Megszabadultunk!
Nyeretlen kétévesként[i] nagyon megjártam!
13 évvel ezelőtt - egy kiskert új tulajdonosaként - tudtam, hogy a kerítést kell építeni. Nagyon szerencsés voltam, mert a kiskertben egy régi budaörsi romház eltakarítása közben találtunk kb. 100 db. sóskúti mészkövet. A nagyméretű mészkövek alkalmatosak voltak arra, hogy a jobboldali szomszédunk telekhatárára egy kőkerítést építsünk: ápol és eltakar.
Budaörsön - 1990 tájékán - könnyű volt kerítésépítő „szakipari” munkásokat találni: reggel 4,30-kor az építtető kiment a főutcán (Szabadság út) található „nagy” bögrecsárdába, és mielőtt a helyi versenyzők a második felesre befizettek volna, csak annyit kellett mondani: „3 nap munka és minden este itt fizetem az 1.000 forintot és egy felest.”
Az első napon a „szakipari” munkások nagyon jól teljesítettek. Megtisztították a köveket, vízmértéket néztek a beépítéshez, „vinkli vasat” használtak. A második napon már gyengébb állapotban jelentek meg késő délelőtt, de kitartottak estig, és rakták a falat. A harmadik napon már 12-re jöttek, csak odakenték a maltert, és bedőléssel fenyegetett az addig egyenes fal.
A veszély láttán megkértem a harmadik utcában lakó mérnök urat, hogy segítsen az elkanászosodott „szakipari” munkások kezelésében és a kerítés kiegyenesítésében. A mérnök úr segített is: határozott hangon ráncba szedte a harmadnapos a szakikat, leveretett egy bedőlés gátló vascsövet a kőkerítés hanyatlása ellen.
Sőt, a szépség javítása érdekében – a szétmocskolt malter megszépítésére is - tett javaslatot: a kőfalat le kell meszelni! Nyeretlen kétévesként hittem a Mérnök Úrnak: a mész is ápol és eltakar.
Nagy örömmel váltunk meg a végén a „szakipari” munkásoktól és hálások voltunk (feleségemmel együtt) a mérnök úrnak a segélyért.
A sóskúti kőből épült kerítés nem omlott le soha, azonban a meszelés nem állta ki az idők próbáját: egyre csíkosabb lett esőtől, egyre zöldebb lett a mohától, egyre undorítóbb lett a kosztól.
A kőkerítés az első 5 év után – kifejezetten - látvány zavaró lett az üde kertünkben, de hiába morgolódtam a mérnök úrnak, ő nagyon elégedett volt korábbi „ápol és eltakar” meszelésével.
12 év elteltével - végre - megembereltem magam (feleségem erkölcsi támogatásával): Lemossuk a gyalázatot!
Nehezen, de sikerült új szakipari munkásokat találni: nem isznak reggel 4,30-kor kerítésszaggatót, sőt még a sört sem. Reggel 8,00-ra ígérték a megjelenést és 8,00-kor munkára alkalmas állapotban megjelentek. Dolgoztak egész nap. Eltüntették az undormányos meszet, és kezük alatt újra feltárult a szép, sárga színű sóskúti kő a maga természetességében.
Tisztelt új munkások: köszönjük, hogy megszabadítottak minket egy régi téves döntésünktől!
A régi szakik már mind eltűntek (elitták magukat), de a mérnök úr még mindig adja a jótanácsait – szerencsénkre már csak másoknak.
