Halottak Napja
Félelmetes ünnep volt számomra, amikor fiatal voltam. A halált még ünnepelni is kell?! Egyetemistaként megdöbbentem azon az évfolyamtárson, aki betegségben, és még jobban megriasztott, amikor egy másik balesetben elhunyt. A diplomaosztás előtt az egyetemnek több halottja is volt és engem ért a megtiszteltetés, hogy a hallgatók nevében búcsúztatót mondhattam a temetéseken. Amikor egy olyan kolléga sírjánál kellett gyászbeszédet mondanom, aki nem ismertem, akkor megfogadtam, hogy soha többé nem megyek temetésre. (Ezt a fogadalmamat sem tartottam be.)
Természetellenesnek tartjuk, ha egy fiatalabb ember halálával szembesülünk. A világnak az a rendje, hogy az idősek mennek el előbb és a fiatalok temetik el őket. A sors hozzánk kegyes, mert családunkat – eddig – nem hozta természetellenes helyzetbe. Azonban fiatalkori és felnőtt barátom elvesztése a lelkembe gázolt. Mindegyiktől a barátságunk történetének a megírásával is búcsúztam, mert a temetés kevés volt az elszakadáshoz.
A nagyszüleink és szüleink egyesével eltávoztak. A szereteteink sorozatos elvesztése, utolsóként édesapámé, rádöbbentett arra, hogy a családban én lettem a legidősebb férfi, és nyilván a rangidős, a „következő” – bár nem tudom az mikor lesz. A gyász súlya ekkor nehezedett rám a legjobban.
Feleségem unokanővére hirtelen hagyott el minket. Mivel a gyermekeink nevelésében nagyon fontos szerepet vállalt, így nekünk és - gyermekeinknek is – nagy lelki bánatot okozott eltávozása. A szomorúságot cselekvéssel próbáltam csökkenteni, és mivel a feleségem ágán ő volt az utolsó rokonunk, ezért elhatároztam, hogy a budaörsi temetőben egy közös családi emléktáblát készíttetetek valamennyi családi halottunk nevével. Lett egy hely, ahol egyszerre emlékezhetünk családunk minden elment tagjára, a Halottak Napján.
A halál gondolatával a szépirodalmon keresztül is találkoztam. Thomas Mann, Spiró György, Shakespeare, Örkény István írásai közelebb hozták hozzám az elfogadhatatlan halál gondolatát. Bitó Lászlóval és Heller Ágnessel többször is beszélgettünk a kegyes halálról, továbbá a hospice ház tevékenységéről és bár meggyőzni nem tudtak, de talán annyira jutottam magammal, hogy eljöhet az az idő, amikor az ember már nem ragaszkodik annyira az élethez, - mert… elég volt.
A temetések formája többször is gondot okozott nekem. Apai nagyapám többször is kijelentette a családi beszélgetéseken, hogy a „…pap csak egyszer mehet előttem”. Nem értettem meg kamaszként csak akkor, amikor a sírhoz kísértük, akkor villant belém a felismerés: most megy a pap nagyapám előtt! Különösen eltérő formái vannak a katolikus, a református és a zsidó temetéseknek. Egyiknél rengeteg virág, siratóasszonyok, másiknál a pap a halotthoz beszél, a harmadiknál kalap és kavicsok. Sőt, olyan temetésen is voltam, amikor a pap felszólította gyülekezetet, hogy „ … mondjuk egy imát azon testvérünkért, aki legközelebb eltávozik!” – mire mindenki laposan körbenézett… . A temetési éneklésnek is vannak eltérő hagyományai: előéneklő kántorra válaszolgatnak a gyászolók, a pap felszólítására indul a kántálás, zenegép slágert, rockot játszik. És persze minden temetés után esznek, tort ülnek a gyászolók. Legalábbis a Zsüri, a közvetlen családtagok, a többiek menjenek Isten hírével…
Az államférfiakat kiemelt pompával búcsúztatják (államasszonyokat még nem temettek eddig). Kádár János, Nagy Imre, Antall József, Horn Gyula, Göncz Árpád… Hatalmas ravatal, katonai tiszteletadás, ágyútalp, virágerdő, politikusok tülekedése, hogy az első sorban ülhessenek…, a gyászoló tömeget rendőrök irányítják és kémek figyelik a sorokat, tv és rádióközvetítés, sztárok fellépésével. Gyanút keltő újságcikkek, hogy a család nem is ilyen temetést akart… Ezek a temetések már nem egy emberről szólnak, hanem egy eszme, egy hatalom, egy politika felemeléséről vagy ledöntéséről…
A legújabb időkben új temetkezési és új gyászolási szokások vannak kialakulóban, új szertartási formák kezdenek polgárjogot nyerni. Magyarországon a hamvasztás már polgárjogot nyert, ami Indiában négyezer éves hagyomány. Azonban a hamvak szétszórása talán csak egy évtizede kezdett kialakulni szökőkutat formázó vízsugár, vagy Dunába szórás formájában. Elsőként amerikai filmekben láttam, hogy a temetésre nem koszorút visznek a gyászolók, hanem egy borítékot adnak az övegynek… virágra/jótékonyságra. Sőt amerikai vígjátékokban olyat is láttam, hogy a halott emlékére vicceket mesélnek a jóbarátok a koporsó előtt állva, mikrofonos kihangosítással.
Talán újabb hagyomány teremtődhet azzal, hogy kettéválik a gyászszertartás: a családi temetésre, és a gyászoló nagyobb közönség számára tartott beszélgetésre. A családi temetés formája kizárólag a közvetlen hozzátartozókon múlik. A másik rendezvényen a gyászoló barátok, kollégák személyes történeteket mesélnek egymásnak az elhunytról, illetőleg saját magukról. Talán ez a forma könnyebbé teszi a halottra való emlékezést, a gyász érzésének a hatékonyabb feldolgozását.
2019. november 2-án, szombaton Halottak Napja van. Emlékezzünk elődjeinkre, eltávozott családtagjainkra, szeretteinkre - mindenki a maga választotta forma szerint.
