2020.08.02.
21:08

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Fehéroroszország "választ" augusztus 9-én

Bjelorussziában 5 alkalommal voltam nemzetközi választási szakértő a különböző választásokon 1998-2006 között.

Az európai választási szakértők (EBESZ) együttműködve az az USA szakértőkkel egybehangzóan csalásnak minősítették a választási eredményeket. Az orosz küldöttek büszkén kiálltak a csalással megválasztott Lukasenka és politikustársai mellett.

A fehérorosz diktátor választási csalási módszereiből egy rövid felsorolás: az ellenzéki jelöltek börtönbezárása, az ellenzéki pártok és független jelöltek kampányának a megakadályozása, az ellenzéki szavazók megfélemlítése az állami televizó és rádió útján. Az un. Központi Választási Bizottság vezetőjének magatartását jól jellemezte, hogy a Lukasenka jelölésénél két puszival, a győzelmének a kihirdetésénél "csókkal" üdvözölte a győztest.

2020. augusztus 9-én ismét választások lesznek Bjelorussziában. Soha nem tapasztalt ellenzéki aktivitás mellett készülnek a választásra. A diktátor emberei most is dolgoznak. Három ellenzéki jelölt már börtönben van, illetőleg elmenekült az országból. Nemzetközi megfigyelők nem vesznek részt a választásokon.

https://infostart.hu/kulfold/2020/07/30/feheroroszorszag-fokozza-a-fokozhatatlant

Szólj hozzá!

Címkék: választás külföldi választás Bjelorusszia

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr1916100842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása