Dolgozni voltam a környéken, és bementem a Klauzál téri Vásárcsarnokba (Budapest, VII. kerület). A rendkívül alacsony szinvonalú (fedett) piacon (összesen) két elfogadható szolgáltatást találtam: egy Laci-konyhát (bár nagyon zsírosan főznek), amely jó ízű és még elfogadható árú árut árusít és egy újságárust, aki tudja, hogy milyen újságokat árusít (ritka, mint fehér holló).
Kifelé jövet a piacról a Klauzál téren bukkantam a Royal Húsra. Elég reményvesztetten mentem be az üzletbe, de muszály volt valami húst vennem a Mindenszentek ünnepre. A reményvesztettség hamar megdöbbenésre váltott. Normális emberek, normális húst akartak normálisan eladni. Ritkaság manapság, hogy a kereskedelemben eladni akarnak. A mai úzus a lerablás, átverés, a legyalázás, így teljesen értetlenül áltam az emberi szó előtt: Miben segíthetek? - kérdezte az egyik eladó (a másik tüntetőleg távol tartotta magát az vásárlótól).
A fejlett demokráciájú és gazdaságú országok nagy előnye, hogy a pénzedért kapsz is valamit. A fejlődőnek nevezett országokban a pénzedért átvernek és legyaláznak. Magyarország jelenlegi kormányzati többsége ez utóbbi irányba vezeti az országot.
Az üdítő kivételt fel kell mutatni. Ilyen a Royal Hús, ahol a pénzedért kapsz valamit.
Így van ez - ritka alkalom, hogy a hentesnél nem kétszer annyit akarnak rád sózni, mint amennyit venni akartál, és nem támadnak rád, amikor kevesebbel is beérnéd. Sőt, ennek a hentesnek a Facebookon oldala is van, és adott egy telefonszámot, ahol előre rendelést is adhatsz fel. De ne ugorjunk a dolgok elébe!
A térről belépve az eladó térbe egy nagy sütőt láttam meg, amelyből éppen két szépen sütött kacsamellett vett ki az egyik hentes. Már ez nagyon megnyerte a tetszésemet, mert 1977-től 5 évig minden héten kétszer sültkolbászt vagy sülthúst ebédeltem a Benczúr utcai hentesnél. Az 5 literes Globus mutáros üvegből merőkanállal szedte ki a hentes a legolcsóbb, de felejthetetlen illatú aranysárga mustárt. A friss kenyérből egész szeletet adtak (nem voltam én fél ember!). Akkor kézzel kellett enni, mert a hentesnél még hírből sem ismerték az eldobható műanyag evőeszközt. (A Malév gépről a műanyag kést-villát hazavittem a gyerekeimnek, hogy lássák: milyen előkelően étkeztem a varsói járaton.) Zsírpapírba tette a hentes a húsfélét, amely egyben abroszként is szolgált az ablakdeszkán, ahol állva faltuk az ebédet.
Mekkora fejlődés az életemben, az életünkben! ’977-ben a szegénység vitt rá a hentes-ebédre és most már szintén! De a Benczúr utcai korabeli hentes nem is hasonlítható a mai Klauzál térihez! A pult itt csillog-villog, nem érezni a nyers hús émelyítő szagát, HCCP mindenütt.
Elsőre a kolbászokat és hurkákat vettem szemügyre (nagyapai emlékek, hej!), majd rátértem a marha és disznóhúsok sorára, és végül a libánál állapodtam meg. Mindjárt Márton nap van, ideje az unokáimnal libacombot sütni. Rövid vívódás az árral, és egy háromlábú liba comjait már csomagolta is a hentes, aki egy pácolási receptet is megosztott velem:
FOKHAGYMA POR (GRANULÁTUM), SÓ, PIROSPAPRIKA, OLAJ.
Egész éjszakára a hűtőszekrényben kell érlelni a liba alkatrészeket, majd a páclévet egy kis (vagy sok) libazsírral kiegészítve egy vaslábosban 3 órán keresztül kell 130 fok C-on lassan sütni. Ma minden főzőműsorban konfitálnak http://www.gasztrotipp.hu/2010/02/hogyan-sussunk-alacsony-hofokon/. Az én nagymamám már az 1950-es évek végén konfitált, lassan sütött, mert ezt ő is a nagymamájától tanulta. Ennyit a divatos szakácsokról.
Az unokáimmal közösen felfaltuk a libacombokat, és csak az ebéd végén jutott eszembe, hogy készítsek egy fényképet a blogomra a libacombról. A mellékelten látható a fényképen az egyik libacommb csontja, mert a többi csontot már az unokáim kutyája - Csoki - már felfalta.
Három féle köretet készítettem a sült libacomb mellé: libazsírban sült krumpli, libazsíron párolt káposzta, és hideg lecsó (ennek a receptjét hamarosan olvashatják a blogomon).
Végére maradt a poén: Lázár József, a hentes neve és itt találod:
http://www.facebook.com/RoyalHusHentesaruPecsenye?fref=ts
