– Ön szerint Magyarországon azok döntötték el a választást 2022-ben, akik a zsebükön át szavaznak. De kik ők, és miért szavaztak a Fideszre?

– A nagyon gazdagokat, mint a rendszer alkotóelemeit, nem nagyon kell indokolni, de a középosztály és a legszegényebbek is – és ez a legszörnyűbb –, a Fideszre szavaztak. A szavazóbázis csere úgy ment végbe, hogy az ellenzéki szavazók nagyon szép számban otthon maradtak, ezzel szemben azok, akik eddig nem szavazók voltak, a legszegényebbek elmentek szavazni, és a Fideszre adták le a voksukat.

– Miért?

– Mert nem láttak más reményt a saját helyzetük javulására. Az ellenzék nem ígért nekik semmit, a kormány pedig konkrétan adott nekik pénzt. A nyugdíjasoknak emelt nyugdíjat, emellett volt minimálbér-emelés, és a szociális szférába is adtak pénzt. Az emberek igenis értékelték azt, hogy a Fidesztől kaptak, az ellenzéktől viszont még ígéreteket sem.

– Ez értékek vagy érdekek melletti szavazás volt?

– Ez érdekek menti szavazás volt, mert az anyagi érdekeltség egyértelmű. Ebben a vonatkozásban értékek nincsenek.

– Ezzel szemben ön azt állítja, igenis értékek és érdekek mellett kell szavazni. Ez miben lenne más, mint a Fidesz kínálta érdek?

– Abban, hogy a társadalmi szolidaritás elvét mindenképpen a gondolkodás részévé kell tenni. Vagyis, miközben saját anyagi jólétükön munkálkodnak, a legszegényebbekre is kell gondolniuk. Olyan társadalmi közérzetet kell kialakítani, amelyben az emberek elfogadják egymást. Olyat, amelyben nem egymás ellenségeivé tesszük a különböző társadalmi csoportokat, hanem elfogadják egymás másságát. Ettől nem kell átalakulni mássá.

– Ön azt mondja, ha az ellenzék alternatívát akar az orbáni diktatúrával szemben, akkor egy kollektív vezetésre épülő rendszert kéne kialakítani. Hogyan?

– Nem szeretni kell egymást, hanem olyan emberekkel kell politikai szövetségre lépni, akik azt mondják, egyek akarnak lenni az ellenzékben  az egyenlők között. Szövetségeket kell létrehozni, de nem szeretet, hanem érték és érdek alapon.  

– Nem erről szólt az ellenzéki összefogás?

– Ez a koalíció nem működött se érdek, se érték alapon. Igazából most kezdem sajnálni, hogy nem támadtam jóval előbb, akkor kellett volna. De, ha akkor teszem, ellene mentem volna az egész összefogás-folyamatnak. Márpedig, mivel az összefogás folyamatát én találtam ki, ez célszerűtlen lett volna. Azt azért zárójelben megjegyezném, hogy én 2012-ben nem azt az előválasztást találtam ki, amit megcsináltak. Az én verziómban egyéni választókerületekben kellett volna preferenciális szavazáson pártonként minimum két-két jelöltet indítani, és pártlisták indultak volna. Szó sem volt arról, hogy miniszterelnök-jelöltet kell választani. Aki ezt kitalálta, azért találta ki, mert ő akart Orbán nagy riválisa lenni. De nincs szükség Orbán-típusú ellendiktátorra. Kollektív vezetésre van szükség.

– Mi az odavezető út?

– Át kell alakítani a pártok feladatait a társadalmi felelősségi rendszerben. A pártoknak föl kell építeniük azt a szakpolitikai rendszert, civil hálózatot, amelytől ők elvárják, hogy szakpolitikákat csináljon a számukra. Nem a pártoknak kell nyugdíjpolitikát, népességszaporulati politikát csinálniuk, nem nekik kell az adóreformot kidolgozni. Körülbelül ezer szakpolitika van, ezeket rá kell bízni a népből létrejött civil szervezetekre. Ha úgy tetszik, minden pártnak egy témán belül versenyeztetnie kell a civil szervezeteket. Mert minden szakpolitikának lehet jobboldali, baloldali, szociáldemokrata vagy konzervatív megközelítése, és ezekkel a különböző megközelítésekkel kell a pártnak kialakítani a saját, országos, átfogó társadalmi, gazdasági, politikai integrációs tervét. Ma ez fordítva van. Bármelyik pártból annak egyik tagja azt hiszi, hogy ő a szakpolitika, neki kell megmondani például, hogy mi az egyetem, a középiskola, az alsó tagozat funkciója. El kell fogadni, hogy ezen a területen működő civil szervezetek alakítsák ki a saját nézetük szerinti szakpolitikákat.

