A kollégisták és szüleik nagyon örültek annak, hogy felvették őket – tandíjmentes – az egyetemre, továbbá a szakkollégiumnak is tagjai lehetettek. A szakkollégisták döntő többsége vidéki volt, így a kollégiumi elhelyezés is sokkal olcsóbb volt, mint az albérlet. Sőt, az otthoniak jövedelmi helyzete szerint „szociális ösztöndíj” is járt, plusz, aki meghaladta a 3,5-es tanulmányi átlagot, az még „tanulmányi ösztöndíjat” is kapott. Továbbá aki egymást követően 4 szemeszteren (2 évfolyamon) át legalább jeles átlagot ért el, az az egyetemi hallgató „Népköztársasági Ösztöndíjat” is kapott. Ha ezeket az összegeket összeadjuk, akkor egy kollégista sokkal több pénzt kapott, mint egy pályakezdő értelmiségi fizetése; majdnem annyit keresett, mint egy ereje teljében levő munkás darabbérben a szocialista gyáróriás szocialista brigádjában.
A kollégisták között is voltak további kivételezettek. Azok, akik elnyerték tanáraik elismerését (szorgalom a korabeli rendszer által hirdetett elvek számonkérésében, sürgölődés a korabeli rendszer kritikájában, a közösségi élet fellendítése fiúk és leányok körében, stb.), azok további lehetőségeket kaptak a szocialista országok egyetemeinek a meglátogatására, sőt a csúcson teljesítők olyan ösztöndíjakat kaphattak a korabeli Nyugatra, amelyből korábban csak a nagyon hazafias vagy nagyon lojális alattvalók részesülhettek.
A Remegő Térdek Órája eluralta a BM illetékes főosztályának a személyi állományát a Nagy Imre újratemetés televíziós közvetítésének a vége felé. „Nem ebben egyeztünk meg!” „Szó sem volt erről!”. „Hiszen már régen mennek kifelé, és ezt ő is tudja!” – és más félhangos megjegyzések surrogtak a BM központi épületének 5. emeletén (a lift csak a 4. emeltig járt). A kollégisták szorgosan részt vettek a Nemzeti Kerek-asztal megbeszéléseken (1989), a megegyezés aláírását megtagadták. A kollégisták – immár pártként – harcosan harcoltak, miért? A liberalizmusért! Nyilvánosan fújoltak az Antall kormány ellen, majd hűségesküt tettek titokban Boross Péter belügyminiszternek 1993. decemberében a liberalizmus ellen. A Remegő Térdek Órája eluralta a kollégista beltagok liberális részét. Győzött a kollégista szobatársak többsége és kizárt néhány liberálisnak tűnő kollégistát a pártból.
A kollégisták egyre erősödő pártja a választásokon egyre többször veszített. Azonban eljött az idő (1998), amikor az ellenfelek olyan sokat hibáztak, hogy a volt kollégisták ölébe hullott az állami hatalom. Azonban a megszületett a fontos felismerés: a kollégistáknak nem csak a politikai, hanem a gazdasági hatalmat is meg kell szerezniük, mert egyébként a következő választásokat elvesztve a semmi hullnak. Így újra eljött a Remegő Térdek Órája a volt kollégisták között, mert a bárd lecsapott azokra, akik nem akartak kizárólagos politikai és állami hatalomra szert tenni. Az elvesztett humánerőforrás helyett új humánerőforrás kellett, akiknek a lényeg a hatalom volt. Sőt, akik Remegő Térdekkel vettek részt a húsosfazék lehetőségeiből: „Semmik vagyunk, és minden leszünk!” – most megerősödtek.
Nyolc év sok lehetőséget adott a kollégisták maradékának: a soraikat összezárták, a pénzre és médiára koncentrálta, sok fütyülőt vásároltak, terjeszkedtek a rendészeti szervezetekben, beépültek a nem nyilvános tevékenységet folytató (titkos) szervezetekbe, a pártpénzeket olyan magáncégekbe forgatták be, amelyek visszaadták a „tiszta” pénzt a pártjuknak. A Remegő Térdek Órája folytatódott az álorcát váltó PÁRT-ban: aki nem MAGYAR, az nem magyar!
Népért, nemzetért nem küzdenek, hanem saját zsebükért harcolnak Magyarország ellen.
