2015.03.26.
19:15

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Az Állami TV segít a kormánynak

Lényegesen javul az Állami TV műsorának a színvonala.

PEAC-DVTK kosárlabda mérkőzés az Állami TV-ben csütörtökön fontos esemény volt. Olyannyira fontos, hogy a DUNA Word által közvetített teljes mérkőzés egy részletét átvette az Állami TV is. Az Állami TV tudósítója per B. volt (ennyit tudtunk meg az Állami TV-ben ülő műsorvezetőtől A Duna World tudósítójáról).

Az Állami TV által közvetített kosárlabda meccs részletben – távolról - azt (is) láttuk, hogy egy támadó és egy védő összecsap a palánk alatt, majd az egyik elterül. Per B. kommentárja: „Térdéhez, illetőleg bokájához kap.” Az azonnal követező lassításban világosan követhető, hogy a támadó lefejeli a védőt, aki a fejéhez kap.

Valószínűleg az Állami Tv-ben megszüntetik a sporteseményeken a visszajátszást, hiszen a jelenlegi kormánypárti politikusok korábbi kijelentéseire sem emlékszik az Állami TV.

Per B. elősegítette a kormány kommunikáció színvonalának a lényeges javulását. Javasolunk per B-nek kitüntetést a következő nemzeti ünnepen.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kormánypárt jóállam 2014 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr607307558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása