2014.12.20.
17:38

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Emberi kérdések Fidesz-Kdnp politikusokhoz: Miért csinálják ezt velünk?

 

Ki mihez ért?

„A parancsnok nem csak a legjobb színésznő, hanem a legjobb szülésznő is! Értették? Lelépni!” – mondta Plájer Eduárd őrnagy 1971 decemberének 2. szombatján a Kalocsai Forradalmi Ezred 3. lövészszázadának vezetőjeként a Juro/i/novics laktanya Alakuló terén. (A laktanya névadójának a helyesírási bizonytalanságát a laktanya feletti aranybetűs, ámde kopott felirat, illetőleg az ezredparancsnokság épülete mellett álló mellszobor alatti nevesítés kismértékű eltérése okozta.)

Az Alakuló Téren jelenlevő 87 katona (80 honvéd, 6 tisztes, 1 tiszthelyettes, és Farkas hadnagy) fele félelemmel hallgatta Plájer őrgy. (88) fenyegető szavait, mert arra gondolt, hogy a karácsonyi-újévi szabadságnak annyi. A honvédek másik fele korlátozottan kuncogott, mert már töltötte a laktanyafogság idejét, így esélye sem volt a karácsony-újévi szabadságra, illetőleg a másik fél második része belegondolt tartalmilag abba, amit Plájer őrgy. mondott, és kitört belőle a fél-hangos nevetés.

A 6 tisztes azonnal ránézett saját rajának az embereire, mert tudták, hogyha a rajuk létszámának a fele fenyítés alatt áll/kerül, akkor a karácsony-újév szabadsága helyett a fogdaőrség 5x24 órás parancsnokaként tölthetik idejüket. A tiszthelyettest (Kellner őrm.) hidegen hagyta a Plájer őrgy. szóbeli kirohanása, mert azon gondolkodott, hogy melyik az a szemét tisztes, amelyik dugja a feleségét. (A honvédek egy része pontosan tudta, hogy a dugó személy nem tisztes, hanem egy közülük való kolléga /Szlahucska honv./, aki a Kellner őrm. helyett végzi a piszkos munkát a raktárban.) Farkas hdgy. nem aggódott az őrgy. szóbeli bőszülete miatt, mert tudta, hogy a rendkívüli sorakozó előtt a kalocsai Piros Arany műintézményben jelentősebb alkoholos befolyásolásra tett szert a szd. pk., így nyugodtan felkeresheti annak feleségét, mert Plájer, az zászlóalj politikai helyettesével (Sz. őrgy.) folytatja az alkoholos programot a kalocsai Tiszti Klubban, ahol rántott májat fogyasztanak tört burgonyával és almapaprikával. Majd duhaj nótázás következik a helyi cigányzenekar prímásával, kontrásával, bőgősével és cimbalmosával.

De miért ragadtatta magát Plájer Eduárd őrgy. szombaton 12 órakor arra a kijelentésre, hogy „A parancsnok nem csak a legjobb színésznő, hanem a legjobb szülésznő is! Értették?!”

A történet kezdete még az előző estére, péntekre nyúlt vissza. Kollégánk F. I. honvéd a takarodó előtti pillanatokban fennhangon bejelentette a körlet (magyarul szoba) társainak, hogy haladéktalanul szabadságvágyának a kitöltésére van szüksége (magyarul alkohol és szex), majd a körletparancsnok engedélye nélkül az ablakon és a laktanyakerítésen át távozott a „szabad világba” (értsd: Kalocsa belvárosa). Szombaton, reggel ugyanezen az útvonalon keresztül – szintén engedély nélkül – visszatért a körletbe, ámde élménybeszámoló helyett lefeküdt a kályha mellé sapka és az egyik bakancsa nélkül. A körlettársai bajtársiasan betolták F. I. honvédot az ágy alá a nyugvás folytatásra, és a bajtársiasság csúcsaként a szombat délelőtti „fegyver-karbantartási” program keretében a géppisztolyába (AKM) 1 deciliter olajat töltöttek. A buzgó körlettársak bíztatására a géppuskás rajtársai, F. I. honvédot a lábánál fogva az „oktató-terembe” vonszolták, ahol a leghátsó sorban az alvó honvédot egy stokin (magyarul háttámla nélküli szék) a sarokba támasztották. A szabad szombat még ismeretlen fogalmát a katonák a 12 órakor kezdődő „politikai oktatás”-sal zárták le. Plájer E. őrgy. – levetve magáról a szd.pk. szerepét – mint politikus lépett fel a honvédek előtt. (Keller őrm. és Farkas hdgy. már szabadidejét töltötte saját feleségük társaságában.)

Plájer őrgy. 40 percig felolvasta a nyomatott oktatási anyagot a honvédek számára. Majd feltette a kötelező kérdést a honvédek számára: „Elvtársak! Van kérdés?!” Nos, általában semmilyen kérdés nem volt, majd „Lelépni!” vezényszóra mindenki mehetett oda - ahová lehetett. Viszont ezen a szombaton F. I. honvéd váratlanul magához tért ájult álmából! És jelentkezett! És kérdése volt! A körlettársak már tudták, hogy elmaradnak a mai napra tervezett szabadságok, kimenők és eltávozások! És lőn!

F. I. honv. azt kérdezte P.E. őrgy.-től, hogy „„A parancsnok nem csak a legjobb színésznő, hanem a legjobb szülésznő is! Értették?! Lelépni!” Őrnagy Elvtárs?!” A körlet személyi állomány felszisszent: Hagyja el az élők sorát azonnal F. I. honv., és maradjon temetetlenül, miután Ödipuszi kapcsolatba került valamelyik felmenőjével!

Nos, ezt követően rendelte el a 3. szd. pk. a „Sorakozó az Alakuló Téren kétsorosos vonalban!” parancsot. 85 katona (2 fő igazoltan távol) az enyhén szitáló hóesésben ácsorgott és várta Plájer őrgy.-öt, aki megérkezve kétszer végigvonult a kétsoros vonal előtt hangtalanul, majd megtette történelmi jelentőségű kinyilatkoztatását:

„A parancsnok nem csak a legjobb színésznő, hanem a legjobb szülésznő is! Értették?! Lelépni!”

Korunk politikusai elérték P.E: őrgy., a kalocsai 37. Forradalmi Ezred 3. sz. gyalogsági százada parancsnokának szellemi tápláltságát és kommunikációs képességét: A Fidesz politikusok nem csak a legjobb színésznők, hanem a legjobb szülésznők is!

Mi, nem lépünk le!

komment

Címkék: demokrácia közigazgatás kormánypárt jóállam filmszínházirodalom 2014 Magyarország választópolgár kérdez Emberi kérdések

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr667000223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása