A gondolkodás szabadsága és a cselekvés egysége. Ez az a két végpont, amely ma meghatározza a pártok belső demokráciájának az erősségét. Ennek a gondolatnak a jegyében egy sorozatot indítok a jelenlegi pártok belső demokráciájáról. Azonban minden jelenlegi politikai folyamatnak van történelmi előzménye…
A feudalizmus idején a föld tulajdona egyidejűleg a vallás, az állam és a politika kizárólagos birtoklását is jelentette a tulajdonosok (nemesség) és a jogok legfőbb származtatója a király számára. A vallás meghatározottsága egyértelműen megállapítható a „Cuius regio, eius religio” (Akié a föld, annak a vallását követi a nép), továbbá a főkegyúri jog hatásköre (az egyházi vezetők kinevezésének a joga) kit illet. A középkorban a mai értelembe vett állami jogköröket (törvényhozás, kormányzás, bíráskodás) a nemesség nevében a király (császár, főherceg, stb.) gyakorolta. A politika szereplői az egyházi és nemesi kar egyes képviselői voltak, akik időnként véres háborúkat folytattak a trónért, (l: fehér rózsa-vörös rózsa küzdelme), az egyházi és állami tisztségekért (császárság-pápaság harca). A feudalizmusban a demokrácia ismeretlen fogalom volt. Minden jog és kötelesség az öröklés rendje és az erősebb hadsereg révén dőlt el.
A polgári, majd a polgári demokratikus forradalmak európai győzelmei (XVII-XIX. század) után nagyot változik az egyházi, az állami és a politikai hatalom gyakorlás személyi köre. Ennek oka az, hogy a gazdasági hatalmat új társadalmi osztály – a polgárság – veszi át. Megmarad a korábbi föltulajdonosok hatalma is – egyfajta társadalmi kompromisszumként. Vannak kivételek, pl. Franciaország, ahol az ancien regime (a régi földtulajdonos osztály) olyan gyűlöletesen gyakorolta kizárólagos hatalmát, hogy a feltörekvő és dolgozó rétegek kiirtották a nemességet fizikailag is.(Érdemes megfigyelni a párhuzamosan már régebben zajló angol polgári forradalmat, amely során a hatalmában erősen korlátozott király mentsvárat nyújt a francia nemesség egyes tagjainak (l: Vörös Pimpernel), midőn az angol állam berendezkedése már a hatalommegosztás elvére épül, amely a demokratikus állam felépítésnek már fontos eleme. A francia forradalom az egyházi vagyont teljes egészében szekularizálta (államosította, illetőleg más közösségi tulajdonformába adta).
A XIX-XX. században más európai államokban a gazdasági-politikai-társadalmi hatalom váltás a feudalizmus és a kapitalizmus között kevésbé volt drasztikus az uralkodó osztály személyei között. Bár rendszeresen és többeket lenyakaztak, bebörtönöztek, de a többség a volt uralkodó osztályból átmentette vagyoni és kulturális hatalmát a polgárságba. Sőt, a házasságkötések napi politikája révén, a nemesség egy része beivódott (l:dzsentrik) a feltörekvő új hatalomba. Viszont megjelentek az politikai szervezetek a pártok, amelyben Európa-szerte a feudális nemesség, a polgárság és a dolgozó osztályok egyaránt képviselve voltak.
„Demokrácia és köztársaság” a XX. század elejének elsöprő erővel jelentkező gondolatai. Színre lép az értelmiség, amely eddig szolgai szerepkört töltött be a társadalmi fejlődésben és az új század hajnalán vezető szerepet követel és kap a politikai hatalom gyakorlásában és az állami tisztségekben.
Pártok és értelmiség. A XX. század nagy találmányai, amelyek nem tudták megakadályozni az I. és II. világháborút.
A világháborúk kitervelői, végrehajtói és győztesei ismét a feudális maradékok, a győztes polgárság volt. A dolgozó osztályok és az értelmiség milliói véreztek a háborúkban. Az áldozatok százmilliói után Európa joggal gondolta: eljött a néphatalom és a demokrácia gazdasági-politikai-társadalmi rendjének a kialakítási lehetősége. 1945 volt ez a történelmi dátum.
