2015.08.18.
10:15

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Mi a különbség? (3)

Olimpiát rendezni hálás politikai célkitűzés. Az olimpia fogalmát mindenki ismeri, a népnek nem elmagyarázni drága állami pénzen a köztelevízióban. Mindenki tudja, hogy az olimpia nagyberuházásokkal jár, amelyek a gazdasági életet fellendítik. A gazdasági fejlődést sem kell hosszan magyarázni a népnek: munkahely, életszínvonal.

Olimpiát rendezni nehéz dolog. Ugyanakkor a kis országok nagy terveket kovácsolhatnak, ha vannak olyan politikusok, akik a jövőbe menekülés útját választják a szavazatok megnyerésének. Nézzünk egy konkrét példát: egy súlyemelő elhatározza, hogy felemel egy 250 kilogrammos súlyt. A jó politikus azzal kezdi a feladat megvalósítását, hogy bejelenti a sajtónak: 2024-ben a súlyemelő 250 kg-ot fog felemelni. A sajtó azonnal felkapja a hírt, és a nép buzgón helyesel: 9 év van még az edzésre! Egy újságíró kideríti, hogy a kijelölt súlyemelő 2015-ben 50 kg-nál tart, mire a híres politikus azonnal pörölyként csap le a fanyaló újságíróra: 9 év alatt csak 200 kg-ot kell javulni, és a tervekben 300 kg javulás is szerepel! Elérkezik a versenyre való benevezés időpontja 2017-re: a súlyemelő már javult, de a javulás mértékét nem közlik a néppel, mert az titkos. Még csak azt kéne, hogy az újságírók fanyalogjanak, és ezáltal lerontsák a súlyemelő önbizalmát. Egyébként is a 2017-es dátum csak a pályázat beadására vonatkozik, és azt papíron kell teljesíteni, színes és szélesvásznú kampányfilmmel, csinos lányokkal fűszerezve.

2018-ban parlamenti választások lesznek. A választási kampányban nagyon jó eszköz egy győztes pályázatra való hivatkozás lehetősége: lám-lám, az egész világ elhitte, hogy a kis ország súlyemelője 250 kg-ot fog felemelni. Ha netalán nem sikerül a pályázat, és a világ gonoszabb része legyőzi a jót akaró híres politikust, akkor is a kész a kitűnő kampányeszköz: titkos féreg foga rágta el a nagyotemelés lehetőségét! A titkos féreg a magyartalan ellenzék, akik már 2015-ben rágták az igaz magyarokat.

Az olimpia rendezésének a hírelése egy előrehozott választási kampány 2018-ról! A jelenlegi kormányt egyáltalán nem érdekli, hogy lesz-e 2024-ben olimpia vagy sem, hanem egy szavazatszerzési manőverbe kezdett. Az ellenzéki pártok csapdába kerültek már 2015-ben az olimpia szavazásnál a magyar parlamentben. A kormány egy nappal a szavazás előtt adta át az olimpia rendezéséről szóló hatástanulmányt, és az ellenzéki képviselők szétszavaztak. A jelenlegi kormány olimpia rendezést támogató ellenzéki képviselő azt mondta: ő a fejlődésre szavazott. Ezek szerint hamarosan átlép a kormánypártba, mert az ellenzéki képviselők a fejlődés ellen szavaztak!

Egyébként lehetne pályázni az Olimpia rendezési jogára. Ha kormány együttműködne a régió országaival, akkor jelentősebb gazdasági erőt lehetne felmutatni a pályázatban. De hát mit tegyünk, ha a jó magyar kormánnyal nincs jóban a rossz román, szlovák, osztrák kormány.

Lehetne az éves költségvetési tervezésbe belesimítani az olimpia rendezéséhez szükséges költségek egy részét, ha a jó kormányunk együttműködne a rossznak nevezett ellenzékkel. De hát nem működik együtt!

Lehetne az Európai Uniótól kapott pénzügyi forrásokat összeilleszteni az olimpia költségeivel, de mit tegyünk, a jó magyar kormányt üldözi az unió!

