2014.03.24.
15:15

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kik ellenőrzik a szavazás tisztaságát?

A szavazatszámláló bizottság 3 tagját az önkormányzatok választották ki. Szavazatszámláló bizottságok száma országosan 11 ezer, tehát országosan kb. 33 ezer választott tagja van a szavazatszámláló bizottságoknak.

A választási eljárási törvény eredeti szabálya szerint kötelező volt szavazókörönként 2 tagot delegálni a jelölő szervezeteknek (pártoknak). Hosszas sajtó vita után – a 225 törvénymódosítás egyikeként – a kötelező 2 tag delegálása helyett a törvényalkotó megelégedett a 2 tag delegálásának a lehetőségével.

Múlt pénteken (2014. március 21.) lezárult a delegálási lehetőség a jelölő szervezetek számára.

A 22 ezer delegált szavazatszámlálói helyből a legtöbbet a Fidesz tudta betölteni: 14 ezer tagja lesz a szavazatszámláló bizottságokban.

A kormányváltók 5 pártja 9 ezer helyet tudtak betölteni. Tehát nem lesz a kormányváltóknak mind a 11 ezer szavazatszámláló bizottságban képviselőjük. Sőt, mivel a fővárosi kerületek egy részében 2-2 tagot sikerült delegálni, tehát a kisközségek gyakorlatilag nem lesz képviselete a kormányváltóknak, ezzel szemben a Fidesznek lesz.

A Jobbik mintegy 5 ezer delegáltat tudott megszervezni.

Negyedik helyen – meglepetésre – a Magyarországi Cigánypárt végzett, közel ezer fő delegálttal.

A 18 országos listákból 14-nek és a 13 nemzetiségi listából egyiknek sem lesz képviselője a szavazatszámláló bizottságokban.

A részletes adatokat megtekinthetik:

http://valasztas.hu/hu/ogyv2014/854/854_0.html

Költői kérdés: Ki nyerte meg a logisztikai versenyt?

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia pártok elsőválasztók MSZP 2014 Magyarország Demokratikus Koalíció 2014 abécé választásokra nemzetközi megfigyelés Szavazatszámlálók Modern Magyarország

2014.03.24.
10:24

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Veszélyben a választások tisztasága

 

Veszélyben a választások tisztasága. Az Eötvös Károly Intézet állásfoglalása indokolt.

 

http://www.ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=658

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia közigazgatás kormánypárt jóállam 2014 Magyarország magyar választások története nemzetközi megfigyelés

2014.03.17.
16:01

Írta: Dr. Tóth Zoltán

A parlamenti küszöb kiszórja a kis pártokat

A 7. előrehozott parlamenti választás Szerbiában.

A szerb parlamentek már hetedszerre nem töltötték ki a ciklust. Az előrehozott választáson 19 lista indult. A szavazatok szétszóródtak, azonban az 5%-os parlamenti küszöb miatt mindössze 4 párt, és a magyar kisebbség 8 képviselője jutott be a parlamentbe.

A nem hivatalos előzetes eredményről a Népszabadság tudósít.

http://nol.hu/kulfold/abszolut-tobbseggel-nyert-a-szerb-halado-part-1450469

E szerint a konzervatív Szerb Haladó Párt megnyerte a 250 parlamenti hely több mint felét, 150-t.

 

2 komment

Címkék: választás demokrácia Szerbia külföldi választás

2014.03.17.
12:33

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Szlovákiában második forduló dönt

Szlovákia elnökéről a 2. forduló dönt.

A várakozásnak megfelelően a 2. forduló hoz döntést Szlovákia elnökének a személyéről.

http://tothzoltan.blog.hu/2014/03/15/szlovakiaban_elnokot_valasztanak

Alacsony részvételi arány (48%) és 14 jelölt között szétszóródó szavazatok jellemezték a szlovák elnökválasztást. A legtöbb szavazatot Fico (Irány-Szociáldemokraták) érte el (28%), a második egy függetlennek nevezett vállalkozó, Andrej Kriska lett (24%).

A két legtöbb szavazatot elért jelölt jutott a második fordulóba, amelyet március végén tartanak meg.

A Népszava arról is tudósít, hogy egy újságíró, azért hogy rámutasson a választási törvény egyik gyengeségére, háromszor is szavazott. Most várja, hogy börtönbe zárják.

http://nepszava.hu/cikk/1013996-csalodast-keltett-fico-valasztasi-eredmenye

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia Szlovákia külföldi választás

2014.03.17.
11:51

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Csak az oroszok ismerik el a krími népszavazást

Nem legitim az ukrajnai Krímben a népszavazás.

A Krím félszigeten megtartott népszavazás érvényességét egyedül Oroszország ismeri el. A népszavazásra bocsátott két kérdés az Oroszországhoz való azonnal csatlakozás vagy egy későbbi időpontban való belépés lehetőségét fogalmazta meg. A magas választási részvételt (80%) az orosz nemzetiségűek adták, a krimi tatárok bojkottálták a népszavazást.

Sem az Európai Unió (beleértve Magyarországot is), sem az USA nem ismeri el legitimnek, törvényesnek a népszavazást. Nemzetközi megfigyelők nem vettek részt a népszavazáson.

http://nepszava.hu/cikk/1014007-krim-haboru-vagy-beke

A magyar külügyminisztérium közleménye is illegitimnek tekinti a népszavazást.

http://nepszava.hu/cikk/1013979-kum-illegitim-es-jogellenes-a-krimi-nepszavazas 

 

6 komment

Címkék: demokrácia Ukrajna külföldi választás nemzetközi megfigyelés

2014.03.16.
14:46

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Csalások az ajánlóívekkel

A választási iroda vezetője azt javasolta, hogy aki rendelkezik bizonyítékkal a jelöltajánló ívekkel való visszaélésről, az tegyen feljelentést. Ebből a kijelentésből egyértelműen az következik, hogy a választási iroda semmit nem tesz a visszaélések feltárása érdekében.

Lehet, hogy a választási iroda vezetője javasolta, hogy töröljék a választási csalás tilalmát a választási eljárási törvényből.

A 444.hu cikkét ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe, különösen a választási iroda vezetőjének.

http://444.hu/2014/03/11/igy-lett-orszagos-listaja-zuschlag-ket-partjanak/

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás közigazgatás jóállam 2014 Magyarország magyar választások története

2014.03.15.
21:30

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Szlovákiában elnököt választanak

Szlovákiában lehet, hogy második választási forduló lesz. A Népszabadság cikke „színes” címmel kommentálja az elnökválasztást: huszáregyenruhában is szavaztak egyesek.

http://nol.hu/kulfold/huszarok-is-szavaztak-szlovakiaban-1450327

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia Szlovákia külföldi választás

2014.03.14.
11:13

Írta: Dr. Tóth Zoltán

MUOSZ tiszteletbeli tagja Tóth Zoltán

2577_1_1394792237.jpg_400x226

MUOSZ tiszteletbeli tagja Tóth Zoltán.

Március 15-e alkalmából, a sajtószabadság ünnepén, a Magyar Újságírók Szövetsége tiszteletbeli tagnak választotta Tóth Zoltánt. A képen Vincze Mátyás a MUOSZ tiszteletbeli elnöke köszönti Tóth Zoltánt. A tiszteletbeli tagokat és a díjazott újságírókat a következő linken láthatja és hallhatja:

http://www.muosz.hu/cikk.php?page=mozaik&id=4724&fo=2&iid=0  

 

Szólj hozzá!

Címkék: életrajz Ünnepek

2014.03.12.
14:19

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Már a görögök is...

 

Az olasz egységet ünneplik március 12-én.

Midőn az „olasz egység” ünnepét éltetik és éneklik az olaszok, addig gondoljunk egy percre Garibaldira és az őt támogató magyar katonákra (pl. Türr István), akik kivívták az olasz egységet, majd politikailag félreállították őket: köztársaság helyett királyság lett az államforma.

Az olasz egység megteremtésének másik fontos eseménye az az 1860-ban megtartott népszavazás volt, amelyen az olaszok úgy döntöttek, hogy a közvetlen demokrácia eszközével is megerősítik az olasz egységét. Kár, hogy a népszavazáson hatalmas csalások voltak. A csalásokat az olasz arisztokrácia szervezte és fizette. Mindezt részletesen olvashatják az érdeklődők Lampedusa: Párduc c. művében. http://hu.wikipedia.org/wiki/Giuseppe_Tomasi_di_Lampedusa

A népszavazás hivatalos adatait Hóman Bálintnál olvashatják: „Ilyen körülmények között újabb lehetőségek nyíltak Cavour számára, aki nem soká maradhatott távol az ügyek irányításától. 1860 januárjában ismét miniszterelnök s eléri, hogy a középitáliai államok csatlakozásának kérdését, a Napoleonnal folytatott tárgyalások után, a népek önrendelkezési elvének megfelelő népszavazás döntse el. Toscana és Emilia 1860 március 11- és 12-n 792.577 szóval 15.051 ellen a Szardiniával való egyesülés mellett döntött. Ugyanez volt a szavazás eredménye Bolognában, Modenában, Parmában és Piacenzában. Cavournak e sikere jelentős lépés az Olaszország egysége felé vezető úton. Savoya 130.538 szóval 235 ellenében, Nizza pedig 24.445 szavazattal 160-al szemben, a francia császársággal való úniót kívánta. Szardiniának megérte e területek átengedése III. Napoleon támogatását. A következő mozzanat Nápoly és Szicilia csatlakozása volt.” Forrás: http://vmek.oszk.hu/07100/07139/html/0001/0005/0002/0003/0005-149.html  

 Az egyetemi tannórák hagyományos és szép nyitó mondata: Már a görögök is...És tényleg!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia elsőválasztók Olaszország külföldi választás fogyasztó védd magad! ... és ez nem vicc!

2014.03.10.
16:48

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Pacsirta Rádió - 30 nappal a választás előtt

A szociális otthonokban, idősek gondozóházában, napközikben nem szervezik meg hivatalból az idősek szavazását. Ha egy idős ember szavazni kíván, akkor a gyermeknek, rokonnak vagy ismerősnek kell gondoskodnia arról, hogy mozgóurnával vagy átjelentkezéssel az idős vagy beteg ember is szavazhasson. Erről a témáról beszél Tóth Zoltán a Pacsirta Rádióban 30 nappal a választás előtt – 3 percben.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia 2014 Magyarország 2014 abécé választásokra választópolgár kérdez Pacsirta Rádió

süti beállítások módosítása
Mobil