„Hiszek abban, hogy a rossz döntéseknek legalább töredékét sikerül módosítani, és lehet nevelni a fiatalokat arra, hogy a jövőben is érdemes küzdeni közös kincsünkért, az épített és természeti örökségért” (Ráday Mihály)
79 éves korában elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, számos városvédelemmel foglalkozó könyv szerzője, épített örökségünk megőrzéséről szóló műsor készítője, Budapest díszpolgára. Ráday Mihály halálhírét a családja közölte.
A Budapesten született Ráday a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendező-operatőrként, illetve az ELTE-n művészettörténészként végzett. Édesapja a neves színész, Ráday Imre volt, édesanyja, Ferda Erzsébet Magdolna divatszalont vezetett. Három gyermeke, két unokája van.
Ráday a hatvanas évektől kezdett dolgozni a Magyar Televízióban, és miközben több ismert műsor rendezője vagy operatőre volt (Mi újság Pesten?, Keménykalap és krumpliorr, Bánk bán, Tudós nők vagy a Horváték című Csáth Géza-adaptáció), az igazán legendás alkotása, amiről egy ország ismerte meg, a 30 éven át futó Unokáink sem fogják látni… (avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát) című városvédelemmel,
műemlékvédelemmel foglalkozó műsora, amelynek ötletgazdája, szerkesztője és házigazdája is volt.
Saját elmondása szerint a műsor ötlete úgy jött, hogy a Bánk bán című tévéfilmhez kerestek helyszínt, de mindenhol lepusztult műemlékeket találtak, így aztán végül egy ausztriai vár lett a forgatás helyszíne. A később évtizedekig futó műsorral nemcsak a még megtalálható értékek bemutatása volt a célja, hanem az azok védelmére való felhívás is. A műsorból könyvek is születtek, amikben Ráday azt is bemutatja, milyen hatása volt egy-egy adásnak, illetve mi lett az ott bemutatott épületek, műemlékek sorsa.
Ráday 2001-ben megjelent Városvédőbeszédek című könyvének ajánlójában Göncz Árpád így írt róla: „1980 óta Budapestet – sőt, jószerivel az egész országot – Ráday Mihály szemével látom. Nem csak azt, amit (…) »unokáink sem fogják látni« jóslattal címkéz, hanem azt is, amit országjáró útjaimon már jómagam is azzal a kimondatlan gondolattal idézek: vajon látta-e Ráday? Írt-e róla Ráday? Ami mögött ott bujkál a remény?”
A legendás műsort 30 év után, 2010-ben szüntette meg a televízió új vezetése. A megszűnés körülményeiről maga Ráday nyilatkozott úgy, hogy az okok számára sem voltak világosak, vele senki sem beszélt azokról. Saját elmondása szerint az akkori ügyvezető nyugdíjba szerette volna küldeni, de a műsor folytatásáról még egyeztetést ígértek neki, ez azonban végül elmaradt. Hiába írták alá több ezren azt a petíciót, amit a műsor folytatásáért indítottak.
Műsorának kezdeti éveire esnek országszerte a helyi városvédő szervezetek megalakulása is, így például a Budapesti Városvédő Egyesület, amelynek elnöke is volt Ráday. Ezt 1982-ben alapították, majd 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, 1991-ben pedig a művészi értékkel bíró sírok, emlékhelyek felkutatásával, megóvásával foglalkozó Nemzeti Panteon Alapítványt. „Mindig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy legyen egy olyan biztos civil, ”társadalmi munkás„ háttér, amire az éppen aktuális kormányzat szakmailag is támaszkodhat, ha az ország kulturális örökségének védelméről komolyan gondolkozik” – mondta erről a munkáról tavaly a Hvg.hu-nak adott interjújában.
Ráday politikában is részt vett: Országgyűlési képviselő volt 1990 és '94 között az SZDSZ színeiben, emellett tagja volt a Fővárosi Közgyűlésnek 17 éven át, ahol komoly szerepe volt a műemlékvédelem kialakításában, a helyi értékvédelmi rendelet megalkotásában, és több műemlékvédelmi, felújítási projekt megszervezésében. „Megszerveztem az Andrássy út kandelábereinek, a Szabadság híd, majd a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, a Clark Ádám téri mozaik címer helyreállítását, elindítottam Róth Miksa egykori házának emlékházzá, múzeummá alakítását” – írta többek között a munkáiról.
Munkásságáért rengeteg díjjal tüntették ki élete során. Megkapta a Balázs Béla-díjat, 1996-ban a Kossuth-díjat, 2005-ben a Táncsics Mihály-díjat, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét többek között.
Ráday Mihályt sokan, sok helyen méltatták a műemlékvédelemben, az örökségvédelemben folytatott kitartó munkájáért, harcáért; azért a kitartásáért, ami élete utolsó éveiben sem hagyott alább, legyen szó a Várban történő átalakításokról, a Kossuth tér felújításáról. Vagy épp a Liget-projektről, ami ellen határozottan szólalt fel többször is („Normális város nem épít a közparkjába új épületeket, hanem a parkot rendben tartja.”). De pár éve még egy interjú időpontját is hosszasan kellett szerveznie a Népszavának, hiszen – ahogy Ráday fogalmazott – „egy csomó szervezet elnöke, társelnöke, alelnöke vagyok társadalmi munkában”.
„Munkám során számos eredményt értem el határon innen és túl. Ennek látható, kézzelfogható nyomai vannak a józsefvárosi Róth Miksa emlékháztól kezdve a Gresham palotán át a kézdivásárhelyi napfényműteremig. Évtizedekig úgy érezhettem, hallgatnak rám. Most nem hallgatnak, tehát lelkesen éneklem, hogy ”Ne vágj ki minden fát, legalább néha-néha lazíts egy félórát… te ott fenn a magas létrán„. Igen, meggyőződésem, hogy an nak, aki a magas létrán ül, akitől minden ered, igenis lehet és kell kérdéseket föltenni, lehet ellentmondani” – mondta 2016-ban.