Hamarosan megtudjuk a kormánypárti sajtóból, hogy minden magyar olimpiát akar. Aki nem akar olimpiát rendezni az nem magyar. A jelenlegi kormány az olimpiát rendezni nem akaró emberek adóját is az olimpiai előkészületekre, a 250 kg-os súly felemelésre fordítja.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány kormánypárt jóállam 2015 Magyarország Mi a különbség?

2015.08.18.
09:59

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Együtt a menekültekkel: Görögországtól Magyarországig

 Kakuk György magyar újságíró 12 napon át együtt gyalogolt menekültekkel Görögországtól Magyarországig. Az utazás tapasztalatairól rendszeresen beszámolt a Facebokon és az Átlátszó blogján. Az utazásának az El Camino Balkan elnevezést adta.

A Magyarországra való érkezésről itt olvashat:

http://vilagterkep.atlatszo.hu/2015/08/13/a-szerb-magyar-zoldhataron-mindenki-fizetos-igy-ert-veget-az-el-camino-de-balkan/

Aki a kerítésen túl is látni akar valamit, javasolom, hogy olvassa el ezt az írást, és a korábbi 11 beszámolót. Aki csak a kerítésen belül akar kormánypropagandán élvezkedni, annak most mindegy, majd máskor javasolok nekik valamit.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vészhelyzet kormánypárt Emberi kérdések 2015 Magyarország

2015.08.16.
12:59

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Zöldborsós tokány

 

Zöldborsós tokány, hagymás tört krumplival

 

 

 

Bevásárló lista 100 főre 2015 08 16

 

14 kg                     sertés apróhús                                tokányra vágva

 

1 kg                       füstölt szalonna                               nem kell drága

 

3,0 kg                    sertés csont                      alapléhez

 

3,0 kg                    zöldborsó                           lehet fagyasztott is, hüvelyesen 6 kg

 

2 fej                       fokhagyma

 

5,0 kg                    vöröshagyma

 

5 dkg                     őrölt bors

 

0,5 kg                    paradicsompüré              fémdobozos

 

0,5 kg                    zsír

 

1,0 l                       olaj

 

18,0 kg                 burgonya                            csomagolástól függően lehet 20 kg is

 

Opció:                  kovászos uborka

 

 

 

Étel jellege: húsevőknek egytálétel.

 

Étel állaga: az egyes alkotórészek megőrzik önállóságukat, inkább főzelék sűrűségű, mint a leveshez hasonló. A zöldborsó harapható, de nem kemény. A burgonya darabos, részben pürésített.

 

Étel íze: a tokány a pörkölthöz hasonló ízű, de nincs benne pirospaprika, harmonizál a zöldborsóval. A főtt burgonyán átérződik a dinsztelt hagyma jellegzetes íze.

 

Étel színe: a tokány barnás-pirosas színű (pirítástól és paradicsompürétől), a fehér burgonya színét sárgítja az olajon dinsztelt hagyma.

 

Metódus: A dinsztelt hagymát sózzuk és felengedjük egy kevés alaplével. Beforraljuk. A tokányra vágott apróhúst fehér színűre pirítjuk a hagymán. Zsírjára sütjük. Kevés alaplével felengedjük, majd zsírjára sütjük. (Szakaszos pirítás még kétszer.) Paradicsompürével, sóval, borssal ízesítjük. A zöldborsót hozzáadjuk, és alaplével puhára pároljuk az egészet. Beállítjuk az ízeket. A megpucolt és kiskockára vágott burgonyát a maradék alaplével felöntjük egy nagylábasban. Ha kevés az alaplé, akkor vízzel pótoljuk. Sózzuk és puhára főzzük. Ha kész, akkor a levet kiöntjük, száradni hagyjuk a főtt burgonyát. A kiskockára vágott füstölt szalonnát megpirítjuk, majd karikára vágott vöröshagymát ezen a zsíron/+ olajon dinszteljük. A főtt burgonyát és a dinsztelt hagymát összeöntjük. A burgonyát félig összetörjük, de nem burgonyapürét készítünk.

 

Tálalás: alulra a hagymás törtburgonyát, reá a tokányt helyezzük. Nem kell összekeverni.

 

Jó étvágyat!

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország

2015.08.15.
13:29

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaörsi Olvasókör 2015. szeptember 9.

 Meghívó

 a Budaörsi Olvasókör találkozójára

A Budaörsi Olvasókör egy éve, 2014. szeptemberében alakult meg, és minden hónap második szerdáján tartja rendezvényeit a Budaörsi Városi Könyvtárban.

Az Olvasókör célja, hogy lehetőséget adjon az olvasmányélmények megosztására minden érdeklődővel, akik esetleg nem is olvasták az aktuális könyvet. Beszéltünk már Jókairól, Szabó Magdáról, Karinthyról, Örkény Istvánról, Ulickajáról, vendégünk volt Erdős Virág költő, Dr. Bodó Miklós és Ágh Attila professzorok. Spiró György is megtisztelt minket beszélgetéssel.

A nyári programunk „vizes” volt, mert a Sukorói kajak-kenu pályán önkénteskedtünk mozgássérültek számára, majd egy sárkányhajóval száguldottunk a vízben. Augusztusban Krúdy Gyulára emlékeztünk az óbudai Vendéglátó Múzeumban.

Kukorelly Endre író, elfogadta az Olvasókörünk meghívását. A találkozóra a Budaörsi Városi Könyvtárban kerül sor,  (Budaörs, Károly király u. 20.) 2015. szeptember 9-én, szerdán 17 órakor.

Kukorelly Endre regényi közül az Országházi divatokat ajánljuk, de bármit lehetséges Tőle olvasni: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kukorelly_Endre . Várjuk régi és új tagjainkat a találkozóra!

 

Terveink

 

Dr. Dragomán György író, elfogadta felkérésünket egy beszélgetésre.  A találkozóra a Budaörsi Városi Könyvtárban kerül sor, 2015. október 14-én, szerdán 17 órakor. Dragomán írásai közül a Fehér királyt ajánljuk, de bármit lehetséges: http://gyorgydragoman.com/?lang=hu

 

Kerékgyártó István író, BUDAÖRSI lakos, már tervezi, hogy meglátogatja Olvasókörünket novemberben. http://www.kerekgyarto-istvan.hu/fooldal.html

 

Ágh Attila professzort tervezzük ismét meghívni - 2015. karácsonya előtt: Újra Buddha! címmel.

 

Várjuk az Olvasókör tagjainak a javaslatait 2016-ra!

 

Budaörs, 2015. augusztus 15.

 

Filipszky István, könyvtár igazgató                                      Tóth Zoltán, olvasókör vezetője

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs filmszínházirodalom olvasókör 2015 Magyarország

2015.08.12.
12:21

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Meghívó a Budaörsi Olvasókörbe - 2015. augusztus 12.

 

Meghívó

 

a Budaörsi Olvasókör találkozójára

 

A Budaörsi Olvasókör 2014. szeptemberében alakult meg, és minden hónap második szerdáján tartja rendezvényeit a Budaörsi Városi Könyvtárban.

 

Az Olvasókör célja, hogy lehetőséget adjon az olvasmányélmények megosztására minden érdeklődővel, akik esetleg nem is olvasták az aktuális könyvet. Beszéltünk már Jókairól, Szabó Magdáról, Karinthyról, Örkény Istvánról, Ulickajáról, vendégünk volt Erdős Virág költő, Dr. Bodó Miklós és Ágh Attila professzorok. Legutóbb Spiró György tisztelt meg minket beszélgetéssel.

 

A nyári programunk „vizes” volt, mert a Sukorói kajak-kenu pályán önkénteskedtünk mozgássérültek számára, majd egy sárkányhajóval száguldottunk a vízben.

 

2015. augusztus 12-én, szerdán, 17 órakor találkozunk

 

Buday Péter sztárszakáccsal, https://hu.wikipedia.org/wiki/Buday_P%C3%A9ter

 

a Magyar Kereskedelmi Vendéglátó Múzeumban (Budapest, III. ker. Korona tér 1.), a Kéli Vendéglő és Étterem közelében.

