2015.11.15.
15:20

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Sült édes krumpli

Az édes burgonyát gyógyító ételnek is nevezhetjük, mert cukorbetegek is fogyaszthatják[i]. Magyarországon még nem termesztik, de ki tudja, mit hoz a jövő mezőgazdasága. Az üzletekben már lehet vásárolni, kb. kétszer annyiba kerül, mint az általunk ismert krumplik. Kívülről burgonya és élénk sárga színe van, ha megpucoltuk. Az állaga a fekete retekre, az íze a tökre hasonlít, nagyon könnyen puhul főzés vagy sütés során. Ha nyersen harapunk bele, akkor a káposzta torzsájának az állagára ismerhetünk rá.

Abban is hasonlít a krumplira, hogy nagyon szereti a sót és fűszereket: borsot, borsikafüvet, petrezselymet, fokhagymát, mind azt, amit mi is szeretünk. Az édes íze átüt minden fűszeren.

Az elkészítése nagyon egyszerű. Meghámoztuk és egyenletesen felvágjuk, lehet kockára, hasábra, ki hogyan kedveli. Egy keverő tálban rászórjuk a fűszereket, és egy kevés olajat. Gondosan összekeverjük. Sütőpapírral vagy alufóliában kibélelt tepsibe tesszük, úgy, hogy egy szinten legyenek a krumpli darabok, ne halmozódjanak egymásra. 1 kg édes krumplit max. 30 percig kell sütni 180 fok C-on.

Ha szükséges, akkor újra sózzuk, borsozzuk.

Köretnek adhatunk hozzá bármilyen sült húst. Vegetáriánusoknak önmagában vagy más zöldségekkel együtt is ajánlható. Céklasaláta vagy házi csalamádé is kínálható mellé.

Jó étvágyat!

 

 

 

 

1 komment

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

2015.11.15.
12:37

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Erdős Virág „Énekelt versek”

Erdős Virág „Énekelt versek”.

Megjelent Erdős Virág cd lemeze, amelyen a költő adja elő megzenésített verseit. Kirschner Péter zeneszerző egyben hangszeres kísérője is Erdős Virágnak. A lemezhez mellékelték a versek szövegét és a zene kottáját is. A lemez megjelenését a Budaörsi Olvasókör erkölcsileg, egyes tagjai anyagilag is támogatták. A támogatást a lemez kiadója megköszönte a Budaörsi Olvasókörnek.

Gratulálunk a szerzőknek!

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs filmszínházirodalom olvasókör 2015 Magyarország

2015.11.12.
17:41

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Progress Alapítvány tudományos dolgozatokat díjazott

 

A Progress Alapítvány a 2015. tavaszi-nyári nyitánya után

http://tothzoltan.blog.hu/2015/05/11/progress_alapitvany_nyitanya

tudományos dolgozatokat díjazott a kuratórium. A díjak átadásra december 2-án kerül sor. A győztes egyetemi hallgatók névsorát és a dolgozatok címét itt olvashatják:

http://progressalapitvany.hu/hirek/tudomanyos-dolgozatokat-dijazott-a-progress-alapitvany/

A dolgozatok itt olvashatóak:

https://drive.google.com/file/d/0B00eAfOCL0ijUEVjVk1SR3J0enM/view?pli=1

https://drive.google.com/file/d/0B00eAfOCL0ijbS1vVkg4X2pfaTA/view?pli=1

https://drive.google.com/file/d/0B00eAfOCL0ijbkNPWlZCcEx1X00/view?pli=1

https://drive.google.com/file/d/0B00eAfOCL0ijcjhjakQ0X1JzeDA/view?pli=1

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás 2015 Magyarország Progress Alapítvány

2015.11.11.
11:14

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaörsi Olvasókör - 2015. november 11-én 17 órakor

 

Meghívó Budaörsi Olvasókörbe - 2015. november 11.

 

A Budaörsi Olvasókör egy éve, 2014. szeptemberében alakult meg, és minden hónap második szerdáján tartja rendezvényeit a Budaörsi Városi Könyvtárban.

Az Olvasókör célja, hogy lehetőséget adjon az olvasmányélmények megosztására minden érdeklődővel, akik esetleg nem is olvasták az aktuális könyvet. Beszéltünk már Jókairól, Szabó Magdáról, Karinthyról, Örkényről, Ulickajáról, vendégünk volt Erdős Virág költő, Dr. Bodó Miklós és Ágh Attila professzorok. Spiró György és Kukorelly Endre is megtisztelt minket beszélgetéssel, legutóbb Horváth János v. kubai nagykövet Kubai retró c. könyvét mutatta be nekünk.

A nyári programunk „vizes” volt, mert a Sukorói kajak-kenu pályán önkénteskedtünk mozgássérültek számára, majd egy sárkányhajóval száguldottunk a vízben. Augusztusban Krúdy Gyulára emlékeztünk az óbudai Vendéglátó Múzeumban. A „Civilek éjszakáján” gyógyító ételeket főztünk a Motiváció Alapítvány vendégeinek.

Kerékgyártó István író, BUDAÖRSI lakos, meglátogatja Olvasókörünket 2015. november 11-én, szerdán, 17 órakor, a Budaörsi Könyvtárban.

A könyvtár elérhetősége: http://www.budaorskonyvtar.hu/kapcsolat.php

Kerékgyártó István pályafutásáról előzetes információk:

http://www.kerekgyarto-istvan.hu/fooldal.html .

Az író „Hurok – pénzmagyar” c könyvéről már olvashattak az olvasókörünk honlapján is:

http://olvasokor-budaors.blogspot.hu/search/label/Hurok-p%C3%A9nzmagyar Az olvasókör rendezvényén részt vevők november 11-én, 17 óra után személyesen is kérdezhetik az írót.

Várjuk régi és új tagjainkat a találkozóra!

Terveink

Dr. Dragomán György író, elfogadta felkérésünket egy beszélgetésre.  A találkozóra a Budaörsi Városi Könyvtárban kerül sor, 2015. decemberében vagy 2016. januárjában. Dragomán írásai közül a Fehér királyt ajánljuk, de bármit lehetséges Tőle elolvasni: http://gyorgydragoman.com/?lang=hu

Hamarosan megjelenik az elhunyt Göncz Árpád, köztársasági elnök emlékére az „Árpi bácsi” c. gyűjteményes kötet. Felkértük Faragó Andrást, aki közvetlen munkatársa volt, és a kötetben több emléket is felidéz, hogy mutassa be számunkra a gyűjteményt. A rendezvény időpontját a könyv megjelenése után tudjuk konkretizálni.

Ágh Attila professzort tervezzük ismét meghívni egy előadásra - Újra Buddha! címmel.

Várjuk az Olvasókör tagjainak a javaslatait 2016-ra!

Budaörs, 2015. november 03.

Filipszky István, könyvtár igazgató                                          Tóth Zoltán, olvasókör vezetője

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs olvasókör 2015 Magyarország

2015.11.09.
16:22

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Rádió Bézs a nőkért szól, nem csak nőknek

 "Mit főzzek? Válassz!" - a fakanálnál Tóth Zoltán minden kedden 13-14 óra között.

2015. november 10-én, kedden 13 órától is a Rádió Bézsben lesz Tóth Zoltán műsora. Az előzetesből: "A vidéki és budapesti színházak, könyvesboltok és művelődési házak után, ma Zalaegerszeg és Nyíregyháza állatparkjára vetünk egy pillantást, mert utóbbiban Kamilla 1 éves.

Márton napja van holnap, november 11-én, ezért Márton napja a libák napja - Buday Péter főszakács szerint. Hallgatóink főzték rovatunkban Katalin is megünnepli a liba napot ludaskásával, majd később áttér a lilakáposztára. Vegetáriánusoknak főételként dödölét és krumpli gombócit főzünk Zalából és a Nyírségből. A Heti Betevő Egyesület a VIII. kerületi szegényeknek székelykáposztát készített vasárnapi ebédre. A Civilek éjszakáján a Motiváció Alapítvány mozgássérült vendégeinek kefirben sütöttem húst.

Mai műsorunkban Beatles, Bornai Tibor, Rolling Stones zenéiből válogattam be egyet-egyet, és Koncz Zsuzsa énekel."

www.radiobezs.hu

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs Heti betevő Motiváció Alapítvány

2015.11.06.
21:02

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Göncz Árpád temetése után

Sokan voltunk. Mindenki hozott egy szál virágot, rózsát vagy őszi rózsát. A temetés 15 órakor kezdődött, de már 14 órakor áradtak az emberek, fél háromkor már széles körben álltak a gyászolók a majdani sír és a búcsúztató pódium körül.

Özönöltek az emberek az Óbudai temető 16. parcellája felé.

15 órakor megkondult a lélekharang. Sok-sok ezren fejet hajtva álltunk a búcsúztató pódium és a sír körül. Lélekbe markolóan hallgattuk együtt „Ha én rózsa volnék…” c. dalt. Sok-sok ezren - varázsütésre -, a zene és dal hatalma alatt felemelték a magasba a virágjukat – Göncz Árpádért. Nem vezényelt senki, nem ordított ki senki a kulisszák mögül: „Virágra fel!”.

A magasra tartott egy-egy szál virágokból virágerdő vette körül Göncz Árpád ravatalát és majdani sírját. Ezrek és ezrek álltak és nagyon sokan sírtak. Kit sirattak? A szeretett Árpi bácsit, az első köztársasági elnök távozását az életből. Sokan a szerethető államférfit és embert siratták. Az államférfi és az ember egy olyan ötvözet, amely Göncz Árpád kiváltsága – eddig a magyar történelemben.

Göncz Árpád egy szerethető alkotmány alapján lett köztársasági elnök. 1990-2000 között gyógyította a közpolitikai sebeket. Köszönet, Igen Tisztelt Elnök Úr!

Az első elnöki beiktatási beszédében – ezt a temetésen elhangzott búcsúztatóból most tudtam meg – két fontos történelmi tényre hívta fel az emberek figyelmét: 1948-as forradalom a jobbágyok, 1956 a munkások felszabadításának a forradalma volt.

A legidősebb unokája búcsúzott a család részéről a nagyapától. Az unoka a szomorúság méltó hangjai mellett megnevette a lógó orrú gyászoló tömeget: rövid sztorikkal emlékezett Árpádra, amely megkönnyítette minden gyászoló lelkét. Bebizonyította, hogy egy új generáció képes új megközelítésekre: nem kell a búsmagyar, ha lehetséges a normális élet is!

A katolikus egyház celebrálása mellett helyezték sírjába a halottat.

A búcsúztató pódiumon ülő nemzetvezetők és családtagokon kívül a jelenlevő gyászolók közül senki nem látott semmit a temetési szertartásból.

Hallgattuk a búcsúzó opera áriákat. Szép volt.

A TEK nevű magánhadsereg katonái - egy szál virág nélkül - szigorúan néztek szembe 5-5 méter szerinti felállításban a gyászoló tömeggel. Rendet tartottak. Háttal álltak a sírnak. A tömeget figyelték: ki akar rátörni a nemzetvezetőkre, akik a pódiumon ültek – a családtagok mellett. A gyászoló tömeg lesajnálóan és fitymálósan nézett el a magánhadsereg füldugós egyedei mellett: ők magas fizetésért fixirozzák a népet, mi pedig önkésként jöttünk Göncz Árpád búcsúztatására.

A temetői kijáratnál a Készenléti Rendőrség két raja (9+9 fő) + 12 rendőrjárőr géperejű jármű között lehetett kimenni + a környező ingatlanokon „rejtett” rendőrjárőrök álltak készenlétben.

A TEK versenyzőket onnét ismertük meg, hogy a fülük mögött – láthatóan – spirális vezeték volt az agyukba bekötve. A TEK tábornoka fojtott hangon ordítozott - halkan magában - az út közepén egyedül állva.

Göncz Árpád gyászolói - csöndben - hazafelé mentek: „Megint vesztettünk egy igaz lelket! Jó volt nekünk, hogy Ő volt az - első köztársasági elnök! Szeretjük a regényeit és a fordításait! Megmarad nekünk!”

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia Göncz filmszínházirodalom magyar választások története választópolgár kérdez 2015 Magyarország

2015.11.06.
12:23

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Göncz Árpád temetése

Göncz Árpád temetése, ma 2015. november 6-án, pénteken 15 órakor lesz az Óbudai temetőben. Most indulunk a feleségemmel Budaörsről. Aki nem tud eljönni, annak feltettem a blogra Beethoven V. (Sors) szimfóniáját. A Bécsi Filharmonikusokat hallgathatják 37 percig, és emlékezhetnek Göncz Árpádra.

https://www.youtube.com/watch?v=yes8YOQnVQQ

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia Göncz filmszínházirodalom magyar választások története Unokáimnak 2015 Magyarország

2015.11.03.
17:55

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kerékgyártó István a Budaörsi Olvasókörben

2015. november 11-én, szerdán, 17 órakor Kerékgyártó István a Budaörsi Olvasókörben. Ajánlott olvasmány "Hurok - pénzmagyar" c. regénye. Várjuk a Budaörsi Olvasókör régi és új tagjait!

Szólj hozzá!

Címkék: filmszínházirodalom olvasókör 2015 Magyarország

2015.11.02.
17:45

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Meghívó Budaörsi Olvasókörbe - 2015. november 11.

Meghívó Budaörsi Olvasókörbe - 2015. november 11.

A Budaörsi Olvasókör egy éve, 2014. szeptemberében alakult meg, és minden hónap második szerdáján tartja rendezvényeit a Budaörsi Városi Könyvtárban.

Az Olvasókör célja, hogy lehetőséget adjon az olvasmányélmények megosztására minden érdeklődővel, akik esetleg nem is olvasták az aktuális könyvet. Beszéltünk már Jókairól, Szabó Magdáról, Karinthyról, Örkényről, Ulickajáról, vendégünk volt Erdős Virág költő, Dr. Bodó Miklós és Ágh Attila professzorok. Spiró György és Kukorelly Endre is megtisztelt minket beszélgetéssel, legutóbb Horváth János v. kubai nagykövet Kubai retró c. könyvét mutatta be nekünk.

A nyári programunk „vizes” volt, mert a Sukorói kajak-kenu pályán önkénteskedtünk mozgássérültek számára, majd egy sárkányhajóval száguldottunk a vízben. Augusztusban Krúdy Gyulára emlékeztünk az óbudai Vendéglátó Múzeumban. A „Civilek éjszakáján” gyógyító ételeket főztünk a Motiváció Alapítvány vendégeinek.

Kerékgyártó István író, BUDAÖRSI lakos, meglátogatja Olvasókörünket 2015. november 11-én, szerdán, 17 órakor, a Budaörsi Könyvtárban.

A könyvtár elérhetősége: http://www.budaorskonyvtar.hu/kapcsolat.php

Kerékgyártó István pályafutásáról előzetes információk:

http://www.kerekgyarto-istvan.hu/fooldal.html .

Az író „Hurok – pénzmagyar” c könyvéről már olvashattak az olvasókörünk honlapján is:

http://olvasokor-budaors.blogspot.hu/search/label/Hurok-p%C3%A9nzmagyar Az olvasókör rendezvényén részt vevők november 11-én, 17 óra után személyesen is kérdezhetik az írót.

Várjuk régi és új tagjainkat a találkozóra!

Terveink

Dr. Dragomán György író, elfogadta felkérésünket egy beszélgetésre.  A találkozóra a Budaörsi Városi Könyvtárban kerül sor, 2015. decemberében vagy 2016. januárjában. Dragomán írásai közül a Fehér királyt ajánljuk, de bármit lehetséges Tőle elolvasni: http://gyorgydragoman.com/?lang=hu

Hamarosan megjelenik az elhunyt Göncz Árpád, köztársasági elnök emlékére az „Árpi bácsi” c. gyűjteményes kötet. Felkértük Faragó Andrást, aki közvetlen munkatársa volt, és a kötetben több emléket is felidéz, hogy mutassa be számunkra a gyűjteményt. A rendezvény időpontját a könyv megjelenése után tudjuk konkretizálni.

Ágh Attila professzort tervezzük ismét meghívni egy előadásra - Újra Buddha! címmel.

Várjuk az Olvasókör tagjainak a javaslatait 2016-ra!

Budaörs, 2015. november 03.

Filipszky István, könyvtár igazgató                      Tóth Zoltán, olvasókör vezetője

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs filmszínházirodalom olvasókör 2015 Magyarország

2015.11.01.
10:46

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Székelygulyás vagy székelykáposzta

 

Székelygulyás/Székelykáposzta.

 

Különféle szakácskönyvekben ugyanaz az étel különféle neveket visel a keresztségben. A lényeg hús és savanyított káposzta. Azonban az ördög a részletekben lakik. A fűszerek lehetnek eltérőek, a főzési metódus lehet különböző (böző, böző, milyen böző? Különböző!), azonban a lényeg ugyanaz!

 Az étel neve Petőfi Sándortól ered, aki Székely József barátjára hivatkozva, ilyen néven rendelte az ételt a kocsmárostól[i]. Arról nem szól a fáma, hogy Székely József székely nemzetiségű volt-e. Valamely ősének székelynek kellett lennie, mint a Tóth  nevűek is szegről végről szlovák származásúak. A XVIII. században a székelyek „székely nemzetiségűek” voltak (nem magyar nemzetiségűek), amelyet bizonyít az a tény is, hogy az Országgyűlésben e nemzetiség szerint különböztették meg a képviselőket. Külön érdekesség, hogy a székely káposztát lehet székely módra készíteni: a differencia specifika[ii] a csombor nevű zöldfűszer.

Az étel jellege: húsevőknek ajánlott. Vegetáriánusok nyersen vagy főzve ehetik a káposztát tejföllel, a vegák tejfölt se tegyenek hozzá, mert tehénből készült.

Az étel állaga: egytálétel, amely átmenet a leves és a főzelék között, inkább a főzelék állaga felé hajlik.

Az étel színe: fehér-rózsaszínes a leve, amelyből kibukkannak a barna húskockák és a fehéres-sárgás káposzta csíkok.

Az étel illata: enyhén ecetes-citromos illat, anélkül hogy ezek az alkotórészek benne lennének. Az illat markáns része a húsra jellemző.

Az étel íze: Harmonikusan simul össze a savanykás íz az olajos/zsíros szafttal. Meglepődnek, amikor megérzik a fűszerek ízét, amely a húst pikánssá teszi. 

Bevásárló lista (130 főre)

 

Sertés apróhús                16 kg (kiskockára vágva)

 

Zsír                                        2,5 kg (finom zsír)

 

Csont alaplének               5,0 kg (nem kell húsos csont)

 

Vegyes zöldség alaplébe 3,0 kg (sárgarépa, zeller)

 

Vöröshagyma                   4 kg

 

Savanyú káposzta           20 kg (külön lé nem kell)

 

Tejföl                                   8,0 kg

 

Pirospaprika (őrölt)        10 dkg

 

Köménymag (őrölt)       5 dkg

 

                                               Liszt, só, fokhagyma van

 

Metódus

A csontot és a zöldségeket feltesszük alaplének főni. Másik edényben a zsíron dinszteljük az apróra vágott vöröshagymát. Közben áttekintjük a húst, és a megfelelő méretű kiskockára vágjuk. A savanyított káposztát megkóstoljuk, és ha túl sós, akkor kinyomjuk a levét. Ha még mindig ehetetlenül sós, akkor egy kis vizet öntünk rá, és kinyomjuk a vizet a káposztából.

A kockázott húst szárazon pácoljuk: összeverjük az őrölt kömyénymag, pirospaprika felével és egy kevés sóval. A sóval nagyon fukaron bánunk, mert a káposzta is sós.

A húst elősütjük a zsíron dinsztelt hagymán úgy, hogy a hús kifehéredjen. Rátesszük a pirospaprika és az őrült köménymag másik felét. Nagyon keverjük, mert ha leégnek a fűszerek, akkor mehetünk újra a boltba! Ha kioldódott a paprika és a kömény illata, akkor rátesszük a húst. Kavarjuk, kavarjuk és egy kevés alaplevet öntünk alá azért, hogy le ne égjen. Újabb alaplé adagot teszünk alá és kavarjuk. A majdnem puha húsra rátesszük a káposztát, és kevergetjük. Felöntjük az alaplével, olyan mértékben, hogy éppen elérje az alapanyagok tetejét. Lassú tűzön főzögetjük, pótoljuk az az alaplével az elpárolgó folyadékot.

Kóstoljuk meg többször is! Elsőre a sós ízt, másodjára a fűszereket, harmadjára hús puhaságát, negyedjére az íz összhatását, ötödjére az illatot, végül az összhatást. Ne csak magunk kóstoljunk! Nem kell ízlés terrort alkalmazni a szakácsnak. Azonban ne legyen parttalan véleményezgetés, mert a szakács a felelős az ételért és nem a tanácsadók.

Hagyományok: A XX. század első harmadában rögzült polgári (középosztály) étlap és szakácskönyvek szerint az étel főzése végén tejfölös habarást kell belekeverni a székelygulyásba. Újabban a habarást az étkezési keményítő, illetőleg a zabpehely váltja fel sűrítőként. De önmagában a tejföl is megteszi, és finom ízt ad az ételnek.

Az étel tálalása: tekintettel az étel szállítására a tejfölt csak a tálalás előtt helyezzük az ételre. A dobozolásnál ügyelni kell arra, hogy maradjon hely a tejfölnek is.

A fotón 50 kg székelygulyás/székelykáposzta látható.

Budaörs, 2015. 10. 31.

Tóth Zoltán, jogász és szakács

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Heti betevő

süti beállítások módosítása
Mobil