A krumplicukor krumpliból készül! Önök erre nem gondoltak soha? Mert azt sem tudják, hogy mi az a krumplicukor? A krumplicukor kemény, de ha ráharapnak egy falatkára, akkor omlós. A krumplicukor édes, de nem gejl, nem émelyítően édes, hanem eltelíti a gyermeki lelket. A krumplicukor fehér, nagy kockákra van vágva, de ha harapdálod a fogaiddal, akkor sokáig kitart, nem tűnik el a szádban, mint semmise.
Hosszú évtizedekig azt hittem, hogy a krumplicukor cukorból készül. Az édesség ritka volt gyermekkoromban, ajándéknak számított szüleimtől vagy a nagyon közeli rokonoktól. Rajtuk kívül senkitől sem kaptunk édességet, bár a cukros bácsival való ijesztgetése a gyerekeknek állandó beszédtéma volt. (Ki volt a cukros bácsi? A cukros bácsi az egy városi legenda és rém volt, aki cukorkával kecsegteti a gyerekeket, majd elcsalva őket fajtalankodásra kényszeríti őket.) Az édesség igen nagy becsben állt az 1950-60-as években a gyermekek és felnőttek körében.
Nézzük árnövekvő sorrendben a korabeli édességeket.
A krumplicukor legfontosabb jellemzője az volt, hogy a legolcsóbb volt az édességek közül, így relatíve a leggyakrabban juthattam hozzá. Egy nagy darab krumplicukor 50 fillérbe került és egy fél napon át lehetett harapdálni és nyalogatni.
Stolverk eredetileg egy cukrász volt, majd egy márkanév lett, de így nevezték azt a cukorból készült karamellát (kemény fogragacsot) is, amelyet darabonként 20 fillérért árultak a trafikban. A gyerekek körében népszerűbb volt a 30 filléres puha stolverk (mert nem ragadt rá a fogadra), még népszerűbb az omlós karamell, amelyet Lengyelországból importáltunk és megfizethetetlen ára volt számunkra.
Egy gombóc fagylalt a Váci utca 63. alatt 50 fillérbe került, de édesanyám szerint „Megfájdul tőle a torkod!” Legfeljebb nyári vasárnap délutánján lehet a gyerekeknek egy-egy gombócot kapni. A váci utcai ismerős gyerekek egymást bevárva, „bandába verődve” ették a vaníliát vagy a csokoládét, más fagylalt nem volt. A főorvos gyereke 2 gombócot evett, így nem is szerettük nagyon.
A nyalóka (ma is lehet kapni az olcsó élelmiszerboltokban), akkor 1 Ft-ba került. A vékony fapálcikára tömörített piros cukortól a nyelved élénk piros lett, így otthon nem tudtad eltitkolni, hogy a heti zsebpénzed jelentős hányadát mire költötted.
A Gellért-hegyi családi kirándulások fő attrakciója a darált kristálycukorból készült vattacukor volt! 1 Ft 50 fillérért lehetett kapni a szerpentin végén a Citadella előtti téren (ma buszparkoló). A vattacukor előnyei: soha nem kellett a saját zsebpénzből fizetni, nézhetted, ahogy a bácsi darálja a cukrot és a cukorfátyol feltekeredik a fapálcikára, pompásan lehet eszegetni, sőt, beleharapni a vattába, végül a fapálcikát haza is lehetett vinni. Hátránya, hogy mivel se közel, se távol nem volt víz, ezért hazáig úgy ragadt az arcod, mint a légycsapdának kitett légypapír.
„Köleskása tejben, jó sok cukorral” olvashatjuk a Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig! c. regényében Misi kedvencét, amelynek az 1950-60-as évekbeni megfelelője a tejberizs volt. Az első cukrászdai emlékek a tejberizshez fűződnek, mert 2 Ft-ért lehetett kapni a Károlyi Mihály utcai cukrászdában, de ott már lányok is voltak velünk. Sőt, a Veres Pálné utcai cukrászdás még mazsolát is tett a tejberizsbe, ezért már érdemes volt a Reáltanoda utcai Eötvösből kirándulni az ellenséges területnek számító Veres Pálné gimnazisták felségterületére.
A fiatalságunk a szűkösségben telt el, de ennek ellenére jól éreztük magunkat. Játszottunk az Erzsébet híd építése miatt 2 évre lezárt Váci utca homokjában, foci és lábtengó (egyérintő) sorozatmeccseket rendeztünk a környékbeli utcák gyerekbandái ellen. És a fiatalság lelkesedett a cukorért: nyersen, főzve, sütve, keményen, puhán, bárhogyan.
Nagyot fordult a világ, és a mai szülők már inkább egészségtelennek tekintik a cukor fogyasztását. Sok igazság lehet abban, hogy a közvetlen és közvetett túlzott cukorbevitel káros az egészségre. Azonban az emberek továbbra is szeretik az édességet. Stolverknek, Dobosnak, ma is vannak követői, akik újat, egészségeset akarnak kitalálni, feltalálni és megédesíteni az életünket.
„Kézműves aszalt gyümölcsök és magvak” feliratot olvastam a Budapesti Sokadalom Várbéli rendezvényének egyik árusító bódéja oldalán. Mivel magam is korlátozva vagyok a közvetlen és közvetett cukor bevitelben, ezért nagy érdeklődéssel néztem a vonzó krumplicukor halmot. „Tessék megkóstolni!” szólít meg egy fiatalember, aki láthatólag itt dolgozik. „Köszönöm, de gyerekkorom kedvenc krumplicukrát már nem ehetem, csak sóvárogva nézhetem!” Egy fiatal lány lép mellém: „Tessék megkóstolni a szárított hibiszkuszvirágot!” és felém nyújt egy olyan virágot, amit a feleségem nagy műgonddal kezel otthon az erkélyünkön. Köszönöm nem, mert ez is cukorral készült! –tiltakozom az egzotikus kísértés ellen. „A hibiszkuszvirág egy részéből kipréseljük a levét, azt a többi levélre spricceljük és nagy szárító szitákon a napsütéssel aszaljuk! Cukorbetegek is bátran fogyaszthatják!” Az unszolásnak engedek. Érdekes újfajta íz! Édes is, nem is. Még soha nem ettem ilyet.
Eszembe jut Erzsébet királyné, aki az ibolyából készített fagylaltot nagyon szerette. És manapság már a világ legmenőbb cukrászai az ehető virágokat használják a készítményeikhez. Nézem a „Kézműves aszalt gyümölcsök és magvak” termékeinek az árát és nem esek hanyatt. Nem olcsó, de megfizethető annak, akinek van munkája. Az aszalt szilvát jól ismerem az endrődi nagymamámtól, az aszalt szőlőből mindig kaptunk karácsonyra egy fürtöt a mezőfalvi nagymamámtól. De nézem sorban az aszalt cseresznyét, meggyet, körtét, narancsot, ananászt, és örülök neki, hogy egy új édesség fajtát fedeztem fel.
Egy masszív, láthatólag dolgos asszony lép hozzám: „A napot használjuk energiának és kóstolja meg a gyömbért! Lakatos Anna vagyok, ennek a kis vállalkozásnak a vezetője. Mindig ilyen piacokon áruljuk azt, amit saját kezünkkel termelünk otthon!”
Örömmel találkoztam egy olyan emberrel, aki saját munkájával akarja megédesíteni mások életét. Sokan rászorulunk ma erre az édesítésre!
Már csak azt kellene megtudnom, hogy hogyan készül a krumplicukor krumpliból?