 

Belépődíj 800 Ft, nyugdíjasok 400 Ft, Ingyenesen 70. életévét betöltött személy, fogyatékkal élő személy és egy kísérője, közoktatásban dolgozó pedagógus érvényes pedagógus igazolvánnyal.

 

http://www.mkvm.hu/

 

Térkép:

 

https://www.google.hu/maps/place/Magyar+Kereskedelmi+%C3%A9s+Vend%C3%A9gl%C3%A1t%C3%B3ipari+M%C3%BAzeum/@47.538689,19.0432167,15z/data=!4m2!3m1!1s0x0:0x3ea55dac87d2818a

 

Terveink

 

Kukorelly Endre író, elfogadta az Olvasókörünk meghívását. A találkozóra a Budaörsi Városi Könyvtárban kerül sor, 2015. szeptember 9-én, szerdán 17 órakor. Kukorelly Endre regényi közül az Országházi divatokat ajánljuk, de bármit lehetséges: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kukorelly_Endre

 

Dr. Dragomán György író, elfogadta felkérésünket egy beszélgetésre.  A találkozóra a Budaörsi Városi Könyvtárban kerül sor, 2015. október 14-én, szerdán 17 órakor. Dragomán írásai közül a Fehér királyt ajánljuk, de bármit lehetséges: http://gyorgydragoman.com/?lang=hu

 

Kerékgyártó István író, BUDAÖRSI lakos, már tervezi, hogy meglátogatja Olvasókörünket novemberben. http://www.kerekgyarto-istvan.hu/fooldal.html

 

Ágh Attila professzort tervezzük ismét meghívni - 2015. karácsonya előtt.

 

Várjuk az Olvasókör tagjainak a javaslatait 2016-ra!

 

Budaörs, 2015. július 19.

 

Filipszky István, könyvtár igazgató                                      Tóth Zoltán, olvasókör vezetője

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv olvasókör 2015 Magyarország

2015.08.12.
09:03

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Mi a különbség a közfoglalkoztatás és a közmunka között?

 

Mi különbség a közfoglalkoztatás és közmunka között? Az első fogalom mögött 2005-ös, a második mögött 2010-es kormány- és pártpolitika áll.

Szakmailag nincs különbség a szocialista kezdeményezésű közfoglalkoztatási program[i] és fideszes közmunka program[ii] között. Aki nem hiszi, az járjon utána a lábjegyzeteknek.

A szocialista és fideszes kezdeményezés szakmai lényege ugyanaz: munkanélküliek számára pénzügyi támogatás nyújtása – konkrét munkavégzés alapján – az önkormányzat szervezésében állami finanszírozásból.

A fordulat az Alkotmánybíróság azon korábbi döntésével való szembefordulást jelentette, hogy a „segély nem köthető munkavégzési feltételhez”. Időben elsőként a szocialisták, majd egy ciklus (4 év) után a fideszesek ellene fordultak az Alkotmánybíróság korábbi politikai – nem szakmai - jellegű döntésének. A költségvetési szűkösségből, továbbá a munkanélküliséget a munkátlanság társadalmilag és pszichológiailag romboló hatásait gyógyítandó módszerként gondolták kialakítani az új állami eszközt a különböző politikai színű kormányok.

Ellentététes politikai és társadalmi célok álltak az azonos szakmai indíttatású jogszabályok mögött. A szocialisták a közfoglalkoztatással a hátrányos helyzetű kistérségek (pl. Borsod, Szabolcs, Baranya, Zala megyéken belül) teljes munkanélküliséggel sújtott községi lakosságát akarta közmunkához és ezáltal jövedelemhez juttatni. Fidesz nyilvánossá tett célja - ezen deklarált célon túlmenően - a kis- és középvállalkozások (magyarán a privátcégek) olcsó munkaerővel való ellátása volt. A Fidesz az első perctől kezdve jogszabályilag azt deklarálta, hogy a saját klientúrájának a cégei állami pénzből, önkormányzati szervezésben, közmunkásokat kapnak, akik magánhasznot termelnek az érdemdúsak cégei számára.