Remegő Térdek Órája
A kollégisták és szüleik nagyon örültek annak, hogy felvették őket – tandíjmentes – az egyetemre, továbbá a szakkollégiumnak is tagjai lehetettek. A szakkollégisták döntő többsége vidéki volt, így a kollégiumi elhelyezés is sokkal olcsóbb volt, mint az albérlet. Sőt, az otthoniak jövedelmi helyzete szerint „szociális ösztöndíj” is járt, plusz, aki meghaladta a 3,5-es tanulmányi átlagot, az még „tanulmányi ösztöndíjat” is kapott. Továbbá aki egymást követően 4 szemeszteren (2 évfolyamon) át legalább jeles átlagot ért el, az az egyetemi hallgató „Népköztársasági Ösztöndíjat” is kapott. Ha ezeket az összegeket összeadjuk, akkor egy kollégista sokkal több pénzt kapott, mint egy pályakezdő értelmiségi fizetése; majdnem annyit keresett, mint egy ereje teljében levő munkás darabbérben a szocialista gyáróriás szocialista brigádjában.
A kollégisták között is voltak további kivételezettek. Azok, akik elnyerték tanáraik elismerését (szorgalom a korabeli rendszer által hirdetett elvek számonkérésében, sürgölődés a korabeli rendszer kritikájában, a közösségi élet fellendítése fiúk és leányok körében, stb.), azok további lehetőségeket kaptak a szocialista országok egyetemeinek a meglátogatására, sőt a csúcson teljesítők olyan ösztöndíjakat kaphattak a korabeli Nyugatra, amelyből korábban csak a nagyon hazafias vagy nagyon lojális alattvalók részesülhettek.
A Remegő Térdek Órája eluralta a BM illetékes főosztályának a személyi állományát a Nagy Imre újratemetés televíziós közvetítésének a vége felé. „Nem ebben egyeztünk meg!” „Szó sem volt erről!”. „Hiszen már régen mennek kifelé, és ezt ő is tudja!” – és más félhangos megjegyzések surrogtak a BM központi épületének 5. emeletén (a lift csak a 4. emeltig járt). A kollégisták szorgosan részt vettek a Nemzeti Kerek-asztal megbeszéléseken (1989), a megegyezés aláírását megtagadták. A kollégisták – immár pártként – harcosan harcoltak, miért? A liberalizmusért! Nyilvánosan fújoltak az Antall kormány ellen, majd hűségesküt tettek titokban Boross Péter belügyminiszternek 1993. decemberében a liberalizmus ellen. A Remegő Térdek Órája eluralta a kollégista beltagok liberális részét. Győzött a kollégista szobatársak többsége és kizárt néhány liberálisnak tűnő kollégistát a pártból.
A kollégisták egyre erősödő pártja a választásokon egyre többször veszített. Azonban eljött az idő (1998), amikor az ellenfelek olyan sokat hibáztak, hogy a volt kollégisták ölébe hullott az állami hatalom. Azonban a megszületett a fontos felismerés: a kollégistáknak nem csak a politikai, hanem a gazdasági hatalmat is meg kell szerezniük, mert egyébként a következő választásokat elvesztve a semmi hullnak. Így újra eljött a Remegő Térdek Órája a volt kollégisták között, mert a bárd lecsapott azokra, akik nem akartak kizárólagos politikai és állami hatalomra szert tenni. Az elvesztett humánerőforrás helyett új humánerőforrás kellett, akiknek a lényeg a hatalom volt. Sőt, akik Remegő Térdekkel vettek részt a húsosfazék lehetőségeiből: „Semmik vagyunk, és minden leszünk!” – most megerősödtek.
Nyolc év sok lehetőséget adott a kollégisták maradékának: a soraikat összezárták, a pénzre és médiára koncentrálta, sok fütyülőt vásároltak, terjeszkedtek a rendészeti szervezetekben, beépültek a nem nyilvános tevékenységet folytató (titkos) szervezetekbe, a pártpénzeket olyan magáncégekbe forgatták be, amelyek visszaadták a „tiszta” pénzt a pártjuknak. A Remegő Térdek Órája folytatódott az álorcát váltó PÁRT-ban: aki nem MAGYAR, az nem magyar!
Népért, nemzetért nem küzdenek, hanem saját zsebükért harcolnak Magyarország ellen.
A Remegő Térdek Órája - Putyin előtt és Putyin után - a volt kollégisták kicsiny maradékát illeti.
