„Buda egyetlen kőszínháza!” hirdeti magát a Klubrádióban Buda egyetlen kőszínháza. Egy hirdetéstől még nem jön meg a színházba mehetnékem, azonban kellemes - korábbi - élmények fűznek Buda egyetlen kőszínházához. Így amikor a barátom felhívott telefonon, hogy ott áll Buda egyetlen kőszínházának a pénztáránál és „venni vagy nem venni” kérdésével küzd, akkor a válaszom süvített - a véletlenül - kihangosított mobilból: VENNI! Utóbb megkérdeztem: És mit nézünk meg Buda egyetlen kőszínházában?
Nyitott ablak – zenés vígjáték 2 felvonásban. Nóti Károly – Fényes Szabolcs – Szenes Iván szerzői hármasával, rendező Karinthy Márton.
Szerencsésen kezdődött az előadás. A barátainknál elkészült a kocsonya, amelynek meg kellett ágyazni egy kellemes szőlőpárlattal. Azt gondoltam, amikor felment a függöny: ha rossz lesz az előadás, akkor békésen szunyókálok a szünet előtti tapsig. Ebből a szempontból jól indult az előadás. Vidámnak szánt beköszöntő (élőzene, a helyszín és a főszereplők rövid bemutatása, a főtéma referálása, élőzene), és bágyadt taps.
Arra ébredtem, hogy a feleségem és a barátom felesége nevet. Lapos pillantást vetettem a színpadra, és láttam, hogy ott egy történet formálódik. Először azt hittem a jelmez, a díszlet, a zene alapján, hogy a XX. század elején játszódik a darab, de rácsodálkoztam a polgármester házának a nagyszobájában levő óriás poszterre, amelyen Ferenc József bajsza és haja alatt, Horthy Miklós arca nézett ránk, Kádár János kacsintásával. Rögvest felélénkültem: kérem, itt üzennek nekünk valamit, mert a következő jelentben Orbán Viktornak kell következnie! És nem, és nem! Hiába próbáltam bármit beleképzelni az egyre sűrűsödő poénokba, az egyre gyarapodó abgangokba, ez a Karinthy Márton nem vitt be jelen idejű politikai poénokat az előadásba, beérte Nóti eredeti szövegeivel.
Egyszerre azt vettem észre magamon, hogy nevetek, sőt, egyszer-kétszer hangosabban nevettem, mint a közönség, mert a XX. sz. elejei közigazgatási-katonai hivatkozást a közönség átlagánál – szakmai okok miatt – jobban értettem.
Nyitott ablak! – a francia vígjátékokra hajaz a cím, és konkrétan nyitva is az ablak, minden következményével együtt. A poénok egyre jobban sülnek el, a színdarabban és a közönség között is. Néha- néha vastaps szakítja meg az előadást. Ez a Karinthy Márton tapsoncot ültetett a nézőtérre!- gondolom azt addig, amíg egyszer azon kapom magam, hogy én egy tapsoncként kezdeményezem a tapsot.
De jó a szünet! A szűkös nézőtérről kimehetünk a még szűkebb előtérbe. Szerencsére a barátunk elsőként érte el a büfét, ahol türelmetlenül várt minket hideg pezsgővel. Még megmelegszik! – nyújtotta felénk a pezsgőt, nem tudva arról, a Nóti vígjáték másik fontos francia mondanivalóját vetíti előre.
Igazi polgári ízlésű vígjáték a Nyitott ablak! Minden második mondat vicces, minden első mondat feladja a labdát a második mondatnak. A nézőtéren egyre jobb a hangulat, sőt, a színészek egyre jobban összedolgoznak. Lehet, hogy a színészek is élvezik a színházat? Bizonyos foglalkozásokban ez tilos, de azt tudjuk, hogy még jobb, ha a másik is tudja, hogy neki is jó.
Vastaps a zárótablónak, tapsrend szerint újra és újra jönnek a színészek különféle magán-poénokkal. Vége.
A hálás közönség az előcsarnokban visszavedlik a szokásos tömeggé: harc a ruhatárban, a büfé zárva, egy ajtó van nyitva az utcára.
Nekünk szerencsénk van: egy kézfogással gratulálhattunk - a tolakodó tömegben – Karinthy Mártonnak, a rendezőnek. A színháza azt üzeni, hogy van remény…Addig is érezzük jól magunkat!
