A szavazatok erejével ...

Végre eljött az idő, hogy egy magyar ember megmondja az őszintét:

Fegyverre magyar!

A Népszabadság aug. 17-ei számában a Fórum rovatban egy magyar katonai szakértő, Dr. Kiss Álmos Péter – reményei szerint – jól bebizonyítja, hogy a magyar lakosságnak fegyvert kell adni a kezébe, mert csak így tudja magát megvédeni a bűnözőktől. Sőt, az ilyen irányú véleményét még az USA egyes tagállamaiból (Florida) begyűjtött statisztikai adatokkal is erősíti: a liberalizált fegyvertartás eredménye az erőszakos bűncselekmények – ezen belül a gyilkosságok és a tömeggyilkosságok – erőteljes, 10-12%-os csökkenése. Ellenpéldaként a fegyvertartást szigorú feltételekhez kötő Kanadát, Ausztáliát és az Egyesült Királyságot említi, ahol emelkedett a fegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmények száma. A szakértő szerint tehát, ahol kevés a fegyver, ott gyakran használják, viszont ha mindenkinek van fegyvere, akkor beköszönt az erőszakmentesség kora!

A legfélelemkeltőbb a fegyverkiosztás melletti érvek sorában az (konkrét esetek ismertetésével, az áldozatok nevének a közlésével), amikor a katona szakértő azt vélelmezi, sugallja, hogyha az áldozatok fegyverrel rendelkeztek volna, akkor ma is élnének. A szakértő kiemelt gondolata a fegyvertelen nők elleni férfi erőszak kiegyenlítése fegyverek által.

Természetesen a politikában szükséges minden társadalmilag fontos és kevésbé fontos témát kibeszélni. A szélsőséges jobboldali politikai erők társadalmi tevékenysége során felvethető az a kérdés, hogy kell-e a fegyvertartási szabályokat liberalizálni, hogy mindenki, aki a kistelepüléseken grasszál vagy a Hősök terén esküt tesz, jogosan hordjon a zsebében egy pisztolyt, sőt a bandavezérek géppisztolyt is.

Szomorú olyan szakértőt olvasni, aki a saját szűk értelembe vett szakmáján nem lát túl: a cikk szerzője a Phd-ét a terrorizmus elleni küzdelemből, a katonai hírszerzés területén szerezte. (FELDERÍTŐ SZEMLEwww.kfh.hu/publikaciok/2009-4.pdf ) Ebben a szakmában adott, hogy mindenki állig fel van fegyverkezve, de szerencsére még nem jutottunk el oda, hogy Európában liberalizált legyen a fegyverviselés. Sőt, az állami erőszakmonopólium elvének a feladása sem szükséges annak érdekében, hogy magánhadsereg védjék a gazdagokat a bűnözőktől és a politikailag más véleményen levőktől. Egyes szakértők taktikája, hogy miután határozottan leírta a véleményét, leírja annak az ellenkezőjét is, majd arra utal, hogy nem tartozik a feladatai közé a kérdés eldöntése. Jelen esetben a cikk zárásaként ezt a módszert alkalmazza a katonai szakértő.

„Több fegyver, kevesebb bűnözés” címet adta a szerző a cikkének. Javasolom, hogy a katonai szakértő iratkozzon be más diszciplínákra is, még pedig olyanokra, amelyek a társadalom biztonságát nem csak a fegyverek célgömbjén keresztül nézi.

„Amikor azt mondta, „mi”, természetesen és őszintén úgy gondolt magára, mint aki megtestesíti minden alattvalóját, minden városát, földjét, folyóját, hegyét és tavát, valamint, határain belül az összes állatot, növényt és fát, az odafenn repülő madarakat, a maró alkonyati moszkítókat és alvilági barlangjaiban a névtelen szörnyeket, amelyek lassan rágják a dolgok gyökereit; úgy tekint magára, mint minden győzelmének végösszegére, mint akiben ott lapul lefejezett vagy csupán megbékített ellenfelelinek jelleme, összes tulajdonsága, történelme, sőt még a lelke is; ráadásul úgy tartotta, hogy ő népe múltjának és jelenének tetőpontja, jövőjének hajtóereje.”

A helyes megfejtők között olyan szavazólapokat sorsolunk ki, amelyeken nem szerepel  a jelenlegi miniszterelnök.

Ez év januárjában, Budaörsön, a családi házam kapuján csenget egy kéményseprő. Köszönés nélkül közli, hogy „…akkor most hol van a kémény?”. Mivel a ruhája és a felszerelése hasonlított a kéményseprőre, így fel sem merült bennem, hogy a személyazonosságát kérjem igazolni. Beengedtem a házunkba és felment a padlástérbe. Nem kísértem fel, mert nem éltem semmilyen gyanúperrel (javaslom, hogy a jövőben Önök szorosan  kövessék a kéményseprőt!) A padláson a kéményünk közvetlenül a lépcsőfeljáró mellett van. A földszintről egyszer csak hallom, hogy a kéményseprő végig megy a padlás hosszán, ahol semmilyen kémény nincs. Ekkor már éltem a gyanúperrel, mert a padlás túlsó végén nem használt, de értékesebb ingóságok vannak elhelyezve. Midőn megyek fel a padláslépcsőn, hallom, hogy gyors lépésekkel már visszafelé jön a kéményseprő. Érdeklődtem, hogy mit csinál ott, ahol nincs kémény. A válasz az volt, hogy a padlásablakból is megnézte a kéményt kívülről. (Csak később ellenőriztem - ilyen bumugya vagyok -, hogy a padlásablakból nem is látni a kéményt!)

1-2 percig csendben ácsorgunk a padláson a kémény mellett – és nem történik semmi. Se kéményvizsgálat, se egy szó arról, hogy most mit fog tenni a kéményseprő. Az idétlen csöndet én töröm meg: „Most mi lesz?” A válasz nagyon lassan születik: „…most az van, hogy nem lehet. Nem lehet, mert ha igen, akkor, akkor nem. Zárt, így nem….” Majd (nagyon gyorsan) a lépcsőn lesiet, és az éppen a lépcső alján álló feleségemmel közli, hogy 4 ezer ötszáz. A nejem gyanútlanul nyúl a zsebébe, és mire én is leérek a lépcsőn a kéményseprő már nyúl is a pénzért, de időben megakadályozom a pénz átvételét.

„Miért kér pénzt? Azért mert nem csinált semmit?! Meg sem nézte a kéményt! …és hol a számla a pénzért?” A kéményseprő belenyúl a táskájába és hosszasan ecseteli, hogy a kötelező a pénz kifizetése, és ő nem tehet arról, hogy nekünk „zárt égésterű” kéményünk és kazánunk van, amelyet úgy kötöttek be a kéménybe, hogy azt nem szabad megbontani. A kezdeti bumugyaságomra ráteszek még egy lapáttal: fizetek és elteszem a számlát. A kertkapuban még visszaszól a semmilyen munkát nem végző kéményseprő: „Ez az első félévi díj volt, júliusban megint jövök!”

Na, ez volt az a mondat, amin felháborodtam, és a számlán levő telefonszámot felhívtam, és a főnöknél reklamáltam a szolgáltatás nélküli pénzbeszedés miatt. És Önök most nem fogják elhinni, hogy mi történt?! A fönök azt mondta, hogy a kollégája tévedett és a pénzt még aznap este a kollégája visszahozza!

Aznap este nem, de másnap reggel a kéményseprő megjelent és visszadta a 4.500 forintunkat! HEURÉKA! Mégis bízhatunk a szolgáltatókban! Az el nem végzett munkáért nem lehet pénzt kérni!

Júliusban ismét megjelent egy kéményseprő a házunknál (egy másik ember), és ismét köszönés nélkül megindult a bejárati ajtó felé, hogy „…akkor most hol van a kémény?”

Résen voltam, és nem engedtem fel a padlástérbe, hanem tájékoztattam, hogy nekünk belső égésterű van, amit nem lehet megbontani. Nyilván már ez a másik kéményseprő is már okosodott előtte, mert azt közölte elsőre, hogy fizetnem kell, mert a kormány…meg az önkormányzat. Határozott ellenállásomra módosított az álláspontján, és azt kérte, hogy írjam rá a papírjára, hogy megtagadtam az ingatlanba való bejutást. Ezt megtagadtam, hiszen beengedtem, de nem fizetek. Erre azt mondta, azt írjam rá, hogy nem fizetek. Ezt is elutasítottam, mivel el nem végzett munkáért nem kell fizetni.

A kompromisszum az volt, hogy a papírra ő ráírta, hogy belső égésterű, én meg aláírtam, de nem fizettem. (Persze a kéményseprő írása olvashatatlan, mint utóbb megnéztem.)

Örömhír a kéményseprő cégeknek! A kormány 2013. január 1-től a 2x4.500 Ft kéményseprő díjat évi 14.000 Ft-ra emeli! Budai államtitkártól mát megtudtuk: a kormány a termelőkkel van, nem a fogyasztókkal. A kormány most a kéményseprő cégekkel tart, nem az emberekkel!

A világon a legjobb üzlet: nem söprik a kéményt és fizetni is kell a nem söprésért! Mindezt a jelenlegi kormány rendeli el!

Javasolom a nem söprésért fizető kéménytulajdonosoknak, hogy adjanak majd 2013-ban egy 20 ezrest a nem söprő léményseprőnek és tegyék hozzá egy laza laza csuklómozdulattal: „A többit tartsa meg! Mi is a jelenlegi kormánypártra szavazunk 2014-ben is!”

A politika megismerhetetlen bugyrában megszületett a titkos belső döntés: a rendőrség legfontosabb szervezeti egységét meg kell duplázni. A jelenleg működő szervezeti egységtől függetlenül egy ugyanolyan feladatkörű szervezeti egységet kell létrehozni. Az átalakítás oka az, hogy a politika nem bízik a jelenlegi vezetőben, továbbá a majdan kialakuló verseny a felderítési arányt is javítani fogja. A titkos politikai döntést a minisztérium öntötte megfelelő jogi, költségvetési formába. Az emberi erőforrások elosztásáért felelős magas beosztású rendőri vezető (tábornok) javaslatot tett a minisztérium bizalmát feltétlenül élvező új vezetőre a miniszternek, aki a döntést meghozta. Az országos főkapitány a kinevezést követő fogadáson világosan megmondta a két vezetőnek, hogy nem akar vitákról és veszekedésekről hallani, a szervezeti egységek együttműködéséről a két vezető köteles gondoskodni. Az egy adott nyomozásért való felelőst ő fogja kijelölni.

Természetesen a két vezető között azonnal kitört a hatalmi harc. Elsődlegesen az épületért, az irodai elhelyezért küzdöttek meg, és a régebbi vezető vesztett: az alagsori folyosón helyezhette el munkatársait. Azonban ez nem okozott problémát, mert a korábbi 100 munkatársából 97-et az új szervezeti egységbe osztottak be, míg ő 3 új kollégával láthatta el feladatait, melyhez 2 számítógépet kaptak (nyomtató és összekötő kábel nélkül). A régebbi vezető a régebben általa kiépített besúgő hálózatából szerezi az információkat, míg az új vezető a hivatali kapcsolatokból szeretne releváns infókat begyűjteni (kevés sikerrel).

Egy országos nyilvánosságot kapott büncselekmény kapcsán robban a konfliktus a régi és az új vezető között. Ki tartsa meg a sajtótájékoztatót?!  A rendőrség sajtófőosztálya természetesen az új vezető favorizálja, míg a bennfentes újságírók a régi vezetővel beszélgetnek bizalmasan. A bizalmas beszélgetés tartalma természetesen a bulvár másnapi szalagcímében jelenik meg, míg a sajtótájékoztató az „egyéb hírek” rovatban szerénykedik.

A nyilvános botrányra a minisztérium azonnak reagál: ki találta ki a párhuzamos rendőri szervezeti egységeket?! Az országos főkapitány ért a szóból és megszünteti a régi vezető szervezti egységét az alagsori folyosón. Az új vezető bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatja a régi vezetőt (kábítószer-rejtegetés) és a 3 munkatársat az összes információval együtt kisajátítja. Az új vezető mostmár erdményesen folytatja a politikailag is fontos nyomozást, azonban a régi vezető kiszabadulva az előzetesből bebizonyítja, hogy az új vezető a nyomozásban téves úton jár, már maga is követett el büncselekményt, és a felesége kábítószeres.

