Felszállt a fehér füst (amivel a XX. században a korábbi harangszó helyett jelzik az új pápa megválasztását). Ferenc pápa halála után a 135 választó kardinális – a Konklávé, vagyis zárt tanácskozás - meglepő gyorsasággal választotta meg a 69 éves Robert Francis Prevost kardinálist új, 267-ik pápaként.
Hadd foglaljam össze egyetlen paragrafusban, amit az új pápáról tudunk, s amit az Olvasó is nagyrészt ismerhet a sajtóból. Prevost, aki a XIV. Leo nevet vette fel, az első amerikai pápa. Annak idején a pennsyilvániai Villanova Egyetemen fokozatot szerzett matematikából majd a chicagói Katolikus Teologiai Unio teológiai diplomáját nyerte el. XIV. Leo meglehetősen “globalizált” pápa. Anyja spanyol eredetű és könyvtárszakos diplomát szerzett. Két nagynénje apáca. Édesapja, akinek olasz és francia etnikai eredete van, az amerikai haditengerészetben szolgált a II. világháború idején majd iskolai tanfelügyelőként dolgozott. Az új pápának két állampolgársága van, amerikai és perui, és öt nyelven beszél. Misszionáriusként, majd mint püspök hosszú éveken át dolgozott Peruban. A pápák névválasztásának mindig jelentése van, jelzi az új pápa elkötelezettségét és beállítottságát. Az első hét Leo pápa a X. századig, majd a következő hét az azóta eltelt tíz évszázadban vezette a katolikus egyházat. XIII. Leo a XIX. század végén a katolikus szociális gondolat egyik uttörője volt. 1891-es Rerum Novarum enciklikája a munkások jogait fogalmazta meg a kibontakozott kapitalista rezsimben. Ez előrevetíti, hogy az új pápa, követve elődjét, Ferenc pápát, politizáló egyházfő lesz.
E ponton érdemes röviden visszatekinteni a pápaság történetének néhány legfőbb mozzanatára. A pápaság felemelkedése az I - XIII. századig nyúlik vissza a Szent Péter, az első pápa, és VIII. Bonifác XIII. századi pápasága közé. A pápaság katonai ereje jelentős volt a VIII. és XIX. századok között. VIII. Bonifác nyilvánította magát minden ember vallási és politikai uralkodójává. IX. Leo és VII. Gergely pápák nemcsak szellemi, hanem világi politikai vezetőknek is tekintették magukat, s a pápai hadsereg nem kevesebb, mint harminc háborúban vett részt. A pápaság és a katolikus egyház morális tanításával jelentős szerepet játszott az emberi társadalom fejlődésében, a társadalmi együttélés normáinak kialakításában.
Ennek ellenére a pápaság történetének néhány epizódja különlegesen botrányos volt. Ezek közé tartozott VI. István pápa IX. századi pápaságának az a bizarr epizódja, hogy exhumálva elődjének holttestét a sírjából posthumus bírósági tárgyalást kezdeményezett ellene. IX. Benedikt pápa botrányos módon eladta a pápaságot. XII. János pápa akit 18 évesen választottak pápává a lateráni palotát a szerencsejátékok, szexuális botrányok, hatalmas lakomák kétes színhelyévé változtatta.
A botrányok sorában kell említeni a női pápa történetét is. Egy XII-ik századbeli francia szerző írt egy ‘Johanna papissa’ mainzi származású női pápáról, aki férfiként lépett fel és a IX. században IV. Leo és III. Benedek között két évig és hét hónapig ült a pápai trónon, s egy lateráni körmenet közepette földre esett és gyermeket szűlt. Furcsa bizonyítékként emlegetik, hogy a lateráni bazilikában található egy egykori pápai trón (Sella stercoraria), melynek a közepén nagy lyuk van. Az új pápai jelöltnek a kínos gyermekszűlési epizód után állítólag erre kellett ráülnie hogy ott segédlelkészek alulról megvizsgálják. Ennek eredményét “habet” (van neki), vagy “mas nobis nominus est” (a választottunk férfi) kiáltással jelezték.
A XV-XVII. századokban a pápaság nemcsak vallási, egyházi hatalom volt, hanem világi hatalom is. A pápai állam Nápolytól Velencéig Észak-Olaszország világi ura is volt. Bár a két világháború közötti évtizedekben ez már a multé volt, a pápaság nem kis politikai szerepet játszott, ami bizony nem volt dicsőséges. Olasz fasiszta naggyűlések gyakran egyházi szertartással kezdődtek. XI. Pius pápa együttműködött Mussolinival, akit Isten küldöttjének nyilvánított. Utódáról, Eugenio Pacelliről, vagyis XII. Pius pápáról, aki 1939 márciusa és 1958 októbere között ült a pápai trónon, 1999-ben “Hitler pápája” címmel jelent meg könyv az angol John Cornwell tollából. Carlo Falconi 1965-ben “A pápa hallgatása” cimmel írt könyvet XII. Piusról. A legkevesebb, amit mondani lehet róla, hogy a legkritikusabb időkben működése rendkívül ellentmondásos volt. II. János Pál pápa “Emlékezünk”című levelében bírálta a Vatikán “múltbeli hibáit” és a második Vatikáni Tanács ülésén elitélte az antiszemitizmust.
Manapság a pápai hatalom már nem igazán politikai, inkább morális hatalom. Nem feledkezhetünk meg azonban valóságos pénzügyi-vagyoni hatalmáról sem. A most elhúnyt Ferenc pápa egyik szentmiséjén mondta, hogy “Az egyház legyen alázatos, szegény, és bízzék az Úrban”. Arról beszélt, hogy a szegénység az első a nyolc boldogság közül, valamint, hogy az egyház valódi gazdagságát a szegények jelentik, nem pedig a pénz vagy a világi hatalom. Hát igen. Ha a szegénység az első helyen áll a boldogságok között, akkor nyilvánvaló, hogy a katolikus egyház nem törekszik a földi boldogságra.
A 2010-es években a Vatikan évi jövedelme meghaladta a 300 millió dollárt. A hívők tömegeinek befizetései a jövedelem két-harmadát biztosítják. Ami a fejenkénti nemzeti jövedelmet illeti, az a világ 200 országa között a 18-ik helyre emeli a Vatikánt. Mivel a Vatikán lakossága mindössze 800 ember, a jövedelem fejenként kereken 366 ezer dollárt tesz ki, ami a világ leggazdagabb országává teszi a pápai várost. A pápaság valódi gazdagsága azonban felmérhetetlen. Ki tudná megmondani, mennyit ér a Sixtus kápolna Michalangelo plafon- és fal-festményeinek tömegével? A pápaság ingatlanokban mérhető birtokát 4 milliárd euróra becsülik. A Vatikán Bank 5.5 milliárd dollár vagyonával és közel 13 ezer kliensével maga is a gazdagság fontos tényezője.
Mindezzel együtt a pápaság elsősorban erkölcsi hatalom. S nem is csak a keresztény világban, mely önmagában is 2.6 milliárd embert számlál, s naponta több mint 80 ezer fővel, éves színten 30 millióval növekszik. A 267-ik pápa, XIV. Leo a világ egyik eminens erkölcsi hatalma. Az új pápa személyisége és eddigi pályafutása alapján joggal bízhatunk benne, hogy jól fog élni erkölcsi hatalmával.
