A szavazatok erejével ...

A FRÜH-KER KFT. (így írja a nyugtán a nevét) savanyúságot árul a budaörsi TESCO-ban. Már többször vásároltam itt, mert nem előre csomagolt savanyúságot árulnak, hanem hordóból a káposztát, dézsából az uborkát – és ez a frissesség benyomását kelti. Már többször is tapasztaltam, hogy sokkal több savanyúságot veszek, mint amit a fridzsidernek az erre szánt részében el tudok helyezni, és sokkal többet, mint amit meg is eszünk.

Megláttam a kovászos uborkát, így azonnal kértem fél kilót (690 Ft/kg).

Lehet kicsit több?! – kérdezi/közli az elárusító hölgy, és már nyomja is a mérleg árcimke nyomtató gombját, nem is várva a válaszomat.

Még valamit? – kérdezi azonnal, mert nem is kiváncsi a „kicsit többet”-tel kapcsolatos válaszomra. Én, mint a  katonatiszt bólintok, majd kérek 10 dkg savanyított fokhagymát (1990Ft/kg). Gyors mozdulatokkal meri a nylonzacskóba, majd a szokásos kérdés/közlés: Lehet kicsit több?!

Még ekkor sem az jut eszembe, hogy nincs szükségem kicsit többre, hanem csupán az, hogy nincs nálam annyi pénz, hogy „kicsit” sokkal többet fizessek. Nézem, nézem a pénztárgépen az árat, az elárusító már lezárta a zacskót és ráragasztotta az árcédulát. Mivel nem nyúlok a két zacskóért az elárusító emelt hangon szólít fel a fizetésre (a budaörsi TESCO-ban a savanyúságot árusító FRÜH-KER KFT.-nél helyben kell fizetni).

Gyenge hangon közlöm az eladóval, hogy kevesebbet kértem, mint amennyit lemért és számlázott nekem.

Hát ekkor következik a még emeltebb hangú kioktatás arról, hogy normális ember válaszol, ha kérdezik és néma gyereknek híg a leve. Midőn a kultúremberi minimum felé közeledik az elárusító szókészlete és hangszíne, eközben a zacskókat feltépi, kivesz mind a kettőből annyit, hogy az eredetileg kért mennyiség maradjon, majd új árcimkéket nyomtat. Midőn ezt a tevékenységet végzi az elárusító szövetségre lép a sorban hátam mögött türelmetlenül álló vásárlóval, és midőn távozom a hátam mögött jót nevetnek rajtam. „Hisz ennek nincs is pénze!”

Szégyenkezve kullogok el, hiszen a „helyi közvélemény” ellenem ítélt. Az elárusító nem tudott többet eladni nekem, mint amennyit kértem – pedig ő abból él, hogy sokat ad el olyanoknak, mint amelyen én is vagyok, mivel gyáván nem merjük sokan azt mondani: „NEM! Nem kérünk többet ebből!”

Szolidaritás nélkül, ellenem ítélt a másik vásárló is, hiszen 30 másodpercet várnia kellett a két zacskó újramérésére, és a kinevetésemmel bebizonyította az eladónak, hogy neki bezzeg van pénze! Tőle nyugodtan kérdezhetik: „Lehet egy kicsivel több?!”

Pedig csak egy gyáva ember, mert nem meri azt mondani: „NEM! Nem kérünk többet ebből!”

NEM KÉRÜNK TÖBBET,  EBBŐL SEM!