– Minden egyes pártnak külön-külön kell így eljárnia?

– Igen.

– De hát minden egyes párt ugyanazt a civil szervezetet fogja megtalálni, nem?

 – Ha egy területen csak egy civil szervezet van, akkor igen. De ez alapvető hiba, mert – ahogy mondtam –, egy szakpolitikának sokféle megközelítése lehet. Lehet ideológiai, politikai, jobb- és baloldali, lehet konzervatív és szociáldemokrata megközelítése. Elég szörnyű, ha egy társadalomban egy szakpolitikai kérdésben csak egy civil szervezet működik. Egyébként ezt csinálja a Fidesz. Minden szakpolitikában létrehozza a saját civil szervezetét, és csak azzal tárgyal, senki mással. Így van ez a felsőoktatásban, a nyugdíjasok, a színészek, a rendezők viszonyában, és még sorolhatnám. A civil szférában a „virágozzék száz virág” elvét kell követni, és a pártoknak a civil szervezetek által kidolgozott szakpolitikák tengeréből kell összeszedniük azt a csokorra valót, amit ők egy átfogó társadalmi, politikai gazdasági alternatívává integrálnak. Ha ezt valamelyik párt nem teszi meg, hanem maga akar szakpolitikát kidolgozni, akkor ezzel leszűkíti a saját társadalmi bázisát.

– Ez lenne a kollektív vezetés?

– Nem, a civil társadalom új szereppel való felruházása az a kollektív vezetés talpazata. A pártoknak egy teljesen új szerepfelfogást kell kialakítaniuk: ők integrátorok, országos, átfogó integrátorok a szakpolitikában. A kollektív vezetés pedig azt jelenti, hogy a pártnak nem egy felkent vezetőt kell kiválasztania, aki a párt elnöke, egyben ő a miniszterelnök, a fő stratéga, az „atyaúristen”, ő osztja el a költségvetést, ő mondja meg, hogy kik lehetnek a jelöltek a választásokon, hanem közös vezetést kell kialakítani, amelynek már ma is megvannak a pozíciói. Csak ezeket most mind Orbán-hű emberekkel töltötték be.

 – Mik ezek a pozíciók?

– Szerintem a miniszterelnök pozíciójával legalább egyenértékű az, hogy ki az Európai Unióban a magyar nagykövet. Az az ember jobban ismeri az egész unió politikai rendszerét, kapcsolati rendszerét, mint a magyar miniszterelnök. A másik ilyen rendkívül fontos szerep a pénzügyminiszteré, aki egyben gazdasági miniszter is. Neki kell kialakítani az állam gazdaságpolitikáját, az állami vállalatok feletti tulajdonosi felügyeleti rendszert, az adózás rendszerét, a lakossági és a vállalati adórendszereket. Ezek megint százféle módon jól kitalálhatóak. De nálunk ezt mindig rábízzák valami „elmebetegre”, aki soha életében nem foglalkozott ilyen dolgokkal. A harmadik ilyen pozíció a külügyminiszteré. Hiszen nem csak uniós ügyek vannak, és az európai ügyeket is összhangban kell kezelni a külügyminiszteri pozícióval, tehát ennek egy másik embernek kell lennie, aki a „világ többi részéért” felelős. A következő ilyen rendkívül fontos terület a munka világának a rendszere. Hogy létezik az, hogy a munka világával, a társadalmi érdekegyeztetés mechanizmusával miniszteri szinten az ég egy adata világon nem foglalkozik senki? Ez volt az a szerep, amit korábban az MSZP-s Kiss Péter újpesti országgyűlési képviselő töltött be. Tovább menve, független „figuraként ott van az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróságot nem vazallus szerepre kell kényszeríteni, és például arra, hogy gazdasági ügyekben ne bíráskodhasson. Miért ne tehetné? A Horn-kormány alatt még képesek voltak elgáncsolni Bokros Lajost öt-hat kérdésben. A maiak ezt nem tehetnék meg, mert ez a Fidesz érdekeivel ellentétes lenne. De menjünk tovább. Az Országos Választási Bizottság elnöke minden demokratikus országban független nagyhatalom. A Fidesz uralkodása alatt nem az. Tehát legalább tíz olyan pozíció van, ami ugyanolyan fontos, mint a miniszterelnöké. De, szerintem a miniszterelnök szerepe nem lehet más, mint első az egyenlők között. Meg kell keresni azt az embert, aki az egyenlők között képes az első pozíciót elfogadni. Kollektív vezetésre van szükség. Ha az ellenzéki pártok alternatívát akarnak az orbáni diktatúrával szemben, akkor olyan kollektív vezetésre épülő rendszert kell kialakítaniuk, amelyben az ő egyéni egzisztenciális érdekeik sem homlok egyenest ellentétesek a társadalmi elvárásokkal.

Az elégedettek

Hárommillió választópolgár elégedett a Fidesz kormányzásával és gazdaságpolitikájával. Az elégedettek a zsebükön keresztül szavaztak: a NER lovagok és hűbéreseik, továbbá akik aranyban, földben, ingatlanokban, bankban tartják a megtakarításaikat, valamint akiknek a 27 százalékos áfa nem fáj, mert van miből fizetni; akik visszakapták a 2021-ban befizetett adójukat és akik (váratlanul) teljes adómentességet kaptak. A nyugdíjasok szinte egyhangúan nagyon örültek a 13. havinak! Ezen társadalmi csoportok elégedettsége érthető. Az is érthető, hogy az Orbán-rajongók, az agymosottak, a diktátor-nyalogatók miért szavaznak csodálatuk tárgyára. De miért szavaztak rájuk olyanok, akik szegények, elesettek, közmunkából tengődnek? Talán mert nem várhatnak segítséget az ellenzéki koalíciótól?!

Kétmillió választópolgár változást akart a kormányrúdnál, de még a döntetlenhez is hiányzott 1 millió szavazó. Az ellenzéki pártelnökök a szavazókban keresik a felelősöket. A Fideszre leadott szavazatok száma kismértékben nőtt (200 ezer), az ellenzékre leadott voksoké 800 ezerrel csökkent 2018-hoz képest. Az ellenzéki (koalíciós) pártelnökök a népet akarják felelőssé tenni a kudarcukért. Különösen a Jobbik volt szavazóit vádolják a távolmaradással, és a maradék felelősséget Márki-Zay Péter nyakába varrják. Egy becsületes politikus a hibát, a vereség okait elsődlegesen magában keresi. De az ellenzéki politikusainknak mennyivel könnyebb másokban keresni a hibát! És büszkén ülnek tovább a pártelnöki és a parlamenti vagy fő/polgármesteri székekben. Orbán sem mondott le a pártelnökségi székről soha, amikor vesztett a Fidesz a választásokon. Sikerült egy szintre kerülni vele?!

800 ezerrel kevesebb

A Fidesz kommunikációja szerint „történelmi győzelmet” arattak az ellenzék fölött, és nem csak a negyedik kétharmadot érték el a parlamentben. A valóságban – stagnáló választási részvétel mellett – a Fidesz nagyon csekély számban tudta növelni szavazótáborát: 3 millióra, 2018-ban 2,8 millió volt.

Az ellenzék 800 ezerrel kevesebb listás szavazatot kapott, mint 2018-ban. Ami a tényleges szavazótábor radikális csökkenését jelenti. Hová lett 800 ezer szavazó? 2018-ban és 2022-ben is a választási részvétel mintegy 70-70 százalék volt. A 800 ezer szavazó elvesztése csak úgy lehetséges, hogy más társadalmi csoportok nem vettek részt a választáson 2018-ban, mint akik otthon maradtak 2022-ben.

A parlamentbe bekerült „Mi Hazánk” hat országos listás mandátumával több mint 300 ezer szavazót kerített be a fasiszta eszmékkel. Őket nem kell keresni sehol, megtalálták a helyüket. A 30 százaléknyi otthon maradó választópolgár-csoportok kicserélődtek 2018-22 között: mások nem mentek el szavazni a két időpontban. Nyilvánvaló, hogy az ellenzéki koalícióra nem szavazókat a 30 százalékon belül kell keresni, míg a Fideszre szavazó 200 ezer új választópolgár a hagyományosan „nem szavazó” társadalmi csoportokból, valamint a határon túli szavazókból került ki. A Fidesz-kampánycunami azokat sodorta be a választók közé, akik anyagi helyzetük miatt a leghátrányosabbak: munkanélküliek, alacsony jövedelműek, képzetlen munkaerő; továbbá akik a pénzeső kedvezményezettjei, akikre a legnagyobb hatással van a „folytatjuk” szlogen, mert a Fidesz rezsim eddig is kivételezetten bánt velük. Magyar választás-szociológiai fogalommal: akik a zsebükön át szavaznak (nem értékek és érdekek mentén), azok döntik el a választást. Amerikai választási politológusokat Idézve: 1 szavazat = 1 dollár. …és a Fidesznek van pénze, többek között az ellenzéki adófizetők pénzéből fizeti a Fidesz pártkampányát.

Íme, a nagy titok nyitja, hogy hová tűnt az ellenzéki oldalról 800 ezer ellenzéki szavazó.

28 mandátum kerestetik

Az ellenzéki pártelnökök politikai és szakmai hibák sorozatát követték el az elmúlt évtizedben a választás állami szabályozásába való belenyugvással. Az egyfordulóssá tett választás elleni lehetséges gyógyszert, az előválasztást tíz évig húzták-vonták. Az előválasztás intézményét nem a pártelnökök racionális belátása, hanem az ellenzéki szavazópolgárok kényszerítették ki. A választási eljárás ellenőrzése a civil szervezetek eredménye volt a szavazatszámláló tagok delegálásának megszervezésével. A pusztító erejű médiafölény ellen csak a „Nyomtass Te is!” civil mozgalom tett valamit (saját benzin, saját papír). A kisszámú ellenzéki média üzemeltetéséhez szükséges pénzügyi feltételeket az ellenzéki szavazók adták össze a saját zsebükből. A magyar parlament csatlakozott Oroszországhoz, Belorussziához, hogy a választást a választási törvény megalkotásával és Fidesz-hű állami, önkormányzati, és választási apparátussal kell megnyerni. A parlamenti ellenzék még akkor sem emelte fel a hangját, amikor a Fidesz a közös listaindítás feltételét drámaian megnehezítette: 27-ről 71-re (!) növelték a közös egyéni jelöltek törvényi minimumát! Az ellenzéknek számos lehetősége volt a tisztességtelen és átláthatatlan választási törvényi szabály megváltoztatására, amikor beálltak a Fidesz mögé néhány morzsáért cserébe, és nem tiltakoztak semmilyen igazságtalan módosítás ellen.

A Fidesz a 2022-es választáson összesen 135 helyet (mandátumot) szerzett meg magának az Országgyűlésben (a mandátumok 68 százalékát). Ebből 88 mandátumot értek el az egyéni választókerületekben, az országos listán 47 parlamenti helyet szereztek: ez adja ki a 135 mandátumot. Meg kell azonban vizsgálnunk azt is, hogy az országos pártlistára szavazók száma szerint mennyi mandátum illetné meg a Fideszt egy tisztességes arányos választási rendszerben. A Fidesz országos listájára hárommillió szavazat érkezett. Ha elvégezzük a szavazók száma és az arányos mandátumelosztás matematikai műveletét, akkor kiderül, hogy a Fidesz 28 mandátummal többet kapott, mint ami egy tisztességes választási törvény matematikájának alapján megilletné. Az országos listás (tényleges) szavazatokat figyelembe véve, csak 54 százalék a járandóság! Ha a 135-ből levonjuk a tisztességtelen választási matematikával elért mandátumok számát (28), akkor marad 107 parlamenti hely, amely jogosan illeti meg a Fideszt. 28 mandátum szemfényvesztés és csalás!

Mi a forrása a 28 parlamenti helynek? A választási törvény tisztességtelen szabályai és a szabályok önérdekű alkalmazása. Összegezzük ezeket a forrásokat: a választási szabályok folyamatos módosítása, az egyéni választókerületi határok saját érdekű átrajzolása, a töredékszavazatok (prémium töredékszavazatok) mandátummá alakítása, D’Hont mátrix alkalmazása, a határon túli szavazatokkal való visszaélés folyamata, a külföldön élők szavazásának akadályozása, a Fidesztől személyileg függő választási bizottságok és irodák alkalmazása. Íme a választási matematika, amely lehetővé teszi, hogy a fideszes – jogos – abszolút többség a parlamentben alaptörvényes kétharmaddá varázsolja magát.

Áder János – távozó elnök – a miniszterelnöki felkérés közlésekor azt mondta az országgyűlés alakuló ülésén: a 2022-es választás megfelel az alaptörvénynek és a választási törvénynek.

Véleményem szerint azonban az alaptörvény és a választási törvény nem felel meg a társadalmi igazságosságnak. 

Tisztességtelen volt a választás, mert Magyarországon nincs sajtószabadság. Átláthatatlan volt a választási eljárás, mert a Fidesz a saját pártkampányát az adófizetők – részben az ellenzéki adófizetők – pénzéből finanszírozta.

A 2022-es (a 2014. és 2018. évi választásokat is) azért tekinthetjük félig szabadnak, mert a Fidesz nem a szavazás napján hamisítja meg a választás eredményét, hanem olyan helyzetbe hozza a gazdaság- és társadalompolitikájával függő helyzetben levő szavazókat, hogy a zsebükön keresztül szavazzanak, elvetve a társadalmi szolidaritás elvét.

Tóth Zoltán választási szakértő