Remegő Térdek Órája
A kollégisták és szüleik nagyon örültek annak, hogy felvették őket – tandíjmentes – az egyetemre, továbbá a szakkollégiumnak is tagjai lehetettek. A szakkollégisták döntő többsége vidéki volt, így a kollégiumi elhelyezés is sokkal olcsóbb volt, mint az albérlet. Sőt, az otthoniak jövedelmi helyzete szerint „szociális ösztöndíj” is járt, plusz, aki meghaladta a 3,5-es tanulmányi átlagot, az még „tanulmányi ösztöndíjat” is kapott. Továbbá aki egymást követően 4 szemeszteren (2 évfolyamon) át legalább jeles átlagot ért el, az az egyetemi hallgató „Népköztársasági Ösztöndíjat” is kapott. Ha ezeket az összegeket összeadjuk, akkor egy kollégista sokkal több pénzt kapott, mint egy pályakezdő értelmiségi fizetése; majdnem annyit keresett, mint egy ereje teljében levő munkás darabbérben a szocialista gyáróriás szocialista brigádjában.
A kollégisták között is voltak további kivételezettek. Azok, akik elnyerték tanáraik elismerését (szorgalom a korabeli rendszer által hirdetett elvek számonkérésében, sürgölődés a korabeli rendszer kritikájában, a közösségi élet fellendítése fiúk és leányok körében, stb.), azok további lehetőségeket kaptak a szocialista országok egyetemeinek a meglátogatására, sőt a csúcson teljesítők olyan ösztöndíjakat kaphattak a korabeli Nyugatra, amelyből korábban csak a nagyon hazafias vagy nagyon lojális alattvalók részesülhettek.
A Remegő Térdek Órája eluralta a BM illetékes főosztályának a személyi állományát a Nagy Imre újratemetés televíziós közvetítésének a vége felé. „Nem ebben egyeztünk meg!” „Szó sem volt erről!”. „Hiszen már régen mennek kifelé, és ezt ő is tudja!” – és más félhangos megjegyzések surrogtak a BM központi épületének 5. emeletén (a lift csak a 4. emeltig járt). A kollégisták szorgosan részt vettek a Nemzeti Kerek-asztal megbeszéléseken (1989), a megegyezés aláírását megtagadták. A kollégisták – immár pártként – harcosan harcoltak, miért? A liberalizmusért! Nyilvánosan fújoltak az Antall kormány ellen, majd hűségesküt tettek titokban Boross Péter belügyminiszternek 1993. decemberében a liberalizmus ellen. A Remegő Térdek Órája eluralta a kollégista beltagok liberális részét. Győzött a kollégista szobatársak többsége és kizárt néhány liberálisnak tűnő kollégistát a pártból.
A kollégisták egyre erősödő pártja a választásokon egyre többször veszített. Azonban eljött az idő (1998), amikor az ellenfelek olyan sokat hibáztak, hogy a volt kollégisták ölébe hullott az állami hatalom. Azonban a megszületett a fontos felismerés: a kollégistáknak nem csak a politikai, hanem a gazdasági hatalmat is meg kell szerezniük, mert egyébként a következő választásokat elvesztve a semmi hullnak. Így újra eljött a Remegő Térdek Órája a volt kollégisták között, mert a bárd lecsapott azokra, akik nem akartak kizárólagos politikai és állami hatalomra szert tenni. Az elvesztett humánerőforrás helyett új humánerőforrás kellett, akiknek a lényeg a hatalom volt. Sőt, akik Remegő Térdekkel vettek részt a húsosfazék lehetőségeiből: „Semmik vagyunk, és minden leszünk!” – most megerősödtek.
Nyolc év sok lehetőséget adott a kollégisták maradékának: a soraikat összezárták, a pénzre és médiára koncentrálta, sok fütyülőt vásároltak, terjeszkedtek a rendészeti szervezetekben, beépültek a nem nyilvános tevékenységet folytató (titkos) szervezetekbe, a pártpénzeket olyan magáncégekbe forgatták be, amelyek visszaadták a „tiszta” pénzt a pártjuknak. A Remegő Térdek Órája folytatódott az álorcát váltó PÁRT-ban: aki nem MAGYAR, az nem magyar!
Népért, nemzetért nem küzdenek, hanem saját zsebükért harcolnak Magyarország ellen.
A Remegő Térdek Órája - Putyin előtt és Putyin után - a volt kollégisták kicsiny maradékát illeti.
