Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
A szolgalelkű főemberek a lelküket kiteszik a grófért. Szolgálnak és védenek. Parancsolgatnak, ha szükséges - a szolganépnek. Mindig a grófra hivatkoznak. Megalázkodnak, ha szükséges mások előtt – gróf érdekében. A gróf lábtörlőnek használhatja őket, ha a mérgében úgy tartja kedve. A főemberek mézes-mázos beszéddel beszervezik a gróf következő áldozatát, mert érdekeik úgy kívánják. Mindig megtalálják a számításukat. Ha indokolt, akkor majd másik grófot keresnek.
A várúrnők csereszabatosak. Alulról jöttek a csúcsra, egyszerű eszközökkel érik el a státuszt a gróf alatt, és büszkék a várúrnőségre. Gyorsan váltanak pozíciót és férfit – ha az szükséges a tovább lépésükhöz. A várúrnői pompát mindig megtartják, de lelkük is van… és feltartott orral rogynak térdre a következő lehetőség előtt.
A szolgasereg rétegzett. Az úrhatnám komornyikok, tekintélyt követelnek a bérlőktől. A bérlők tiszteletet követelnek az alabárdosoktól. A palotaőrök megvetik a parasztokat. A dolgozók gyávák és senkiháziak.
Mindannyian a gróftól függenek egzisztenciálisan. Aki szolgál, az boldogul. Aki nem paríroz, az nem kap lehetőséget. Aki ellenáll, az börtönbe kerül. Aki börtönbe kerül, az ott fog megrohadni – kivéve, ha a gróf nagylelkűen megbocsát. A gróf ritkán bocsát meg. A megbocsátottnak sokszorosan szolgálnia kell.
Zord idők jönnek. A gróf megharagszik a népre, mert a nép háládatlan. A háládatlanok elkergettetnek. A főemberek és a várúrnők távoztatnak. A gróf magára marad.
A gróf bolond – írja Mikszáth. Egyetértek Vele.
