A szavazatok erejével…[1]
1989 nyarán, a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon a rendszerváltozásra készülve a választási törvény előkészítése is a hivatalos feladatok közé tartozott. Három tárgyaló delegáció vett részt a munkában: az egyik oldalon az MSZMP politikusai és kormányzat szakértői, a második oldalon az un. Ellenzéki Kerekasztal politikusai, a harmadik oldalon a korabeli társadalmi szervezetek (HNF, szakszervezetek, Nőszövetség, stb.) képviselői ültek. A választási munkacsoport tagjai (többek között Tóth András, későbbi titokminiszter, Somogyvári István későbbi IM államtitkár, Tölgyessy Péter az SZDSZ későbbi elnöke, Balsay István, jelenleg alkotmánybíró, Kukorelli István, volt alkotmánybíró, Áder János, (jelenlegi köztársasági elnök) között magam, mint a BM Országos Választási Iroda osztályvezetője vettem részt.
A választási munkacsoport tagjai a tárgyalások megkezdése után hamar megtalálták a közös szakmai és emberi hangot a feszült politikai légkörben és az egymásnak feszülő ellentétes akaratok között. A hivatalos megbeszélések általában a parlament un. földszint 1. sz. tárgyaló helyiségében zajlottak, amely kellően nagyméretű volt arra is, hogy a tárgyalási szünetekben kisebb csoportokban beszélgetni lehetett. Kezdetben, természetesen, „majomszigetekben”, mindenki a saját oldaltársaival töltötte a szünetet. Az elszigetelődést Torgyán dr. törte meg, aki nagyhangú és vidám (privát) bemondásaival keveredett el a másik delegációk tagjaival. A lassan beinduló szüneti több oldalú beszélgetések első terméke a tárgyalási formáció elnevezése volt. Onnét eredt a tárgyalások profán megnevezése, hogy sokunknak akkor kisgyerekei voltak, akiknek kedvenc meséjük a Lázár Ervin írta Háromszögletű Kerekerdő-je volt, így neveződött el „Háromszögletű Kerekasztal”-nak a munkánk. Lassan rendszeressé vált, hogy a hivatalos tárgyalások patt-helyzetét szünet elrendelésével oldotta fel a soros ülésvezető elnök. A szünetek váltak alkalmassá arra, hogy kisebb nagyobb kompromisszumok alakuljanak ki a vitás kérdésekben. (Voltak azonban olyan vitás kérdések, amelyeket még a szünet-módszerrel sem lehetett feloldani. Ezeket a konfliktusokat egy „csomagba” kötöttük, és elküldtük a politikai főnökeinknek megoldás céljából.)
A kezdeti viták a munkánk céljáról szóltak. Több szüneti megbeszélés után abban egyeztünk meg, hogy az első szabad parlamenti választás célja az, hogy elkerüljük a hatalmi konfliktusban az esetleges erőszakos módszerek alkalmazását. A szavazatok ereje döntsön, ne a fegyvereké. A szüneti megegyezés bekerült a hivatalos programba is és megalakult egy albizottság, amely a „békés átmenet” nevet kapta. Munkánk konkrét célja az első szabad parlamenti választás (tervek szerint 1990. június 6.) törvényi megalapozása volt.
Mi legyen a választási törvény tartalma, ki határozza meg a napirendet, hogyan állapítsuk meg az elfogadott döntések szövegét? Mindenki csak diktálni akarta saját szövegét, írni senki nem akart semmit, így rám maradt a törvényszöveg egy-egy §-a elkészítésének a feladata, mint köztisztviselőre. A Háromszögletű Kerekasztal közös munkavégzése lassan kialakított egy közbizalmat is, és egy hónap múlva már nem csak a konszenzussal kialakított választási törvény szövegét kellett utólag elkészítenem, hanem előre meghatározott tárgykörökben javaslatokat és készíthettem. (A törvény-szöveg tervezetet a Belügyminisztériumban Szilágyiné Dr. Farkas Zsuzsával, a kodifikációs munkát az igazságügyi minisztériumi kollégákkal együtt végeztem.) Sőt, kialakult egy követelmény a köztisztviselőkkel szemben, hogy önálló fejezeteket is készítsenek elő, a munka felgyorsítása érdekében, melynek folyamán a politikusok a természetesen megtartották a döntőbírói pozíciót. Ebben a döntőbíráskodásban az egymás közötti sikertelenség esetén, természetesen a köztisztviselő lett mindig a hibás. (Ezt a megtanult magatartásukat a politikusok megőrizték a mai napig.) A választási törvény döntő része a szakértők által kialakított és a politikusok által jóváhagyott konszenzussal készült el. Mindössze néhány (de fontos) kérdésben kellett a delegációvezetőknek egyezséget kötniük 1989 szeptemberében: 4%-os parlamenti küszöb[2], 750 ajánlószelvény, a köztársasági elnököt közvetlenül (lakosság által) választják[3].
Konszenzussal
A Nemzeti Kerekasztal mellett többpárti konszenzussal elkészült Alkotmánymódosítást, továbbá a rendszerváltáshoz szükséges törvényjavaslat-csomagot, benne a választási törvény tervezetét a Németh kormány az Országgyűlés elé terjesztette, amely apróbb módosítással jóváhagyta.
A politikai konszenzus még arra is kiterjedt, hogy a Nemzeti Kerekasztal egy szakértői albizottsága az egyezmény aláírása után is folytatja a munkáját. Ennek az albizottságnak a feladata az országgyűlési egyéni választókerületi határainak a megállapítása volt. Az albizottság vezetésére megbízást kaptam. Minden párt delegált szakértő/ke/t a határvonalak meghúzásához szükséges matematikai számítások elvégzésére és szakmai szempontok megvitatására. A 186 egyéni választókerület földrajzi kialakításban az albizottság legnehezebb konszenzusos döntése Bernecebaráti község hovatartozása ügyében született, amely már a szakértők számára is előre jelezte az MDF és az SZDSZ elváló politikai útjait. A pártok politikai konszenzusa arra is kiterjedt, hogy a választókerületi határokat az Országgyűlés nem törvényben, hanem a Minisztertanács rendeletben hirdesse ki. Karácsony reggelén a véglegezett térképeket és rendeletet a Minisztertanács jóváhagyta, futár vitte a nyomdába, hogy a Magyar Közlönyben 1990. január 4-én megjelenhessen.
Egyeztetés nélkül
Az új választási törvényekről a 2010. évi választási kampányban a jelenlegi kormánypárt nem tájékoztatta a szavazókat. És nem tájékoztatta az új Alaptörvényről sem a választókat, és nem kaptak semmi tájékoztatást az immár 300-ra tehető egyéb új törvényről sem.
A Méltányosság Intézet az ÉS 2013. május 17-ei számában jogosan állapítja meg: ha a választási kampányban a jelenlegi kormánypárt nem tájékoztatta a győzelem utáni céljairól a választókat, akkor utólag kell megfejteni azokat a célokat, amely érdekében már három éve tevékenykednek. Eleget téve ennek a felkérésnek, én utóbb megfejtettem, hogy milyen társadalomi-politikai célok vezeti a kormánypártot immár három éve (és még ki tudja meddig?).
1. A nemzeti jövedelem újrafelosztása a Magyarországon élő társadalmi csoportok között (önmaguk számára részrehajlóan).
2. Kétpártrendszer létrehozása az Országgyűlésben (önmaguk számára részrehajlóan).
Az országgyűlési képviselő választásáról szóló 2011. CCIII. törvényt, benne a választókerületi rendszer kialakításával, semmilyen politikai vagy szakmai egyeztetés nem előzte meg. A 6 párti konszenzussal elfogadott választási eljárási törvényt (1997. évi C tv.) 2013. április 18-án úgy helyezte hatályon kívül a jelenlegi kormánypárti frakció, hogy semmilyen egyeztetést nem folytatott sem az ellenzéki pártokkal, sem a szakmai szervezetekkel.
A kormánypárti kétharmad által elfogadott törvényekről ugyanakkor teljes az parlamenti ellenzéki pártok részéről a csönd. A jelenlegi törvények alapján, ha megismétlődik a 2010. évi választás matematikai eredménye, akkor a konszenzus nélküli új rendszerben (egyforduló, módosított földrajzi határú választókerületek, győztes párt töredékszavazatokkal való premizálása, kormánypártnak kedvező kampányszabályok, Nemzeti Választási Bizottság függetlenségének megszüntetése, nemzetközi megfigyelők degradálása, stb.) valószínűleg mindössze két párt kerül be az Országgyűlésbe. Természetesen az egyiknek a jelenlegi kormánypárt önmagát gondolja, immár négyötödös többséggel (80%), a második helybe már belenyugodott a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt (?!).
A demokratikus ellenzéki szavazók – bízom benne – még nem nyugodtak bele az ezüstérembe!
Számoljuk együtt a szavazatokat 2014-ben! Konszenzusos törvény alapján vagy nélküle, de a szavazatok erejével…
Dr. Tóth Zoltán, választási és közigazgatási szakértő
toth.zoltan.blog.hu
[1] Elhangzott 2013. május 31-én Kolozsváron, a Babes-Bolyai és Sapientia Erdélyi Egyetemen megrendezett Politológusok XIX. Vándorgyűlésén.
[2] 1994-ben emelkedett 5%-ra.
[3] A választásra 1989 decemberében került volna sor, de a „4 igenes” népszavazás alapján az Országgyűlés hatályon kívül helyezte.
