Mínusz harminc

1988-ban bevezették a világútlevelet! Az emberek Budapesten a Duna partig álltak órákig sorban, hogy a hőn áhított szabadság okmányhoz hozzájussanak. Azonban a többség a világútlevél birtokában sem utazott sehova, mert a nem volt pénze az utazáshoz. De olyan jó volt tudni, hogyha akarok, akkor bárhova elutazhatok. Igaz, hogy a világ országainak a többségébe  még sem lehetett beutazni – nem csak azért, mert a pénznek (valuta) híján voltunk, hanem azért mert, beutazási vízumot sem adtak olyan könnyen, minimum hetekbe, de inkább hónapok tellett egy jó országba vízumot kapni.

A szabadság érzése volt a fontos 1988-ban. Az évek múlásával azonban a valuta szabályok is enyhültek és a társadalom tehetősebb része belevágott a külföldi utazásba. Azonban a fránya vámszabályok nem ettek lehetővé, hogy a lakosság által a legkívánatosabbnak tartott tartós fogyasztási cikkeket külföldről behozza, mert itthon nagyon magas vámot kellett fizetni. De a lakossági furfang túljárt az alacsonyan repülő hatóságok eszén! Mivel a szabad vámtételek személyre voltak megállapítva, ezért a tartós fogyasztási cikkekért kiutazó családi delegációba bevették a nagypapát és nagymamát, és máris lehetett a kocsi tetejére szerelt csomagtartón mosógépet, hűtőszekrényt, fagyasztóládát hozni, belül pedig a kalaptartón elfért két videó készülök, az egyik a családnak, a másik eladásra.

A bevásárló turizmus máig megmaradt, csak most már nem magyarok járnak külföldre, hanem az euróért vásárolnak nálunk fogyasztási cikkeket.

A korabeli kormányok azonban nem számoltak azzal, hogy a kiutazó magyarok tömegei nem csak vásárolnak, hanem látnak is nyugaton. Mégpedig olyat látnak, amelyeket itthon nem láthattak: kátyú mentes utakat, rendben tartott falvakat, csinos kisvárosokat, kultúrát környezetet, a virágos kerítéseket. A korlátlan pénzköltési lehetőségek pedig nagyon vonzóak voltak a hiánygazdálkodás megszokott itthoni rendszere után: ha pénzed van, akkor sem kapsz érte semmit!

Nem volt Magyarország és a szomszédos országok között autópálya, így amikor a bevásárló turisták hazafelé tartottak, akkor óhatatlanul érezték a kátyús utak gödreit, a lepusztult házakat és falvakat. …és jöttek a kormányok az ígéreteikkel: utolérjük az osztrákokat, leelőztük a szlovákokat, a horvátokat, a románoknál mindig jobbak voltunk! …és múlt az idő és nem értük utol az osztrákokat, sőt gyorsabban fejlődnek nálunk. Utolértek minket gazdaságilag a szlovákok, a horvátok és a románok is. De még jobbak vagyunk a bolgároknál! A múlt héten voltam a családdal Pandorfban, és ahogy Sopron felé jöttünk (nem az autópályán) ugyanazt láttuk, mint harminc évvel ezelőtt: kátyús utak, lepusztult házak és falvak, virágos kerítések sehol.

Egy régi vicc jutott eszembe: Hajóskapitány miért megy lassan a hajó? Mert én betartom az utasításokat: a legtöbb gőzt a dudára kell adni, és csak kevesebbet a motornak!