A Belügyminisztériumban az Országos Választási Iroda vezetőjeként dolgoztam. Ezen a napon is be akartam menni dolgozóba (gyerekszáj), de a rádióban azt hallottam, a blokád miatt zárva az M7-es autópálya az Osztapenkónál (az 1-es út is), így azt véltem, hogy a budaörsi lakásomról nem tudok bejutni a Wartburgommal a Roosevelt téri BM épületbe.
A hír ellenére megborotválkoztam és felvettem a hivatali ruhámat: öltöny, fehér ing, nyakkendő, fekete zárt cipő. A telefonom csöngött és a BM ügyelet értesített, hogy egy villogó rendőrautót küldenek értem. Értetlenkedésemre, azt a választ adta, hogy „ez parancs és kész!” Nekem nem a munkahelyem ellen volt kifogásom, hanem a szállítási mód ellen: az első 40 évemben még soha nem ültem villogó rendőrautóban. Ahogy letettem a telefont, már a házunk előtt vijjogott és villogott a rendőrautó. (A szemközti szomszédom nagy megelégedéssel állt kint a háza előtt, mert mint utóbb megtudtam egy héten korábban jelentett fel engem, mint kommunista bérencet az MDF helyi szervezetében. Másnap reggel is találkoztam a szemközti szomszéddal és csodálkozva nézett, hogy szabadlábon vagyok.)
A belügyi államtitkári ukáz szerint a miniszteri tárgyalóban kellett megjelennem, ahol már sok kolléga tartózkodott, értetlenkedett és pusmogott. A Roosevelt téri épületben levő konyháról rendszeresen érkeztek a rántott hús - csemege uborka – friss fehér kenyér szállítmányok! Megtanultam, hogy a BM konyha előbb tudja, hogy rendkívüli helyzet van, mint a BM vezetése. Sőt, egyes belügyi vezetők a rántott húsos tálcákat meglátva értesültek arról, hogy rendkívüli helyzet van. A BM konyha már október 24-én éjfélkor elkezdte a rántott húsok sütését, miközben a BM vezetői még első álmukat élvezték az ágyukban!
Telt-múlt az idő a miniszteri tárgyalóban az idő: információ, feladat semmi, de szépen fogynak a rántott húsok. Nem értettem, hogy miért kell nekem itt lennem, amikor én választási szakértő vagyok és nem rendőr! Hamarosan kihívtak a tárgyalóból és azzal a külön feladattal bíztak meg, hogy teremtsek kapcsolatot a polgármesterekkel, és később kapok egy levelet, amelyet el kell juttatnom a 3150 polgármesternek a saját településére, a polgármesteri hivatalba. Az értetlenségem tovább fokozódott: „Nem vagyok én egy postás!”
Rövid, ámde alacsony színvonalú, azonban emelt hangú párbeszéd után, megtudtam, hogy ez kötelező feladatom, és punktum.
A BM kihalt folyosóin ballagtam az irodám felé – rántott húsok illata fogott körbe -, amikor eszembe jutott egy vita a BM-ben 1990 nyarán. (Akkor is Horváth Balázs volt a belügyminiszter.) A vita arról szólt, hogy az önkormányzati törvényben milyen legyen a kapcsolati rendszer a minisztériumok, a területi szervek (akkor köztársasági megbízottnak nevezték őket) és az önkormányzatok között. A vita azzal zárult le, hogy mindenki teljes egészében önálló: nincs alá-fölé rendeltség, nincs utasítási jog, az „irányítás” kizárólag jogszabályok és bírósági döntések útján lehetséges. Nos, ennek szellemében telt el az új önkormányzatok első két éve. A korabeli kormánynak a taxisblokád kellett ahhoz, hogy rádöbbenjen: a közigazgatás nem szingli szigetek szabad halmaza a végtelen tengeren, hanem jogok és kötelezettségek előre meghatározott rendje a közigazgatási szervek között.
A közigazgatás gyakorlati életében két olyan terület volt, ahol nem érvényesült a végtelen szabadság rendszere: a rendőrség és választási igazgatás. Nos, ez utóbbi miatt kellettem én, mert egy civil és működőképes, az önkormányzatokkal napi közvetlen kapcsolatban álló szervezet volt, amely képes volt bármilyen „levelet” bármely polgármesteri hivatalba azonnal eljuttatni, legfeljebb nem „jegyző”-nek kell címezni, hanem a „polgármesternek”. A választási kommunikációs hálózat kitűnően működött, míg a minisztériumok és területi szervek postai címjegyzékeket bogarászták, hogy postán elküldhessenek egy levelet egy önkormányzathoz.
A „kitűnően működő” kommunikációs hálózat azonban nem műszaki színvonalra, hanem az információ eljuttatásának a gyorsaságára és megbízhatóságára vonatkozott. Tudniillik a korabeli 3150 településből 1000 (ezer!) településen nem volt telefon, csak un. berepülőzött telefon. Ez azt jelentette, hogy ezer településen vagy a körorvosnál vagy körzeti megbízott rendőrnek volt egy telefonkészüléke, amelyen tárcsázni sem kellett, mert egy kurblival lehetett csöngetni (l: a II. világháborús filmekben a lövészárkokat). Ha valaki nem volt a telefon közelében, akkor persze nem lehetett kommunikálni. Nos, ez volt a csodafegyver, amelynek segítségével minden polgármesternek el lehetett juttatni a kormány üzenetét: a kormány nem alkalmaz erőszakot a blokádolók ellen!
A blokád kezdete után két nappal, már visszaülhettem a Wartburgomba (De lux típus, libazöld színű, a gépkocsi szekrény tetején nyitható ablakkal, radiál gumik, rádió, és két gyermekülés!), és azt gondoltam, hogy 1 évig nem eszek rántotthúst. Tévedtem, de ez már egy másik történet.
http://nepszava.hu/cikk/1074321-blokad-es-rantott-hus
Dési János visszaemlékezése a taxisblokádra:
http://fotolexikon.blogspot.hu/2015/10/taxisblokad-negyedszazad-utan-avagy.html