2013.02.04.
21:55

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Közösen a nők és gyermekek elleni erőszak ellen, február 14-én (is)

 Egymilliárd nőt bántalmaznak olyanok, akik általában maguk is erőszak áldozatai voltak.

Amikor gyerek voltam (sz. 1952.), természetes volt a környezetemben a gyermekek fizikai fenyítése (nyitott  tenyérrel, ököllel, nadrágszíjjal, stb.) és a feleségek móresre tanítása (kézzel, lábbal, stb.) Az édesapám felhatalmazta a tanáraimat arra, hogy verjenek meg, ha rosszalkodok. (A rosszalkodás fogalmának specifikációja nem létezett.) Édesanyám mindig megvédett az apai fizikai bántalmazástól. És apám nem verte anyámat. Így, nem szocializálódtam a családi erőszak légkörében, csak Csóka tanár úrtól kaptam akkora pofont, hogy a Váci utcai iskola (Budapest, belváros) márvánnyal borított folyosóján végigcsúsztam az igazgatói iroda ajtajáig. Az igazgató, Fél Ella néni, a koppanásra kijött az ajtón, talpra segített, és azt mondta: „Menjél az osztályodba! Csóka tanár úr! Kérem, jöjjön be hozzám!” Nem tudom Csóka tanár úrral mi történt, de a pofonokról áttért a körmösre…

Sokat fejlődött a világ. A rabszolgatartó, feudális társadalmaktól nem volt idegen a gyermek- és feleség-gyilkosság jogosságának a joga, sőt, a hűtlen feleség és az elbitangolt gyermek megölése még a közvélemény előtt is igazolható volt.

2002-ben egy új lehetőség keletkezett a nők elleni erőszak megakadályozásának megkezdésére. Civil szervezetek sora kezdeményezte a nők elleni erőszak állami akadályozásának a nyitányát. BM államtitkárként azonosultam egy olyan társadalmi kezdeményezéssel, amellyel magánemberként már régóta egyetértettem.

Egy dolog azonban, ha az ember maga nem veri a feleségét és gyerekeit, és más dolog az, amikor egy államban akar érvényt szerezni ennek az erkölcsi követelménynek, amelyben a férfiak jelentős része jogosnak tartja a feleség és a gyermekek fizikai megfenyítését, verését, legyalázását.

Erkölcsi vereséget szenvedtem azoktól, akik nem ellenezték a nők elleni erőszakot.  Sőt, a nők többsége nem ellenezte a nők elleni erőszakot, nyilvánosan. Inkább hallgatott!

Van ma már társadalmi többség a nők elleni erőszak magakadályozásra? Ez egy kérdés?!

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás rendőrség demokrácia pártok elsőválasztók 2014 Magyarország fogyasztó védd magad! Együtt 2014 Kuncze Szabadság és Reform Intézet

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr955062718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása