2015.11.06.
21:02

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Göncz Árpád temetése után

Sokan voltunk. Mindenki hozott egy szál virágot, rózsát vagy őszi rózsát. A temetés 15 órakor kezdődött, de már 14 órakor áradtak az emberek, fél háromkor már széles körben álltak a gyászolók a majdani sír és a búcsúztató pódium körül.

Özönöltek az emberek az Óbudai temető 16. parcellája felé.

15 órakor megkondult a lélekharang. Sok-sok ezren fejet hajtva álltunk a búcsúztató pódium és a sír körül. Lélekbe markolóan hallgattuk együtt „Ha én rózsa volnék…” c. dalt. Sok-sok ezren - varázsütésre -, a zene és dal hatalma alatt felemelték a magasba a virágjukat – Göncz Árpádért. Nem vezényelt senki, nem ordított ki senki a kulisszák mögül: „Virágra fel!”.

A magasra tartott egy-egy szál virágokból virágerdő vette körül Göncz Árpád ravatalát és majdani sírját. Ezrek és ezrek álltak és nagyon sokan sírtak. Kit sirattak? A szeretett Árpi bácsit, az első köztársasági elnök távozását az életből. Sokan a szerethető államférfit és embert siratták. Az államférfi és az ember egy olyan ötvözet, amely Göncz Árpád kiváltsága – eddig a magyar történelemben.

Göncz Árpád egy szerethető alkotmány alapján lett köztársasági elnök. 1990-2000 között gyógyította a közpolitikai sebeket. Köszönet, Igen Tisztelt Elnök Úr!

Az első elnöki beiktatási beszédében – ezt a temetésen elhangzott búcsúztatóból most tudtam meg – két fontos történelmi tényre hívta fel az emberek figyelmét: 1948-as forradalom a jobbágyok, 1956 a munkások felszabadításának a forradalma volt.

A legidősebb unokája búcsúzott a család részéről a nagyapától. Az unoka a szomorúság méltó hangjai mellett megnevette a lógó orrú gyászoló tömeget: rövid sztorikkal emlékezett Árpádra, amely megkönnyítette minden gyászoló lelkét. Bebizonyította, hogy egy új generáció képes új megközelítésekre: nem kell a búsmagyar, ha lehetséges a normális élet is!

A katolikus egyház celebrálása mellett helyezték sírjába a halottat.

A búcsúztató pódiumon ülő nemzetvezetők és családtagokon kívül a jelenlevő gyászolók közül senki nem látott semmit a temetési szertartásból.

Hallgattuk a búcsúzó opera áriákat. Szép volt.

A TEK nevű magánhadsereg katonái - egy szál virág nélkül - szigorúan néztek szembe 5-5 méter szerinti felállításban a gyászoló tömeggel. Rendet tartottak. Háttal álltak a sírnak. A tömeget figyelték: ki akar rátörni a nemzetvezetőkre, akik a pódiumon ültek – a családtagok mellett. A gyászoló tömeg lesajnálóan és fitymálósan nézett el a magánhadsereg füldugós egyedei mellett: ők magas fizetésért fixirozzák a népet, mi pedig önkésként jöttünk Göncz Árpád búcsúztatására.

A temetői kijáratnál a Készenléti Rendőrség két raja (9+9 fő) + 12 rendőrjárőr géperejű jármű között lehetett kimenni + a környező ingatlanokon „rejtett” rendőrjárőrök álltak készenlétben.

A TEK versenyzőket onnét ismertük meg, hogy a fülük mögött – láthatóan – spirális vezeték volt az agyukba bekötve. A TEK tábornoka fojtott hangon ordítozott - halkan magában - az út közepén egyedül állva.

Göncz Árpád gyászolói - csöndben - hazafelé mentek: „Megint vesztettünk egy igaz lelket! Jó volt nekünk, hogy Ő volt az - első köztársasági elnök! Szeretjük a regényeit és a fordításait! Megmarad nekünk!”

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia Göncz filmszínházirodalom magyar választások története választópolgár kérdez 2015 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr768056212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása