A szavazatok erejével ...

Párt és kampányfinanszírozás.

A demokratikus államokban a pártok az alkotmányok első rendelkezései között szerepelnek. A megfogalmazások különbözőek, de a lényeg az, hogy legalább két (vagy több) párt vetélkedik a közjogi hatalomért, a parlamenti képviseletért és a parlamenti többség birtokában a kormányzati (végrehajtó) hatalomért.

A demokratikus államokban párton egy olyan társadalmi vagy civil szervezetet értünk, amely képes az emberek számára megfogalmazni és képviselni egy átfogó gazdasági, politikai és társadalmi alternatívát, amely a választásokon elnyeri a választópolgárok többségének[i] a támogatását.

A nem demokratikus államokban „a párt” a hatalom centrumában van, és közvetlenül gyakorol közhatalmat. Mindezt úgy teheti meg, hogy érdemi versenytársa nincs a politikai arénában, a választások formálisak, előre ismert a parlamenti többség és a kormányzati hatalom birtokosa.

A nem demokratikus államokban „a párt” egy uralmi központ, amelynek ideológiai-filozófiai irányultsága, továbbá az érdek és értékrendje kizárólag a gazdagokhoz, a tulajdonosokhoz köti a regnálókat[ii], mert maguk is azok, vagy azok akarnak lenni.

Pártok finanszírozásának változásai

A XIX. század végéig a pártokat általában a tagságuk finanszírozta. Az arisztokrácia és a kapitalizálódott polgárság, illetve a szegény dolgozó osztályok tagjai maguk finanszírozták a párt alapításának és működésének a költségeit. Érthető módon, ezért óriási bevételi és vagyoni különbségek jöttek létre a pártok között. A legnagyobb változások a párt- és kampányfinanszírozásban a sztálini és a hitleri pártokban érhető tetten: a nagyvállalatok és a bankok mellett megjelenik az állam, mint az uralkodó párt finanszírozója. A Kelet-Európai szocialista államokban az állampártok fő finaszírozója az állam lesz, amelynek lényeges formájává az ingatlanjuttatás válik. A szocialista országokban a templomokkal versenyző számban jönnek létre „pártházak”. Új finanszírozási forma lesz az is, hogy a párt kiadásai az állami költségek között kerülnek elszámolásra (pl. média, pártingatlan működési költségei), továbbá a párt olyan gazdasági tevékenységet folytathat, amelyben az állam garantálja a monopóliumot (pl. könyvkiadás, állami gazdaságok, üdülés).

1945 után a demokratikus államokban is megjelenik a pártok állami finanszírozása. Az állami támogatások olyan mértékben bővülnek, amilyen mértékben csökkennek a párttagok egyéni befizetései a pártkasszákba. A finanszírozási formák változásai a pártok működési rendszerében is döntő változást hoznak: az egyéni (szervezett) tagságra és kötelező tagdíjra épülő pártok egyre inkább „választási pártok”-ká alakulnak át. Ennek a változásnak a lényege, hogy a pártok apparátusának a létszáma lényegesen lecsökken, helyükbe önkéntes aktivisták lépnek. Megszűnik a „párt szervezeti élete”, helyébe a szabadidő közös eltöltésének a formái lépnek: tüntetések, kulturális rendezvények, családi és gyermekprogramok, választási kampány rendezvények.

A választási pártokban lényegesen csökken az ideológia elkötelezettség, helyette a kampányban jól használható, praktikus jelszavak, szlogenek lépnek, amelyeknek leghatékonyabb hordozói a média és az internet világa. A pártok tevékenységének a lényege - az átfogó gazdasági, politikai és társadalmi alternatíva kidolgozása, képviselete -, valamint a pártok megjelenése az emberek előtt a mediatizált világban, egyre jobban eltávolodik egymástól.

A választópolgárok előtt egyre ködösebbé válnak a célok, egyre jobban eltávolodnak a pártok valódi tevékenységétől, a pártközpontok egyre nagyobb homályt teremtenek tényleges céljaik és a propaganda között. A nem demokratikusan működő pártban még a legfelsőbb vezetéshez közel állók sincsenek informálva az állami képviseleti szervekben és apparátusokban végzett munka lényegéről. Megszűnik az állami szervekben a döntéselőkészítő tevékenység, privát cégek titkosan készítik az uralkodó párt nevében a törvény-tervezeteket és döntési javaslatokat, a képviseleti szervek csupán demonstratívan, szavazógépként hitelesítik a pártvezetés által megrendelt döntéseket.

A demokratikus választások csődjét jelenti, amikor a választási kampányban már nincs is kampány: az uralkodó kormánypárt nem ismerteti a választási kampányának, programjának érdemi elemeit, gazdasági, politikai céljait, hanem helyette a kampányeszközök az ellenfelek rendőrségi, ügyészségi, bírósági meghurcolásáról szólnak. Magyarországon ez történt 2014-ben.

A pártok finanszírozásának a vizsgálata csak akkor lehet korrekt, ha vizsgálat kiterjedhet és kiterjed mindenre, amelyre a párt létesítéséhez és működéséhez szükség van: pártvezetőkre, pártpénztárnokokra, fekete kasszákra, egyéni támogatókra, számlavezetőkre, készpénzre, hitelekre, állami támogatásra, ingatlanokra, önkéntesekre, tagságra, vállalkozókra, médiára, állami szervekre, az ellenőrzés rendszerére és a nyilvánosság hozzáférési lehetőségeire.

Miért van szükség ilyen kiterjedt ellenőrzésre és széles nyilvánosságra?

Fejétől bűzlik a hal

Sok nyelven ugyanazt jelenti „a fejétől bűzlik a hal[iii]”. A vezetők rossz példával járnak elöl.

Csak az első milliót ne kérdezzék! John D. Rockefeller szállóigévé vált kijelentése[iv] a közbeszéd része. Nos, ezek a szólások, idézetek jól kifejezik a civil szervezetek által közvetített általános véleményt a pártokról. A pártok már a megalakulásukkor, az első lépéseik megtételekor szembesülnek a pénztelenséggel, viszont mindenért fizetniük kell: székházért, apparátusért, médiáért, rendezvényekért, biztonságért stb. A nincstelenség szembesül az ideologikus hatalomvággyal, amely gyakran vezet a pénzesek karjaiba[v]. Szociológia közhely, hogy a gazdag vállalkozók egy része szívesen kiterjeszti a vagyon hatalmát társadalmi-politikai folyamatokra is.

Jogi vizsgálatok

Nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve a kampányfinanszírozás jogi számbavétele és módszertana nagyon szűk terjedelmű[vi]. Vannak kísérletek a jogdogmatikai módszer meghaladására[vii], azonban az összes kezdeményezés belefullad a hatályos jogszabályok bírálatába, és kimerül néhány (önmagában logikus) törvénymódosítási részlet kezdeményezésébe. A párt és kampányfinanszírozási jogi vizsgálatot nem szabad az ilyen megnevezésű törvényekre[viii] szűkíteni, hanem a pártok alapításáról, működéséről, bevételeinek és kiadásainak könyveléséről, az adózásról, az állami támogatásról, a gazdálkodás ellenőrzéséről stb. szóló törvényeket és kormányzati gyakorlatot is – komplexen - vizsgálni szükséges.

A demokratikus államokban a párt és kampányfinanszírozás jogi rendszere a bevétel és a kiadás korlátozó jogi szabályokra épül. Míg az első a pártok által begyűjthető pénzek mennyiségét korlátozza a választópolgárok és a vállalkozók vonatkozásában, addig a kiadás korlátozó rendszer a pártokat – a begyűjtött pénz mennyiségétől függetlenül – az elkölthető pénz mennyiségében korlátozza. Alapvető gyengesége ennek a jogi módszernek az, hogy az egyes jogszabályok konkrét §-ait kívánja módosítani, a többi visszaélési területről nem folytat elemzést. (Érthetően nem folytatható komplex elemzés, ha az elemzőket a kormánypárt vagy a titkosszolgálat finanszírozza.)

A párt és kampányfinanszírozás jogi szabályozásának bőséges eszköztára lehetőséget ad/na/ a tényleges ellenőrzésre és az átláthatóság (nyilvánosság) megteremtésére, azonban a jogi csattanó a törvénytelenséget elkövető párt szankcionálásában van. Általánosnak tekinthető a törvénysértés tényének a hivatalos közzététele és a pénzbírság. A parlamenti pártok azért óvatosak a jogi szankciók törvénybe foglalásával, mert nem tudják előre, hogy saját pártjukat mikor kellene szankcionálni fekete kassza miatt. A jogi szankcióknál sokkal szigorúbbak lehetnek a politikai szankciók, amelyeket a „pártadomány ügy[ix] vagy a Watergate botrány jól bizonyít[x], amely Kohl és Nixon lemondását eredményezte.

Politológia

A politikatudományi vizsgálódások a választásokat sok szempontból vizsgálják: a választási részvételtől kezdve, a pártpreferenciákon keresztül, a szervezet szociológiai kutatásokig széles a vizsgálati kör. Témánk szempontjából a legfontosabb vizsgálati területek a média viszonyok elemzése (kik a média tulajdonosai, és a tulajdonosok milyen viszonyban vannak a kormánnyal és a pártokkal stb.), továbbá a választási kampány anyagi forrásai mennyire fertőzöttek a korrupciótól.

A kampánypénzek korrupciós forrásai már 1861-től dokumentáltak[xi] Lampedusa: Párduc című regényében. A „lobby” angol szó is korrupciós pénzt jelent, amely 1920-tól alakult ki az USA-ban a képviselők megvesztegetésére[xii]. Ugyanakkor a lobbinak van kulturáltabb, törvényes politikai jelentése is, amely azonban nem vesztette el pejoratív köznyelvi tartalmát.

A korrupció lényege, hogy korrumpáló gazdasági-politikai érdekeinek megfelelő tartalmú törvények szülessenek a parlamentben, és a költségvetésből (is) finanszírozott  beruházások meghatározott vállalkozóknak jussanak.

Államfilozófia

Filozófiai, államfilozófia kérdés, hogy az uralkodó párt (koalíció) a Parlamentben milyen viszonyt alakít ki - a választások előtt - a választópolgárok által leadott szavazatok politikai súlya és a tulajdonosok (tőkések, munkáltatók) által birtokolt vagyonok társadalmi ereje között. A demokratikus államokban, különösen a parlamentáris kormányformákban nagyjából azonos súlya van a képviselők megválasztásában a választópolgárok szavazatainak és a tulajdonosok (tőkések) társadalmi csoportja által birtokolt média és kormányzati szervek által képviselt vélemények súlya között. A választópolgárok politikai akarata a jelöltajánlásban és a szavazatokban jogilag testesül meg, de a tulajdonosok társadalmi csoportjainak a nyers gazdasági súlya határozza meg azokat a kereteket, amelyeken belül a szavazatok leadhatók.

A választópolgárok szavazata a tulajdonosok, a tőkések hatalmának a korlátja az Euro-Atlanti szövetségeben, a demokráciában. Magyarország (és több Kelet-Európai ország) abba az irányba halad, hogy a választópolgárok szavazatának a politikai súlya egyre csökken a tulajdonosok, a tőkések nyers gazdasági érdekei szerint. Kifelé tartunk a demokráciából 2010-2016 között. A 2018-2019. évi választásokra újra lejteni fog a pálya.

Avarkeszi Dezső, Kajdi József, Tóth Zoltán

A Szalay kör tagjai

Színházba járni jó.

Moliere mindig jó. Még akkor is jó, ha a hivatásos színészek elrontják az előadást. Akkor is jó, ha sete-suta amatőrök adják elő a művet. És még jobb, ha műkedvelők (amatőrök) profi előadást mutatnak be!

Aggodalmasan osztottam meg a Budaörsi Olvasókör tagjaival a Másik Színház meghívóját (Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola), mert még nem láttam egy előadásukat sem. Viszont bíztam abban az emberben, aki a meghívót küldte, mert kellő önmérséklettel szólt az invitációhoz.

A jegyár mérsékelt (900 Ft/fő), de rendezett környezet és mosolygós portás fogadott minket a bejáratnál. A lépcsőházban újabb mosolygós arcokkal találkoztunk, akik előre köszöntek, láthatólag bennfentesek voltak az intézményben. 

Pontosan kezdődött az előadás, kényelmesek a székek, a nézőtér nincs túltöltve, de teltház, és megilletődött csend várja a kezdést.

Moliere Mizantrópjával[i] már régen ismeretséget kötöttem. Mindig Mészöly Dezső fordításában[ii] olvastam, amely rokokós, kicsit finomkodó, affektáló stílusú, ezért inkább tanmesére, mint egy valódi történetre alakította a drámát. Bodolay Géza fordítása a mai színházi nyelven szól, közérthetőbb, ha úgy tetszik „fiatalosabb”. A rendezés, Majer Tibor, napi aktualitásokat is belesző a darabba, anélkül, hogy a történet hitelességét rontaná. Az aktualitások nem politikai jellegűek, inkább az életmódhoz köthetőek (pl. pláza), amely - a meglepően nagyszámú fiatal néző számára - biztosan közelebb hozta Moliere-t. Rendezési többlet a „táncok” beiktatása is, amely a szunyókálásra hajlamos nézőket visszazökkenti a drámába. A táncok jó ritmusúak, és nem kíméli az idősb színészek ízületeit sem, akik derekasan ugrálnak az asztalokról föl s alá. A jelmez – Jakab Judit munkája - is az aktualitást szolgálja, a kortalanságra is utalva, de a színészekre lett minden jelmez egyedileg szabva. Ahol kell, ott a jelmez karcsúsít, ahol domborítás szükséges, ott kiemel, ahol zsenge muszklikat kell erősíteni, ott izmosít: decensen, visszafogottan és dicséretesen teszi mindezt, ahogy az egy csapatjátékostól elvárható. A jelmezes egyben súgó is, de a társulat egészét dicséri, hogy a súgó munkanélküli maradt: a súgó háta mögött ültem, így személyesen tanúsíthatom a színtársulat kitűnő szövegtudását (amely természetesen az idő múlásával érthetően csökkenni fog). Schepácz András dolgozott a hangon és a fényen: mindig eltalálta a szükséges ritmust, munkájával támogatta a csapatot. A hang és a fény kiemeli a mondanivalót, segíti a nézőket a lényeg megértésében. A zene Dmitrij Sosztákovicstól[iii] származik. Nem tudjuk, hogy a rendező vagy más válogatta-e be, de jól választott az illetékes.

A műkedvelő színészek csapatának összmunkája és a színészek egyenként[iv] is dicséretet érdemelnek. Az egyéni adottságok nyilvánvalóan (természetesen) eltérnek egymástól, de a közös munkához mindenki szakmai szolgálattal (alázattal) járult hozzá: a főszereplők is beilleszkedtek a kórista szerepbe, és az epizodisták is emelték a közös munka színvonalát a főszereplőkig.

Miről szól a dráma? Egyszerű azt mondani, hogy menjenek el megnézni, és megtudják. Azonban semmilyen poént lövünk le, ha azt mondjuk: életről és halálról, szerelemről és elhagyattatásról, boldogságról és csalatkozásról. Hétköznapiságról és ünnepélyességről, sőt dagályosságról, túlfűtöttségről és visszafogottságról. Ki a jó ember, ki a még jobb ember, ki a rossz ember és ki a még rosszabb?

Mindenki maga adhatja meg a választ, a szünet nélkül, 90 percig tartó előadás után. Büfé nincs.

Menjenek el megnézni!

A Fidesz akarta, a Fidesz kitűzte a népszavazást.

Tóth Zoltán álláspontja szerint a 2013-ban elfogadott népszavazási törvény valódi címe az, hogy „nem lehet népszavazást tartani, ha a Fidesz nem akarja”. Nos, a Fidesz akarja, így nem lehet népszavazást tartani menekültügyben. 12 perc.

http://www.atv.hu/videok/video-20160511-az-orszaggyules-elrendelte-a-nepszavazast

A szavazás nyílt és titkos módszerei

Előzmények

Magyarországon a 1848-1924 között minden választáson nyílt szavazás volt[i]. A m. kir. belügyminiszter 1870-ben az Országgyűlésben azt mondta, hogy a „magyar nép lelkétől idegen a titkolódzás”. A magyar írók részletesen és pontosan leírták a nyílt szavazás módját[ii]: a kocsmaudvaron felállított pódiumra (asztalra) kellett felállnia a szavazónak és hangosan bemondani a támogatott képviselő jelölt nevét, amelyet a szavazatszámláló bizottság írásban rögzített.

A titkos szavazás bevezetésére 1922-ben miniszterelnöki rendelet született a városok vonatkozásában. Azonban vidéken (választókörzetek 2/3-a) továbbra is a nyílt szavazás módszere volt kötelező. A gyakorlatban is alkalmazott[iii] általános titkos szavazást az 1945. évi VIII. törvény vezette be.

A közjogi (országgyűlési, önkormányzati, európai parlamenti) választásokon kötelező a titkos szavazás.

A társadalmi szervezetekben (pártok, egyesületek, kamarák, stb.) általában titkos a személyekre való szavazás, míg a dötéshozatal aktusa (tervek, programok, dokumentumok, stb. elfogadása) általában nyílt szavazással történik.

Fogalmak

A nyílt szavazás az a módszer, amelyen a szavazó személyazonossága és az általa leadott szavazatának a tartalma konkrétan megállapítható, összefüggésbe hozható.

Titkos szavazás az a módszer, amelyen a szavazó személyazonossága nem hozható semmilyen összefüggésbe a szavazatának a tartalmával.

A nyílt szavazás már ismert módszerei

A történelemből ismert nyílt szavazási módszer a pódiumon[iv] (asztalon) történő szóbeli szavazás. Ennek a módszernek egy továbbfejlesztett változata a parlamentben a képviselők szavazásának a módja, amelyet „név szerinti” szavazásnak neveznek: a képviselő az ülőhelyén felállva (vagy a miniszteri expozé pódiumára fellépve) a levezető elnök név szerinti felszólítására) hangosan bemondja a szavazatának a tartalmát, amelyet a jegyzők írásban rögzítenek. A mediatizált világban a névszerinti szavazást általában a televíziók közvetítik.

Gyakori nyílt szavazási módszer a képviselőtestületekben, társadalmi szervezetekben az ülésteremben a székeken ülőknek a „kézfeltartással, kézfelemeléssel” történő szavazása.  E módszer kiegészülhet azzal, hogy a szavazók a kezükben valamilyen dokumentumot (színes papírlapot, igazolványt, névjegykártyát, stb.) kötelesek feltartani, az üresen feltartott kéz érvénytelen szavazatnak számít.

Ritkább nyílt szavazási módszer a társadalmi szervezetekben „a terem sarkába vonulás”. Ennek lényege, hogy a terem megjelölt sarkába vonulnak a meghatározott tartalommal szavazók, anélkül, hogy egy szót is szólnának.

Elfogadottá vált a nyílt szavazásnak az elektronikus módszere[v]. A szavazók szavazatuk tartalmát (igen, nem, tartózkodás, jelenlét) egy gomb megnyomásával fejezik ki, amelyet egy számítógép a személyazonossághoz köt egy adatbázisban, amely utóbb reprodukálható, de megváltozhatatlan.

Valamennyi már ismert – és még ismeretlen – nyílt szavazási módszer lényege az, hogy a szavazó személye és a szavazat tartalma megismerhető. Természetesen a megismerhetőségnek az emberi érzékszervek határt szabnak, de az emberi felfogó képességet ezért általában kiegészítik technikai megoldásokkal: fényképek, videók, hangfelvételek készítése, tanúvallomások, dokumentumok, stb.

A titkos szavazás már ismert módszerei

A cserépszavazás[vi] görög módszere azt jelentette, hogy egy színes cserépre karcolták a száműzendő polgár nevét, és a cserepet egy nagy edénybe dobták. A Fórumon mindenki látta, hogy ki szavazott, de azt nem, hogy mi volt a szavazat tartalma. (Kivéve, ha a leadott szavazat száma 1.)

A fekete és fehér golyó a titkos szavazást lehetővé tette. Minden szavazó kapott egy fehér és fekete golyót, és egy gyűjtőedénybe azt a színűt helyezte, amely a szavazatát jelentette. A XIX. század végén a magyar parlamentben is használták ezt a módszert, sőt, ma is használt módszer[vii].

Az írásbeli szavazás az írástudás általánossá válása után kezdett terjedni a világban, pl. a szavazólapra rá kellett írni a képviselőnek szánt ember nevét. (Az USA-ban ma is ismert szavazási mód az elnökválasztáson, ha a szavazólapon nem szereplő elnök-jelöltre kíván valaki szavazni.) Ugyanakkor a jogalkotók – feltételezve, hogy a szavazók nagy többsége funkcionális analfabéta, ezért segítségül fényképeket, logókat, zászlókat, más szimbólumukat helyeznek el a szavazólapon, továbbá egy x vagy + vagy pipa jelet kell elhelyezni egy körben vagy négyzetben az érvényes szavazáshoz.

A „félkarú rabló” módszer a titkos szavazásnak az a fajtája, amelyen - a szerencse-játék automata technikai megoldását tovább fejlesztve, a gépen a szavazási kérdésekre mechanikusan beállíthatók a válaszok és egy kar meghúzásával valamennyi válasz egy hagyományos lyukszalagon kerül rögzítésre. (Az USA egyes tagállamaiban a közép- és felsőfokú iskolákban a lyukszalagos tesztkitöltés módszere a vizsgák alapkövetelménye.)

Az elektronikus szavazásnak sokféle módszere alakult ki a világban. A vonalas és mobiltelefonos, továbbá a számítógépes szavazási módszer tucatjai kerültek kipróbálásra. A módszerek többsége kudarcot vallott, de vannak nagyon jó és hitelesített módszerek is. Az EBESZ követelményrendszert alkotott az e-votingra[viii]. Ugyanakkor egyes szervezetek megtiltották saját tevékenységükben az elektronikus szavazás módszerét[ix].

A magyar Országgyűlésben szavazólapokkal, írásban szavaznak a titkos szavazás elrendelése esetén, holott a rendelkezésre álló elektronikus szavazatszámláló berendezés alkalmas a titkos szavazásra.

Valamennyi már ismert titkos szavazási módszer lényege az, hogy nem teremthető kapcsolat a szavazó személyazonossága és a szavazat tartalma között.

Csalási lehetőségek a nyílt és titkos szavazáson

A nyílt szavazási módszer minden hatalmon levő ember számára csábítást jelent a visszaélére. A szépirodalom, a történelemtudomány bizonyítékok tucatjait[x] tárja a közvélemény elé – utólag – arról, hogy a kormánypártok a nyílt szavazás eszközét a választási eredmények kiforgatására, meghamisítására használták, és használják ma is azokban az országokban, ahol ma is lehetséges[xi].

A nyílt szavazás módszere csak zárt testületekben, alacsony szavazatszámoknál, testületi munkamódszerként alkalmazható, ahol azonnal lehetősége van minden szavazónak ellenőrizni a szavazata tartalmának a helyességét, és minden szavazó ellenőrzése alatt tarthatja a többi szavazó személyazonosságát és szavazatuk kifejezett tartalmát.

Minden titkos szavazási módszerben - szándékos magatartással – kideríthető, hogy ki milyen tartalmú szavazatot adott le. „Kileshető”[xii], „kukkolható” a cserépszavazás során a név; a golyók színe megváltoztatható; a szavazólapok meghamisíthatóak; a szoftver divernyákolható; a szavazatok pénzért megvásárolhatóak; a szavazatszámlálók megvesztegethetőek; a szavazók zsarolhatóak; stb., stb.

Vannak olyan kivételek, amelyek nem tekinthetőek a titkos szavazás szabályainak a megsértésének:

• a szavazó által önkéntesen nyilvánosságra hozott szavazati tartalom

• a matematikai törvényszerűség miatt kiderülő szavazati tartalom

• a véletlen okból kiderülő szavazati tartalom.

Közbizalom és a szavazási módszerek

A közbizalom[xiii] általában minden állami, társadalmi szervezetet működését övezi. Ha a közbizalom elveszik, akkor a szétszakadás, az áthidalhatatlan ellentétek, a racionalitás hiánya jellemzi az ellentétes érdek- és értékelkötelezett csoportokat.

A közbizalom fenntartása igényli meghatározott esetekben a nyílt szavazás módszerének az alkalmazást.

A közbizalom fenntartása igényli meghatározott esetekben a titkos szavazás módszerének az alkalmazását.

Ad absurdum, nagyon jól működhet egy meghatározható társadalmi közegben a „minden kérdésben nyíltan szavazunk” módszer, amelynek jogossága a történelem alapján még nem igazolható.

Ad absurdum, nagyon jól működhet egy meghatározható társadalmi közegben a „minden kérdésben titkosan szavazunk” módszer is, amely módszer a történelemben még nem nyert igazolást.

A közbizalmat az szolgálja, ha az adott társadalmi viszonyra (pl. ügyvédi kamara működésére) tisztességes és átlátható szabályok kerülnek rögzítésre.

Átlátható és tisztességes szabályok

A szavazás szabályainak (szabályozásának) több viszonyrendszerre kell kiterjedniük:

• a jogi szabályozás hagyományos területe a jogok és kötelezettségek elveinek és normáinak a meghatározása (alkotmány, jogszabályok, alapító okirat, szervezeti és működési szabályzat, stb.),

• a jog és a technikai megoldás közötti „híd” elemekre, amely az igazgatás-szervezést jelenti,

• a technikai megoldásra, amely elveiben és részleteiben – az igazgatási szervezés közvetítésével – a jogi szabályozás tartalmát valósítja meg műszaki oldalon,

• az ellenőrizhetőségre,

• a korrekciós mechanizmusokra (jogi, szervezési, technikai).

A szabályok végrehajthatóságát két oldalról is biztosítani szükséges:

• logisztika

• költségvetés

A logisztika, olyan humánerőforrás alkalmazását jelenti, amely tudásánál fogva képes bonyolult szabályrendszerek alkalmazására, és nincs függő helyzetben az ellentétes érdekcsoportoktól. A független szavazatszámláló és a választás eredményét megállapító bizottságok működése alapfeltétele a tisztességes választásoknak.

A választási folyamat biztonsága (csalások, visszaélések megelőzése) szoros összefüggésben van a költségekkel. A jogi, szervezési és informatikai garanciák pénzbe kerülnek, amelynek elspórolása megteremti a visszaélés lehetőségét.

Összeségében: A Budapesti Ügyvédi Kamarának a belső választással, szavazással kapcsolatos szabályai elégtelenek, felülvizsgálatra szorulnak. A jelenlegi szabályzat nem alkalmas arra, hogy a közbizalom alapján nyílt és titkos szavazást bonyolítsanak le.

2016. 04. 28.

Dr. Tóth Zoltán, választási szakértő

Jóestét!

Bemutatkozom! Kockás az ingem, és az esernyőm is az! A szolidaritás kék szalagját viselem!

A népbutítók, igen, jól értik népbutítók, azt mondják: a nép nem ért az alkotmányhoz. Egyes újságírók azt szajkózzák, hogy az emberek nem érnek fel a magas politikához, csak három szavas mondatokat értenek meg. A Fideszes politika azt sugallja, hogy az ő dolguk az ország ügyeinek az intézése, a kisemberek maradjanak otthon és csöndben. Tegyünk egy próbát, hogy a népbutítók, egyes újságírók és a Fidesz vezetők igazat mondanak-e vagy sem.

Itt, a Sándor palota előtt kérdezem:

1. IGAZAT MONDANAK?

 Beszélgessünk az Alaptörvényről.

 A 2010-es választási kampányban a Fidesz fő eszköze a rendőrség és az ügyészség volt. Rabláncon vittek el politikusokat a TV híradókban minden nap tizenötször. És a Tv nézők elhitték, hogy mindenki bűnös. A bíróságok azonban nem hittek a TV híradóknak.

2. Ugyanebben a 2010-es kampányban a Fidesz ejtett egyetlen szót arról, hogy az Alkotmány helyett Alaptörvényt akar csinálni?

3. Volt érdemi társadalmi, országgyűlési és szakmai vitája az Alaptörvénynek?

Saját mamelukjaik parlamenti szavazataival lerontották az 1989-ben radikálisan megújult Alkotmányt, és annak hibáit súlyosbították az Alaptörvénnyel.

Jókai és Mikszáth jó jellemzését adta a mamelukoknak, akik automataként szavaznak igennel a miniszterelnök bármely javaslatára, ha saját személyes és családi érdekeiket kielégítve látják a törvényekben.

2010 óta a Fidesz kormánypárt és országgyűlési képviselői csak olyan törvényeket szavaznak meg, amely a nekik esküt tett oligarchák, saját vállalkozóik, saját zsebüket tömető szavazóik zsebét szolgálja.

2012-ben a Fidesz kormánypárt meg akart fosztani a 8 millióból 4 millió magyar állampolgárt a választójogától az előzetes regisztráció kitalálmányával. A korabeli Alkotmánybíróság megálljt parancsolt az önkénynek. A Fidesz szíve szerint visszavezette volna a választójogot az 1936-os antidemokratikus szintre.

