2022.03.01.
20:23

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Orosz háború a békés Ukrajna ellen

Tóth Zoltán: az igazság az ellenzék oldalán van

HírKlikk2022. március 1. 13:26

Alig egy hónap van az országgyűlési választásig. Már elkészültek a pártlisták, sőt, a sorrendjüket is kisorsolták. Minderről Tóth Zoltán választási szakértő beszélt a Klikk FM Politikai Nagyító című műsorában.


Az orosz-ukrán háború várhatóan nem befolyásolhatja a magyarországi választást – mondta a szakértő. „Természetesen azonban minden háború kiterjedhet további területekre is, ezért a lehetőségét nem lehet kizárni” – tette hozzá. Viszont háborús helyzet miatt Magyarországon az utóbbi másfél évszázadban választás még nem maradt el.

Azt persze nem lehet feledni, hogy a járványügyi helyzet miatt „a magyar kormány feljogosította magát arra, hogy ne lehessen helyi népszavazásokat és időközi választásokat tartani. Ez a tilalom azonban érdekes módon nem terjed ki az országos népszavazásra.”



A szakértő szerint a nemzetközi közvélemény is azt várja a magyar kormánytól, hogy az országgyűlési választás rendben megtörténjen. Bár a halasztás elvi lehetősége nem kizárt, ami a jelenlegi mandátumok egy-két évvel történő meghosszabbítását jelentené, de ennek életbeléptetését jelenleg kizártnak tartja. „Politikailag nem tartom lehetségesnek a választások elmaradását.”

Arra a kérdésre, hogy a fegyveres konfliktus vajon kinek segíthet, a kormánypártoknak vagy az ellenzéknek, Tóth Zoltán bölcsen annyit válaszolt, hogy „a háború az embereknek árt. S mindenki, aki ellenzi a háborút, erkölcsi kötelezettségének tesz eleget.” Az mindenesetre Orbánék álságosságát leplezi le, hogy miután eddig „Putyin szekerét tolták, most hirtelen, a nemzetközi környezet nyomására politikát változtatnak, de ezek szerintem üres szavak. Az igazság az ellenzék oldalán van.”

A választással kapcsolatos részletekre térve, Tóth Zoltán szerint megoszlanak a szakmai vélemények arról, milyen jelentősége van a pártok szempontjából a szavazólapra kerülés sorrendjének. „A többség úgy véli, hogy a sorrendnek nincs hatása a végeredmény kialakulására. Egy nagyon fontos dologra azonban felhívnám a figyelmet. Mindez kihathat a választási eredményre azok esetében, akik nem túl tudatosan szavaznak, miután az országos kisebbségi önkormányzatok és a pártok együtt szerepelnek a szavazólapon.” Ezen 18-19 induló közt elveszhet a hét politikai párt a figyelmetlenebb szavazó számára. Ennek kisilabizálása türelmetlenséghez, s így könnyebb tévesztési lehetőséghez vezethet. „Ez a bizonytalanokat és tájékozatlanokat kifejezetten megzavarhatja” és nem mondható, hogy mindez csak egy adminisztrációs figyelmetlenség műve.

Tóth Zoltán szerint az sem véletlen, hogy az egyéni és a listás szavazólapok mellé a választó egy harmadikat, a népszavazásról szólót is kézhez kapja. A szakértő álláspontja az, hogy a Fidesz ezt a népszavazást is pártpolitikai megfontolásból tette be a választás napjára, további zavarokozás reményében. Viszont az ellenzéki stratégiai megfontolás szerint ezen kérdések „kiikszelésével” érvényteleníthető a kormány szándéka.

„A választók kezében április 3-ig az a lehetőség megvan, hogy aki esetleg nem a lakóhelye szerint kíván szavazni, az igazolással voksoljon másutt. A pártok számára most nyílik meg az a lehetőség, hogy a hátralévő szűk időben némileg kiegyenlítettebb kampányt folytathassanak a Fidesszel szemben még akkor is, ha a Fidesz pártpolitikáját kormányzati pénzekkel támogatták eddig is a kampányban” – nyilatkozta Tóth Zoltán választási szakértő a Klikk FM adásában.

Forrás: Hírklikk

4 komment

Címkék: választás Oroszország Ukrajna 2022 országgyűlési választás 2022 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr417769198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2022.03.02. 08:06:49

Az ellenzék vezetõ ereje a DK, akinek a vezére míg hatalmon volt fényesre nyalta Putyin hátsóját, és aki anno elindította Paks II-t. Csak a kibicnek semmi sem drága, a pincsikutya is bátran ugat az oroszlánra a ketrec túloldaláról. Pláne, hogy abban a nyugodt tudatban mondhat ma is hülyeségeket az ellenzék, hogy a következõ 4 évben sem fog kormányozni nekik.

midnightcoder2 2022.03.02. 08:12:34

Amúgy ebben a mûfajban Fletó volt az egyik csúcs, õ olyan lelkesen harcolna az ukránok ellen, hogy az ember tényleg megsajnálja hogy nem tud kibontakozni. Igazán adhatna neki Orbán egy Kalasnyikovot meg egy terepjárót és elengedhetnénk az ukrán határon. Nagy nyereség lenne az ukránoknak is, meg nekünk is. A másik agyhalott a témában a Mi Hazánk a NATO-ból kivonulással.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2022.04.01. 15:04:00

@midnightcoder2: Hazudsz, fideszes, mint mindig! Egyrészt a szoci kormány sosem nyalt Putyinnak, sosem képviselte az ő érdekeit Magyarország és az EU érdekeivel szemben, másrészt pedig Paks 2-t ugyan elkezdték akkor előkészíteni, de szó nem volt arról, hogy annak az amúgy is szar orosz változatban, katasztrofális (de Putyin és Orbán köreinek nyilván nagyon kedvező) orosz hitellel kellene megvalósulnia.

Rodney_2 2022.07.20. 03:04:10

@bm613:
Hazudsz DK propagandista, mint mindíg :)
süti beállítások módosítása