2013.02.09.
22:21

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kiss Károly: Választás Jordániában (3. rész)

polling_and_counting_centre_1360444871.jpg_960x624

Egy választási megfigyelő tapasztalatai a Beduin Észak Választási Körzetben[1]

 

 

Jelentős anomáliákat tapasztaltunk a szavazás intimitásának kérdésében. A Független Választási Bizottság a láncszavazások elkerülése érdekében, fülke helyett asztalra helyezhető, kb. 40 cm magas kartonpapír paravánt alkalmazott. A szavazóhelységek számos esetben kicsik voltak, így nem volt lehetőség az asztal és a paraván megfelelő elhelyezésére. Ennél nagyobb hiányosság volt a szavazók nem kellő gyakorlata. Sokan a figyelmeztetés ellenére „nyíltan” szavaztak. Mások az össze nem hajtott szavazólapjukat odaadták az urnát kezelő bizottsági tagnak, segítségét kérve, hogyan tegyék azt az urnába.

A szavazatszámlálási eljárás során, a Magyarországon alkalmazott módszerhez hasonlóan először a megállapították a megjelent szavazók számát, a leadott szavazatok számát, a fel nem használt, illetve hibás szavazólapok számát. A rontott szavazólapok cseréjére nem volt lehetőség. A szavazólapok számlálásának pillanatnyi állását egy, az összes jelöltet (nemzeti listák, illetve helyhatósági esetben a jelölt neve) tartalmazó, iskolai tábla méretű számláló táblázaton jól láthatóan tollal jegyezték, lehetővé téve, hogy a nemzeti, illetve helyhatósági megfigyelők követhessék a számlálást.

Az érvénytelen szavazatokat kérés nélkül megmutatták a megfigyelőknek, akik kifogást emelhettek. Az általunk megfigyelt szavazókörben a bizottság több esetben elfogadta a megfigyelők érvelését, ér érvényesnek nyilvánította a szavazatot. Véleményem szerint joggal, mivel azokból egyértelműen kiderült a választó szándéka, és valószínűleg gyakorlatlanságból húzott alaktalan vonalat a szavazólapra. A szavazóbizottság elkészült jegyzőkönyvének adatai elektronikusan megküldésre kerültek a Független Választási Bizottság részére. A szavazólapokat és a jegyzőkönyvet, papír formában pedig azonnal beszállították a területi választási bizottsághoz. A szavazatszámlálás folyamán bennünk és más területen dolgozó megfigyelő kollégáinkban is felmerült a gyanú, hogy helyi képviselőjelöltek a sorozatosan vásároltak szavazatokat.

A tabuláció, vagyis a területi adatok összesítése a területi választási bizottságnál történt. A bizottság ülésén a nemzeti és helyhatósági megfigyelők előtt egyenként felolvasták az egyes szavazatszedő bizottságok jegyzőkönyvét, manuálisan újraszámolták a jegyzőkönyvben lévő matematikai összegzéseket. Az adott nemzeti listára, illetve helyhatósági jelöltre leadott szavazatok számát beírták a teljes körzet adatait tartalmazó Excel táblázatba. A Független Választási Bizottság ezzel a módszerrel akarta elkerülni a vádat, hogy utólag meghamisítják az elektronikus úton beküldött adatokat. Értelemszerűen egy egyes szavazatszedő bizottságok jegyzőkönyvét kifüggesztették annak ajtajára. A területi összegzések eredménye, igaz pár napos késéssel szintén megtekinthető volt.

A tabuláció a korábban tervezett pár óránál jóval tovább, másnap késő reggelig, egyes helyeken délig tartott. A sajtóban is megjelent, hogy a választás másnapján szórványos, de heves tüntetések voltak. Ennek oka véleményem szerint egyrészt a választók türelmetlensége, másrészt az, hogy a vesztes helyi jelöltek szavazó választ csalást gyanítottak, és ezt több média is támogatta.

Az EU választási misszió sajtóközleménye szerint a január 23-i parlamenti választás, szavazatszámlálás és a szavazatok összesítése kisebb hibáktól eltekintve megfelelő volt volt. A választás napján az országban nyugalom volt, eltekintve néhány, helyenkénti éles incidenstől. Jellemző volt a szavazóhelységek előtti kampánycsend sértés, amely azonban nem volt jelentős hatással a választás végeredményére. EOM nagyra értékeli a Független Választási Bizottság azon erőfeszítését, hogy átlátható és pártatlan választást biztosítson. A választások technikai előkészületei a rendelkezésre álló időt figyelembe véve megfelelőek voltak. A bizottság vezetői utasításokkal és jogszabály értelmezésekkel igyekezett a nem egyértelmű jogszabályok miatti problémákat áthidalni. Az új választási törvény előrelépésnek bizonyult ugyan, azonban az EOM további jogi változásokat tart szükségesnek az általános választójog és a szavazatok egyenlősége területén.

*********** (3. ábra Counting at a PCC)


 

[1]A poszt szerzője rövidtávú megfigyelőként a Beduin Észak Választási körzetben követte a választást közvetlenül megelőző naptól a szavazatok összesítéséig a folyamatot. A posztban leírtak a szerző személyes megfigyelésein alapulnak, véleménye is hangsúlyozottan személyesés, esetenként nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió missziójának hivatalos véleményét.

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás arab külföldi választás Jordánia Kiss Károly cikkei

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr325071857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása