2012.12.17.
15:10

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Ismét Kubatov lista

Ismét Kubatov lista

 

„2010. áprilisában az OVB megállapította, hogy a Fidesz a csatolt bizonyítékok alapján olyan adatbázissal rendelkezik, amely jogellenes módon tartalmazza az egyes választópolgárok politikai véleményére vonatkozó, különleges személyes adatait. Az ilyen jellegű adatbázis létrehozása, valamint az abban foglalt adatok kezelése és felhasználása sérti a választás tisztaságát, a választási csalás megakadályozását, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit. Az OVB az MSZP kampányfőnökének és az MDF elnökének indítványára járt el. Az OVB korabeli elnöke Szigeti Péter volt. A Legfelsőbb Bíróság – kifogás alapján - az OVB döntését megsemmisítette.

Az OVB-nek, mivel a kétséget kizáró bizonyosság megállapítását önmagában a hangfelvételen elhangzottak nem alapozták meg, a kifogásokat bizonyítottság hiánya miatt el kellett volna utasítania - olvasható az LB végzésében. A testület ezért az OVB határozatát megváltoztatta és a kifogásokat elutasította.” – adott tájékoztatást a közvélemény számára az mti.

Mindez a 2010. évi parlamenti választás kampányának a hajrájában történt. A közvélemény azonban azóta sem tért napirendre az ügy felett. Sőt, a közbeszédbe is beépült a „Kubatov lista” fogalma, ami azt jelenti hogy mindenki által köztudottan törvényellenes, de büntetlenül lehet tovább csinálni ugyanazt a pártoknak.

2,5 év után újabb, immár kézzelfogható bizonyítékot kapott a közvélemény a Kubatov lista létéről. Egy videó film készült a Kubatov lista készítésének a menetéről és munkálatairól a pécsi időközi polgármester választás alkalmából.

https://www.hir24.hu/belfold/2012/12/16/igy-mukodik-a-kubatov-lista/

A filmet az internetre a film egyik készítője tette fel, így nem tűnik elégtelennek a Kubatov lista meglétének a bizonyítására.

Tételezzük fel, hogy a bizonyíték elégséges. És akkor most mi történik majd?

A Legfelsőbb Bíróság jogutódja a Kúria, nézi-e az internetet? Hivatalból indít-e új eljárásta 2010. évi döntése felülvizsgálatára?

Az Országos Választási Bizottság, amelynek jelenlegi elnöke a FIDESZ pártdelegáltja volt 20 évig, kéri-e a Kúriától a 2010. évi döntésének a felülvizsgálatát és az eredeti OVB döntés helyreállítását?

A rendőrség vagy az ügyészség indít-e hivatalból nyomozást a személyes adatok önrendelkezési jogának megsértése miatt?

A rendőrség vagy az ügyészség indít-e hivatalból nyomozást a választás titkosságának bűntette miatt?

A hatályon kívül helyezett magyar Alkotmány és a jelenleg hatályos Alaptörvény egyaránt alapelvnek nyilvánítja a választójog, a szavazás titkosságát. A titkosság elvét alapvetően sérti, hogy ha valaki nyilvántartást készít arról, hogy valakik hogyan szavaztak (a múltban), hogyan szavaznak (jelenleg) vagy hogyan fognak szavazni (a jövőben).

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek a „A választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény”- ről szóló részének a 211. §-ának f) pontja szerint: „Aki a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás vagy népi kezdeményezés során megsérti a választás, illetőleg a népszavazás titkosságát, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Köztudott 2,5 éve, hogy a Kubatov lista törvénysértő és két alkotmányos elvet is sért.

A köztudomás alapján nem hallgathatnak a Kubatov lista ügyében azok az állami szervezetek, amelyeknek alkalmazottai azért kapják a fizetésüket, hogy a törvényeket betartassák! Vagy ők a gyevi bírók?!

Móra Ferenc: Gyevi törvény https://kokeny.tripod.com/mora.htm

 

 

 

komment

Címkék: választás demokrácia kormánypárt OVB 2014 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr884970014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása