2015.12.02.
12:52

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Richard Soudriette (USA) véleménye az előválasztásról

 

Richard Soudriette véleménye a Szalay kör előválasztási javaslatáról

 

„A politikai pártok előválasztásainak megtartására vonatkozó javaslatoddal tökéletesen egyetértek; abban hogy egy párt a jelöltjeinek egy előválasztás alkalmával történik, a választási demokrácia csúcsának mondhatjuk. Sőt, ez annak is bizonyítéka, hogy a pártok is megbíznak a választóközönség bölcsességében.

Az USÁ-ban hosszú évek óta használjuk ezt a módszert az országos, állami és helyhatósági jelöltek kiválasztásánál.  A pártkongresszusok által kijelölt és az uram-bátyám alapon történő jelöltállítástól való eltávolodás sokkal magasabb szinten biztosítja a népakarat megnyilvánulását a demokratikus választási folyamatokban. ugyanakkor egyben garantálja, hogy a pártkorifeusok nem uralhatják továbbiakban a párt jelöltjeinek kinevezését. Manapság az USA két nagypártja (Demokrata és Republikánus) végső elnökjelölő nagygyűlésen résztvevő delegátusokat már  előválasztások győzteseiként   kerülnek oda. Több demokratikus ország haladt ebben az irányban az utóbbi időkben, köztük Argentína, Franciaország és Mexikó. Mindhárom esetben az előválasztások irányába való elmozdulás friss vérrel töltötte fel a politikai vérkeringést. Argentína és Mexikó esetében a demokratikus folyamatok felfrissítését segítette elő.

……

A kezdeményezés mindezekért dicséretreméltó. Az előválasztások bevezetésére vonatkozó javaslat kiváló. Sok szerencsét kívánok ehhez.

Barátsággal és nagyrabecsüléssel,

Richard”

Richard Soudriette http://www.zoominfo.com/p/Richard-Soudriette/1322831

Véleményezett anyag http://tothzoltan.blog.hu/2015/11/27/elovalasztas_752

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia pártok előválasztás magyar választások története Szalaykör Országgyűlési választás 2018 2015 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr758133148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása