2014.12.03.
03:25

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Karinthy: Így írtok ti, a Budaörsi Olvasókörben

 

Olvasókör a Budaörsi Könyvtárban

                                                 2014. december 10-én, szerdán 17,30 órától

A Budaörsi Könyvtárban negyedik alkalommal ülnek össze az Olvasókör tagjai egy beszélgetésre 2014. december 10-én, szerdán 17,30 órától a könyvtár (Budaörs, Károly király út 20.) folyóirat-olvasójában.

Az első beszélgetés Jókai Mór: A kőszívű ember fiai c. regényéről szólt. Az olvasókör tagjai az örök emberi konfliktusokat emlegettek a regény konkrétumain túl: hűség és csalás, eskü és esküszegés, emberiesség és elutasítás, hazaszeretet és idegengyűlölet.

A második beszélgetésen Szabó Magda: Régimódi története kerül szóba. A honnan jöttünk és hová tartunk? általánosan érvényes emberi kérdést járták körbe az Olvasókör tagjai.

Harmadik alkalommal Örkény István: Egy perces novellái kerültek terítékre az Olvasókörben. A terjedelmében nagyon rövid elbeszélések mély tartalmakat hordoznak az életről…és a halálról.

Az Olvasókör ülésén részt vett Filipszky István, a könyvtár igazgatója is, aki kiemelte, hogy folytatni kívánják a sorozatot, mert „ment a könyvek által elébb a világ!”

Az olvasókörben várjuk az új jelentkezőket a http://www.budaorskonyvtar.hu/  honlapon, személyesen a Budaörs, Károly király út 20. sz. alatt

2014. december 10-én, szerdán, 17,30-19,00 között.

A következő beszélgetésen Karinthy Frigyes „Így írtok ti” c. írásáról váltunk szót, amely a könyvtárban mindenki számára hozzáférhető, azonban kattinthat a linkre is:

http://mek.niif.hu/00700/00716/html/

Várjuk 2014. december 10-én, szerdán, a Budaörsi Könyvtárban! Javasolom, hogy töltse ki az alábbi kérdőívet, hogy aktívan részt vehessen a program kialakításában:

A kérdőív letöltésére várni kell 30 másodpercet!

https://onedrive.live.com/redir?page=survey&resid=2A1DBE652A3EC5E1!19006&authkey=!APyVoLYOVVYZDZ8&ithint=file%2c.xlsx

Filipszky István, a könyvtár igazgatója                                                 Tóth Zoltán, az olvasókör vezetője

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs filmszínházirodalom 2014 Magyarország olvasókör

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr36953423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása