In memoriam Vágó István
Úgy ismertük meg, hogy a Tv képernyőről sziporkázott a kvíz kérdésekkel és kommentekkel. Már előre vártuk, hogy mikor lesz „Vágó”, mert garantált volt a jókedv és a szórakoztatás. Még akkor is szellemes volt, ha rosszindulatú játékvezetőt kellett alakítania. El tudta hitetni a nézőkkel, hogy ő minden kérdésre tudja a választ, bár ezzel egyidejűleg azt is tudtuk, hogy kvízkérdést író tudorok dolgoznak a Tv műsornak.
Már túl voltunk mind a ketten életünk delén, amikor személyesen is megismerkedtünk egy társaságban. Igazi „társasági ember” volt, ahogy belépett az ajtón egy perc múlva már ő volt a központban, szellemes beszólásai, megjegyzései, viccei mindig élesek voltak, de nem volt bántó soha (bár aki meg akar sértődni, annak bármi megteszi). Sasszemmel figyelte a közéleti szereplőket, minden apró tévedést szóvá tett, minden helyesírási hibára reagált, minden apró botláson nevetni és nevettetni tudott.
Véletlenül ismertem meg a Favágó együttest, amelynek a vezetője volt. Egy benzinkút melletti étteremből kihallatszott a zene, és gondoltam benézek, hogy kik zenészkednek. Meglepetéssel láttam, hogy egy gitár lóg a nyakában és nem csak imitálja, hanem ténylegesen játszik a zenekarban. Attól kezdve már tudtam, hogy a Favágó-k csapatának aktív részese, és kifejezetten tetszett a zenéjük.
Életünk alkonyán ő már elment. Olvasom a róla szóló visszaemlékezéséket, nekrológokat. Olvasom azt a hírt is, hogy az MTVA archivumában egyetlen fénykép van, amely őrzi az emlékét, minden mást kitöröltek. Kisstílű irigyek. Mi azonban sokan nagyon-sokan őrizzük az emlékét, a jóízű nevetésének a hangját, a derűs mosolyát, és a sok-sok okosságot, amit Tőle kaptunk!
Köszönöm az életnek, hogy ismerthettem Vágó Istvánt!