Rendőr rendőr ellen. És mellesleg kiderül a krimi végére, hogy a ki a gyilkos (6 halott) és miért tette, amit tett.

A regény végén nincs happy end. Az új vezető látszólag győzött, de lejáratódott saját munkatársai és sajtó előtt, a régi vezető szakmailag győzött, de a családja tönkrement a harcban, ő maga megkeseredett és felmondott a rendőrségnek.

A regény végén nincs katarzis. Nincs megtisztulás.A politika nem okosodik semmit. Nem győz a jó, és nem veszít a rossz. Erkölcs tanulságot nem ad az író. Az olvasó azt gondol, amit akar.

Én azt gondolom, hogy a norvég író Yo Nesbo Leopárd c. skandináv krimijében a valóságnak tart tükröt, Norvégiában. Mert ilyen dolgok csak ott történhetnek meg.

http://cimkezes.origo.hu/cimkek/jo-nesbo/index.html?tag=Jo+Nesbo

A magyar „Nagy Testvér”-ről nyilatkozik a Vasárnapi Hírek munkatársának Vasvári G. Pálnak Dr. Tóth Zoltán

"...ha a kamerarendszerek egy diktatórikus állam kezébe kerülnek, egy olyan rendőrséghez, amely nem tiszteli a jogállamot, a törvényt, akkor a diktatúra kőkemény eszközeivé válhatnak. Egy demokratikus, jogállami társdalomban viszont a célhoz kötöttség elve szerint csak arra használhatják a kamerákat, hogy a bűnözőket üldözzék és a bajba jutott embereknek nyújtsanak gyors segítséget."

 Nagy Brittanniában 4,2 millió, s ezen belül Londonban félmillió kamera segítette elő az olimpia nyugalmát, a sportolók és a nézők biztonságát. Külföldön a bűnmegelőzés és a bűnüldözés hatékony eszköze, nálunk a rendőrség nem is nagyon foglalkozik a köztéri kamerarendszerekkel. A napokban villámgyorsan elkapta az olasz rendőrség azt a férfit, aki vasrúddal támadt egy sebességmérő kamerára, de ezt rögzítette egy másik - térfigyelő - kamera. Budapesten egy erősen ittas fiatalember békében elkötötte a dunai vizirendészet motorcsónakját, pedig kamerarendszer védte. A Magyarországon működő egymillió kamera fele ad használható minőségű képet, de azokat is gyakran az autósok kreatív büntetésére, a gördeszkázó gyerekek megfigyelésére használják. Technikai lemaradásunk 20 éves – mondja a főleg választási szakértőként ismert dr. Tóth Zoltán, akinek néhány éve tevékeny szerepe volt a Közterületi-Térfelügyeleti Tanácsadó Testület életre hívásában a Tudományos Akadémia Számítástechnikai Kutatóintézetének keretein belül. De vajon nem sérti-e mindez  szabadságjogainkat? Hiszen akkor is lát, ha nem akarunk belenézni. Segítség vagy veszély?

- Hogyan is állunk ezekkel a kamerákkal? Mit lát a mi vaksi „Nagy Testvérünk”?

- Körülbelül 300 városban működnek szabályos, hálózatba épített kamerarendszerek. Mintegy ezer községben a falu be- és kijáratánál, a főtéren és akár másutt is vannak kamerák. Ezen kívül nagyon fellendült a közintézmények védelme: a 8 ezer iskola, a szociális, egészségügyi és más intézmények, a bíróságok, ügyészségek, zömét kívülről – és sokat belülről is – kamerákon át figyelik. Az állami kamerák 90 százaléka az önkormányzatoké, a többi a nemzetbiztonságé és más állami szerveké, például a rendőrség a saját épülteit kívülről így figyeli. Ma az önkormányzati és állami szervek döntő része a közterület felől kamerákkal védett. De az üzleti és a magánszféra sokkal fejlettebb; nincs Magyarországon olyan nagy készpénzforgalmú benzinkút, bank, posta, bevásárló központ, üzlet, nagy értékű magáningatlan, amelyet védenének így. Ha mindet összeadjuk, akkor az egymilliót is eléri a hazai térfigyelő kamerák száma.

