Elsőként kitől kért segítséget a diktátor a parlamentáris diktatúra megvalósításához? Természetesen magától a parlamenttől! A kétharmados parlamenti többség birtokában az országgyűlési képviselőket kötelezte egyes kormánypárti képviselők által (péntek délután) benyújtott törvényjavaslat megszavazására (hétfőn délelőtt). Melyek voltak azok az eszközök, amelyekkel a diktátor „rábeszélte a képviselőit” a törvényjavaslatok kritikátlan megszavazására? Az eszközökben nem válogattak: pénz ígérete, pályázati előnyök meglebegtetése, zsíros állások elnyerésének káprázata, NAV-vizsgálatok mellőzésének lehetősége, vagyonosodási vizsgálatok elkerülhetőségének felvillantása, magasabb állami pozíció elnyerhetőségének megemlítése. Minden eszközt bevetettek, amely alkalmas arra, hogy elősegítse a (mameluk) képviselő egyéni és családi – munka nélküli – vagyonosodását. A ciklus végén pedig a diktátor belógatja a versenyben az agarak elé a nyulat: a leggyorsabb agárnak a nyúl a jutalma! Indulhat az új ciklus az új gazdagodási lehetőségekkel.

Második lehetőséget nyújtott a diktátor számára, hogy a jól teljesítő képviselőket párttisztségekkel jutalmazta, és a jól teljesítő pártvezetőket odaengedte az állami fejőstehénhez (szopni). Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy létrejöhetett a(z egy) pártállami  rendszer, amelyben az állami tisztviselők a(z egy) párt érdekeit valósítják meg az állami szervezetben: állami és önkormányzati költségvetések, igazságszolgáltatás, fegyveres és titkosszolgálati szervezetek, kulturális intézmények területén. Természetesen voltak „vesztesnek” kijelölt területek is: egészségügy, oktatás, amelynek a feleslegesnek ítélt társadalmi csoportok tagjainak a ritkítása (nyugdíjasok, szegények) és a szolgaságra képesítő bizonyítványok kiosztása (felnőtt-oktatás és a tankötelezettség 16. évre való leszállítása) volt az eszköze. A jelenlegi hatalom megkezdte az új társadalmi struktúra kialakítását: úri osztály, szolgák hada, rabszolgák tömege.

Harmadik fontos eleme volt a jelenlegi kormányzati intézkedéseknek, hogy örömmel vette a vállalkozó szellemű, új, tanulásra fogékony társadalmi csoportok távozását az országból. Ennyivel is kevesebb potenciális ellenzéki legyen itthon! Viszont örömmel támogatta a képzetlen fiatal (férfi) munkaerő beáramlását keletről, sőt, a magyar beszédképességet sem preferálták. Jól jöttek a szülőképes korban levő nők is (18-30), de a nyugdíjasokról sem mondtak le a határon túli területeken. Sőt, a mégis a határon túl maradt magyarok számára „iskolakezdési segélyt”, „nevelési segélyt” stb. nyújtottak, cserébe a magyar választásokon való részvételért. Ennek az ellentétes folyamatnak a lényege: választáspolgári csoportok cseréje: Aki „önként távozik” Magyarországról, annak nehézségei legyenek a politikai véleményét kinyilvánítani a választáson, viszont, akit pénzért, előnyök ígérésével megszereztek, annak legyen erkölcsi kötelessége az állampártra szavazni. És ezt meg is teszik!

A negyedik elemmel nagy szerencséje volt a jelenlegi kormánynak: jött a pandémia, a Covid-fertőzések hullámaival! Soron kívül meghalt 40 ezer (negyvenezer) magyar ember, ezzel is csökkent a magyar nyugdíjasok vagy abban reménykedők száma. Az egészségügyi rendkívüli kiadások viszont a NER lovagok vagy reménybeli NER-esek bukszáját bővítették, sőt, egyes külügyérek naponta adhattak győzelmi jelentést más országok védekezéséhez nyújtott magyar támogatásokról (lélegeztetőgépek). Folyamatos volt 2015 óta a „menekült válság”, amely kapcsán csurrant-cseppent a brüsszeli támogatás. És végre eljött az igazi háborús válság: az orosz agresszor oldalán jelenhettek meg nyilvánosan a korábbi titkos barátok: Orbán, Szijjártó és tettestársaik, a válság pénzügyi haszonélvezői. Nagyon sajnálták ők, hogy az EU merkeli (német) befolyásának a gyengülése miatt visszakozásra kényszerültek a vétókból. Persze úgy tettek, hogy nem ők a gazemberek, hanem a brüsszeliek a felelősek mindenért. Sőt, „új” ütőkártyájuk Soros aduász. Már megvették a zsidó vallási közvélemény-vezért és a cigány kormánybiztost is. A német nemzeti kisebbség képviselője a parlamentben már régen a zsebükben van. És jönnek sorban a kinevezések a 9-12 éves állami vezérpozíciókra.

Elérkezünk napjaink történetéhez. A költségvetési hiány az egekig ér, az infláció két számjegyű, és a magyar közvéleményt a főispáni-ispáni magyar közigazgatás visszaállításával traktálják. Gumicsont, amelyen lehet rágódni, addig sem a 400 forintos euróval foglalkozik a nép.

A jelenlegi egypártrendszernek a fő bizonyítéka önmaga ideológiai pillére: a NER, a nemzeti együttműködés rendszere nem működik együtt senki mással, kizárólag saját magával, az általa elfoglalt, bekebelezett és alávetett emberekkel.

Az állami és párttisztségek kölcsönös politikai függéssé alakítása biztosítja – a 3 millió kormánypárti szavazóra hivatkozva – a számbeli kisebbség diktatúráját a többség fölött. A parlamenti kétharmadot társadalmi kétharmadnak fogadtatják el a közvéleménnyel, a nem kormánypárti szavazók 5 millióját kisebbségnek nyilvánítják, amit a kormányzati médiatúlsúly naponta sulykol az emberekben.

Új elem a kormányzati és egypárti politikában, hogy az állami jogintézményeken belül politikailag is centralizálják a jogköröket. A jelenlegi miniszterelnök a hagyományos think tankok elemzéseit és javaslatait, egy legszűkebb informális személyi körrel viszi döntésre: a miniszterelnök, a belügyminiszter és a pénzügyminiszter. Párt az államban és állam a pártban. 

Az állami média majd nagyjátékfilmet készíthet István király ispánjairól, akik a kereszténységet védték és templomokat építettek. Regények, versek íródhatnak a középkor egyes ispánjairól, akik újjászervezték a szétdúlt országot. Opera és balett készülhet a nagyszerű főispánról, aki Jókai A kőszívű ember fiairól szóló regényével ellentétben, a magyar nép javát akarta. Az állami hatalom többi képviselője szárnysegéd. A titkosított stratégia-készítés, a titkos diplomácia, még a hatalom szárnysegédeit is kizárja az érdemi döntéshozatalból. De az állami-társadalmi életre kiterjesztő csápok már önmaguktól is hatékonyan működnek. 

„Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!”. Ez lesz az állami TV híradó szignálja és a botos ispán suhogtatja pálcáját a népnek. A botos ispán megtestesíti a hatalom egységének sztálini elvét a jelenlegi Magyarországon: törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom egy kézben. Urak-szolgák-rabszolgák. Diagnózis már van. Ki mond gyógymódot?