4. Emlékszünk még erre a demokratikus választójoggal kapcsolatos visszaélési kísérletre?

A Fidesz kormánypárt tanult a leckéből és divernyák megoldást talált ki arra, hogy a 2014. évi választásokra a javukra lejtsen a pálya.

Közösen álltunk élőláncban az Országgyűlés épülete előtt, hogy tiltakozzunk a Fidesz választási eljárási törvénye ellen.

 5. Emlékeztek 2012. november 19-ére, az élőlánccal tiltakozó tüntetésre?

A 2014 évi választásokhoz alapvető kérdőjeleket fűzött a Velencei Bizottság, az Európai Parlament, és az EBESZ. Magyarországon sűrű homály rejti a nemzetközi értékeléseket. A közszolgálati média hírt sem adott az elmarasztaló véleményekről.

 6. Szabad a magyar sajtó?

 A 2014. évi választások után a Fidesz kormánypárt aprópénzre váltotta az Alaptörvénybe foglalt gondolatait. Lényegét illetően embertelen, kizárólag törpe kisebbségi önérdekű törvényeit. Az Eötvös Károly Intézet kimutatta, hogy több mint 50 olyan törvényt szavaztak meg a mamelukok, amelyek egy-egy Fidesz gyámolt személyes érdekét szolgálták.

Söpörjünk a saját portánkon is:

7. Hol van a demokratikus ellenzék közös terve a választási törvény matematikája ellen?

8. Hol van a demokratikus ellenzék közös gazdasági-társadalmi terve?

9. Jogosak ezek a demokratikus ellenzékkel kapcsolatos kérdések?

Az Alaptörvény végrehajtása a Fidesz kormánypártot terheli 2010 óta.

10. Kérdezem: az adótörvények - az Alaptörvény alapján - az embereket védik a Fidesz állami harácsa ellen?

11. Kérdezem: az egészségügy átszervezése – az Alaptörvény alapján - az emberek egészségét szolgálja?

12. Kérdezem: a Fidesz oktatás politikája – az Alaptörvény alapján - a gyermekeink, az unokáink jövőjét szolgálja?

13. Kérdezem: a Fidesz nyugdíj emelései – az Alaptörvény alapján - a biztos megélhetést szolgálják?

14. Kérdezem: a Fidesz gazdaságpolitikája tiltja a korrupciót?

Hogyan nevezzük a Fidesz rezsimet alkotmányos alapon? Parlamentáris diktatúra!

Hogyan nevezzük a Fidesz államot alkotmányos alapon: bársonyos öklű állam!

A birkák a Fidesz mögött állnak! Legelik a füvet és hagyják magukat nyírni!

15. Mi nem vagyunk birkák! Egyetértünk?

Elutasítjuk az Alaptörvényt és a választási törvényt. +Elutasítjuk a divernyák fideszizmust.

Olyan emberek vagyunk, akik:

• A szavazatok erejével akarunk győzni.

• Munkával és nem haráccsal akarjuk magunk és családunk boldogulását.

• Az Európai Unióban látjuk Magyarország jövőjét!

 Elutasítjuk a Fidesz diktátorait, készen állunk a volt Fidesz szavazókkal együtt az árkokon hidakat építeni! Éljen a DEMOKRÁCIA ÉS BÉKE!

(Elhangzott az Alaptörvény 5. évfordulóján a Várban, 2016. április 25-én, megjelent a Népszavában 2016. április 27.én.) 

Határon túli magyarok kontra külföldön élő magyarok

Az Alkotmánybíróság szerint helyes, hogy a kormány különbséget tesz a szavazás módjában a határon túli és a külföldön élő magyar választópolgárok között.

Tóth Zoltán választási szakértő a Magyar Nemzetben: Súlyos diszkrimináció az Alkotmánybíróság döntése. A választójog egyenlőségének elve azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanannyi szavazata van, minden szavazatnak ugyanannyit kell érnie, és a választójog gyakorlásával kapcsolatos jogoknak is egyenlőnek kell lennie. Az Alkotmánybíróság döntése ez utóbbiba beleütközik. A kormány házhoz megy a határon túliak szavazatáért, ezzel szemben a külföldön élőket arra kényszeríti, hogy akár több ezer kilométert utazzanak a külképviseletekig.

http://mno.hu/belfold/ellentmondasok-a-levelszavazas-korul-1338754