A szakmaiság álarca mögött a fideszesek kiterjesztették új területekre is a közmunkát[iii], amely már nyilvánvalóan az értelmiségiek legyalázását szolgálta: a kulturális szolgáltatásokra kiterjesztették akaratukat: aki eddig közszolgálati munkaviszonyban volt, az lehet közmunkás. A szavak hasonlósága megtévesztő lehet a politikában járatlan emberek számára. De, aki tegnapig közalkalmazott volt, mától pedig a polgármester döntése alapján közmunkás, abba az emberbe belevág a menkő! Itt már mindent lehet?

Ne legyünk szemérmesek a fideszesek társadalmi-politikai titkos céljainak a nyilvánosságra hozásában: 1,4 millió szavazó áll a saját oldalukon, akik gazdagok, hatalmasok, a másik oldalon megelégszenek 6 millió közmunkással, akik nem mennek el szavazni. A maradék 600 ezer ellenszavazó pedig nyugodtan igazolhatja a külföldiek számára, hogy szabad a választás: 5 ellenzéki párt közül bármelyikre szavazhatnak.


 

 

Szólj hozzá!

Címkék: pártok kormánypárt MSZP Népszava 2015 Magyarország Mi a különbség?

2015.08.11.
10:46

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Csillaghullás

A mai napon a legsűrűbb az éjszaka jól látható csillaghullás. Információink szerint a mai keddi csillaghullás után még szerdán és csütörtökön is érdemes az éjszakai égi tüneményt nézni. Ügyeljünk arra, hogy a közvilágítástól távolabb, egy sötétebb helyről nézzük a csillaghullást. A szakértők szerint a mai éjszaka az újhold nem zavarja a csillagnézőket.

Petőfi Sándor is kedvelte a csillagokat, és Erzsikét is. A négyökrös szekér c. versében a következőkről tájékoztat minket a költő:

’Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:
„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.’

A versben balladai homályban marad, hogy miután csillagot választottak, azután mi történt Petőfi és Erzsike között. Tény, hogy Petőfi Szendrey Júliát választotta feleségének.

 

Szólj hozzá!

Címkék: filmszínházirodalom 2015 Magyarország Rádió Bézs

2015.08.06.
10:28

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Fény az alagút végén

A Szabadság és Reform Intézet konferenciát rendezett a hatalomváltás lehetséges módozatairól.

Bokros Lajos bevezetője (video 1-7 perc) után Kajdi József vette át a konferencia elnöklését. Az első előadó Tóth Zoltán (videó 7-31 perc) volt, aki a „Demokratikus pártok nélkül nincs demokratikus állam” címmel tartott beszédet. A további előadók Somogyi Zoltán, Somogyvári István és Béndek Péter voltak (videó 31 perc- 1 óra 45 perc). Ha van ideje, akkor KATT az alábbi linkre:

https://www.youtube.com/watch?v=hzhTc62cDfo

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás videó demokrácia rendszerváltás közigazgatás kampányfinanszírozás kormánypárt előválasztás elsőválasztók Európai Unió Bokros jóállam Szabadság és Reform Intézet Alkotmány Alaptörvény magyar választások története Szavazatszámlálók 2015 Magyarország

2015.08.05.
10:50

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kacsamáj zsírjában

 

Sült kacsamáj  

Spóroljunk egy kicsit! A vicc szerint az apa megszidja a fiát, hogy keveset spórolt. A fiú megsértődik, hiszen villamos helyett gyalog jött haza, és megspórolta a villamos jegy árát! „Miért nem egy taxi helyett jöttél haza gyalog!” oktatja fiát a spórolós apuka.

 Nos, mielőtt megvásároljuk a kacsamájat, látogassunk el valamely turista centrumba és tekintsük meg távolról a díszes üvegbezárt hízott libamájat zsírjában. Miután elrettentünk az ártól, akkor látogassuk meg valamely nagy piacnak az árudáját, ahol libamájat nyersen árusítanak, már mérsékeltebb áron. Még legalább egy baromfiboltba látogassunk el, amely csirkéket, libát és kacsákat árul, hogy megnyugodjon a lelkünk: mi olcsón is tudunk jó kacsamájat vásárolni, testzsírral (hájjal) együtt. 20 dkg kacsamájra vegyünk ugyanannyi hájat, továbbá egy-egy vöröshagymát, almát és 1 dl tejet. Minden további 20 dkg májra ugyanilyen mértékben vegyük a vöröshagymát, az almát és a tejet is. Ha otthon elfogyott a só, akkor azt se felejtsünk el venni!

A friss kacsamájról levágjuk a hentes mulasztása miatt ottmaradt lebernyegeket, kilógó ereket. A fagyasztott kacsamájat nagyon lassan olvasszuk fel, ha lehetséges, akkor előző este tegyük át a hűtőszekrény enyhe részébe.

A májat beletesszük a tejbe. Miért? Azért, hogy az esetleges vérmaradvány kiázzon a májból, továbbá, hogy kevesebb ideig kelljen sütni a kacsazsírban a májat.

Amíg a máj ázdogál, addig kisütjük a hájat. Egy a tej mennyiségéhez képest ötszörös méretű lábosba egy kevés vizet öntünk. (Erre azért van szükség, hogy amíg a háj nem enged zsírt, addig a víz forrjon, és ne szenesedjen a háj alja.) Beletesszük a hájat és lassan melegítjük. Rendszeresen kavarjuk. (Ha odaégettük, akkor elmegyünk, és új hájat vásárolunk.) A háj gyakorlatilag eltűnik a sütés végére.

A kész zsírba beletesszük a májakat, továbbá a kiskockára felaprított hagymát és almát. Borsozzuk. Megsózzuk!

Városi legenda, hogy a májakat tilos sózni! A tilalom csak a négylábú állatok májára vonatkozik, a kétlábúakra nem!

Csendesen sütjük a kacsamájat az almával és a hagymával. A sütés végét az jelzi, hogy kettévágunk egy májat, és a közepe nem rózsaszínű, hanem világosbarna. Ekkor egy dl tejet hozzáöntünk a csendesen sülő májra és feljebb kapcsoljuk a tüzet. Akkor kész a sütés, ha a zsír újra aranysárgás-barna színű és átlátszóan tiszta lesz.

Az étel jellege: húsevőknek készült, nem vegetáriánusoknak.

Az étel állaga: a máj puha, majdnem kenhető, a zsír tiszta, folyékony, de nagyon könnyen fagyasztható és olvasztható. Az alma és a hagyma darabos, de kenyérre kenhetően puha.

Az étel íze: a máj jellegzetes ízű, zsíros érzést kelt a szájban, amelyen érződik a savanykás alma és a fehér bors íze, harmonikusan.

Az étel színe: a máj barna-sötétbarna színű, a zsír aranysárga-barna, átlátszó folyadék. A zsír kihűtött állapotban élénksárga és szilárd halmazállapotú.

A köretnek ne szabjon határt a fantáziánk! Fehérkenyérrel és kovászos uborkával, vagy hideg lecsóval, vagy nyers paprikával és paradicsommal, vagy erőspaprikával és rozskenyérrel, vagy feltétként főzelékre, vagy szendvicsbe mustárral is lehetséges enni.

Jó étvágyat!

 

(Fotó: kacsamáj hideg lecsóval) 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

2015.08.04.
09:39

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Rádió Bézs: Hallgatók főzték!

 

2015. augusztus 4-én, kedden, 13-14 óra között „Mit főzzek? Válassz!” A fakanálnál Tóth Zoltán

 

 A műsor Balázs Béla, írótól származó idézettel indul, majd Buday Péter, sztárszakács következik. Bátri Mária, dietetikus tanít minket a Gyógyító ételekre. Benke László olimpiai bajnok séffel beszélgetünk, és „Kedden gondoljunk a hétvégére!”  Kiss Katalinnal zárjuk műsorunkat.

(A fotón jobbra Kiss Katalin, szemben Bátri Mária.)


Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

süti beállítások módosítása
Mobil