Hülye járások minisztériuma
https://videa.hu/videok/film-animacio/monty-python-hulye-jarasok-m-miniszteriuma-sqtBKoc4Lm0qcnIx
Minden szakmának vannak szabályai, amelyek az emberek közötti munkamegosztás erősödésével évszázadok alakultak ki. Sok féle szakmát említhetnénk példának, azonban témák szempontjából elsőként a kézzel fogható munka szaktudást igénylő területét említhetjük meg: szántani és vetni minden állami formációban tudni kell a földművesnek, akár demokráciában, akár diktatúrában éli le az életét.
A földműves dolgozik a szakma szabályai szerint, de az, hogy az őt és családját körbevevő társadalom milyen viszonyok mentén szerveződik, az már a politika dolga. Hogy milyen ez a politika, ez dönti el a földműves életének keretrendszerét: élhet demokráciában és élhet diktatúrában is.
Az emberek közötti munkamegosztás fejlődése során olyan szakmák is kialakultak, amelyek a konkrét (fizikai) munkavégzéstől már igen távol állnak. Olyan távoliak a kézzel fogható munkavégzéstől, hogy az emberek nagy része nem is tekinti munkának (főleg 3 sör és egy feles után). Ilyen a köztisztviselők tevékenysége, amelyet az emelkedett (kocsmai) hangulatú emberek és a politikusok nem tekintenek szakmának, csupán élősködő bürokraták packázásának.
A köz igazgatására a jelen és a jövő társadalmának olyan elemi szüksége van, mint a sámán varázslataira vagy a vadász zsákmányára vagy az ételek elkészítésére a törzsben (a korabeli társadalmi munkamegosztás szerint).
A közigazgatás szervezetének és tevékenységének fontos tényezője az állam területi beosztása. Milyen földrajzi elhelyezkedés mentén, milyen hierarchiában és munkamegosztásban dolgoznak az állam alkalmazottai – ez alapjában szakmai kérdés. Érteni kell az állami szervezeti felépítéshez, meg kell tanulni, hogy három évezred alatt a világon milyen szerkezetben működtek az államok. Rendelkezni kell azokkal az ismeretekkel, hogy az államnak milyen általános és specifikus tevékenységei vannak (minden államra vagy csak az adott államra jellemzőek), továbbá az un. ágazati tevékenységek (adóbeszedés, rendvédelem, hatósági engedélyezés, stb.) eredményes és hatékony megszervezése. Ezt a tudást nem faiskolában lehet megszerezni, hanem egyetemeken, majd egy életen át tartó tanulás következik az állandóan változó törvények és a szakadatlanul fejlődő új igazgatási technika és technológia miatt.
(Azok a politikusok és emelkedett hangulatú népelemek, akik e cikk olvasásában idáig eljutottak és a köztisztviselőket továbbra is ingyenélőnek, ahogy a szocializmusban lekezelően neveztek minket „a nem termelő szféra” eltartottjainak tekintettek, azok nyugodtan hagyják abba az olvasást. Gratulálunk nekik, hogy legalább megtanultak olvasni és térjenek vissza a sörükhöz és a sajtótájékoztatójukhoz.)
Az állam szervezetének és területi felépítésének fontos eleme a települések és a központi igazgatás szervek közötti kapcsolatrendszer. Az adott ország földrajzi jellemzői, település-szerkezete országonként eltérő megoldásokat követel a kapcsolatrendszerhez. Azonban a nemzetközi tapasztalatok és a vezetéstudományi ismeretek alapján biztosan állíthatjuk, hogy a központi és helyi szervezetek között mindenütt vannak közbenső szintek (régiók, megyék, kerületek, járások). Sőt, az Európai Unió standardokat is készített ezekre az un. területi szervekre (NUTS rendszer).
És akkor jönnek a politikusok a maguk sui generis (eredendő, önmagától meglevő, isteni eredetű, minden mást felülíró) tudásukkal, és döntenek az állam területi beosztásáról. E tudás (tudatlanság) jó példája, hogy 2011-ben a Belügyminisztériumnak a járások létrehozásával megbízott államtitkár-helyettese egy nyilvános konferencián azt állította, hogy Magyarországon a XIX. század végétől vannak járások. Midőn már a XIII. században írásos történelmi források szólnak a vármegyei szervezethez tartozó járásokról, és a vezetőjükről a szolgabírókról. De mit tudja, aki nem tudja?!
A járás, mint az államszervezet területi alapegysége a helyi közigazgatási és bíráskodási feladatokat látta el: segítette az adóbeszedést, a katona állítást, elbírálta a kisebb jelentőségű vétségeket. A járások feladat és hatásköre minden történelmi korban – változóan – létezett. A szolgabíró és a jegyző a magyar állam történek 500-700 évig része volt. (A szolgabíró intézménye már megszűnt, a jelenlegi kormány a jegyző kiradírozásán még dolgozik.)
A magyar történelmi hagyományokat képviselő járás a szocializmus hajnalán (1950) teljesen új szerepkört kapott. Az újonnan létrejövő tanácsrendszerben a községek helyett ellátta a közigazgatási-hatósági ügyintézést, továbbá a községfejlesztéssel kapcsolatos döntési jogköröket. A járásból folyt a termelőszövetkezetek szervezése, a tömegagitációs munka irányítása, a padláslesöprés. Kiemelkedően fontos volt az országos szinten összesen 100 ezer járási tanácstag, akiket a lakosság a járási tanácsok képviselőiként választottak meg, és akik a helyi politikai és költségvetési ügyeket is irányították. 20 éves közigazgatási fejlődés után a járások, mint képviseleti szervek elvesztették jelentőségüket, mert helyükbe az MSZMP járási bizottságai léptek. A községek felett a politikai irányítást a járási pártbizottság végezte, míg az adminisztratív közigazgatási feladatokat a járási hivatal apparátusa (köztisztviselők) látták el.
Az 1956-os forradalom közigazgatási célkitűzései, valamint az 1968-as új gazdasági mechanizmus (UGM) reformjai közül 1970-ben megvalósult a helyi közigazgatás teljes átalakítása. Megszűnt a tanácsok tömegszervezeti jellege, megszűnt a közvetlen kettős irányítás. Sőt, a helyi tanácsokra új politikai szlogent akasztottak: önkormányzati feladatokat is elláttak. A járások száma 300-ról 160-ra csökkent, ami a települési önállóság növekedését, a központi és megyei hatalom politikai és adminisztratív nyomásának a csökkenését eredményezte.
Az MSZMP káderpolitikája miatt a járási pártbizottságokon összpontosultak azok a káderek, akik „nem fértek be” az új alapokra helyezett, egyetemi-főiskolai végzettséget követelő települési, járási hivatali és megyei közigazgatási szervekbe. Ennek a káderpolitikának lett a következménye, hogy a járási pártbizottságok erősen ortodox és szélsőbaloldali irányultságúak lettek. Továbbá a járási pártbizottságok információs fékké alakultak a helyi és a megyei szervezetek között (l.: Hofi Géza: Hányat ellett a koca?). A községi igazgatás feltöltése egyetemet-főiskolát végzett vezetőkkel önmagában is erősítette a községek önállóságát, így a járási pártbizottságok két tűz közé szorultak: a központi szakirányítás (minisztériumok), továbbá a községi párt és szakmai vezetők egyaránt fölösleges fogaskeréknek tekintették őket.
Azonban az egypártrendszer keretében nem lehetett 160 pártbizottságot megszüntetni, és mintegy 2000 pártalkalmazottat kirúgni. Így született meg az MSZMP KB KAO (közigazgatási és adminisztratív osztály) –án a nagy felismerés. Első lépésként a járási hivatalokat kell megszüntetni, amelyek szakmai információval látták el a járási pártbizottságokat (települési adatok, költségvetés, statisztika, hatósági tevékenység, területfejlesztés, területrendezés, óvoda-iskola fenntartás, stb.). Második lépésben a járási pártbizottságoktól el kell vonni a személyi kérdésekben való döntés jogát (iskola-óvoda-bölcsöde vezetők, stb.) Ezt követően az állami információs rendszerben a község közvetlenül a megyei szakigazgatáshoz küldte az adatokat. A szakmai információtól, és személyi döntések jogától megfosztott, így hatalom nélkül maradt járási pártbizottságok már maguk is egyetértettek a megszüntetésükkel.
A járások megszüntetése 1983-1985 között zajlott le. Az átszervezés ideje alatt adaptálásra került a járások helyett az un. városkörnyéki igazgatás rendszere. (A városkörnyéki igazgatás rendszerét 1975-80 között az ELTE ÁJK Államigazgatási jogi tanszéke, Dr. Madarász Tibor irányításával dolgozta ki). A járási hivatalok feladat és hatáskörét a vonzáskörzetükbe tartozó községek vonatkozásában a többségben a városi tanács szervei vették át, míg a kisebb rész a megyei tanácshoz került.
Aktív résztvevője voltam a „járástalanítást” elvégző és a városkörnyéki igazgatást bevezető központi államigazgatási szervnek, az MTTH-nak (Minisztertanács Tanácsi Hivatala). Magam csak a folyamat közepén tudtam meg: a járási hivatalt csak azért szüntettük meg, hogy megszűnjenek a járási pártbizottságok.
Ennek az átszervezésnek mintegy 4000 ember esett áldozatul: kényszernyugdíjak, lakáseladások, gyerekek más iskolába mennek, házastársaknak másik munkahely kell, jövedelemcsökkenések, ki lesz a főnök?, stressz, stb., stb.
2002-04 között az előző kormány is célul tűzte ki a járási hivatalok ismételt felállítását a régiók feladatainak a kiterjesztésével (területfejlesztés mellett adó-megállapítási és költségvetési újraosztó funkcióval), a megyei önkormányzatok (rendszerváltási hiba) megszüntetésével, települési önkormányzati jogkörök szűkítésével). A járási hivatalok faladat és hatásköre az államigazgatási feladatok ellátása lett volna az okmányirodák technikai bázisán, kiterjesztve azt a községi igazgatási és testületi döntések technikai támogatására. A korabeli ellenzék szakértői nagyjából egyetértettek a megoldással, de amikor a politikusaikra került sor, azok behúztak minden féket. Az ellenzéki politikusok ebben jó partnerre találtak a korabeli kormánypárti parlamenti képviselőkben (akik egyben polgármesterek is voltak)
Így egybesült erővel 2004-ben a kormánypárti egyesek és ellenzéki kettesek közös erővel megfúrták a közigazgatás, az intézményirányítás és a lakossági szolgáltatások reformját.
A jelenlegi kormány, amely ellenzékben mindent ellenzett, most bevezeti újra a járásokat. A járások bevezetését irányító államtitkár-helyettes szakmai felkészültségét már röviden jellemeztem, de az előkészítést végző többi kormánytisztviselő sem tud többet a dologról szakmailag.
Mégis miért kell ismét a járás? A megoldást megint a politikában és a politikusok személyében kell keresnünk.
Az állam egészében egy erőteljes centralizáció és koncentráció folyik. „Minden hatalmat a kormánypártnak!” A járásokkal kapcsolatos szakmai feladat bekerült egy olyan politikai erőtérbe, amelyben a cél az állami túlhatalom kialakítása az önkormányzatokkal szemben. Az államigazgatási feladatok koncentrálása szakmailag még érthető, de iskola fenntartás?
Továbbá…Egy tévedés folytán az országgyűlési képviselők létszámát 200 főre csökkentették, így helyet kell találni a jelenlegi kormánypárti képviselők nagy részének, akik nem lesznek képviselők 2014 után. Kell mintegy 160 „jó hely”, ahol hatalom van, ahol költségvetés van, ahol állami autó és tikárság van, ahol sokat lehet helyi rendezvényekre járni, ahol lehet „valakinek” lenni. Az apparátus majd teszi a dolgát.
Még majd a szép, nagy irodáért folyik majd a küzdelem, mert abban a jelenlegi polgármester lakik. De ha a járás a „főnöke” lesz a polgármesternek, akkor majd csak ért a szép szóból…
2013. január 1-jén újra van a magyar államszervezetben járás. Egy nagy hagyomány folytatódik: egyesek szerint a XIII., mások szerint a XIX. századtól.
Íme így válik egy szakmai eszköz, az államigazgatás területi megszervezése a politika áldozatává. Ugyanaz a szakmai ügy szolgálhat demokráciában és diktatúrában is.
Van még földműves hazánkban, aki még tud szántani és vetni, vagy már csak politikusok vannak?
