája megváltozik: megszűnik a prezidenciális (elnöki) államrendszer és helyébe a parlamentáris államforma lép. 2014. év végén választásokat tartanak.

A tragikus események után, talán ismét a szavazatok erejével próbálkoznak Ukrajnában (is) a fegyverek helyett…

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia vészhelyzet Ukrajna külföldi választás

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr665826842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása