A politika megismerhetetlen bugyrában megszületett a titkos belső döntés: a rendőrség legfontosabb szervezeti egységét meg kell duplázni. A jelenleg működő szervezeti egységtől függetlenül egy ugyanolyan feladatkörű szervezeti egységet kell létrehozni. Az átalakítás oka az, hogy a politika nem bízik a jelenlegi vezetőben, továbbá a majdan kialakuló verseny a felderítési arányt is javítani fogja. A titkos politikai döntést a minisztérium öntötte megfelelő jogi, költségvetési formába. Az emberi erőforrások elosztásáért felelős magas beosztású rendőri vezető (tábornok) javaslatot tett a minisztérium bizalmát feltétlenül élvező új vezetőre a miniszternek, aki a döntést meghozta. Az országos főkapitány a kinevezést követő fogadáson világosan megmondta a két vezetőnek, hogy nem akar vitákról és veszekedésekről hallani, a szervezeti egységek együttműködéséről a két vezető köteles gondoskodni. Az egy adott nyomozásért való felelőst ő fogja kijelölni.
Természetesen a két vezető között azonnal kitört a hatalmi harc. Elsődlegesen az épületért, az irodai elhelyezért küzdöttek meg, és a régebbi vezető vesztett: az alagsori folyosón helyezhette el munkatársait. Azonban ez nem okozott problémát, mert a korábbi 100 munkatársából 97-et az új szervezeti egységbe osztottak be, míg ő 3 új kollégával láthatta el feladatait, melyhez 2 számítógépet kaptak (nyomtató és összekötő kábel nélkül). A régebbi vezető a régebben általa kiépített besúgő hálózatából szerezi az információkat, míg az új vezető a hivatali kapcsolatokból szeretne releváns infókat begyűjteni (kevés sikerrel).
Egy országos nyilvánosságot kapott büncselekmény kapcsán robban a konfliktus a régi és az új vezető között. Ki tartsa meg a sajtótájékoztatót?! A rendőrség sajtófőosztálya természetesen az új vezető favorizálja, míg a bennfentes újságírók a régi vezetővel beszélgetnek bizalmasan. A bizalmas beszélgetés tartalma természetesen a bulvár másnapi szalagcímében jelenik meg, míg a sajtótájékoztató az „egyéb hírek” rovatban szerénykedik.
A nyilvános botrányra a minisztérium azonnak reagál: ki találta ki a párhuzamos rendőri szervezeti egységeket?! Az országos főkapitány ért a szóból és megszünteti a régi vezető szervezti egységét az alagsori folyosón. Az új vezető bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatja a régi vezetőt (kábítószer-rejtegetés) és a 3 munkatársat az összes információval együtt kisajátítja. Az új vezető mostmár erdményesen folytatja a politikailag is fontos nyomozást, azonban a régi vezető kiszabadulva az előzetesből bebizonyítja, hogy az új vezető a nyomozásban téves úton jár, már maga is követett el büncselekményt, és a felesége kábítószeres.
Rendőr rendőr ellen. És mellesleg kiderül a krimi végére, hogy a ki a gyilkos (6 halott) és miért tette, amit tett.
A regény végén nincs happy end. Az új vezető látszólag győzött, de lejáratódott saját munkatársai és sajtó előtt, a régi vezető szakmailag győzött, de a családja tönkrement a harcban, ő maga megkeseredett és felmondott a rendőrségnek.
A regény végén nincs katarzis. Nincs megtisztulás.A politika nem okosodik semmit. Nem győz a jó, és nem veszít a rossz. Erkölcs tanulságot nem ad az író. Az olvasó azt gondol, amit akar.
Én azt gondolom, hogy a norvég író Yo Nesbo Leopárd c. skandináv krimijében a valóságnak tart tükröt, Norvégiában. Mert ilyen dolgok csak ott történhetnek meg.
http://cimkezes.origo.hu/cimkek/jo-nesbo/index.html?tag=Jo+Nesbo