- Ez nem tűnik kevésnek.

- Valaki mozgásának folyamatos követése vagy egy bűncselekmény dokumentálása nem csak a kamerák számától függ, hanem elsősorban attól, hogy a kamerákat hálózatba szervezzék, és a számítógépes szerverről online módon kövessék a rögzített képeket. A bejáratot, a kerítést vagy egy közterület-részletet mutató egyedül álló kamerák bűnözés elleni védelmi értéke jóval kisebb.

- És milyen képet ad ez az egymilliónyi kamera?

- Használható minőségű képet körülbelül a fele. A régebbi kamerákkal, akár egy hajdani Pajtás fényképezőgéppel, egy szűkebb tartományban lehetett rögzíteni „valamit”, ezen kívül csak homályt. Ám a legújabbak tudják azt, amit a '80-as évek amerikai filmjeiből ismerünk: az űrből is látni, mennyit mutat az utcán ácsorgó főhős karórája. Roppantul megnőtt a közelítési – zoomolási – képességük, a felbontásuk.

- A jobbak nyilván drágábbak.

- Mégis futotta rá az önkormányzatoknak. Biztosan alkalmasak a személyazonosításra azok, amelyek a város főterét, a polgármesteri hivatalt és a szökőkutat mutatják, hogy láthassák, melyik gyerek gördeszkázik a márványon. És azok is, amelyeket az útkereszteződésekbe telepítettek a rendszám felismerésére és a tilosba hajtó vezetők arcának rögzítésére. Költségvetési játszma volt, hogy az önkormányzatok feladatává tették: telepítsenek és üzemeltessenek kamerákat és építsék ki az ehhez szükséges számítástechnikai rendszert – a rendőrségnek. Merthogy az használja, így tulajdonképpen burkolt költségvetési támogatást kapott és kap.

- Mégis, mibe kerül a működtetés?

- Ma 50-100 kamera számít elegendőnek egy szűkebb városközpont hatékony videomegfigyeléséhez, és a rendszerből pont a pár ezer forintos kamera a legolcsóbb. De meg kell oldani az áramellátását, ha nem internetes, akkor ki kell építeni a vezetékes kapcsolatot vagy beépíteni memóriát. Egy 50 végpontos kamerás rögzítő rendszer központtal, memóriával jó 20 millió forint. A szoftveres rendszerek ma már ott tartanak, hogy ha a kameraképen nem történik semmi, akkor a rendszer elrejti a háttérbe, ha viszont bármi megmozdul, a kép azonnal megjelenik. Így lehet, hogy egy ember csak 6-10 képernyőn ugyanennyi kamera képét figyeli, de a háttérben még másik száz kamera képe „él”, s automatikusan megjelenik, ha van rá ok. Például, ha egy csomagot arrébb tesznek, ha egy ember belép a megfigyelt körzetbe, akkor ezt a szoftver érzékeli, sőt, képes szöveggel is megjeleníteni, hogy milyen veszély van, mit kell tenni. Például, ha az adott kameraképhez az a beállítás, hogy ott tilos nyílt lángot használni és valaki meggyújt egy gyufát, akkor a figyelő előtt azonnal megjelenik erről a kép, és az üzenet: „nyílt láng használata, értesítsd a tűzoltókat!”

- Bűnüldözési szempontból mire képesek a hazai közterületi rendszerek?

- A bűncselekmények bő 70 százalékára teljesen használhatatlanok, egyrészt mert nem köz-, hanem magánterületen, zárt helyiségben követik el, ahol nincs kamera. A működő kamerákon pedig csak a nagyobb mozgással járó cselekmények látszanak. Ha valaki egy helyben áll és mozog a szája, nem lehet tudni, hogy épp bűncselekményt követ-e el mondjuk drogdílerként tárgyalva, míg a mellette sétáló lányok jól látszanak, s ezt szeretik is nézni, akik figyelnek. A mozgással járó bűncselekmények általában vagyon, és egészen kivételesen élet elleniek. A banki betörésekről vannak felvételek, az utcai rablásokról alig, s az összes hasznosult közterületi képet átnézve talán néhány tucat lehet, amelyen durva verekedés, testi épség, tán élet elleni cselekmény látszik. Ez sem véletlen: ahol kamerák vannak, onnan az efféle látható tettek elkövetői eltűnnek.

- Alkalmas-e a rendszer a villámgyors beavatkozásra?

- Igen. A rendőrség szívesen eteti is vele a közvéleményt. Ha súlyos bűncselekmény történik vagy nagy ritkán épp sikerül kifogni egy nagyobb „halat”, akkor mutatja, hogyan követték az illetőt a kamerák. De ez évente egyszer-kétszer fordul elő és a többi 364 napon nincs semmiféle online üldözés. Viszont van sokféle közlekedési szabálysértés, száguldás, tilosba hajtás. Persze másra is alkalmas, ami inkább visszaélésnek számít, mint a kukkolás és a békés adófizető polgárok kreatív szívatása helyszíni bírsággal. Az egyik pesti kerületben rendszeresen megtörtént, hogy a kamerákon azt figyelték: rááll-e az autó a parkolási sáv határára, s a vezető még el sem ért az utca végére, mikor a közterület-felügyelők már a kerékbilincset szerelték.

- A londoni metrómerénylet után a kameraképek követése segített elfogni a gyanúsítottakat.

- A tízmilliós Londonban félmillió kamera van, és úgy vannak hálózatba állítva, hogy a kameraképek átfedik egymást, így online követhető bárkinek a mozgása. A magyar kamerarendszer döntő része ezt még nem tudja, és nincsenek felkészült szakemberek sem, akik képesek lennének a kamerarendszerrel a bűnelkövetők forró nyomos online követésre. Ahogyan nincsenek a járőröknél a mozgásra kevéssé érzékeny és a központba az intézkedésről jó minőségű online közvetítést adó mikrokamerák sem. Úgy 20 évvel lehetünk elmaradva. Azt tudjuk ma, amit Londonban 20 éve tudtak.

- Ők ma már azt is tudják, hogy a kamera mellé szerelt hangszórón át figyelmeztessék a bűncselekményre készülőt: látjuk, mire készülsz...

- Na, itt sem tartunk még. A magyar közterületi rendszer nemhogy hangos figyelmeztetésre nem alkalmas, de még a fordítottjára sem, amit több önkormányzat szeretett volna, hogy legalább zajszintmérésre alkalmassá tegyék.

- Mi az oka, hogy a sajtóban, a médiában látható kameraképek oly életlenek?

- A lemaradásunk. A kamerák zömmel 5-6 évesek vagy még öregebbek. És nincs elég pénz, ha vesznek újat, az is régi típus, mert az már olcsóbb. A szoftver még csak a kezelő utasítására reagálva képes követni a mozgást vagy nagyítani képet. A korszerű szoftver a legdrágább ma, ami tud elemezni, feldolgozni. Ha például piros autót keresnek, akkor a program az elmúlt hét kameraképeit pillanatok alatt átfutja, és kiválasztja azt a két percet, amikor három piros autót lehetett látni, azt is közli, hogy hol. Ehelyett ma a magyar rendőr odaül a képernyő elé, és hosszas munkával átnézi a kamerák többnapi felvételét. A lemaradásunk ugyan nagy, de 20 évnél hamarabb is behozható. Ez nem is annyira műszaki, mint társadalmi kérdés: lesz-e rá pénz, lesz-e hozzá elég képzett szakember és lesz-e rá társadalmi szándék? És ha lesz szándék, akkor milyen? Ugyanis ha a kamerarendszerek egy diktatórikus állam kezébe kerülnek, egy olyan rendőrséghez, amely nem tiszteli a jogállamot, a törvényt, akkor a diktatúra kőkemény eszközeivé válhatnak. Egy demokratikus, jogállami társdalomban viszont a célhoz kötöttség elve szerint csak arra használhatják a kamerákat, hogy a bűnözőket üldözzék és a bajba jutott embereknek nyújtsanak gyors segítséget.